• Egyéb

    Hol vagyok?

    Általában nyitott szemmel szoktam járni, közlekedni, ezért aztán látok furcsa, meghökkentő dolgokat. A mai egy felirat formájában ragadott meg, mely egy 4 ezres, Ford Fairmont fenekén virított:

    Ízirájder Öcsém!

    Most akkor hol is vagyok? Kezdem otthon érezni magam, pedig csak két nap múlva indulunk. :-)))

    Szép napot!

    Papi

    Ui.: Miután elmeséltem Katámnak is az eseményt, ő csak ennyit fűzött hozzá: „Egy piros lámpánál be kellett volna kiabálni az ablakon, hogy: Rumom, söröm?!”

  • Egyéb

    „Tindo”

    Hogy mit jelent a Tindo? A Kaurna aboriginal nyelvben a Napot jelölik ezzel a szóval.

    S hogy mi is a Tindo? Kérem szépen, van szerencsém egy újabb Adelaide-i világelsőséget bemutatnom az O-Bahn Busway után. Ez pedig nem más, mint a tisztán csak napelemmel működő autóbusz, a Tindo:

    A jármű Új-Zélandon készült a Designline International műhelyében, svájci gyártmányú, Zebra típusú nátrium/nikkel akkumulátorokat használ, de a MAN és a Siemens is kivette részét a fejlesztésből.

    Február óta járja Adelaide utcáit dijmentes szolgáltatásként, s bárki felszállhat rá egy rövid utazás erejéig.

    Én már találkoztam vele személyesen is bent a belvárosban. Csak láttam, mert hallani nem hallottam semmit. 🙂

    Bővebben angolul itt és itt.

    Papi

  • Egyéb

    200 méter

    Éppen a helyi sikolyt, a Messenger-t (hírnök, hírvivő) olvastam, amikor érdekes cikk keltette fel a figyelmemet, amely az Adelaide-i rendőrség mindennapjaival foglalkozott.

    Volt benne szó krónikus munkaerőhiányról, az egyre nagyobb méreteket öltő drogfogyasztásról, betörésekről, lopásokról stb. S még valamiről, ami miatt újból „tollat” ragadtam: a trafipaxok használatáról.

    Sok kereszteződésben vannak telepített és sokszor, sok helyen használnak mobil sebességmérő radarokat. Nincs is ezzel gond, mert aki gyorsan hajt és megszegi a szabályokat az viselje a következményeit is.

    Csakhogy! A cikk szerint a rendőrség a jövőben is tartja magát ahhoz a hagyományhoz, bevált módszerhez, politikához, hogy a sebességet korlátozó tábla után 200 méteren belül továbbra sem fognak még radart használni, csak az után! Azt a kétszáz métert használja fel a sofőr arra, hogy lecsökkenti a jármű sebességét az előírtra.

    Mi van? Úgy érzem felettébb érdekes módon értelmezik a közlekedést szabályozó rendeleteket. Ez lenne a bevált módszer? Vagy csak ennyire toleránsak velünk, közlekedőkkel kapcsolatban? Nem tudom, mindenesetre újabb furcsaság, ami ismét csak azt bizonyítja, hogy itt minden a feje tetején áll.

    Otthon, ugye nem így van? 🙂

    Papi

    Ui.: Ma láttam egy kátyút a reptérnél. Ritka! Nagyon, nagyon ritka! 🙂

  • Egyéb

    A süteménygyilkos :-(

    Még friss az „élmény”, így gyorsan megosztom Veletek is, hátha kiírom magamból a bosszúságot.

    Kedden reggel, mint eddig már annyiszor megpakoltam a KIA Pregio hátulját süteménnyel, hogy aztán szépen végigjárjam a szokásos útvonalat. Mindösszesen 5 állandó helyre kell szállítanom: egy idősek otthonába, a „David Jones”-ba, ami egy nagy üzletközpont, a reptérre, a Kongresszusi Központba és a Nemzeti Borközpontba. Nem nagy ügy, szinte egy útvonalon van mindegyik.

    A fagyasztott termékek mellett mindig vannak friss, kisebb-nagyobb torták és apróbb finomságok is. Ezek SAJNOS csak olyan papírdobozokban vannak, melyeknek nincsen fedele, mindössze egy semelypapírral vannak letakarva, hogy azért piszok ne hulljon bele az úton. S ebből lett a bonyodalom!

    Minden az én hibám! 🙂

    Az úgy volt, hogy aznap sokkal nagyobb mennyiséget kellett bezsúfolnom a kocsiba, mint amit eddig már megszoktam. Ilyenkor nem egyszerű a dolog, hiszen amíg a műanyag ládákat még csak-csak tudom egymásra pakolgatni az ominózus, selyempapíros dobozokkal ezt nem tehetem. Azokat kizárólag csak egyesével, egymás mellé, a padlóra tudtam csak tenni. A szűkös hely ellenére azért sikerült megoldanom a problémát, s útnak indultam.

    Első megálló a „David Jones” volt. Nyitom fel a hátsó ajtót a kipakoláshoz, hát mit látok? Az ütő megállt bennem: az egyik fagyasztott termékes doboz benne pihen a torták között!

    Húúú, b…ssza meg! Ezt jól megcsináltam!

    Egyből láttam, mi történt. Valószínűleg az egyik indulásom a zöld lámpánál kissé izmosra sikeredett – pedig nagyon óvatosan szoktam ezt tenni – és két, egymásra tett doboz közül a felső elcsúszott a másikon és belepottyant a tortásba. Csak álltam ott egy darabig, hogy akkor most mi a túrót csináljak?!

    Első ránézésre nem volt komoly a kár, de egy szépen megkomponált tortánál ugye nincs olyan, hogy „csak kicsit” laposabb az egyik széle, mint a másik. 🙂

    Nem volt mit tenni, ki kellett emelni a károkozót finom, puha, habos fekhelyéből. Bárcsak ne tettem volna! Kapisgáljátok már? 🙁

    Hogy mi történt? Sikerült olyan szerencsétlen módon megfognom a beesett dobozt, hogy amikor megemeltem a krémes, tejszínhabos aljánál fogva, egyszercsak kicsúszott a kezemből és beleesett … Na nem, nem ugyanabba a tortás dobozba, hanem a MÁSIKBA!!! ÁÁÁÁÁÁÁ!!!

    Kész! Nekem végem! Jobb, ha vissza sem megyek. Hogy lehetek ennyire idióta? Na, MOST mit csináljak?

    Gondoltam lesz, ami lesz, megpróbálom rájuk sózni. Viszem oda az átvevő srácnak, s mondom, hogy sajnos történt egy kis baleset, mert ennek a háromnak nem így kéne kinéznie! 🙂 Megnézte, majd azt mondta: „szerintem nem vészes, hagyd itt, aztán majd kiderül, mi legyen velük. Nyugi, nem te vagy az első, akivel ilyen történik.”

    Nem vészes?! Most mondjam azt, hogy nem nyugtatott meg? Mindenesetre ott hagytam, de visszafelé egész úton azon gondolkoztam, hogyan is fogom ezt megmagyarázni a főnökömnek, Mónikának.

    Nem kellett. Már tudott róla. Valahogy sejtettem, hogy ezt azért ennyivel nem úszom meg.

    Megyek be hozzá, de mielőtt szóra nyithattam volna a számat, nekem szegezte a kérdést: „beleesett egy doboz a tortába? ” Mondom: őőőh, igen! Sajnálom! Erre ő: „akkor szépen visszahozod őket, hogy ki tudjam javítani. MOST!” Nem volt boldog, én meg már ott sem voltam.

    A lényeg, hogy Mónika kettőből percek alatt újra tortát varázsolt, a harmadikat pedig ki kellett cserélni. Szerencsére volt készleten belőle, s már roboghattam is velük vissza a „David Jones”-ba.

    Tudom, csak az nem hibázik, aki nem dolgozik! De akkor is! 🙂

    Papi