szeptember, 2008

  1. Türelem!

    szeptember 26, 2008 by kata_papi

    Most egy kis időre eltűnünk, hogy az új helyünkről, újult erővel folytathassuk, amit elkezdtünk. Persze, csak ha az égiek és az internetszolgáltató is úgy akarja. :-)

    Szóval, türelem!

    Papi


  2. Költözünk! :-)

    szeptember 19, 2008 by kata_papi

    Az idő folyamán egyre több és több holmit halmoztunk fel kis lakásunkban (unit), ezért eldöntöttük, hogy odébbállunk. Mondtuk is Frednek a tulajnak (landlord), hogy amint visszaérkezünk Magyarországról elkezdünk keresni egy másik albérletet. Neki is éppen kapóra jött a dolog, mert ő meg azon morfondírozott, hogy el kellene adni a lakást, most jó árat kaphatna érte. Szóval teljes volt az egyetértés.

    Beleegyeztünk, hogy amíg nem vagyunk itthon, jöhetnek a vevők lakásmustrára. Szépen kitakarítottunk, de mondtuk neki, hogy két szeme Katám kövein és ásványain legyen! Úgy is volt. Az egyik látogató még meg is jegyezte, hogy: “milyen szépen berendezték nekünk a lakást!” Fel kellett világosítani, hogy nem az ő kedvükért olyan, amilyen. :-)

    Nem szoktuk halogatni a dolgokat, de a gyorsaság minket is meglepett. A lényeg, hogy a lakást eladták, mi pedig másfél hét alatt találtunk magunknak másik otthont. Írhatnám azt is, hogy új otthont, hiszen a ház új építésű (brand new), mi leszünk az első lakói! Hétfőn vesszük át a kulcsokat, innen pedig vasárnapig kell kiköltöznünk. :-)))

    Néhány szó a házról: 3 hálószoba, persze pici szobák, 2 fürdőszoba, 1 garázs, ahova remélem Morgó is befér, egy pici hátsó kert és veranda illetve egy amerikai stílusú konyha, ahol a konyha, étkező és nappali egy légtérben van (open plan kitchen). Szép és csendes környéken fekszik, egy ikerház jobb oldali tagjaként. Ja igen! Keverőcsap van benne! Egyebek mellett ez is egy fontos feltétel volt számunkra. Sokkal közelebb is van mindkettőnk munkahelyéhez, nem kell átszelni a belvárost, csak legurulunk a hegyről. Ideálisnak tűnik.

    Képekkel még nem szolgálhatok, legyetek türelemmel. Bár, feltehetném az ügynök által készített fotókat, de azt hiszem mi majd sokkal jobbakat készítünk. A “gugliban” sem találtok értékelhetőt, mert csak a csupasz betonalapok látszanak a magasból, annyira új az egész. Szóval türelem.

    Pár gondolat a lakáskeresésről.

    A lakásokat meg kell pályázni. Ehhez szükséged van korábbi és jelenlegi főbérlői, munkahelyi, illetve rokoni vagy baráti referenciákra. Megkérdezik mennyi a jövedelmed, vannak-e gyerekeid, állataid, mennyi időre tervezed a bérlést. Van ahol be kell nyújtani közüzemi számlákat és a jelenlegi lakbéred fizetését bizonyító dokumentumokat visszamenőleg 3-4 hónapra.

    Ezeket a dolgokat egyes helyeken előre kérik – tehát még nem is láttad a lakást -, de az esetek nagy részében akkor kapod meg a brossúrát, amikor elmész egy bemutatóra, ahol kinyitják neked az ingatlant (inspection day). Persze, ha nem érdekel a ház semmi gond, mehetsz a következőre. Egy-egy ilyen esemény általában 15-20 percig tart, ennyi időd van arra, hogy beleképzeld magad a helyzetbe, hogy tudnál-e itt élni és hogy bekukkants minden helységbe. Kevésnek tűnik, de szerintem elég. Ha tetszik egy perc alatt beleszeretsz, ha meg nem, állhatsz ott órákig is, akkor sem fog változni a véleményed.

    Nézzük a mi esetünket. Az egész eseménysorozat hónapokkal ezelőtt kezdődött az elhatározással: költözünk! Belevetettük magunkat az internet feneketlen mélységeibe, s elkezdtünk nézelődni. Kiválasztottuk a kerületeket (suburb) és megadtuk keresési feltételeinket. Megbeszéltük, hogy ha már költözni kell, akkor az legyen egy minőségi változás, ahol valóban jól érezzük magunkat, s hosszabb ideig is maradnánk.

    Az elején persze csak felderítő munka folyt, puhatolóztunk. Voltak nagyon jó találatok, s voltak csak annak tűnőek, mert amikor láttuk őket élőben, már fordultunk is kifelé. Mindenesetre tapasztalatszerzésnek jók voltak ezek a látogatásnak, néhány után már tudtál viszonyítani.

    A Magyarországon tett látogatásunk után egy héttel, szombaton néztük meg ezt az ingatlant. Egy régi telken húztak fel két lakást, amik tükörképei egymásnak. Mindkettőt megnéztük, teljesen egyformák. Egyből megtetszett nekünk, mert mindene megvolt, amit szerettünk volna. Kezdtünk sóvárogni utána. Viszont volt egy bökkenő, nem csak mi voltunk ott egyedül, mások is szemet vetettek rá. Nem akarok etnikai fejtegetésbe bocsátkozni, de sok nemzet tette tiszteletét a helyszínen gyerekekkel, vagy azok nélkül. Láttuk, hogy nem lesz egyszerű eset elnyerni a jogot a bérlésre.

    Cselhez kellett folyamodni. :-)

    Ehhez kicsit kanyarodjunk vissza az időben. Kati és Laci – akik már hatodik éve élnek itt – adtak egy fontos tanácsot pont az ilyen esetre: “hagyjál nyomot az ügynökben!” Persze ne jégcsákánnyal, de csinálj valamit, hogy emlékezzen rád. :-)

    A legtöbb esetben ugyanis a szimpátia dönti el, hogy végül ki lesz a nyertes befutó. A tulaj talán nem is szól bele a döntésbe, hiszen ő ott sincs egy ilyen eseményen, így teljes egészében az ügynökön múlik, hogy kit ajánl potenciális bérlőnek. Amikor Katiék voltak hasonló helyzetben, ő az illető igen szokatlan hajviseletét találta alkalmasnak arra, hogy ne csak egy legyen a sok jelentkező közül. Így derült ki, hogy görög volt az istenadta, s akkor már mi, európaiak tartsunk össze! Megnyerték a jogot a bérlésre.

    Szóval, ahogy ücsörögtünk a kocsiban a ház előtt az ügynökre várva, egyre csak azon morfondíroztam, mi is lehetne a mi adu ászunk ebben az esetben. S ekkor megjelent a döntéshozó egy gyönyörű – mint később kiderült – csaknem 50 éves éves Chrysler Vailanttal. Ez az, megvan a téma! :-)

    Szándékosan sokat szöszmötöltünk, hogy mi lehessünk az utolsók, akik elhagyják a házat. Figyeltük mikor marad magára az ügynök, s akkor mi is odamentünk hozzá. Kértünk egy formanyomtatványt, ő meg elkérte a telefonszámunkat, amit akkurátusan beírt a kis füzetébe utolsónak a többiek alá. Elköszöntünk, majd fordult is, hogy bezárja a házat.

    Ekkor jött el a cselekvés ideje. Utána szóltam: “szép autód van!”

    Vigyorogva megfordult, majd kezdetét vette egy rövid, de annál sokkal többet érő társalgás, természetesen az autóról. Látszott rajta, hogy szívesen beszél öreg járgányáról, mi meg epekedve csüngtünk minden szaván, mintha az életünk múlna rajta. Az egész nem tartott tovább egy percnél, de annál gyümölcsözőbb volt.

    Hétfő hajnalban becsúsztattuk jelentkezésünket az ingatlaniroda ajtaja alatt, s még aznap hívtak minket, hogy nyertünk! Sőt, választhatunk, melyiket szeretnénk (emlékszel, ikerház). Így lett a mienk a jobb oldali, vicces módon “6A” jelű, míg a másikat, a “6B”-t azóta is hirdetik. Azaz, senki más az akkor ott lévők közül nem kapta meg!

    Hogy miért, ki tudja? Talán nem mernek kiadni egy újépítésű házat azoknak, ahol gyerek(ek) vannak? Ez is szempont lehet. Mindenesetre mi nagyon örülünk szerzeményünknek, s már csak egy jó szomszédban bizakodunk. Valaki esetleg? :-)

    Papi


  3. Henley Beach-i bérleményünk

    szeptember 19, 2008 by kata_papi

    Egy elmaradt bejegyzést pótolok most, hiszen már régen megígértük, hogy teszünk fel néhány képet első bérleményünkről a beköltözésünk utáni állapotokról.

    Otthonunk 10 perc sétára van a tengerparttól egy nyolc lakásos épület első emeletén. Egy szoba+hall, pici konyha, pici fürdő és WC egyben, a mosókonyhával osztozunk a szomszéddal. Az egész nem több mint 40 m2. Ezek a képek készültek akkor, amikor átvettük a lakást, ezek pedig akkor, amikor már kicsit belaktuk és berendeztük.

    Szóval itt vannak a képek, a nagy hír pedig az, hogy költözünk! :-)

    folyt. köv.

    Papi


  4. Hazaértünk!

    szeptember 12, 2008 by kata_papi

    Hazaértünk?

    Vegyes érzelmekkel írom le ezt a szót, hiszen az igazi, jól megszokott és megismert hazánk nem itt van. Mégis, bármennyire is küzdenénk ellene, ez a más világ is kezd lassacskán az otthonunkká, második otthonunkká válni.

    Nem küzdünk ellene, mert nem azért jöttünk ide, a világ végére, hogy akaratosan nekifeszüljünk a velünk történő kellemes dolgoknak s hogy ellenálljunk a csábításnak. Mert csábításból bizony nincs hiány.

    A jó levegő, a tengerpart közelsége, a nyugalom, a kedves, úton-útfélen rádmosolygó emberek, a könnyebb megélhetés, a létbiztonság mind-mind azt sugallja számunkra, hogy jó helyen vagyunk. Értelme nem sok lenne ezek ellen küzdeni, hiszen akkor pakolhatnánk és repülhetnénk vissza Magyarországra az első géppel.

    De nem tesszük. Mi inkább elfogadjuk olyannak amilyen, sodródunk az árral, alkalmazkodunk és élvezzük (szinte) minden percét, pillanatát.

    Nem könnyű itt lenni – egyelőre – ezzel nem áltatok senkit. De ha újra megcsillanna előttünk a lehetőség, hogy menni, vagy maradni, mi bizony csak bevállalnánk újra a bizonytalant a biztossal szemben. Továbbra sem bántuk meg, s bízunk benne, hogy ezután sem fogjuk. Végtére is az egész csak rajtunk áll. Megszokni, vagy megszökni!

    Szóval újra itt vagyunk! Rövid volt a 3 hét. Sok helyen jártunk, sok emberrel találkoztunk, beszéltünk. Többen kérdezték: “milyen érzés újra otthon lenni?”

    Ezen többször is elgondolkoztunk, de mindig csak arra jutottunk, hogy mintha csak Budapestről ugrottunk volna “le” a szülőkhöz, testvérekhez. Valahogy nem éreztük azt a bizonyos mindent elsöprő érzést, csak a nagy örömöt, hogy újra láthatjuk szeretteinket. Ez talán jelentheti azt, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, szeretünk itt lenni.

    Otthon persze próbáltak minket maradásra bírni, elsősorban a szüleink, de sajnos be kell érniük egy-egy ilyen rövid lélegzetű találkozással. Legalábbis egyelőre, hiszen sose mond, hogy soha, nem tudhatod mit hoz a jövő. Még nagyon az elején tartunk itteni létünknek, így magunk sem tudjuk, merre sodor minket az élet.

    Rövid volt a három hét, de igazi kényeztetésben volt részünk. Disznósajtot ettünk töpörtyűvel, majd leöblítettük egy pohár olvasztott zsírral! :-)) Na jó, persze csak viccelek, de közel álltunk hozzá, hogy valóban ily módon teljen el az a pár nap. Ezek az ételek már most hiányoznak, mint ahogy hiányzik anyukám kocsolyája, apósom reggeli “vitaminbombája”, a kertből frissen leszakított paradicsom illata, zamata, a parázson ropogósra sütögetett szalonna és kolbász íze és még hosszasan sorolhatnám. Nem is tudjátok mennyire mázlisták vagytok, hogy mindebben részetek van! :-)

    Rövid volt a három hét, de néhány nap elég volt ahhoz, hogy máris visszakívánkozzunk kenguruföldre. Nehéz megmagyarázni, hogy miért, de bizonyára köze volt ehhez annak a fekete Audisnak is, aki a Tarján és Héreg közti kanyargós hegyi úton néhány percen belül kétszer is életveszélybe sodort minket és másokat is. Vagy annak, hogy miért kell négyszer nekifutni egy OTP-s lakossági folyószámla megszüntetéséhez. Vagy annak, hogy 60-as táblánál 80-nal haladva miért akar a Mercedes taxi még letolni az útról. Ezeket a dolgokat meglehetősen rosszul viselem egy ideje.

    De hogy ne csak negatívumot írjak, volt kellemesebb élményünk is. Bérelt autónkat, egy Hyundai Getz-et egy kis , családi vállalkozástól kaptuk. Korrektek voltak, tökéletes kiszolgálást kaptunk, csak jót tudok mondani róluk. Ezért bátran ajánlom másoknak is, akiknek olcsó, kisautóra van szükségük: Bíró család autókölcsönzője.

    Hogy mikor tesszük meg ezt a nagy utat újra, még nem tudom megmondani. De ha valaki veszi a bátorságot és nekiindul, hogy találkozzon velünk, nos, mi tárt karokkal fogjuk várni. Úgyhogy csak bátran, lepjetek meg minket! :-)

    Még egyszer köszönjük mindazoknak, akik így, vagy úgy, de kellemessé tették nekünk ezt a rövid hazalátogatást! Reméljük, hogy egyszer viszonozni tudjuk nekik.

    Papi és persze Kata is