május, 2008

  1. Északi fény délen

    május 31, 2008 by kata_papi

    Egy elmaradt bejegyzést szeretnék pótolni, ami még március elejéhez kötődik. Épp visszaértünk Mount Gambier-ből és készültünk az Uluruhoz, amikor egy kedves ismerősünk megkérdezte: nem vagyunk kiváncsiak az északi fényekre?

    Először jót nevettem rajta, mert tréfának véltem a dolgot és mondtam is neki: nem versz át, a déli féltekén vagyunk, hogyan láthatnánk az északi fényeket idelent…???!!! :)

    Végül aztán mégiscsak igazat kellett hogy adjak neki, amikor szembesültem a ténnyel, hogy Adelaide-ben igenis vannak északi fények, igaz kicsit más formában, mint ahogy azt eddig megszoktuk.

    Adelaide belvárosában van a Northern Terrace (Északi Terasz), ami tulajdonképpen egy utca, ahol szép régi épületek sorakoznak egymás mellett. Február 29-től március 16-ig ez az utca volt a helyszíne a Northern Lights (Északi Fények) nevű szabadtéri programnak. Minden nap este 9-kor kezdődött és hajnal 2-ig tartott. Nagy kivetítőket helyeztek el az épületek előtt és mellett, majd különböző képeket vetítettek rájuk. Rengeteg ember eljött megcsodálni az ötletesnél-ötletesebb, színesebbnél-színesebb “dekorációkat”:

    The Art Gallery

    Bonython Hall (egyetemi épület)

    Elder Hall (egyetemi épület)

    Mitchell Building

    South Australian Museum

    Kata (mégtöbb fényképért klikk ide)


  2. Hívatlan látogatók

    május 23, 2008 by kata_papi

    Csak erős idegzetűeknek! :-))

    Nem értjük a dolgot. Eddig elkerültek minket az ilyesfajta kellemetlen találkozások, de most, alig egy héten belül kétszer is a frászt hozták ránk ezek a hívatlan betolakodók. Nem vagyunk egy könnyen ijedős fajta, de az élmények megmozgatták a fantáziánkat és azt kívántuk – persze csak egy pillanatra – hogy bárcsak valahol máshol lennénk.

    Első jövevényünk egy White Taled Spider volt, mely könnyen felismerhető arról a fehér foltról, mely a potroha legvégén csücsül:

    Közel 3 centis nagyságával rendesen megijesztett bennünket, s a fotó elkészítése után bizony vége lett evilági életének. Csípése erősen mérgező, bár valószínűleg nem végzetes. A seb azonban lassan és nehezen gyógyul még a gondos kezelés ellenére is.

    Másik “vendégünk” közel sem annyira veszélyes mint amilyen a pókunk volt, viszont annál rusnyább a szerencsétlen. Jól kitolt vele a természet, mert ennél visszataszítóbb élőlényt keveset hord magán jó öreg anyaföldünk. Ez pedig nem más, mint a lótetű:

    Na jó, a varacskos disznó talán felveszi vele a versenyt, de nem hiszem, hogy bármikor is lenne lehetőségem találkozni eggyel a lakásomban. Eddig így hittem a lótetűről is. :-(

    Az úgy volt, hogy Katám éppen apukájával beszélt telefonon, mikoris azt látom, hogy bőszen integet felém. Kérdem, mi van? Nem szólt semmit, csak mutogatott a szoba közepére elkerekedett szemmel. Odanéztem, s azt láttam, hogy a szőnyegpadlón egy legalább 5 centis valami, vagy valaki hihetetlen sebeséggel szeli át a szobát, majd megpihen a dohányzóasztal egyik lábának menedékében.

    Nem mozdultunk. Én a megdöbbenéstől, Katám meg azért, mert suttogva kommentálta 20 ezer kilométerrel arrábbra, hogy éppen mi történik a lakásban. Ő sem mozdult. Gondoltam ennek fele sem tréfa, ez simán leharapja a lábam kisujját, ezért aztán egyetlen merész ugrással a konyhában teremtem és felkaptam egy műanyag dobozt. Arra számítottam, hogy amikor újra mozgásba lendül, akkor szépen ráborítom, hogy közelebbről is megszemlélhessük, kihez is van szerencsénk.

    Mivel továbbra sem mozdult, muszály volt kicsit megpiszkálni. Erre aztán begyújtotta a rakétákat, de én sem voltam rest, máris fogságban volt Őundormánya. (de szép is a magyar nyelv!) :-)

    Sikerült befogni, de most mi legyen. Amíg erről tanakodtunk és a padlón hasalva figyeltük őkelmét mint David Attenborough fénykorában, neki egyre jobban nem tetszett ideiglenes rabsága. Elhatározta, hogy ő most szépen eltűnik és elkezdte magát beásni a szőnyegpadlóba. (!) Olyan mozdulatokat csinált két első, erős, ásásra kifejlődött lábával, mint amikor mi a mellúszást végezzük. Lábaival széthúzta a szőnyeg rostjait, majd a keletkező lyukba megpróbálta beletuszakolni a fejét. Persze nem sikerült neki, de a nagy igyekezetben olyan erőt fejtett ki, hogy a dobozt simán odébb tolta minden egyes ilyen akció során. Mivel láthatóan kezdte idegesíteni a hasztalan próbálkozás, megkönyörültünk rajta és szabadon bocsátottuk a közeli iskola sportpályájának gyepén. Ugye mondanom sem kell, hogy örömmel szabadultunk meg tőle. S hogy hogyan került a lakásba az első emeletre? Azt hiszem ez örökre rejtély marad előttünk.

    Papi


  3. Pénzügyeinkről

    május 21, 2008 by kata_papi

    Bátorkodom más tollával ékeskedni, s valószínűleg nem ez lesz az utolsó ilyen eset. Természetesen a saját írásaink továbbra is többségben lesznek, de ha rábukkanok hasonló, érdekesnek tűnő publikációra, akkor megosztom veletek.

    Forrás: http://www.ausztralia.net/ (OZZI, Május)

    A munkapárti kormány első költségvetése

    Gazdasági kilátások
    Az infláció tovább csökken, a jelenlegi 4,2%-ról 3,5%-ra.
    A gazdasági növekedés visszafogottabb lesz, csak 2,75%. A munkanélküliség 4,5%-ról 4,25%-ra csökken. A költségvetési többlet 1,8% vagyis 21,7 milliárd dollár lesz.

    55 milliárd a dolgozó családoknak
    Jövedelem-adó csökkentés. Az oktatásra költött pénz részbeni visszatérítése.
    Az óvodai díjak 30%-a helyett ez után az 50%-át állja majd a kormány. További összegek a házvásárlás megkönnyítésére. Időskorúak és gondozóik támogatása.

    Oktatási forradalom
    Számítógépek az iskolákba és további szakképzési helyek.

    Egészségügyre
    3,2 milliárd dollár az egészségügy fejlesztésére

    Klíma-változás és a természeti erőforrások
    Az üvegház-hatás redukálása további költekezéssel. Nemzeti vízgazdálkodási terv.

    Gazdaságpolitika
    7 milliárd dollár megtakarítás az elkövetkező pénzügyi évben.

    Ezek a számok természetesen egyelőre csak tervek, messzemenő következtetést ne vonjunk le belőle. Mindenestre az látszik a számokból, hogy jól áll a gazdaság, van tartaléka az országnak.

    Papi


  4. FIRE 000

    május 14, 2008 by kata_papi

    Rövid, megmosolyogtató szösszenet.

    Éppen a FIRE 000 című műsort néztük a tévében, amely az ausztrál tűzoltóság munkájába enged betekintést. A felvételek valós eseményeket mutatnak, melyeket a lánglovagok rögzítettek, legyen az kiscica kimentése a csatornából vagy lakóházakat elemésztő tűzrengeteg.

    Az egyik ilyen esetben a következő segélyhívást rögzítették az egyik tűzoltóállomáson:

    -Tűzoltóság, miben tudok segíteni?

    -Tűz van!

    -Rendben, hol van a tűz?

    -A házban!

    -Hol?

    -A ház előtt!

    -DE HOOOL???

    :-)))


  5. Autós dolgok

    május 5, 2008 by kata_papi

    Néhány, számunkra még mindig szokatlan autós történetről szeretnék beszámolni.

    1. Az első nem velünk történt meg, de hasonló nagyvonalúságról írtunk annak idején, mikor megérkezésünk első hete után visszavittük a bérelt Toyota Corollát a kölcsönzőbe.

    A történet Janival és Klaudiával esett meg, akik néhány napos adelaidei tartózkodásuk után Mackay felé vették az irányt. Engedelmükkel most őket idézem:

    “Landoltunk Mackayban, aminek akkora a reptere, mint itt Nagyigmándon a buszmegálló. Este érkeztünk, mert késett a gép és aggódtam, hogy bezár az autóbérlő cég, de kár volt, hiszen megvárta a késést. Rendes volt és ez nem az utolsó eset volt. Pár perc után elfoglaltuk a szuper széria Hyundai Getz típusú gépjárművet, kékmetál színben…

    Visszautazásunk előtti napon elmentünk Airlie beach-re, ahol behajóztunk a nyílt óceánra, majd egy sziget és a korallzátony következett! Hozzátartozik, hogy odaúton egy nagysebességgel felénk tartó közel ökölnyi méretű kő eltalálta a Getz szélvédőjét, ami be is repedt rendesen, pont a fejemnél. Aggódtam is miatta, mert gondoltam, mélyen zsebbe kell majd nyúlni…

    Másnap délután indultunk Brisbane-be. Visszük vissza a kocsit, sehol senki. Ott egy doboz, rajta egy lyuk, a dobozra meg ez volt írva: Ide dobd a kulcsot! Nem hittem el! Senki meg se nézi a kocsit!? Igy mit lehet bizonyítani a jövőben??? És hogy tele van e tankolva!?

    Gondoltam, felhívom őket. Mondom neki, visszahoztam a kocsit. Mondta, hogy örül neki, dobjam be a kulcsot a dobozba. Mondtam, hogy ok, de van egy kis gond. A szélvédő kapott egy emberes követ. Erre mondta, hogy no worries, nem biztos ám, hogy ki kell cserélni… Hol van a repedés, ugye az utas oldalán? Mondtam, hogy nem, a vezető felől… Erre ő, hogy de biztosan alul vagy felül? Mondtam, hogy sajnos nem, pont a fejemnél… Mondtam neki, hogy repesztek vissza Magyarországra és ha most nem jön oda akkor nem tudjuk megbeszélni a dolgot… Azt mondta, hogy semmi gond, a legrosszabb esetben is $150 dollár egy Getz szélvédője, max majd azt kifizetem, dobjam be a kulcsot és nyugodtan menjünk.

    Komolyan mondom a mai napig nem hiszem el ezt a fajta hozzáállást! Itthon még a bal hátsó sárvédőt is ki kellett volna fizetnem!!! Persze a mai napig nem hívtak, nem írtak, és nem vontak le semmit…”

    2. Ez az eset Katámmal történt, amikor még földmérőként dolgozott.

    A reggeli munkakezdésnél általában őt vették fel valahol a munkatársai, ahová kocsival kellett elmennie. Néhány esetben azonban neki kellett felvennie a cég egyik terepjáróját, ami a főnőke háza előtt parkolt.

    Történt, hogy az első ilyen alkalommal, mikor megérkezett a főnöke házához Morgót szépen leállította a terepjáró mögött, majd becsöngetett a házba, hogy elkérje a sluszkulcsot. Korán volt még, s elég sokára nyílt csak ki az ajtó, már kezdett kicsit kellemetlen lenni az ácsorgás a bejáratnál. Aztán végül csak feltárult az ajtó, s a főnöke felesége jelent meg álmos szemekkel. Katám mondja, hogy mit is szeretne, mire ezt a választ kapja: óóó, ezért kár volt becsöngetni, hiszen benne van a kulcs az autóban! (?)

    Na, erre igazán nem számíthatott, ezért egy gyors bocsánatkérés után már ült is be a Nissan Navarába. Szegény még ő érezte magát kellemetlenül amiért felzavarta a házat, pedig csak az információcsere hiányának áldozata lett, na meg sosem gondolta volna, hogy egy autót benne a kulccsal csak úgy ott lehet hagyni.

    3. A harmadik említésre méltó esemény a tengerparthoz kötődik. Az tudvalevő, hogy az ausztrálok többsége szeret kocogni, sétálni, kerékpározni, szóval tudatosan törődik az egészségével. Próbálom én is követni a példájukat, így fedeztem fel egy nekem szokatlan, de még inkább felelőtlen viselkedést.

    Nézzük csak! Apuka megérkezik autójával a tengerpartra, hogy a homokos fövenyen teljesítse az aznapra betervezett kilométereket. Beáll a parkolóba, majd miután gondosan bezárta a kocsiját, a sluszkulcsot ráteszi valamelyik kerék tetejére és már robog is lefelé a víz felé! Nem akartam hinni a szememnek! Ilyen van? Van bizony, hiszen nem egyszer, nem kétszer láttam a saját szememmel.

    Még ha valami roncsokról lenne szó, azt mondanám, hogy oké, vigye, akinek arra van gusztusa, de volt köztük 20-30 ezer dolláros autó is! Erre ott hagyja szabad prédaként! Mert ha én észrevettem, akkor olyan is meglátja, aki bizony nem azért látogatja sűrűn a tengerpartot, hogy friss levegőt szívjon.

    Bármennyire is jó a közbiztonság ebben az országban, azért valljuk be, hogy itt is lopják az autót, motort, kerékpárt, vagy az őrizetlenül hagyott táskákat a partról. Itt is vannak betörések, autófeltörések, s komoly gondot okoz az ittas és/vagy narkós vezetők utcai ámokfutása. Mindezek ellenére azonban ez egy gyönyörű és élhető ország, s újra csak azt tudom, tudjuk mondani, hogy: jó itt lenni!

    4. Rendszeresen látni kedves, idős bácsikákat, nénikéket, akiknek szemlátomást nehezére esik már a mozgás, de azért még eljárnak bevásárolni, fogorvoshoz vagy csak beülni egy kávézóba beszélgetni a barátokkal. Mindezt persze szépen, elegánsan felöltözve teszik. A vicces az, amikor dolguk végeztével, bottal a kezükben odacsoszognak a két-háromszáz lóerős autójukhoz, terepjárójukhoz, majd miután nagy nehezen elfoglalták a helyüket a kormánynál, szép komótosan tovahajtanak. Na ez mindig mosolyt csal az arcunkra.

    Papi

    Lapzárta után érkezett:
    Ismét Janit idézem:

    “A történethez tartozik még az is, hogy a múlt héten, másfél hónappal az eset után, mivel a bérbeadó cég sem jótékonysági intézmény, ezért mégiscsak elkérték azt ami nekik jár, $152, ez így korrekt… De attól még a hozzáálláson ez mit sem változtat. Komolyan mondom hallani kellett volna azt a telefonbeszélgetést.”