• Egyéb

    Egy hónapom van

    A mai naptól számolva egy hónapom van arra, hogy sikeres vezetési tesztet tegyek. Unatkozni nincs időnk, mindig van valami amivel elszórakoztatnak, pl: egy órával ezelőtt érkeztünk haza a munkából és a postaládában ott volt az ehavi híres-neves Telstra számla. Nem fejtem ki, hogy mi volt benne, viszont ha van valakinek egy jó tippje, hogy hol tudok „pult alatt” pisztolyt venni…

    Mint már korábban írtuk, június 25-én állandó lakosok lettünk, és ez azt jelenti, hogy innentől kezdve 3 hónapunk van arra, hogy megszerezzük az Ausztrál jogsit. Papi már tavaly letette, én húztam ameddig csak lehetett, mert igencsak piszkálta a „csőrömet” ez a pénzlehúzós dolog. Mivel Magyarország nincs rajta AZON A BIZONYOS LISTÁN, amin sok más körülöttünk lévő ország furcsa mód rajta van, ezért a magyar jogsit nem váltják be egy-az-egybe. Írásbeli kresztesztet és vezetési vizsgát is kell tenni. Azt, hogy magyarország miért nincs rajta a listán nem ragozom, ez már lerágott csont. Nincs rajta és kész, le kell nyelni a békát! Békát lenyeltem, de továbbra sem értem, hogy ha Ausztria, Horvátország, Franciaország, Olaszország, Luxemburg, Belgium, Dánia, Németország, Spanyolország, Görögország és még sokan mások rajta vannak, akkor mi miért nem? Nem hiszem, hogy annyira máshogy kell vezetni az osztrákoknál, mint otthon.

    Na, mindegy, mint írtam: béka lenyelve. Ma délelőtt elmentem kresztesztet tenni. Korábban Papi kifejtette, hogyan is néz ki a vizsga, nem ismétlem meg. A lényeg: első 8 kérdés elsőbbségadás, itt ha egyet is rontasz már nem mehetsz tovább, megbuktál. Második része 42 kérdésből álló tesztlap, itt 32 jó válasznak kell lennie ahhoz, hogy meglegyen a vizsga.

    Én a számítógépes kitöltikét választottam és egyből pofára is estem. A 8-ból egyre hibásan válaszoltam, mégpedig arra, hogy a „T” kereszteződésben kinek van elsőbbsége? Hááát b…meg nem a piros autónak, hanem a kéknek…

    Kimentem, húztam új sorszámot, befizettem a vizsga díját újra, ugyanaz az ügyintéző Gizi újra „sok szerencsét” kívánt és beültem megint tesztelni. Másodjára átmentem. Ez van.

    Anyagi vonzata: vizsgadíj 26 dollár + másodszor megint 26 dollár + tanulójogsi 42 dollár

    Összesen: 94 dollár

    Ehhez hozzájön még: vezetési órát (vagy órákat) kell vennem + vizsgadíj egyszer? kétszer?…. 🙂

    Kata

  • Egyéb

    Előzetes

    Főnökünk jóváhagyta a szabadság kérelmünket, így 10 napra (aug 30-tól szept. 8-ig) ismét nyakunkba vesszük az országot Adelaide – Sydney – Brisbane – Adelaide útvonalon.

    Ez a megmozdulás arra az alkalomra szerveződött, hogy szeptember 3-6-ig New South Wales és Queensland államok határán lesz a Rally Világbajnokság Ausztrál futama.

    Családunk egyik tagja – nem én – rajong a rallyért. Magyarországon elég sok rallyra elmentünk Papi bátyjáékkal együtt. Ilyenkor a lányok túráztak a környéken, míg a fiúk a zajos, poros rallyt nézték. Emlékszem egyszer sikerült rábeszélniük arra, hogy menjek el velük megnézni az Eger rallyt. Letelepedtem a pálya szélétől tisztes távolságban a csokisfenekű kekszeimmel és a könyvemmel, majd megkérdeztem, hogy ugye biztonságos itt? Ide ugye nem tudnak „beszállni” az autók? Fiúk kikerekedett szemmel rámbámultak, lerítt róluk, hogy hülyeséget kérdeztem. Azt felelték: ááá, ide nem tud bejönni autó, kanyar belső ívén vagyunk, ráadásul egy magaslaton. Oké, fülem-farkam behúzva letelepedtem a székre. Fiúk szép sorjában az út szélén ácsorogtak. Innentől kezdve az események felgyorsultak. Hangos zaj, majd látom, hogy Papi bátyja megemeli a gyereket és dobja hátra, aztán mindenki ugrik hátra és majdnem fellöknek engem is székkel együtt. Hát nem pont odaesett egy autó!

    Szóval, úgy voltam vele, menjünk el a rallyra (mégiscsak világbajnokság és a Papi eddig csak a TV-ben látta), de csapjunk hozzá még 1-2 napot és nézzünk meg mást is a környéken. Így alakult ki a következő menetrend:

    Innen elrepülünk Sydney-be a „Tigrissel„, ahol két napot leszünk. Szeretnénk találkozni Bertók Zolival személyesen is, mert mi még nem tettük tiszteletünket nála. Sokat segített nekünk, ő intézte a teljes vízumigénylésünket és a nemrég megszerzett állandó lakosit is. Abban a „szerencsétlen” helyzetben voltunk 2,5 évvel ezelőtt, hogy Magyarországról Adelaide-be érkeztünk, nem érintettük Sydney-t, így a Zolival való találkozás elmaradt. Ezt szeretnénk bepótolni.

    Szóval két nap Sydney, 2 nap (vagy 1,5) a Kék hegyekben, majd innen a keleti parton felautózunk a rally helyszínére, ami Brisbane alatt van durván 200-300 km-re (még nem határoltam be pontosan). Péntek-szombati nap a rally jegyében fog eltelni. Szombat délután vagy kora este irány Brisbane és kedd délelőtt a Gold Coast-ról repülünk vissza Adelaide-be. Szerdán reggel kezdődik a robot! 🙁

    A részletes programterv kidolgozás alatt van, ezért ötleteket szívesen veszünk (ezen az email címen: katapapi.au@gmail.com), hogy mit érdemes megnézni Sydney-ben, a Kék hegyekben és a keleti parton.

    Kata

  • Egyéb

    Gratulálunk Posta!

    Akik most egy elmarasztaló kritikát várnak a Postával kapcsolatban – szerintem a többség azt várja -azoknak csalódást fogok okozni. 🙂

    Valószínűleg sosem fogjuk megtudni, hogy melyik ország, melyik lelkes és lelkiismeretes postai alkalmazottjának köszönhetjük levelünk célbaérkezését, de meghajlunk előtte. 🙂

    A sztori a következő.

    Mióta kiérkeztünk Ausztráliába, rendszeresen küldünk haza és kapunk is levelet otthonról. Eddig még egyetlen küldemény sem veszett el, vagy rongálódott meg. Mindig időben, általában egy hét alatt tette meg ezt a nem kis távolságot minden levél, vagy csomag. Néha még kevesebb idő alatt. Meg is voltunk elégedve a szolgáltatással és ez alatt az összes közreműködő hivatalt értem, bármelyik országban is legyen az.

    Most azonban elkövettünk egy hibát. Legutóbbi egyik levelünkre elfelejtettük – khmm, Katám elfelejtette – ráírni a célországot, Magyarországot. Persze ez csak három hét múlva derült ki, amikor anyukám, meg már én is lemondtam róla. Így nagy volt a meglepetés, amikor végül mégiscsak hazatalált az elveszettnek hitt küldemény. Igaz kicsit gyűrötten, kicsit piszkosan, de célbaért.

    Hogy mekkora kerülőutat tehetett meg ez alatt a három hét alatt, s hogy mely országban, országokban járt nem tudjuk, de az tény, hogy valaki végül mégis ráírta, hogy Magyarország. Cirill betűkkel. Azaz Вeнгpия. :-))

    Köszönet minden közreműködőnek, fejet hajtunk! 🙂

    Papi

  • Egyéb

    Értelmetlen halál…

    Szomorú dolgot jelentett be ma délelőtt a főnök a munkahelyünkön.

    Egyik fiatal kollégánkat (22 éves) ma reggel virradóra holtan találták. Felakasztotta magát. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Az egész cég megrendült, mindenki értetlenül áll az eset előtt.

    Ui.: délután a főnökség körbeadott egy trauma kezelési brossúrát, majd egy pszichológus is ellátogatott hozzánk

  • Egyéb

    Munkahelyi dolgok

    Mivel két napja „folyamatosan” esik az eső és a következő hét végig esős, ezért van időm írni. Korábban (több mint egy évvel ezelőtt) már 1-2 mondat erejéig említettem a munkahelyemet. Most azért ragadtam billentyűzetet, hogy közöljem/jük veletek is a jó hírt: Papinak sikerült elhelyezkednie a cégünknél, ráadásul a sütiszállítós munkáját is tudja mellette csinálni. De ne szaladjunk ennyire előre!

    Amikor 2 és fél évvel ezelőtt kiérkeztünk és böngésztem az álláshirdetéseket, akkor találtam rá az Aerometrex cégre, aminek fő profilja a digitális fotogrammetria. Akkoriban rengeteg megrendelése volt – most is 🙂 – és embereket kerestek.

    Mivel itt Ausztráliában nemigen van fotogrammetriai képzés, ezért úgy szólt az álláshirdetés, hogy bárki jeletkezhet, betanítjuk. Na ekkor kellett volna mindkettőnknek jeletkezni, mert tuti felvettek volna. Engem a hátterem miatt biztos, Papit meg betanították volna. Én viszont mindenképpen földmérőként szerettem volna dolgozni, ezért akkor nem foglalkoztam velük. Aztán miután az első munkahelyemtől megváltam (megváltak tőlem) kicsit elvették a kedvem a földméréstől és beadtam ide a jeletkezésemet. Ekkor már korántsem kerestek annyi embert, mivel sokan jelentkeztek és felduzzadt a cég a feladatokhoz, tehát betanított emberekre már nem volt szükségük, így Papi lecsúszott erről a lehetőségől. De a mai napig 100%-ig biztos vagyok abban, hogyha akkor, Karácsony előtt jeletkezünk, akkor mindketten már a cég alkalmazottai lennénk. Na, ahogy Hofi mondaná: ha elszabtuk, hát elszabtuk, utólag már b…juk!

    Munkába állásom után fél évvel kezdtem látni, hogy ugyan nem hirdet a cég, de belső körökben elterjedt, hogy szükség van még emberekre. Ekkor odamentem a főnökömhöz és mondtam, hogy ha esetleg megint keresne a cég betanított (trainee) embereket, akkor itt van Papi (Peter)! Mondta a főnököm, hogy rendben, fejben tartja.

    Eltelt fél év és semmi nem történt. Már le is mondtunk a dologról, Papi folyamatosan nézte az álláshirdetéseket, de a recesszió miatt alig volt munkalehetőség. Ráadásul próbált olyan munkahelyet találni, ami mellett a sütiszállítást is megtarthatja. Semmi. Aztán kb. 3 hónappal ezelőtt odahívott a főnök magához és kérdezte, hogy Papi (Peter) még mindig keres-e munkát. Mert ha igen, akkor jöhetne ide, mint sztereó kiértékelő ember. Nagyon megörültünk és mondtam, hogy igen. Teltek a hetek, de nem szólt a főnököm, hogy pontosan mikor is kezdhetne. Aztán láttam, hogy kezdenek visszaszállingózni a céghez azok az emberek, akik előtte már itt dolgoztak „casual” pozícióban. Azt hiszem Papi korábban már megmagyarázta mi az hogy casual. Casual = kicsit magasabb az órabére, mint akinek állandó szerződése van, de nem jár neki fizetett szabi és betegszabi, illetve ha nincs munka, akkor mondhatják neki, hogy most 2-3 hétig ne gyere, majd szólunk.

    Na ezt látván, hogy visszaszivárgás van, kicsit elszomorodtam, hogy Papit még nem hívták be. Ő is meg volt zavarodva, mert már kezdett is volna, de mivel nem tudott kezdeni, így az álláskeresés is úgy volt részéről, hogy mi van ha talál valamit, jelentkezik, aztán egyszercsak a főnököm mégis behívja és akkor….. félt attól hogy a két szék közül a pad alá esik. Elég rossz volt ez a várakozás.

    Én nem akartam odamenni a főnökömhöz megint és megkérdezni, hogy na, mi a helyzet? Nem akartam nyalni (nem az én stílusom), úgy voltam vele: ő jött oda hozzám, csak nem csinál segget a szájából! Várakoztunk, teltek a hetek. Semmi nem történt.

    Időközben az eredetileg olasz munkatársam, aki egy évig volt kint a lengyelországi irodánkban, összemelegedett az egyik lengyel kolleganőjével. Elvette és visszajöttek Ausztráliába, a csaj meg elkezdett itt dolgozni. Na akkor kicsit bepöciztem. Hosszú tanakodás után odamentem a főnökömhöz és megkérdeztem, hogy mi a helyzet azzal az ajánlatával? Éreztem, hogy kellemetlen neki a szituáció. Nekem is baromi kellemetlen volt, már bántam is, hogy anno felajánlottam/megkérdeztem. Mondta, hogy nem úgy jöttek össze a dolgok ahogy elképzelte, még vár a cég és ha a kiküldött munkapályázatokból 3-at elnyerünk akkor tudja felvenni Papit. Mondtam neki rendben, ne izgassa magát, tudassa velem ha van valami. Kurva kínos volt az egész, úgy voltam vele: hagyjuk az egészet. Letettünk a dologról. Papi újra belevetette magát a munkakeresésbe. Semmi bíztató.

    Aztán másfél hónappal ezelőtt megint „magához szólított” a főnök. Azt hittem a fizetésemelésemről akar beszélni. (mondjuk magunk közt szólva aktuális lenne!)

    Azt modta, hogyha Papi még elérhető, akkor jöhetne. Sajnos nem sztereó kiértékelésre, hanem az orthofotó részlegre. Mondtam neki, oké, de Papinak halvány lila gőze sincs arról mi az, hogy orthofotó. Sztereó dolgokkal tisztában van, de orthofotóról még sosem hallott. Semmi baj – mondta a főnököm – majd betanítjuk.

    Szóval Papi 4 héttel ezelőtt elkezdte munkás napjait cégünknél mint orthofotós. Feladata: észrevenni és kijavítani azokat a hibákat, amit a szoftver automatikusan nem korrigált az illesztések mentén. Nem egyszerű, én is csináltam 2-3 hétig, de nem szerettem, nem voltam jó benne! Viszont megtanulható, mint minden más! 🙂 Négy hét volt a próbaideje, ami a múlt héten lejárt és eddig még senki nem mondta neki, hogy köszönjük, ne gyere többet, mert több kárt okozol, mint hasznot. Ezért mi úgy vesszük, hogy maradhat! :)) Amúgy casual pozícióban van és neki is rugalmas a munkaideje, mint mindenki másnak, ezért a sütiket is szállítja hetente 3-szor. Főnököm elhúzta a mézesmadzagot is: ha úgy alakulnak a dolgok (itt gondolom a munkamegrendelésekre gondolt), akkor nincs kizárva hogy állandósítja Papit. Ez jól hangzik, de ne igyunk előre a medve bőrére. Nekünk ez is nagy előrelépés, aztán majd meglátjuk mi lesz ebből, mindenesetre erre nem alapozunk.

    Még egy dolog elhangzott Papi ügyében. Van egy földmérő munkatársam, aki a földi illesztőpontokat méri be a munkákhoz, illetve amikor repülnek, akkor mindig van 1-2 földi GPS „bázisunk”, ami másodpercenként rögzíti az adatokat addig, amíg a repülő a levegőben van. Nem megyek bele a részletekbe, de a lényeg hogy kellenek az adatok a feldolgozáshoz. Emberhiány miatt már én is mentem ki terepre hétvégén és GPS-eztem. Kollégáim viccesen egyszerűen csak „babysitting”-elésnek (gyerekfelügyelésnek) hívják, mert nem kell semmi mást csinálni, csak pontra állni a GPS-el, beállítani a beállítani valókat és időben elindítani (amikor a pilóta felhív), majd óránként ránézni, hogy rögzíti-e az adatokat. Itt éppen azt csinálom:

    itt az egyes számú GPS-t lakatolom le a vasdobozba, a kettes számú GPS-nél épp sms-t írok a pilótának

    Unalmas, de legalább terepi munka. Ennél már csak azok a munkák jobbak, amikor ez a kollégám felpakol és kocsival két hétre elmegy az Uluruhoz, 3 napig ott „GPS-sittingel”, továbbmegy északra, 3 napig az egyik sivatagban „sittingel”, majd megint máshol. Volt már olyan is, hogy helikopterrel vitték egyik helyről a másikra a távolságok miatt. Ez már kihívás és kaland! Na nem is ez a lényeg.

    Szóval csináltam ezt a GPS dolgot és jól ment. A munkatársam meg tudja, hogy földmérő vagyok és megbízhat bennem, ezért ment a harc értem. Ültem a számítógépem előtt , a közvetlen főnököm és ez a srác álltak felettem. A földmérő srác mondta, hogy milyen jól dolgoztam a hétvégén és jó tudni, hogy számíthat rám és akkor a jövőben lehetne…. Erre a közvetlen főnököm mondta, „ácsi” nem úgy van az! Nem ad át senkinek, mert neki is szüksége van rám. Jól esett, hogy „harcolnak” értem, bár tudtam hogy poénkodnak. Később, mikor a közvetlen főnököm megtudta, hogy Papi odajön dolgozni, akkor mondta nekem, hogy ő már hetekkel ezelőtt felvetette egy belső megbeszélésen, hogy esetleg a férjem besegíthetne a földmérő srácnak, mert a férjem olyan terepi embernek néz ki. Ez nagyon jó hír nekünk. Papi szereti a terepi munkát. Semmi más nem kellene ehhez, csak az, hogy kicsit jobban tudja az angolt (vagyis tudja, csak nem meri használni). Ez az ajánlat is jól hangzik, bár szerintem fényévekre van, ki tudja mit hoz a jövő. Egyenlőre nem éljük bele magunkat.

    Munkatársaim jófejek. Összehasonlítva az előző munkahelyemmel ég és föld! Úgy érzem, én nem változtam semmit, ugyanúgy viselkedem, mint korábban, ezért nem értem még a mai napig sem, hogy mi baja lehetett az előző munkatársaimnak. Itt mindenki segítőkész, közösen oldjuk meg a problémákat (egy a cél), nincs szakmai féltékenység.

    Két nevet is „ragasztottak” már rám. Az egyik: note maker (jegyzetkészítő), a másik a sponge (szivacs).

    Emlékképeim alapján már az általános iskolában is készítettem jegyzeteket. Az ötödikes matek tanárom az én jegyzetemet mutogatta az osztálynak (pedig matekból igen sötét voltam/vagyok, lehet hogy ezért volt szükségem jegyzetekre). Mindenesetre a későbbiekben (felsőtagozat, szakközép, stb…) igen jó jegyzeteket csináltam. Az egyik tanárom mondta , hogy egy jó jegyzet fél siker. Amíg kijegyzeteled, már félig meg is tanultad, a másik fele meg az, ha még egyszer végigolvasod a saját jegyzetedet.

    Imádtam jegyzeteket készíteni, sokkal könnyebben megtanultam a dolgokat a saját jegyzetemből, mint a könyvből, ahol szétesett az információ. Ráadásul rengeteg színt használtam közben, ezáltal, az agyamban fotografikusan megmaradtak a dolgok. Átolvastam a jegyzetemet és az agyamból úgy jött elő, mintha egy nyitott könyvből olvasnám. Érdekes, a mai napig, ha nem színes valami, sokkal nehezebben tanulom meg, ezért most is színezek.

    Ezt a közvetlen főnököm is észrevette (meg a kollegáim is). Amikor itt voltak hatan a Kínai leányvállalatunktól, hogy betanulják a teljes folyamatot és visszamenve ennek megfelelően irányítsák az ottani embereket, akkor velem készíttették el a jegyzetet nekik. Büszke voltam a felkérésre. Jól sikerült a jegyzet, azóta folyamatosan velem bővíttetik és mára már közel 53 oldalas (user guide = felhasználói kézikönyv), képekkel, színekkel felturbózva. Mindenki ezt használja bent.

    Sőt vannak munkák, amik eltérnek a szokásos feladatoktól, azaz a megrendelő kicsit máskép kér dolgokat. Ilyenkor én kis ábrákkal lerajzolom az eltéréseket, magyarázatot készítek magamnak és a monitoromra kiragasztgatom ezeket, hogy ne kelljen folyton megkérdeznem valakit, hogy: te, ezt most így vagy úgy kell csinálni? Na a munkatársaim sorra jönnek oda, hogy szeretnék lefénymásolni őket… Ezért hívnak „note maker”-nek. És hogy miért szivacs? Közvetlen főnököm szerint olyan vagyok mint egy szivacs. Mondta ezt egy frissen felvett kollégámnak is: „legyél te is olyan, mint, Kate”. Aki szivacs. Azt hittem rossz értelemben mondja és vissza is kérdeztem, hogy ezt most miért mondod. Azért, mert Te minden információt magadba szívsz, mint egy szivacs – mondta . Ez igaz is! Imádok új dolgokat megtanulni. Tudják is ezt rólam és szinte minden technikába betanítanak.

    Végül, mielőtt bárki megkérdezné: nem rossz egy munkahelyen dolgozni? A nap 24 órájában együtt lenni? Nem rossz. Nincs semmi problémánk egymással, ráadásul napközben szinte alig találkozunk bent, kivéve az ebédidőt. Én nagyon örülök annak, hogy Papinak sikerült nálunk elhelyezkednie! Meglátjuk mit hoz a jövő.

    Amúgy meg a cég lassan „elcsaládiasodik”. 🙂

    Épp a minap számoltuk össze a családi vonatkozásokat az egyik munkatársammal, aki még viccelődött is azon, hogy lassan majd a kollégák kis gyerekei is itt fognak rohangálni és úgy fogjuk hívni őket: gyere ide „Sztereó” vagy „Ortho kisfiam/kislányom.

    Szóval, itt van a cégben a főnök fia, aztán a főnök haverjának a fia, továbbá az egyik idősebb kollégám fia is. Aztán az olasz kollégám és lengyel felesége, majd végül, de nem utolsósorban itt vagyunk mi is! Azért nem utolsósorban, mert a cseh munkatársam is azon munkálkodik, hogy ide hozza a barátnőjét dolgozni. Igazi multikulturális csapat vagyunk! 🙂

    Néhány kép a munkahelyemről:

    ez volt a régi „munkaasztalom”, most már egy sokkal gyorsabb gépen dolgozom

    a sztereo emberek „patkánya és egere”

    „robotok” vagyunk, ez nem a 2009-es ausztrál napszemüvegdivat :), ezzel látunk 3D-ben

    Papiék éppen a napokban fejezték be Adelaide 10cm-es képfelbontású orthofotó frissítését, amit az önkormányzatok rendeltek meg, most pedig már Melbourne van soron.

    Kata

  • Egyéb

    Szőnyeg és gáz

    Vettünk egy szőnyeget a nappaliba. Amikor az üzletben kiválasztottuk vagy félszáz másik közül és eldöntöttük, hogy ő lesz a nyerő, odahívtunk egy eladót, hogy vegye le nekünk a tartóról. Merthogy egy masszív kereten lógott a többivel együtt. De nem is ez a lényeg.

    Eladó odajön, mutatjuk neki mit szeretnénk.

    Ezt? – kérdezi. Igen ezt – mondjuk neki. Tetszik, megvesszük! Erre megkérdezi, hogy elégedettek vagyunk-e az árával ($199). Mondjuk, hogy persze. Mire ő: „Merthogy tudná kicsit olcsóbban is adni, mit szólnánk 180 dollárhoz? (?)

    Egy pillanat döbbenet, de tényleg csak egy pillanat, aztán már nem is tiltakoztunk. 🙂

    Más.

    Feri és Zsuzsi beszereltették a gázt a 4 ezres Fordjukba. Mindez összesen 2200 dollárt kóstált, azonban ebből az árból 2000-et állambácsi magára vállal. A történet akár be is fejeződhetne itt, de nincs vége.

    Mikor a fizetésre került sor, Zsuzsi elővette a 2200 dollárt készpénzben, s ekkor érte a meglepetés. A pénztáros ugyanis a következőket mondta neki: „Jaaa, hogy készpénzzel fizet, akkor csak 2100 dollárt kérek!”

    Ők sem tiltakoztak. 🙂

    Szeretünk itt lenni!

    Papi