október, 2007

  1. “Road train” világrekord

    október 31, 2007 by kata_papi

    Akkor ahogy tegnap megígértem, jöjjön egy technikai világrekord rövid leírása.

    2006. február 18-án, a 70 éves John Atkinson beugrott a 600 lóerős MACK TITAN-jának volánja mögé, hogy megpróbálja elhúzni vele 100 méterrel távolabbra  az eddigi leghosszabb országúti szerelvényt, amivel valaha is próbálkoztak.

    Az eseményre Queensland államban, Clifton mellett került sor. Sajnos csak ezt a képet sikerült előásnom a csúcskísérletről, nem is értem, miért nem készült több róla:

    A MACK kamion mögé összesen 112 darab utánfutót kapcsoltak, így a szerelvény teljes hossza a hihetetlen 1474 méteres hosszt is elérte. A vontatmány “sebessége” aligha léphette túl az 1-2 km/h-t, de a lényeg, hogy sikeresen teljesítette az előírt 100 métert, nem kis dicsőséget és reklámot hozva a gyártónak. Ezen az oldalon az eredeti cikket is megtaláljátok.

    Lehet, hogy azóta már ezt a rekordot is megdöntötték?

    Papi


  2. “Legyeskedés” Katám körül

    október 30, 2007 by kata_papi

    Nem véletlen a címben szereplő idézőjel használata, nem kell semmi rosszra gondolni. Ha megnézed a képet, tudni fogod, hogy miről is van szó:

    Ha nem lenne felismerhető, akkor elmondom, hogy Katám látható a képen, munka közben. S az, hogy ennyi légy van körülötte és rajta, sajnos nem egyedi eset, ez itt teljesen megszokott dolog. Természetesen bent a városban azért nem ilyen vészes a helyzet, ő éppen valahol a pusztában (outback) méri, amit mérnie kell. Ott viszont erre kell felkészülni.

    Rengeteg a légy, különösen nagy melegben, amik egészen pimasz módon próbálnak valami nedvességet találni. Szem, fül, orr és száj ilyenkor fokozott védelemben részesül. Az elengedhetetlen kalap és napszemüveg mellett a legyeket távol tartó háló sem hiányozhat, különben ezek a fránya dögök az őrületbe kergetnék az óvatlan idegent.

    Természetesen a sárga mellény is kötelező viselet. Joggal kérdezed, minek a mellény, ha arra még a madár sem jár?

    Nos, ha a madár nem is, az “országúti vonatok” (road train) azért sokszor eldübörögnek mellettük. Ezekről tudni érdemes, hogy öt-hat, esetenként még több utánfutót is hozzákapcsolnak a gépeshez, s ha ezek egyszer belendülnek, akkor bizony kell vagy 500 méter mire meg tudnak állni. Íme két szépség közülük:

    S ha kíváncsi vagy egy road train-es világrekord kulisszatitkaira, nézz be hozzánk holnap is!

    Addig is minden jót: Papi


  3. Lenni, vagy nem lenni…

    október 21, 2007 by kata_papi

    Ezt a csaknem tökéletes gömb alakot formázó követ a Hallet Cowe-i tengerparton találtuk. Egyszerűen nem lehetett ott hagyni. Aki ismer minket tudja, hogy nem tudunk ellenállni az ilyen és ehhez hasonló, természetformálta ritkaságoknak. Reméljük bocsánatos bűn volt elhozni, kiszakítani eddigi környezetéből:

    Azóta gyűjteményünket gyarapítja. Ha továbbra is így folytatjuk, reális esélyünk van kikötni Irénnél, az alsó szomszédunknál.

    Papi


  4. Karácsony? Kicsit korai!

    október 10, 2007 by kata_papi

    Megérkeztek a karácsonyfák és a karácsonyi díszek a nagyobb bevásárlóközpontokba. A fák persze műanyagból vannak, s elég furán festenek így október közepe táján a 30 fokhoz közelítő melegben.

    Tessék? Azt mondod hogy ébresztő! Meg hogy tessék végre megszokni, hogy itt minden a feje tetejére állt?

    Valóban! Néha az az érzésünk, hogy nem is Ausztráliában vagyunk. Illetve, hogy nem vagyunk Ausztráliában. De akkor hol vagyunk? :-)

    Mindegy, az október közepi karácsony akkor is korai. Nemde?

    Papi


  5. Suli II.

    október 9, 2007 by kata_papi

    Folytatom. Mármint a második osztályommal.

    Új tanár, többségében új osztálytársak, csak néhányan vagyunk, akik ismerjük egymást. Ezért aztán újból indult az ismerkedés. Ki honnan jött, hogy hívják és az ilyenkor szokásos dolgok.

    Mint rendesen, most is Ázsia diákjai viszik a prímet, iskola szinten kínai tanulók vannak a legtöbben, s így van ez az osztályomban is. Emellett Dél-Korea, Vietnám, Peru, India, Malajzia és Kongó szerepelteti magát egy-két nebulóval. Na meg persze én, egyedüli európai. Az életkor nagyon vegyes, vannak egészen fiatalok is, de a többség 30 körüli és nem én voltam a legidősebb. :-)

    Sokan vannak itt családdal, gyerekkel/gyerekekkel, de van az osztályban egy vietnámi kislány, akit Van-nak hívnak, neki például ausztrál férje van (kicsit sok a “van” ebben a mondatban). A lány sógora hozta őket össze egy családi rendezvényen, így találtak egymásra.

    Az egyik kongói srác, Francois kilenc (!) csemetével érkezett Ausztráliába. Otthon francia tanár volt, most pedig egyelőre az angolt tanulja, de szeretné folytatni itt is a tanítást. Egyébként a diákoknak, akik gyerekkel jöttek, lehetőségük van igénybe venni a child-care szolgáltatást. Ez amolyan óvoda a részükre. Reggel suli előtt beadják a gyerkőcöt, délután pedig mennek érte. Ha jól tudom nekik ingyenes, persze a feltétele az, hogy rendszeresen látogassa az órákat.

    Ezen a képen múzeumban vagyunk, illetve a múzeum melletti kávézó udvarán. Éppen azt várjuk, hogy kihozzák nekünk a rendelést, amit Lyn, a tanárnőnk fizetett (ő a sor végén látható):

    Itt tartottuk az egyik óránkat, persze nemcsak bámészkodás volt a cél, kaptunk feladatokat is. Fel kellett kutatni eldugott műveket, esetenként igénybe venni a teremőrök segítségét is, illetve szabadon választott műről kellett később egy rövid dolgozatot írnunk.

    Szerettük Lyn-t. Mindig vidám volt, de szigorú. Gyerekkorában színész szeretett volna lenni, s ez a hajlam még most motoszkál benne. Ennek köszönhető, hogy sosem unatkoztunk az óráin. Még az unalmas feladatokat is fel tudta dobni egy kis humorral, egy kis színészi játékkal.

    Szerettük őt, s Ő is szeretett minket. Jó kis osztály verődött össze, mondta, mert néha aztán a véres veríték sem elegendő ahhoz, hogy valami kis aktivitást csikarjon ki a tanulókból. De mi aztán vettük a lapot! Olyannyira, hogy az együtt töltött kicsivel több mint két hónap végén az egész osztályt meghívta a házába egy házibulira. Azt mondta, hét év óta mi vagyunk az elsők, akikkel ilyet tett. Lehet, hogy valóban megérdemeltük?

    Itt éppen Lyn és Bobena látható, amint Lyn felbróbálja az ajándékba kapott kongói viseletet.

    Természetesen senki sem ment üres kézzel, mindenki készített valami olyan harapnivalót, ami a saját országára volt jellemző, vagy olyat, amit szeretett volna másokkal is megosztani.

    Ennek megfelelően mi palacsintát sütöttünk, s hogy ne csak édeset vigyek, készítettem egy kis francia salátát is. Nem akarok dicsekedni, de ahhoz nagyon értek. :-)

    Ebből a két dologból aztán kisebbfajta félreértés alakult ki.

    Történt, hogy mindenki szépen kipakolta az asztalra a magával hozott finomságokat. Én is kiraktam a már előre, lekvárral és kakaóval megkent palacsintát és a francia salátát egymás mellé, majd elmentem körülnézni a házban.

    Néhány perc múlva megyek vissza, hát mit látok?! Kedves, aranyos ázsiai barátaim fogták magukat, szépen kitekerték a megkent palacsintát, abba belelapátoltak egy adag francia salátát és úgy ették! :-(

    Állj! Kiáltottam magamban, majd gyorsan felvilágosítottam őket, hogy azért ez nem járja. Az odáig rendben van, hogy egy helyre megy mindkettő, de így tönkretenni két, különböző kulináris élvezetet adó konyhai remeket, azt azért nem kéne. Még szerencse, hogy időben érkeztem, s még volt módjukban külön-külön is megkóstolni őket. Láttam a szemükön és mondták is, hogy így azért sokal jobb! :-)) Naná!

    Szóval, így telnek diáknapjaim. Karácsonyig még van két és fél hónap, aztán nekem is beindul a munkás élet. Márcsak munkát kellene addigra találni, de majd csak lesz az is.

    Korábban már írtam, hogy vannak terveink, de majd csak akkor írok róla, ha valami biztosat tudunk. Előzetesen annyit, hogy további tanulóéveket terveztem két irányban is, de egyelőre egyik sem aktuális. S hogy miért nem? Megtudhatjátok egy későbbi bejegyzésben, ha hűségesek vagytok!

    Addig is minden jót: Papi


  6. Krokodil, kígyó és a többiek

    október 7, 2007 by kata_papi

    Sajnos nem tudjuk olyan rendszerességgel vezetni ezt a blogot, mint ahogy azt gondoltuk. Szinte minden hétvégén megyünk valahova. A hétköznapok meg nagyon gyorsan eltelnek, főleg ha be vagyok osztva távoli munkára. Ilyenkor nemcsak internet nincs, de még a mobil sem működik. Így aztán ritkán jutok gép elé. Nagyon le vagyunk maradva mindennel, sokfelé voltunk az elmúlt hetekben: Hallett Cove Park – cukorsüveg, Morialta Park – hasonló mint a Rám-szakadék, 4 nap ismét a vulkánok földjén – mert annyira tetszett (hihetetlen rossz időt fogtunk ki).

    Most viszont arról szeretnék beszámolni, hogy milyen érzés “krokodilvadásznak” lenni. Ma reggel egy másik magyar családdal elmentünk a Monarto-i szafari parkba, ami kb. egy órányira van Adelaide-től. Ebben a szafari parkban nem lehet saját autókkal végigmenni, negyedóránként buszok viszik ki a jónépet bámészkodni. Sajnos etetni nem lehet az állatokat, nem úgy mint az osztrák szafariparkban, ahol a zsiráf bedugta az ablakon a kék nyelvét egy kis kajáért. A park nagyon kulturált, az állatok nagyon jó kondicióban vannak és óriási területük van. (ellenben az Adelaide-i állatkerttel, ahol botrányos módon, szűk ketrecekben tartják az állatokat)

    Láttunk igazi vadlovakat, amerikai bölényeket, fehér orrszarvúkat, zebrákat, zsiráfokat és az egyhetes zsiráfbébit, feketeorrszarvút a bébijével, gepárdot, lusta oroszláncsaládot, sakálokat, frissen érkezett hiénákat, antilopokat, bambit, struccot és tevéket. Hiányoltam az elefántot. Ez a park karanténként is működik. Ha új vadállat érkezik Dél-Ausztráliába, akkor 7 hónapot kell itt eltöltenie. A buszos túra kb. 1 órás. Utána a puhány-lusta fiúk lázadoztak, hogy ők nem vevők egy tevegelésre, így csak a lányok tevegeltek. Sajnos a poénos rész kimaradt, mert itt úgy kellett felülni a tevére, hogy egy amolyan “dokkoló” állomás volt kiépítve, ahol a 4 egymásután kötött teve várakozott. A kényelmes túristák felsétáltak a lépcsőn és már csak egy lábátemelés kellett és fent is voltak a teve hátán. Mindez akkor lett volna még érdekesebb, ha a teve fekszik, ráülünk, teve elkezd feltápászkodni és ha nem kapaszkodsz jól, akkor esélyed van arra hogy lefejeld a talajt, vagy a teve púpját. Na ez az izgalom kimaradt.

    Mivel még csak délután egy óra volt, ezért innen még átmentünk a 15-20 percre lévő Dundee vadasparkba. Szerintem a neve a Krokodil Dundee-ból jön, mert itt lehet bébi krokit fogdosni. Minden nap délután kettőkor van a krokodil etetés. Ez nem olyan látványos, mint amilyet Steve Irwin csinált. De etetés után kihoznak egy kiskrokit (akinek a szája körbe van kötve), amit a vállalkozó kedvűek megfoghatnak. Mi meg is fogtuk. Ezután a következő lépcső az, amikor mi is bevetődünk a vízbe és bírkózunk egy nagyobb krokodillal, mint a krokodilvadász.:)

    Nemcsak krokodillal lehet itt közelebbi barátságot kötni, hanem alkalmad van kígyót és nagy fekete kakadut fogni, tenyérből papagájokat etetni. Mi mindent kipróbáltunk. Érdekes a kígyó bőre. Én mindig azt gondoltam, hogy nyirkos, de nem, mert tök száraz. Nem gondoltam, hogy én valaha is kígyót fogok fogni, mert undorító állatnak tartom, de nem volt vészes. Kicsit betojtam, amikor elkezdett tekeredni a nyakamra, de időben levette rólam a gondozója. A kroki és kígyó után lehet, hogy be mernék vállalni egy madárpókót is, de nem biztos, mert attól rettegek!

    További képek itt láthatók.

    Kata


  7. UNDRTKR

    október 6, 2007 by kata_papi

    Szombat délután a japán osztálytársamhoz kaptunk meghívást. Kisebb kerti partit rendezett, s meghívta az osztály “kemény magját”, a “B közepet” egy kis kötetlen beszélgetésre. Ott volt Steve is, az eredetileg velszi és az angolt érdekes akcentussal beszélő tanárunk is. Katám meg is jegyezte neki, hogy: “úgy beszélsz, mint akinek nem az anyanyelve az angol, hanem csak tanulta valahol”! Szerencsére lehet vele viccelődni, érti a tréfát.

    Mindenki vitte a maga kis nemzeti eledelét, s ennek megfelelően mi természetesen gulyással készültünk a többség nagy örömére.

    Hazafelé menet egyszer csak megakadt a szemünk egy autó rendszámtábláján, melyen a címben szereplő betűcsoport volt látható. Sajnos fényképpel nem szolgálhatok, s ezért azóta is verem a fejem az asztalba. :-(

    Ennek egyik oka az, hogy az autó nem egy mindennapi járgány volt. Nagy, fekete, régi amerikai batár, valahonnan a szesztilalom idejéből, de ne egy roncsot képzeljetek el, hanem egy szépen karbantartott példányt.

    A másik nem mindennapi ok pedig a rendszámtáblából ered. Avatott és az angolban kissé járatos szemű olvasónk már bizonyára megfejtette, milyen típusú négykerekűről van is szó.

    Lássuk csak: nagy, fekete, batár + UNDRTKR. (?) Meg van a megfejtés?

    Ha nincs, egészítsük ki a hiányzó magánhangzókkal az UNDRTKR-t: UNDERTAKER, azaz magyarul temetkezési vállalkozó.

    Tulajdonosa nem bízta a véletlenre, hogy kitaláljuk, mivel is foglalkozik. Bár már első pillantásra is kitűnik az autó jellegéből, ő még megfejelte a dolgot ezzel a rendszámtáblával, hogy kétségünk se legyen a foglalkozását illetően.

    Papi


  8. Kurtág György

    október 2, 2007 by kata_papi

    Az alábbi, koncertre invitáló plakátot a mosodánkban vettük észre. Van ott egy nagy hirdetőtábla, s a kutyasétáltatástól kezdve a lakáskölcsönig mindenféle témában igyekeznek felkelteni a bámészkodók figyelmét.

    A plakát felirata szerint Kurtág György koncertezik néhány alkalommal Adelaide-ben. Nekem utána kellett nézni, ki is ő valójában, mert bevallom, sosem hallottam róla. Eddig.

    Egyes vélemények szerint Bartók Béla óta valószínűleg ő a legjelentősebb és nemzetközileg is  a legismertebb magyar komponista. Bővebbet ezen az oldalon tudhattok meg róla.

    Papi