június, 2008

  1. Itt a pénzügyi év vége

    június 26, 2008 by kata_papi

    Idelent a pénzügyi év Július 1-től Június 30-ig tart. Nekünk még szokatlan a dolog, de azonnal megkedveltük. Hogy miért? Lássuk csak!

    A pénzügyi év vége egyben zárszámadást is jelent a cégek számára. Ki mennyit profitált, mennyire vannak tele a raktárak még eladatlan termékkel, sikerült-e legyűrni a konkurenciát stb.

    Hogy minél jobban teljesüljenek az ezévi tervek, az áruházak és cégek kiárusítást tartanak. Szemérmetlenül nagy kedvezményeket kínálnak szinte mindenből, s ebből a legnagyobb hasznot a vásárlók húzzák. Ha van türelme az embernek és nincs égetően szüksége arra a bizonyos árucikkre, akkor tanácsos megvárni vele ezt az időszakot, mert ilyenkor érdemes nagy dolgokat venni.

    Mi is engedtünk a csábításnak és végre beruháztunk egy szép nagy mosógépbe. Emellett gondoltunk az egészségünkre is, így megleptük magunkat két kínpaddal, hogy legyen hol gyötörni magunkat. Mindhárom terméket 30%-os áron vettük, azaz 70-et elengedtek belőle. Csak nem hagyjuk ott nekik?! (a hölgy persze nem a termék része!) :-)

    Ezzel sikerült elérnünk, hogy végérvényesen kinőttük a lakást, egy talpalatnyi szabad helyünk sincs már. Ezért aztán, mikor visszajövünk szeptemberben otthonról, azonnal nekiállunk keresni egy kiadó házat Katám munkahelyének a közelében. Szerencsére a Sütemény Király is azon a környéken van. Kicsit szomorúan fogjuk itthagyni hőn szeretett tengerpartunkat, de végülis a 15-20 km városon és ezen a földrészen belül igazán nem távolság.

    Papi


  2. A munkakeresésről II.

    június 18, 2008 by kata_papi

    Folytatom, ahol abbahagytam.

    A sikertelen targonca vizsga után kissé bosszúsan, de törve nem álltam neki újra a munkakeresésnek. Továbbra is műszaki vonalon kutakodtam, de már sokkal tágabb körben.

    Valamit érdemes tudni az interneten megjelenő hirdetésekről. Nagyon kevés az olyan ajánlat, amely közvetlenül a hirdetést feladó cégtől jön. Az esetek döntő többségében ugyanis közvetítő irodával találkozol, akik ügyesen tudják palástolni, hogy konkrétan milyen jellegű mmunkára keresnek embert. Nagy vonalakban persze jelzik, de hogy pontosan mit is kell csinálni és mi a cég profilja az csak akkor derül ki, ha felhívod őket.

    Mivel van némi tapasztalatom az autógyártás terén, gondoltam megpróbálkozom ezen a területen elhelyezkedni. Adelaide-ben két autógyár is van (volt). A Mitsubushi és a Holden. A japánok a város déli részére, a nemzet büszkesége, a Holden pedig az északira települt. Mindkettő elég távol van a lakásunktól, de már nagyon akartam valamit csinálni.

    Elkezdtem küldözgetni a jelentkezéseimet. Amint megjelent egy új, vagy ismét felrakták a régit, már ment is az e-mail. Nem számított, hogy szalag mellé vagy alá, hogy minőségellenőrnek vagy csak lótifutinak keresnek embert én elküldtem az önéletrajzomat, melyen mindig finomítottam, változtattam egy kicsit attól függően, hogy éppen mire volt szükség. Ha 40-50-et nem küldtem el, akkor egyet sem.

    Mit gondoltok hány reagálás érkezett vissza? ZÉRÓ! NULLA! Ja nem, hazudok. Egy mégiscsak jött. A negyven valahányadik jelentkezésem után kaptam egy emilt. Nagyjából ez volt benne:

    “Köszönjük eddigi megtisztelő érdeklődését állásajánlatainkkal kapcsolatban. Adatait rögzítettük, ezért a továbbiakban nem szükséges újból elküldenie őket. Amint találunk az Ön szaktudásának megfelelő pozíciót, értesíteni fogjuk… bla-bla-bla.”

    Aha, azóta is várom! Bekaphatják!

    Jó tudom, utoljára 16 évvel ezelőtt szereltem autót nagyüzemben, az meg nem tegnap volt. Na meg időközben a Mitsubishi is bezárt, így az onnan felszabadult 7-800 embernek nyilván sokkal nagyobb esénye volt megcsípni az éppen megüresedő helyeket a Holdennél. Van ez így! Amit írok nem panaszkodásként írom, egyszerűen csak ezek a rideg tények.

    Folytattam a keresést, mostmár még tágabb körben.

    Aztán áprilisban hirtelen három helyre is behívtak interjúra. Mindhárom cég autóbérléssel foglakozik s mindegyik munka itt lett volna a közelben a reptéren. A három cég: AVIS, Budget, Hertz. Kettő közülük kocsimosót-takarítót keresett (car detailer), a harmadik autószerelőt, de csak kisebb javításokra. Nem én voltam a nyerő egyik esetben sem.

    Tovább. Április közepén kaptam egy telefonhívást. Egy magyar nyugdíjas bácsika keresett, aki kereset kiegészítésként szobafestést szokott elvállalni hébe-hóba. Segítségre volt szüksége, s mivel valahonnan megvolt neki a számunk felhívott engem. Örömmel mentem, végre valami tennivaló. Sajnos csak egy napot dolgoztam nála, de sok minden kiderült közben.

    Esztergomi az illető, ami ugye nem messze van az én kis falumtól. Az is kiderült róla, hogy tanulmányait az én kis falumban az “Irinyiben” végezte, ráadásul mikor elkezdtem sorolni, hogy kik tanítottak engem az általánosban, no szinte az összes tanáromat ismerte személyesen. Most mondjátok, hát nem kicsi a világ?

    Na, haladjunk tovább. Bővítettem a keresés körét. :-) Hogyan? Nem írtam semmi kritériumot a keresőbe, így feldobta nekem az összes elérhető Adelaide-i állásajánlatot. A három internetes oldalt tekintve ez minimum napi 500 találatot eredményez. Sok, kevés? Attól függ. Ha az első 50-ben megtalálod a neked valót és fel is vesznek, akkor sok. De ha nem? Akkor napról-napra odaülhetsz a monitor elé és nyálazhatod át az egészet.

    Így jelentkeztem én a szakmámba vágó munkák mellet már gépkezelőnek, raklap javítónak, rakodó munkásnak, újrahasznosítható hulladék válogatónak, újság-és katalógus kihordónak stb. Eredmény? Semmi, az utolsót leszámítva. :-)

    Csak nem dolgozhatok?! De bizony! Nyilván nem álmaim netovábbja, de végre valami, ami hasznot is hoz a konyhára. Persze nem sokat, de a semminél több:

    Be paid to walk!

    Ami valahogy így hangzik magyarul: legyél fizetve miközben sétálsz. Nos, én nem sétálok, hanem bringával hordom az újságot. Hetente kétszer. Egyszer hétközben és egyszer hétvégén. Bevállaltam két körzetet, ami 2X1025 postaládát jelent egy héten. Gyengébb napokon, amikor csak kettő vékony újságot kell egy helyre bedobni egyszeri nekirugaszkodásra el tudok vinni egy körzetet, egy másikra fordulóval meg a másikat. Vannak azonban olyan napok is, amikor hét különbözőt kell egymásba rakni és kiszállítani. Na, akkor egy körzetet három fordulóval sikerül csak teljesíteni. Azt is úgy, hogy szegény bicajom (na meg én is) majd megszakad a súlytól. Elöl és hátul egy-egy kosár, meg egy hátizsák a hátamon.

    Remek testgyakorlat azt bátran állíthatom. Nem kicsit szoktam elfáradni, de ez amolyan jóleső fáradtság. Végülis kint vagy a szabadban a jó levegőn, ahol nem háborgat senki. Vannak – főleg az idősebbek közül – akik már epekedve várják az újabb adagot, hogy megtudják hol és mit lehet olcsóbban venni. Aztán vannak, akik nem kérnek egyáltalán ilyen kéretlen levelet. Nekik elég csak kiragasztaniuk a postaládájukra, hogy: No junk mail, thank you! Akkor oda nem szabad dobni, s nem is dobunk. Katám besegít nekem a hétvégén, egy kis mozgás neki sem árt, hiszen egész nap egy sötét, ablaktalan szobában ül. Hogy miért? Azt majd ő fogja megírni! :-)

    A napokban történt. Ha más meséli nem hiszem el. Találkoztam egy féllábú fickóval, aki szintén hordta az újságot. Egy, az utca közepén álló kocsiból pakolta ki a kézbesíteni valót csomagokat. Aztán felkapta a két mankóját és egy köteg újságot majd ment házról-házra. (!) Nem hittem a szememnek. Váltottunk pár szót, majd ment mindenki a maga útjára. Később kiderült, hogy ugyanahhoz az elosztóhoz tartozunk és hogy a családjának segít be ily módon. Komoly akcentusa volt, amit én orosznak tippeltem.

    Az újságkihordás mellett természetesen nem hagytam fel a kereséssel. Így bukkantam rá egy nyúlfarknyi hirdetésre az egyik szombati újságban. Sofőrt kerestek részmunkaidőre. Elküldtem a jelentkezésemet s csodák csodájára behívtak interjúra. :-) Még aznap délután hívtak telefonon, hogy: “Ha szeretnéd ezt a munkát, akkor a tiéd!” Naná, hogy akarom!

    A cég: Patisserie Royale, azaz Sütemény Király. Ez egy picike cukrászda, melyet 21 évvel ezelőtt alapított egy német cukrász. Most a két lánya vezeti az üzletet, s az ő termékeiket kell kiszállítani néhány helyre hetente háromszor. Nagyon finomat sütnek, ezt onnan tudom, hogy már kaptunk kóstolót a finomságokból. :-)

    Szóval, így telnek mostmár dolgos napjaim. Természetesen ennél a két részmunkaidős állásnál nem szabad leragadni, de referencia szempontjából mindkettő aranyat ér. Végre bevehetem az önéletrajzomba, hogy igenis, nekem van már ausztrál munkatapasztalatom. Ez meglehetősen fontos lehet.

    Összegezve a dolgokat úgy látom, hogy nem megfelelő angol tudással sokkal-sokkal nehezebb munkát kapni. Nem lehetetlen, de nagy türelem és kitartás kell hozzá. Ha meg már bekerült az ember a körforgásba, akkor nagy baj nem lehet.

    Végezetül azt azért még szeretném elmondani, hogy bármennyire is nehéz volt NEKEM a munkakeresés, egy pillanatig sem bántuk meg, hogy belevágtunk ebbe az egészbe. Továbbra is jól, mi több, egyre jobban érezzük magunkat, s remélem, hogy írásainkból is ez derül ki. :-)

    Papi

    Ui.: péntek éjjel Adelaide beerősít, ugyanis érkezik Zsuzsi és Feri. Beszámolunk róla!


  3. A munkakeresésről I.

    június 17, 2008 by kata_papi

    Hol is kezdjem? Talán az elején.

    Már a blogunk indításánál megígértük, hogy megírjuk a jót és a rosszat is. Tesszük mindezt azért, hogy segítségükre legyünk azoknak, akik szintén rálépnek erre a roppant izgalmas, de göröngyös útra. Na meg persze azért is, hogy az otthoniakat informáljuk arról, miként is építjük fel újra életünket “egy házzal odébb”.

    Amit most leírok természetesen nem általánosítás. Velem történik, így nem érdemes semmiféle következtetést levonni belőle. Mivel az éremnek két oldala van, ezért ez is hozzá tartozik a történetünkhöz. Nyilván vannak, akiknek néhány nap, vagy hét alatt sikerült elhelyezkedniük, hiszen nem egy, nem kettő esetről tudunk. Nekem ez nem ment ilyen könnyen. Lehet, hogy én csináltam valamit rosszul, vagy csak egyszerűen így alakult a dolog, nem tudom. A lényeg, hogy itt sem kolbászból van a kerítés. (de utálom ezt leírni!)

    Akkor kezdjük.

    Nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz. Azt sejtettem, hogy nem fognak utánam kapkodni a cégek, mint az angolt csak nehezen beszélő új bevándorló után, de erre azért nem számítottam.

    Még suliba jártam, de már talán csak két hónap lehetett hátra, amikor az első hirdetésre jelentkeztem. Ez valahogy tavaly október vége felé lehetett. Igazi karrierlehetőségnek tűnt a dolog, kíváló fizetéssel. Ráadásul még az eredeti szakmámhoz, az autószereléshez is közel állt. Gondoltam, minek aprózzuk el, vágjunk egyből a közepébe.

    A Caterpillar Dél-Ausztrál márkakereskedése (www.cavpower.com.au) kínált remek lehetőséget a cég munkagépeinek megismeréséhez és karbantartásához. Az ajánlat egy 1 éves kanadai tréning teljes ellátással és 100 ezer dolláros fizuval, meg persze állásajánlattal az egyik bányánál a kiképzés után. Katám már tervezte gondolatban a Kanadai Sziklás-Hegységbeli túráinkat, de arra még várnunk kell egy kicsit. Két dolog miatt nem voltam alkalmas, melyek egy telefonbeszélgetés alkalmával derültek ki. Az egyik, hogy az enyémnél sokkal jobb angoltudás kell, a másik pedig az ausztrál útlevél hiánya volt. Még mindkettő megszerezhető, ki tudja mit hoz a jövő.

    A következő próbálkozásnál már kicsit lejjebb adtam. Nem akartam egyből olyan messzire, külföldre menni, csak a szomszédos államba. :-) A hely: Nyugat-Ausztrália, Kalgoorlie. A munka itt is hasonló lett volna, bányagépek javítása, karbantartása. Az első körben fel is hívtak s kérdezték, hogy oda tudnék-e költözni. Akkor azt mondtam, hogy igen, de miután jobban beleástuk magunkat a vízumkategóriánk (SIR) feltételeibe, rá kellett jönnünk, hogy a családtag sem mozdulhat ki Dél-Ausztráliából két évig. Maradtam ahol voltam.

    Telt az idő, s kezdett érdekelni Katám munkája. Kinéztem egy két éves földmérő képzést a helyi TAFE-en, mert arra gondoltunk, hogy milyen jó lenne, ha mint házaspár tudnánk elvállalni földmérési munkákat. Minket aztán oda lehetne küldeni, ahová csak akarnak. :-) Ne felejtsük el azt sem, hogy a bányáknál átlagon felül lehet keresni, persze kemény munkával.

    Írtam tehát nekik, mármint a sulinak, hogy ki volnék, mi volnék, beiratkoznék a kurzusra. Visszaírtak, hogy semmi akadálya, a képzés díja potom $26,000 lenne. Nos, akárhogy is számolom, az bizony közelít a 4M forinthoz. Még ha lenne is, akkor sem fizetnék ennyit egy két éves iskolapad koptatásért. Nem értettük miért ennyi, ezért rákérdeztünk.

    Megmagyarázták. Mivel a SIR vízumunkkal két évig ideiglenes lakosok vagyunk, ezért engem, mint “külföldi diák” kezelnének, nekik pedig bizony ennyi a tarifa. Egy ausztrálnak mindez a töredékébe kerül. Nem volt mit tenni, egyelőre ezt az ajtót is becsuktuk.

    Nem sokkal ezután a Strzelecki Tracken bepillantást nyerhettem a földmérők életébe. Nem könnyű, de érdekes, izgalmas munka. Főleg egy ilyen helyen. Katám akkor még javában ebben a szakmában tevékenykedett és az előléptetést is felvetették neki. Ráadásul, miután visszatértünk a Pokol tornácáról, nekem is felajánlotta a főnöke, hogy mi lenne, ha én is odamennék dolgozni a sulim után. Mondtam, hogy örömmel.

    Akkor még úgy tűnt, lesz is belőle valami, de aztán mivel január végéig nem történt előrelépés ez ügyben láttuk, hogy ebből sem lesz már semmi. Nem úgy alakultak a cég dolgai, ahogy szerették volna, ráadásul még Katámtól is megváltak. Bár, az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ő mondott fel előbb, mint kirúgták. Öt másodperccel. :-)

    Folytattam tovább az álláskeresést. Elsősorban a netet figyeltem, kiváltképp ezt a három helyet:

    www.seek.com.au

    www.careerone.com.au

    www.careerjet.com.au

    Emellett persze rendszeresen bújtam az újságokban megjelenő hirdetéseket is. Próbáltam műszaki jellegű munkákat elcsípni, azok mégiscsak közelebb állnak hozzám. Mivel sok helyen előnyt jelent a targonca jogosítvány megléte, gondoltam leteszem én is. Laci barátunk, aki három évvel ezelőtt vizsgázott még bíztatott is. Azt mondta, hogy nem vészes a dolog, mert az írásbeli résznél neki sokat segítettek, meg amúgyis csak ábrákat kell értelmezni melyik hamis, melyik igaz. A gyakorlati része meg nem probléma, otthon sokat targoncáztam.

    Január végén belevágtam, jelentkeztem. A vizsga egész napos, délelőtt az elméleti, délután a gyakorlati rész. Mindez $180. Mi a gyakorlattal kezdtük, hogy ne a délutáni forróságban kelljen kint szerencsétlenkedni. Heten voltunk, én meg hat ausztrál, mindenki szerencsésen vette a vezetési, karbantartási és némi elméleti tudást tartalmazó gyakorlati vizsgát.

    Délután folytattuk az írásbeli számonkéréssel. Mindenki megkapta a maga kis füzetét, mely a kérdéseket tartalmazta. Belelapoztam és megállt bennem az ütő. Ötven szöveges kérdésre kellett (volna) válaszolni, s ezek közül csak két-három volt ábrás. A kérdéseket úgy kell elképzelni, hogy nem ám kipipálom a megadott válaszok közül a jót, aztán vagy eltaláltam, vagy nem. Voltak a kérdések, a válaszokat meg neked kellett megírni, sokszor indoklással együtt. Na ne, erről nem volt szó!

    Az egész tele volt műszaki jellegű kérdésekkel, amikre szakszavakkal, mondatokkal kellett volna válaszolni. Annak ellenére, hogy átbeszéltük az egészet, még az ausztráloknak is gondot okozott némelyik kérdés értelmezése és a válaszadás. Az egyik ilyenre, mely a targonca villájának terhelhetőségére vonatkozott egyetlen válasz lehetséges csak. Illetve egyetlen mondat, egy meghatározás, de az szó szerint. Benne szakszó szakszó hátán. Nem ment nekik, ezért segítséget kértek és kaptak. Én meg csak pislogtam nagyokat.

    Becsülettel megírtam, amit tudtam, de éreztem, hogy ez kevés lesz. Az értékelés után mondtam a vizsgáztatónak, hogy azért ez nem volt fair. Tudták, hogy nem beszélem jól a nyelvet, ráadásul nem kaptunk semmi felkészítő anyagot a jelentkezéskor. Eleve kudarcra voltam ítélve.

    Megértette a dolgot, de nem tehet semmit. Elmondta, hogy az a vizsgaanyag, amit kaptunk mindössze néhány hónapos és sokkal nehezebb, mint ami eddig volt. Mindez azért, mert évente 2000 ember hal meg Ausztráliában munkahelyi balesetben. Szóval ez az egész értünk van. Majd a kezembe nyomott egy vastagabb dossziét, ami a “felkészítő” anyag volt. “Nem lenne szabad odaadnom, de olvasd át, hogy a következő vizsgán ne legyen gond” mondta.

    Otthon belenéztem. Összesen 120 kérdést tartalmaz, abból kell 50-re válaszolni a vizsgán. Anyanyelvi szinten semmi gond nem lenne vele, de ahhoz még fejlődni kell. :-(

    Folyt. köv.

    Papi


  4. Ami jár, az jár! I.

    június 11, 2008 by kata_papi

    Hosszú hétvégével ünnepeltük királynőnk születésnapját, s mivel borús, őszi időjárás árnyékolta be az eseményt úgy döntöttünk, hogy ellátogatunk a közeli videotékába filmet kölcsönözni.

    A választás a Nemzet Aranya II-re esett, melyet mostanában hirdettek a tévében. Az első része is nagyon tetszett nekünk, így bíztunk abban, hogy a folytatás sem lesz sokkal rosszabb. Mivel premier filmről van szó, sejtettük, hogy nemcsak mi leszünk kíváncsiak rá, mégha a kölcsönzési díja ennek megfelelően magasabb is az általánosnál.

    Sajnos így is volt. A kölcsönözhető 20 filmből egyetlen sem volt bennt, sőt még a frissen visszahozott nagy halom között sem talált az eladó egyetlen árva példányt sem. Háromszor is bocsánatot kért, hogy nem tudja adni a választott filmet. Szomorúan vettük tudomásul, hogy aznap nem izgulhatjuk végig a kincskeresés kalandjait, de nem volt mit tenni. Várnunk kellett legalább egy napot.

    Ekkor azonban olyan történt, ami mégiscsak jobb kedvre derített minket. Azt mondja nekünk a tékás gyerek: a cég üzletpolitikája szerint, ha valakit nem tudnak kiszolgálni az óhajtott filmmel, mert abból nincs bent egyetlen példány sem, akkor a következő alkalommal ingyen kapja meg azt.

    Ingyen? Na persze, hiszem ha látom. A srác nagyon erősködött, hogy márpedig ez így van, majd bőszen elkezdte nyomkodni számítógépének billentyűzetét. Mikor végzett még egyszer biztosított arról, hogy jöjjünk vissza bátran, a filmet térítésmentesen fogjuk megkapni.

    Másnap újra ott álltunk a pultnál kezünkben az egyik már benntlévő filmmel. A biztonság kedvéért azért vittünk magunkkal pénztárcát is, sosem lehet tudni alapon. De nem kellett. Nem szóltunk semmit az előző napi “szerencsétlen” választásról, csak átadtuk a tagsági kártyánkat és vártunk. Annak ellenére, hogy egy másik alkalmazottal álltunk szemben, nem kellett erősködnünk, hogy márpedig nekünk ez itt ingyen lenne, mert neki egyből megjelent a figyelmeztetés a monitoron:

    “A FILM INGYEN VAN, MERT AMI JÁR, AZ JÁR!”

    :-)

    Papi

    Ez pedig itt a reklám helye: VideoEzy