március, 2009

  1. Ausztrália gödörben :-))

    március 19, 2009 by kata_papi

    Lackó engedelmével ha csak képletesen is, de Ausztrália a gödörben van:

    :-))

    Kata


  2. Great Ocean Road

    március 12, 2009 by kata_papi

    Pár héttel ezelőtt szerencsésen megjártuk az Adelaide – Melbourne távot a Great Ocean Road-on (Nagy Óceáni Úton) keresztül. Ezt az utat azért iktattuk most be, hogy leteszteljük Puttonyt. Jól “viselkedett” és zokszó nélül nyomta le a 2392 km-es utat a hét nap alatt. Úgy döntöttünk, megtartjuk! :)

    Szombaton dél körül indultunk, mert Papi még dolgozott aznap. Adelaidet elhagyva Policemans Point-nál (2,5 órára van tőlünk) álltunk meg, hogy elköltsük a szokásos ebédünket. Amikor erre járunk mindig itt állunk meg és mindig ugyanazt esszük. Tojást békön szalonnával. Finom ropogósra sütik meg a szalonnát, két tükörtojás, grillezett paradicsom és meleg pirítós vajjal. Nyami. Büfésnéni megismert minket, emlékezett a nevünkre, kérdezgetett és búcsúzáskor megígértük, hogy nemsokára megint jövünk. Majd továbbhajtottunk Mount Gambier-ig. Itt 2 percre kiugrottunk a kocsiból, hogy megnézzük, idén is dolgoztak-e a “vízfestők”. Dolgoztak bizony. Szép kék! Ugrás vissza a kocsiba, irány tovább. Átléptük Dél-Ausztrália és Viktória állam határát és Portland városában aludtunk a tengerparti kempingben.

    Amikor eldöntöttük, hogy 7-8 nap alatt végig megyünk a Great Ocean Road-on, majd 1-2 napot elidőzünk Melbourne városában és visszafele érintjük a vulkánokat, akkor úgy gondoltuk, hogy időpocsékolás minden este sátrat verni, reggel lebontani stb… Sajnáltuk az időt erre, így született az az ötlet: aludjunk a kocsiban. A kombiban elférünk, nem? Még itthon kidobtuk a hátsó üléssort, utazás előtt elmentünk Adelaidetől délre egy éjszakára kempingezni Zsuzsiékkal, hogy kipróbáljuk a kocsiban alvást. Azon az éjszakán nagyon rosszul aludtunk. Itt nyomott, ott nyomott, ferde volt stb… De Papi továbbfejlesztette a dolgot és így, ha nem is pazar körülmények között, de viszonylagos kényelemben lehet benne eltölteni az éjszakákat.

    Portland. Victoria állam első, fehér ember által betelepült városa, írja a helyi túristakiadvány (1834.) Szinte semmit nem láttunk a városból, mert nem volt rá időnk. Egyedül az 1855-ben útjára indított kábel villamost néztük meg, ami még ma is közlekedik. Nem nagy szám és ráadásul elég drága vele az utazás.

    Másnap ahelyett, hogy előrefele mentünk volna, visszaautóztunk kb. 20 km-t Cape Bridgewater-be, ahol megnéztük a “megkövesedett erdőt”. A jelenség megint az esővízzel, kioldással, kémiai anyagokkal és a mészkővel magyarázható. Esővíz átfolyik (többnyire valamiféle növény mentén), kioldja a kémiai anyagokat, ez cementálódik, majd szél-eső lekoptatja a puhább rétegeket és megmarad ez a “cement-cső”, ami úgy néz ki mintha megkövesedett farönkök lennének. Néhol 1-3 méter magas, de van ahol a 20 métert is elérheti. Lenyűgöző volt. Cape Bridgewater-nél még egy nagy szélerőműparkot és fóka-kolóniát is lehet látni.

    Irány tovább. Tower Hill: 30 000 éves vulkán, ami 6-7000 éve tört ki utoljára. A világon az egyik legnagyobb vulkáni krátertó van a közepén. Megmásztuk a tó közepén lévő kúpot és szétnéztünk. Marha nagy! Több sétaútvonal is van a kráter aljában, úgyhogy akár egy napot is el lehet itt tölteni.

    Következő megállónk Warrnambool városa volt, ahol június-szeptember között bálnákat lehet megfigyelni a partról. Megnéztük az 1885-ben épült csónakházat (Proudfoot’s boathouse), majd Warrnambool-t elhagyva ráhajtottunk a B100-as útra, ami nem más, mint a híres Great Ocean Road (a továbbiakban GOR-ként említem).

    A GOR a világ legnagyobb háborús emlékműve. Allansford városától, ami Warrnambool után van 10 km-re egészen Torquay városáig tart, ami pedig 96 km-re van Melbourne-től. Az út hossza kb. 243 km. Az első világháborúból visszatért Viktória-állambeli katonák építették a harcokban elesett bajtársaik emlékére. Az út megépítése 16 évig tartott és 1932 november 26-án nyitották meg. Évente 1,2 millió jármű hajt rajta végig. Mivel az út 2×1 sávos, néhol nagyon szűk, éles kanyarok vannak és sok a külföldi turista, ezért elég sűrűn ebbe a táblába “ütközünk”: vezess a bal oldalon Ausztráliában!

    A GOR-ra ráhajtva az utunk úgy nézett ki, hogy ahol valami látnivaló volt (amit barna táblák jeleztek) ott megálltunk, kiszálltunk és végigsétáltunk rajta. Van amit magyarul és van amit angolul írok majd le mert nem tudom a magyar megfelelőjét.

    Első megállónk a szigetek öble volt (Bay of Islands), majd a Grotto, ahol átmásztam a “sziklahíd” alatt. Utána következett a “szikla-boltív” (Arch), majd a híres London híd (London Bridge), aminek a nagy íve 1990-ben omlott össze. Az eset nemcsak az omlás miatt érdekes, hanem azért is, mert egy turista csoport éppen rajta volt a hídon, amikor a külső ív leomlott mögöttük. Helikopterrel kellett kimenteni őket.

    Továbbhaladva elértük a Loch Ard hasadékot (Loch Ard Gorge) ahonnan 4 rövidebb gyalogtúrát lehet tenni. Azért Loch Ard hasadék, mert 1878-ban itt süllyedt el az Angliából Melbourne-be tartó Loch Ard nevű hajó. Összesen két túlélője volt a katasztrófának. Le lehet sétálni a hasadékba (érdemes, mert nagyon szép), el lehet gyalogolni a Blowhole-ig (viharban felcsap a hullám a lyukból, mint amikor a bálna “prüszköl”), a Mennydörgő Barlanghoz (Thunder Cave). A méretek lenyűgözőek. A Blowhole-nál nem volt szerencsénk, mert nem volt vihar, ezért épphogy 1-2 méterre csapott a hullám az üregben. A Mennydörgő Barlang ösvénye beomlott és lezárták, ami nem tartott vissza minket és ameddig lehetett lementünk.

    Kezdett besötétedni, de végre odaértünk a híres Apostolokhoz. A Nap a tenger felől sütött, erős szél fújt így nem tudtunk szép tiszta képeket csinálni róluk. Megbeszéltük, hogy keresünk egy kempinget a közelben és másnap reggel visszajövünk. Így legalább tudunk egyet aludni a helikopter “túrára” is. Menjünk vagy ne??!! Húzós az ára. :(

    Az Apostolok eredeti neve: Sow and Piglets (Anyamalac és a kismalacok), amit 1950-ben változtatták 12 Apostolra. Magasságuk 45-70 méter között mozog a tengerpart pedig évente 15 cm-t hátrál. Már régen nincsenek 12-en, a legutóbbi Apostol 2005-ben omlott össze, maradványai még ott vannak. A látvány leírhatatlan, ezt mindenkinek látnia kell!

    Szállásunk Princetown falucska kempingjében volt. Szép, rendezett kemping a folyó felett. Elköltöttük zacskósleves vacsinkat és eltettük magunkat másnapra. Reggel gyönyörű, napfényes, szélcsendes napra ébredtünk és tudtuk, nem szabad kihagyni a helikopterezést. Meg kell néznünk fentről is!

    A nap a szárazföld felől sütött. Csodálatos tisztán látszottak az Apostolok. Elsétáltunk a túristacsalogatópénztárcakiürítő helikopter állomáshoz. Kicsit be voltam gyulladva, amikor megláttam a kicsinél még kisebb kávédarálókat (4 személyes). Aztán leszarta a fejemet egy madár és ekkor megvilágosodtam: nem fogunk lezuhanni! A repkedés 10 perces (szerintem kevesebb volt mint 10 perc) és extra pénzért alacsonyabban is szállt volna a gép, de mi mondtuk, hogy köszi nem (add el másnak). A repülést kár lett volna kihagyni. Teljesen más látószögből csodálhattuk azt, amit előző nap bejártunk és hát az Apostolok innen fentről még gyönyörűbbek. A pusztuló tengerpart is más arcát mutatja.

    Aki akar (mi akartunk) az le is sétálhat az Apostolokhoz a Gibson lépcsősoron (Gibson’s steps), innen látszik csak igazán, hogy mekkora is az akkora. Kis porszemek voltunk az Apostolok mellett.

    Irány tovább, mert várt ránk a hideg esőerdő. Azért hideg, mert nem a trópusokon van, de azért esőerdő! :) Lavers Hill-nél lehajtottunk a GOR-ról, hogy Beech Forest mellett megnézzük a fák lombkoronájába épített esőerdő ösvényt (Otway Fly Tree Top Walk). Befizettük a belépőt (fejenként $19.50), megkaptuk a térképet és gyerünk. Hosszú, kanyargós úton kellett legyalogolni a völgybe, egyre mélyebbre és mélyebbre. Mígnem elértük a fák tetejébe kúszó épített ösvényt. Pontatlan a megfogalmazás, hiszen te vízszintesen haladsz továbbra is, csak a völgy mélyül alattad. Ezen kívül még 3 ilyen van a világon: Új Dél Velszben, Nyugat Ausztráliában és Tazmániában. Ezt 2003 szeptemberében nyitották meg. 120 tonna acélt használtak fel, 10 hónap alatt épült meg. Négyzetméterenként 400 kg-ot bír el. Kibírja a 260 km/órás szelet is.

    Viktória állam ezen területén évente 2 méter csapadék hullik. A páfrányok óriásira nőnek az erdők alján. Az ösvény 600 méter hosszú és 11 oszlopon áll. Az oszlopok magassága változó: 9m, 15m, 17m, 22m, 33m és a legmagasabb 47m, amire külön csigalépcsőn lehet feljutni. Minden egyes oszlopnál vannak ismertető táblák, hogy ott épp mit lehet látni. Van egy része az útnak, egy híd, vagy inkább félhíd, ami csak az egyik végénél van alátámasztva, illetve a közepénél drótkötéllel megkötve. A félhíd hossza 24 méter és amikor kimész a másik végére, akkor 33 méter magasságban ringatózol a páfrányok felett. Elvileg 14 elefánt súlyát is kibírja, de igencsak mozgott, amikor nagy bátran kimerészkedtünk rá. Nekünk annyira tetszett, hogy amikor a végére értünk újra elindultunk az elejétől megint! :-) Egy kis ízelítő itt és itt.

    Na, aki letért a GOR-ról, hogy megnézze ezt az esőerdő-ösvényt az ne ugyanazon az úton menjen vissza a Gor-ra, hanem válassza a Haines Junction-on keresztül menő utat. Nem fog csalódni. Jobb mint a GOR! Meredek, szűk, kanyargós, vadregényes! (lakóautóval nem is lehet ráhajtani)

    Irány tovább a GOR-on. Egyszer csak az egyik éles kanyarban jobbra-balra autók álltak az út szélén. Emberek kóvályogtak szanaszét, fényképezőgép a kezükben és a fák tetejét bámulták. Mi is megálltunk, kiszálltunk és az egyik csaj mondta nekünk: koalák, ott! Felnéztünk. Két évet kellett erre várnunk és el kellett utaznunk Viktória államba, hogy lássunk vadon élő koalákat. Összesen 7 koalát számoltam össze. Volt amelyik az út fölé benyúló ágon unottan rágcsálta az eukaliptusz leveleket, volt amelyik aludt. Aranyosak voltak.

    Az éjszakát Lorne város kempingjében töltöttük. Reggel felkeltünk és nekiálltunk reggelizni, mikor is kezdtek gyűlni körülöttünk a sárga bóbitás kakaduk, hogy valami élelmet kunyeráljanak. Először aranyosnak tűntek, óvatosan kivették a kezünkből a kaját, nem csíptek meg. Aztán a többiek is vérszemet kaptak, egyre többen jöttek (a Hitchcock-i Madarak jutott az eszembe) és egyre szemtelenebbek lettek. Elleptek mindent. Rászálltak a székünkre, az asztalunkra, kikapták Papi lekváros pirítósát a tányérból, beleszálltak a nagy kajásdobozokba. Többen odajöttek a kempingből, hogy szeretnének fényképezkedni a kakadukkal. Mondtuk, hogy oké, 50 cent darabja. Persze csak vicc volt. Végül már 14 kakadu, 3-4 vadkacsa és pár ismeretlen kis madár szemezett a reggelinkkel. Szerintem ezt minden nap eljátszák a kempingezőkkel.

    A következő napra Geelong városa volt betervezve: Ford Múzeum, Gyapjú Múzeum és a tengerparton a híres kikötőcölöpök (bollard-ok), amik nem mások, mint egy tavaly elhunyt művésznő munkái (Jan Mitchell). Ha jól emlékszem, akkor összesen 111 szobor van a tengerparton. Majd délután irány Melbourne, cél: sötétedés előtt sátorverés egy kempingben, ahol két éjszakát maradunk.

    Odaértünk Geelong-ba és megcéloztuk a Ford Múzeumot (Papinak is kedvezni kell, nemde?). Na melyik nap van zárva a Múzeum? Segítek: kedden. Mi melyik nap értünk oda? Nem nehéz kitalálni: kedden! Mondtam egy cirkalmasat és továbbsétáltunk a Gyapjú Múzeumba, amit Kropiék ajánlottak.

    Nagyon érdekes volt. Papit a lyukkártya vezérelt szőnyegszövőgép ejtette rabul és amikor be is indították, nem tudtam onnan elrángatni. Volt ott egy üvegláda, amiben egy kis adag hófehér gyapjú volt. Odajött a teremőr néni és elkezdte mesélni a történetét (ami a láda mellett elvileg ki volt akasztva) és olyan lelkes volt, hogy nem tudtuk lerázni. Követett minket. Kiderült róla hogy norvég és 30 éve érkezett ide. Egy kis szőnyegszövés itt és itt. :)

    Visszatérve a láda tartalmára. Ez a világ legdrágább gyapjúja. Egy bála, ami 116 kg-ot nyomott 1 194 800 dollárért kelt el 1995-ben. Japán üzletemberek vették meg elhalászva az olaszok elől, hogy kiváló minőségű öltönyöket csináljanak belőle. A farmer, mikor elhozta a báláit licitre, azt remélte, hogy ebben az évben is kap érte legalább annyit, mint az előzőben. Akkor bálánként 29 000 dollárt kapott. A licit elindult és meg sem állt 1 millióig! Az üvegkalitkában lévő gyapjú hófehér. Kérdeztem is a nőtől, hogy ez már ugye a mosott gyapjú? Nem, ez az amit levágtak a birkáról, nincs tisztítva. Ez a gyapjú finomabb, mint a selyem és a kasmír. A történethez az is hozzátartozik, hogy ezek a birkák speciális kaját kaptak, UV szűrős “ruha” volt rajtuk, amikor nagy ritkán kimehettek a szabadba és apró fakkokban tartották őket egyesével. Nyugodtan nevezhetjük ezt a fajta állattartást állatkínzásnak is, talán ezért nem hallunk azóta sem ilyen fajta bánásmódról birkákkal kapcsolatban. Azóta betiltották.

    Elhagytuk a várost és már robogtunk is tovább Melbourne-be. Utazás előtt kinyomtattam a friss, ropogós kempinglistát Melbourne környékéről. Mivel szerettük volna meglátogatni Kropiékat is ezért úgy döntöttünk, hogy a belváros és valahol köztük keresünk kempinget. Nem foglaltam le előre semmit, mert folyamatos mozgásban voltunk, nem tudtuk mikor érünk Melbourne-be. Végül is nincs iskolai szünet (amikor a családok 70-80% elmegy nyaralni), nincs hétvége, csak lesz egy zsebkendőnyi sátorhely valahol a holtszezon kellős közepén. Ja! Jött a pofáraesés!

    Elhajtunk az első kemping előtt. Semmi. Nézem a házszámokat erősen. Visszafordulunk. Újra elhajtunk a kemping előtt. Semmi. Papi behajt egy kis utcába. Kiugrok. Gyalog elsétálok. Nézem a házszámokat. Ezalatt a szám alatt nincs kemping. Épp arra jön egy helyinek tűnő nőci. Megkérdeztem, hogy hol van ez a kemping, aminek itt kellene lennie. Ja, az már nincs, apartman házak állnak rajta. Frankó. Elvileg friss listám van. Sebaj irány a második kemping. Este 6 óra után zárva az iroda. Egyre jobb. Jön kifele egy “lakos”, mondja, hogy itt nem lehet sátrat verni, csak bungalók és lakókocsik vannak. Ajánl egy másik helyet. Átautózunk oda (15 km). Recepciós bácsi: pont mára kellene a sátorhely? Aha. Ma tele vagyunk, csak holnapra tudok adni. Erre mi: akkor kivennénk egy bungalót. Semmim nincs, teljesen tele vagyunk! Kezdett sötétedni, látta hogy mi akár egy sarokba is felvernénk a sátrunkat. Mondta, hogy kb. 10 km-re innen ezen és ezen az úton itt és itt a jelzőlámpánál forduljunk balra, bla-bla, na és ott van egy kemping, próbálkozzunk ott. Odaértünk. Iroda zárva. Szerencsére táblácska: csöngess! Megnyomtuk, vidám néni jött, és volt szabad helyük. Hurrá! Sátorverés zseblámpával, kajakotyvasztás és alvás.

    Úgy terveztük, reggel korán kelünk, autóval bemegyünk a városba, leparkolunk és onnan tömegközivel felfedezzük Melbourne belvárosát, majd délután ellátogatunk Kropiékhoz. Nem sikerült olyan korán kelni, mint szerettem volna, így csak 7:30-kor tudtunk elindulni. Útközben felhívtam Kropit, aki azt tanácsolta, hogy ilyenkor már elég nagy dugók szoktak bent lenni, nem érdemes kocsival bemenni. Parkoljunk le egy vasúti megállóban, vegyünk egy napijegyet és 40-45 perc alatt bent is leszünk. Így tettünk és jól döntöttünk! Köszi Kropi! :)

    Még annyit, hogy ha valaki erre jár, érdemes megnézni a színes tengerparti bungalókat Brighton-nál. Élénk, vidám színek. El tudnék képzelni hasonlót itt nálunk lent a Henley Beach-en is. :)

    Melbourne-ben van egy ingyenes villamosjárat, ami egy kört tesz a belváros kellős közepén és mindig bemondják, hogy ebben a megállóban épp mi látható, mi a története, stb.. Mi ezzel a villamossal mentünk és ahol volt valami, ami érdekelt minket, akkor ott leszálltunk, bementünk, majd visszaugrottunk a villamosra és mentünk tovább. Így elég sok mindent sikerült megnéznünk.

    Kezdtük az Euréka toronnyal. Ez a világ legmagasabb lakóépülete a maga 300 méterével. A torony teteje erős szélben akár 60 cm-t is kilenghet. Két darab, 300 000 literes víztartály van a 90 és 91-dik emeleten ballasztként. A lift 9 m/s sebességgel szárnyal felfelé (lefelé kicsit gyorsabban jön… na jó ez csak vicc volt). A legfelső 10 emeleten az üvegek 24 karátos arannyal vannak bevonva. A 88-dik emeleten van a kilátó. Lent megveszed a belépőt, ami arra elegendő, hogy felmehetsz a lifttel és körbesétálhatsz, szétnézhetsz, illetve kimehetsz a berácsozott teraszra, de arra már nem jogosít fel hogy beszállj az “üvegkapszulába”. Ehhez külön jegy kell, amit fent tudsz megvenni.

    Ez ám az üzlet! Kétszer fejik meg az embert. Persze, semmi sem kötelező, de ha már ott van az ember csak bemegy, nem? Mi meg konkrétan ezért mentünk oda! Na, kezünkben a “kapszula-jeggyel” várunk, hogy sorrakerüljünk. Falon tábla: ne menj be a “kalitkába” ha: félsz a magasságtól, félsz a bezártságtól, érzékeny vagy a hangos-hirtelen zajokra, terhes vagy, szívproblémáid vannak. (?)

    Mi is történik? A 88-dik emeleten, 285 méter magasan az épület falából 3 méterre kitolnak egy kb 6 m2-es “kapszulát”, aminek minden fala üveg, a padló is! Amíg tolnak kifelé nem lehet átlátni az üvegen. Aztán egyszer csak egy pillanat alatt kitisztul minden és átvált átlátszó üvegre. Te meg ott állsz az üvegen, alattad 285 méter és pelenkát cserélsz. :) Hihetetlen élmény, leszámítva a hang-és fényeffektusokat. Szerintem ezek nem kelletek volna, kicsit gyerekes volt. Amikor bent voltunk és elindult a “ketrec” kifelé hangos zakatolás jött a hangszórókból (feltételezem a géphangokat akarták bejátszani), aztán megálltunk és hirtelen egy éles csörömpölés, mint amikor egy nagy üvegtábla eltörik millió darabra, na és ekkor vált át tejüvegből átlátszóvá. Kicsit túljátszották, elég lett volna ha csendben kitolnak. De azért felejthetetlen élmény, persze csak ha van hozzá merszed! Ha van: katt ide>>

     

    Vissza a villamosra, irány Melbourne régi börtöne, az Old Melbourne Gaol, ahol 135 embert akasztottak fel. 1852-ben épült, angol börtönök mintájára. A városnak szüksége volt egy nagyobb börtönre, mert ebben az időben találtak aranyat Viktória államban és a lakosság száma egyik pillanatról a másikra az ötszörösére nőtt és ezzel növekedett a bűnözés is.

    A börtön 3 szintes. A rabok először a földszinti cellákba kerültek , amik borzasztó kicsik voltak (kb 2x1m), ha jól viselkedtek, akkor felkerülhettek az első emeletre, ahol “jobb” bánásmódban részesültek, kijöhettek többször a cellából, több kaja, stb… Innen fel lehetett kerülni a második emeletre, ahol nagyobbak voltak a cellák és 8 ember volt egy cellában.

    Ez a börtön különös módszereket használt a büntetésre. Úgy gondolták, hogy az idő, a magány, a csend és a biblia segít abban, hogy a bűnözők “megjavuljanak”. Mikor bekerültek az elítéltek, kaptak egy bibliát (sok értelme nem volt, mert 90%-uk nem tudott olvasni) és napi 23 órára bezárták őket a földszinti mini cellákba. Teljes magányban és csendben voltak. A börtön folyósójára szőnyeg volt kiterítve, hogy ne hallják az őrök mozgását. A falak vastagok voltak, az ablakokon keresztül sosem láthatták az eget. Amikor kimehettek egy órát sétálni csuklya volt a fejükön és nem beszélgethettek. Egy héten egyszer fürödhettek, mindenkinek volt egy vödre a cellában, ez volt a WC. El lehet képzelni micsoda bűz volt ott. A folyosó két oldalán a cellák el voltak csúsztatva, ami azt eredményezte, hogy ha valaki kikukucskált az egyik cellából, akkor a szemközti falat látta. Minden külső ingertől meg voltak fosztva. Nem csoda, hogy sok rab megőrült. A börtönt 1929-ben zárták be, majd a második világháborúban katonai börtönként működött. Később a rendőrség használta a cellákat bizonyítékok tárolására. Biztonságos hely, vastag falak, rácsok mindenhol.

    Mikor megveszed a belépőt a múzeumba, akkor egy kombinált jegyet kapsz, amivel elmehetsz egy 40 perces vezetett “túrára”, ami bemutatja: milyen is az élet, ha előzetes letartóztatásban vagy. Mi voltunk a bűnözők és úgy is bántak velünk. Kijött egy rendőr, beterelte a csürhe bandát egy folyosóra és elkezdett üvöltözni velünk. Sorba kellett állnunk, táskákat magunk mögé tenni, szájat kinyitni (belenéztek nem viszünk-e be valami éles tárgyat), kezet megmutatni, bal láb felemel, jobb láb felemel, MEGMONDTAM HOGY NEM BESZÉL! KUSS! Első nyolc ebbe a cellába, következő nyolc abba, stb… Ajtót ránk csapták, kulcs fordult, zár kattant, villany leolt. Ültünk a töksötétben és kicsit elgondolkoztunk azon, hogy mi pénzt adtunk ki azért, hogy valaki itt üvöltözzön velünk??!! :) A túra érdekes volt és a végefelé persze a rendőrbácsi is megenyhült és kiengedett minket.

    Zötyögtünk tovább a villamoson, leugrottunk a Fitzory Garden-nél, hogy megnézzük Cook Kapitány picike lakóházát. Tudor stílusban épült, az ajtó fölött eredeti véset: 1755 J and G (James and Grace, Cook Kapitány szülei).

    Rohanás a 4 órási vonathoz, megyünk Kropiékhoz. Velük még Magyarországon találkoztunk kétszer az ausztrál találkozók keretében. Jó volt újra látni őket. Beszélgettünk az ausztrál élet “nagy” dolgairól, közben pedig isteni finom melegszenyót ettünk magyar majonézzel!

    Reggel sátorbontás és irány Montsalvat, ahol Ausztrália egyik legidősebb művész kolóniája élt és alkotott. 1935-ben vásárolt itt földet valami “IKEA-s” ember, egy Justus Jörgensen nevű festő és építész, akinek a vezetésével épült fel ez a művészeti központ. Ide vonultak el a művészek alkotni. Jörgensen eltöltött egy kis időt Franciaországban, ahol lefestette a régi épületeket, templomokat és ezek hasonmását felépítette itt. Gyönyörű régi kőépületek, olyan érzésünk volt, mintha a középkorba pottyantunk volna vissza. Ma is dolgozik itt 1-2 művész, pl: festők, hangszerkészítők, zenekutatók, szobrászok, ékszerészek. A kávézóban isteni a jegeskávé, ne hagyjátok ki ha erre jártok! Elbóklásztunk az épületek között, minden helyre bekukkantottunk, majd irány Adelaide.

    Hazafele egy másik úton mentünk: a Viktória állambeli vulkánok földjén. :) Megálltunk Red Rock-nál, ami egy nagy vulkáni együttes, 40 kitörési pont van 7 fő kráterrel. Ittunk egy kapucsínót Camperdown városában és megnéztük a piros óratornyot. Megmásztuk Mount Leura vulkánt, háttérben a cukorsüveg vulkánnal. Testvérek. Aztán irány a híres Elefánthegy, ami a változatosság kedvéért megint egy vulkán. Nem jöttünk rá miért Elefánthegy a neve, ha valaki tudja írja meg nekünk. Néztük mi mindenféle variációban, még fejjel lefelé is, de sehogysem akart kirajzolódni az elefánt. :( Na, minden utikönyv áradozik, hogy ez Ausztrália egyik legszebb vulkáni kúpja, és milyen összetett, milyen jellegzetes, milyen… Milyen?

    Úgy gondoltam ezt akkor mégse kellene kihagyni. Utánanéztem még indulás előtt a dolgoknak és kicsit szomorúan olvastam a következőket: a vulkán minden hónap első vasárnapján délután 1 és 4 között látogatható. Na puff! Ha minden jól megy akkor mi péntek környékén leszünk arra, nem vasárnap, de ha vasárnap is érnénk oda, az nem a hónap első vasárnapja lenne. Kicsit kiakadtam. Mi az hogy egy hegyre csak ekkor lehet felmászni? Vitrin mögött tartják, vagy a teremőr csak havonta egyszer dolgozik? Lap alján 2 telefonszám: lehetőség van más időpontban is megtekinteni a “hegyet”, hívja ezt és ezt a számot. (03-5597-0243, 03-5597-6885)

    Felhívtam Gizit és vázoltam neki mi a helyzet, mondta, hogyha már tudom pontosan melyik nap érek oda, akkor előtte 2 nappal hívjam megint. Na szerdán hívtam hogy akkor péntek délután 3 jó? Rendben, kimegy valaki és kinyitja a kaput. Aznap kicsit korábban értünk oda, dél körül. Tárcsázom a telszámot, hátha valaki ki tud jönni most. Semmi. Várunk. Egyszer csak jön egy terepjáró. Hú mondom, sokan leszünk. Kiderült, hogy a terepjárós ürge felesége nemrég hajtott el itt a főúton és látta hogy valaki (azaz mi) állunk a kapu előtt. Felhívta a férjét, aki kijött hogy beengedjen minket. :)

    Megtudtuk, hogy ez a vulkán magánterületen van, ezért van bekerítve. Bementünk, elmondta a történetét, majd közölte, hogy miután kigyalogoltuk magunkat (fel a peremre, körbe a peremen, stb…), akkor kifele jövet zárjuk be a lakatot a kapun. Oké, azzal otthagyott minket.

    Nekünk nagy csalódás volt az Elefánthegy. Semmi vulkán kinézete nem volt. Fentről a peremről a kráterbe lenézve olyan érzésünk volt, hogy csak egy dombtetőn állunk és nézünk lefele az enyhén lankás völgybe. Egyből Mount Schank jutott az eszünkbe, ami Mount Gambier mellett van. Na az, vulkán a javából. Az egy igazi vulkáni kúp, meredek kráterfallal.

    Ezen a vidéken ameddig a szem ellát rakott kőkerítések kanyarognak. Olyan, mint Angliában a Hadrianus fala, csak kicsiben. Az 1840-50-es években kezdték el építeni angol, skót, ír és wales-i mesteremberek. Apáról-fiúra szállt az építés tudománya. Nem használtak kötőanyagot, csak egymásra rakták a köveket. Naponta 2-3 métert haladtak az építéssel. Azért építették, hogy távol tartsák a nyulakat a termőföldtől, illetve megakadályozzák, hogy a tűz továbbterjedjen. Olyan stabil, erős a fal, hogy az ember nem bírja kidönteni (Pomborneit, Noorat, Derrinallum települések környékén látható).

    Végezetül megnéztük (volna) a 30m magas Wannon vízesést, amit egy lávafolyás hozott létre. A folyó csont száraz volt, semmi vízesés. Majd elmentünk a Mt. Napier parkba, ahol megcsodáltuk a hihetetlen méretekkel rendelkező láva barlangot.

    Mt. Napier vulkánja 8000 évvel ezelőtt kitört (ezt lekéstük…) és a láva végigfolyt a Harman völgyében. Ez a lávabarlang 24 km hosszan kanyarog a völgy alatt és néhol beszakadt. A lávacsatorna 18 méter széles, 10 méter magas és 20 méterrel van a felszín alatt. Ha van zseblámpád és bátorságod, akkor az egyik ilyen beszakadásnál be lehet gyalogolni (persze csak saját felelőségre), nálunk se bátorság, se zseblámpa, se saját felelősség nem volt, így csak körbesétáltuk. Elképzeltem, ahogy az 1200 fokos, vörösen izzó láva itt hömpölygött végig. Hihetetlen élmény volt.

    Ezután irány a tumulik (helyi indiántörzs, na jó ez csak vicc). Elég nehezen találtunk oda, pedig csak 13 km-re van innen a lávabarlangtól. A baj az volt hogy az útbaigazító táblát valaki (vagy a szél) 180 fokkal elcsavarta és mi csak róttuk a köröket potyára . Újra visszaértünk a táblához, de még mindig nem láttunk semmit. Végül nagy nehezen megtaláltuk. A változatosság kedvéért a tumulik szintén láva képződmények. Amikor folyik a láva, akkor a teteje kezd kihűlni, amolyan kéreg képződik rajta, de alatta továbbra is mozgásban van a láva. Ez a mozgásban lévő láva felgyűri a felszínén megszilárdult kérget és 10 méter magas 20 méter átmérőjű dombocskákat hoz létre. Ez a forma elég ritka a világon. Amikor végeztünk a bámészkodással a biztonság kedvéért Papi visszaállította az útbaigazító táblát a helyes irányba. :)

    Szombat délben idultunk és a rákövetkező szombaton délután 6 körül értünk vissza.

    A kocsiban alvásról Papi csak annyit mondott, olyan volt mintha koporsóban aludtunk volna.

    Képeinket itt találjátok.

    Kata


  3. Bajban vagyunk…

    március 9, 2009 by kata_papi

    Elutaztunk Viktória államba, hogy végigautózzunk a Nagy Óceáni Úton (Great Ocean Road) és beérve Melbourne-be bajba kerültünk. Az erkölcsi bizonyítványunk már nem tiszta. Ráadásul elég magas óvadékot állapítottak meg. Kűggyetek pénzet! :-)

    (vagy süssetek bele egy reszelőt a kenyérbe)

     

    KataPapi

    folyt. köv.


  4. Játékbolt, csak nagyfiúknak!

    március 3, 2009 by kata_papi

    The Toy Shop, for big boys only!

    Ezekkel a szavakkal hirdeti magát egy üzlet itt, Adelaide-ben:

    Ha már megetted a kenyered javát, sikeres vagy a munkádban, de az már nem köt le annyira mint régen és eddig nem tapasztalt izgalmakra vágysz, akkor itt talán megtalálod amit keresel. :-)

    Persze nem olcsó mulatság egyik sem, de egy használt Lamborghini Diablo $200,000-ért, vagy egy ugyancsak használt Ferrari Testarossa F512M $195,000-ért szintén a tiéd lehet. Ha sok a négy kerék és csak kétkerekes kalandra vágysz, akkor sem fogsz csalódni. Csak győzd pénztárcával!

    Papi