• Egyéb

    Fociról újra

    Igen, újra a fociról lesz szó, na meg arról is, hogy mennyire kicsi is a világ. Már megint. 🙂

    Katám munkahelyén van egy fiatal srác Nick, aki amolyan amatőrnek nevezhető módon, de mégiscsak rúgja a bőrt. S nem is akármilyen csapatban, hanem a Budapest Soccer Club-ban. Kezd érdekes lenni, ugye?!

    Az Adelaide-i Budapest Soccer Club sokéves múltra tekint vissza, anno magyarok alapították, s még mindig jónéhány honfitársunk jár rendszeresen a szerda esti edzésekre, majd a szombati meccsekre. A klubot Marci, egy ’58-ban ideérkezett úriember vezeti, s akinek szintén Marci nevezetű fia is itt focizik. Ő már itt született, de sokat ért és picit beszél is magyarul.

    Szóval, Nick egyszer azt kérdezte Katámtól, hogy nekem lenne-e kedvem betársulni a csapathoz, mert bárkit szívesen látnak. Annak ellenére, hogy nem vagyok egy nagy rajongója ennek a sportágnak, gondoltam egyszer elmegyünk megnézni egy edzést, mert nem akartuk megbántani Nicket, olyan lelkes volt.

    Így aztán egyik szerda este felkerekedtünk, s kinéztünk a pályára. Teljesen szokványos hely volt, gyeppel, öltözővel és büfével, ahol idősebb Marci árulja a sört annak a néhány hűséges magyar és nem magyar szurkolónak, akik majd minden edzésen ott vannak a pálya szélén. Itták a folyékony kenyeret, köpködték a szotyit, na meg persze kritizálták az éppen pályán lévőket, hiszen ők mindig, mindent jobban tudnak a kispad mellől. Tisztára mintha otthon lettünk volna egy Sárisáp-Annavölgy barátságos meccsen. 🙂

    Már éppen indulófélben voltunk, amikor Marci odajött hozzánk, üdvözölt minket, meg az ilyenkor szokásos dolgok. Kik vagyunk, mikor jöttünk stb. Kedves volt, látszott rajta, hogy élvezi az „idegenekkel” való társalgást. Új hús, új téma, nem csak a szokásos dolgok. Közben vége lett az edzésnek és az eddig a kapuban álló egyáltalán nem fiatal bácsika is odaköszönt nekünk, hogy szevasztok… 🙂

    Szóval jól elvoltunk, mikor Marci nekem szegezte a kérdést, hogy szeretem-e a focit, focizok-e? Mondtam neki, hogy az azért túlzás, de apukám és nagybátyám is remek kapus volt annak idején egy vidéki csapatban. Itt egy pillanat szünetet tartottam, mert pontosan akartam fogalmazni a helyet illetően, hiszen akkor még nem tudhattam…

    Mondom neki, hogy a VISCOSA-ban játszottak Nyergesújfalun, ami egy kis Komárom megyei település a Duna partján bla-bla-bla. Rám nézett összehúzott szemekkel, s láttam, hogy marhára járnak az agytekervényei, majd pár másodperc csend után megállt bennem a szusz, mert így folytatta: ” nem kell magyaráznod, én is nyergesi vagyok!” Paff!

    Ezek után az is kiderült, hogy az ő testvére együtt focizott apukámmal, nagybátyámmal, s persze Marci is ismeri őket. Újból szembesülhettünk azzal, hogy milyen kicsi is a világ. S jól vigyázz, mert sosem tudhatod, hogy ki mellett állsz!

    Mindenesetre bárki bármit is mond, azért ez egy igazán különleges pillanat volt. 🙂

    Papi

  • Egyéb

    Tá-dááá!

    Két nappal ezelőtt állandó lakosokká váltunk! 🙂

    Gyakorlatilag „majdnem” teljes jogú ausztrál állampolgárok vagyunk, kivéve, hogy nem szavazhatunk és nem lehetünk esküdtek a bíróságon. Vagy valami ilyesmi. Szerintem meg vagyunk ezek nélkül is, amíg cirka két év múlva letehetjük majd az állampolgársági esküt.

    Szóval, nagy az öröm!

    :-))))

    Kata

  • Egyéb

    Megvan az egér

    Megfogtuk. Ma reggel szokás szerint én érkeztem elsőként a munkahelyemre, így engem ért az a megtiszteltetés, hogy elvégezhettem a „helyszínelést”. Már legalább 12 órája halott volt. 🙁

    Az egész úgy kezdődött, hogy:

    Munkahelyem egy családi ház alsó szintjén van. Ahogy nőtt a cég folyton hozzátoldottak egy kis helyiséget. Sötét szobák labirintusa, csak az első részen, ahol a tárgyaló meg az „igen” elfoglalt titkárnő ül (aki NEM titkárnő hanem asszisztens), csak az világos. A többi rész el van függönyözve. Kell a sötét, hogy jól lássunk 3 dimenzióban (sztereóban).

    Nem szeretnék általánosítani, de az ausztrálok meglehetősen lusták, legalábbis itt a munkahelyemen. Tisztasági ingerküszöbük elég alacsony. A mikrohullámú sütő kész fertő. Ha kifolyik, szétrobban valami az ott is marad, míg Kate (ez lennék én, akinek a homlokára van tetoválva hogy balek) ki nem takarítja. Amúgy múltkor nem érdekelt, úgy hagytam, túl koszos volt. Erre vettünk egy újat (nem viccelek!). 🙂

    Van mosogatógép is a konyhában. Dísznek. Valószínűleg baromi nagy erőfeszítés kinyitni és betenni a koszos kávéspoharakat. Halmozzuk a mosogatóban. Kate bepakolja és mivel elsőként érkezik reggel be is indítja. Kb. 10-órára lejár a gép. Mindenki lusta, nekem meg már a t…köm tele van, így nem pakolom ki. Eljön az ebédidő, mosogatógép még mindig tele a TISZTA edényekkel. Mit csinál a nagyon okosa? Beleteszi a koszos tányérját a tiszták közé. Ehhez nem tudok mit hozzáfűzni. A mosogató fölé már kiragasztottam, hogy a koszos edényt mindenki tegye be a gépbe. Most írjam azt is ki hogy: „Te hülye, ha tiszta edény van bent, először pakold ki és utána tedd be a retkes táladat, vagy mosogasd el kézzel!”

    Kávé készítés. Ha kicsöppen a tej a pultra, letörlöm. Szerintem nem túl bonyolult. Vagy mégis? Úgy látszik a kollégáimnak az. Kicsöppen, ottmarad. A gond az, hogy utána megremeg a keze és az instant kávé is mellépotyog. Mit ad Isten, pont a tejfoltba. Feloldódik. Ottmarad. Ragad, majd megszárad. Már nem ragad. Kilöttyen mellé más…. és folytathatnám.

    A WC-t most nem említem, mert elég undorító. Csak egy dolog: feltalálták a WC kefét. Igen, az amelyik a WC mellett van. Talán használni kéne!

    Na, kajamaradék mindenhol. Lustább embereknél 5-6 használt bögre a számítógép mellett, mindegyik alján valami. Egy-kettőben már két ujjnyi vastag a penész. Ezek után csodálkozunk, sikongatunk, nyavalygunk, amikor megjelennek az állatok???

    Először csótányaink voltak. De nem ám azok a kis aranyosak, hanem közel 3-4 cm-esek! Felállítottunk csótányfogókat. Aztán egyszercsak eltűntek. Ezek után tetemes mennyiségű egérszar volt a konyhában és az étkezőben. Higénia? Nuku! A pohár akkor telt be nálam, amikor a mosogatószivacson is egérszar volt. Munkatársaim azt mondogatták, hogy ez bizony patkány. Felállított a főnököm patkányfogót. Teltek a napok, semmi. Mondtam a munkatársaimnak, hogy a csótányok azért tűntek el, mert az egér megette őket. Szerezzünk be egy macskát és nem lesz egerünk sem. 🙂

    Végül nem kellett a macska, mert ma reggel a patkányfogó lesúlytott. Eltörte a kicsit nagyra nőtt egér nyakát (szerintem nem patkány volt).

    Kata