november, 2009

  1. Adelaide-Sydney-Brisbane-Adelaide 2.rész

    november 28, 2009 by kata_papi

    Végre megszületett a hiányzó bejegyzés. :)

    Az első részben elfelejtettem belinkelni a szállás weboldalát: Kurrara Historical Guest House. Mi a Bluebell szobában aludtunk. Hajnali 5-kor kelés, mert egy napot szántunk arra, hogy felérjünk a Kék-hegyekből a Rally helyszínére, ami innen 905 kilométerre, azaz 12 órányi autókázásra van.

    Az út végig a keleti parton halad. Sajnos arra nem volt időnk, hogy útközben megálljunk és megnézzünk 1-2 helyet. Így kimaradt a nagy banán lefényképezése, pedig elhaladtunk mellette csak már túl későn vettem elő a gépet. Mi ugyanis gyűjtjük Ausztrália nagy “építményeit”. Már jártunk a nagy ráknál, a nagy gala papagájnál. Most láttuk a nagy banánt. Tudjuk, hogy Viktória állam és Dél-Ausztrália határánál van a nagy koala (amit talán Karácsonykor meglátogatunk), aztán itt Dél-Ausztráliában van a nagy narancs, nagy fa hintaló. Nyugat-Ausztrália és Dél-Ausztrália határán a nagy kenguru. Queensland-ben a nagy ananász. Ha valaki tud még mást is, írja meg, felkerül a listánkra.

    A feszített tempó ellenére egy helyen azért csak meg kellett állnunk a pisiléseket leszámítva: Byron Bay, ami Ausztrália legkeletibb része. Várat még magára a legnyugatibb, legészakibb, legdélibb, legmélyebb és a legmagasabb pont.

    Ausztrália legkeletibb pontja


    Késő este értünk a szállásra Tweed Heads-be.

    A másnapi gyors helyszíne Murwillumbah volt. Nem kellett korán kelni, mert ez pont a szálláshoz közeli volt. Odaértünk, leparkoltunk a helyi farmer földjén, kifizettük az 5 dolláros parkolási díjat. Felvettük a túrabakancsokat, bepakoltuk a hátizsákokba a kisszékeket, térképet, indulók listáját, kaját, piát és megindultunk a murvás úton, hogy keressünk egy jó kis kanyart.

    Már a lezárt pályán gyalogoltunk, mikor valaki erélyesen ránk kiálltott. Hé, álljanak meg. Erre én: mi a probléma? Oda nem mehetnek be! Mire én: de van jegyünk (ugyanis különféle kategóriájú jegyek voltak és mi annak rendje és módja szerint már jó egy hónapja megvettük interneten őket). Rendezőség: csak a kijelölt helyekről lehet nézni a rallyt. Megint én: de a TV-ben látni embereket szanaszét a kanyarokban. Erre ő: ők is a kijelölt helyeken állnak csak. Erre én: jó, akkor hol a kijelölt hely? Itt balra. Csak innen lehet nézni. Ha bemennek a pályára a rendőrség úgyis kihozza magukat és ha nincs szerencséjük még a futamot sem fogják látni.

    Ebben volt is valami igazság, mert egy öt fős társaság mégis elindult befelé a pályán, miszerint csak a lezárt részen hagyott kocsijukig mennek, s aztán már jönnek is vissza. Nos, miután eltűntek a kanyarban két perc múlva egy rendőrségi Nissan Patrol már porzott is utánuk. Vissza már nem jött egyikük sem. Hiába, mégiscsak egy VB futam. Kicsit túl volt biztosítva minden.

    Szóval, kénytelenek voltunk felsétálni a partoldalba, ami elég szerencsétlen választás volt, mert sok mindent nem lehetett onnan látni. Éppen akkor fújta tele a talajt valamelyik rendező rózsaszín festékkel és közölte, hogy a csíkon túl nem tartózkodhatunk. Húúú, ennek fele sem tréfa, még a végén tarkón lőnek…

    Mivel korán érkeztünk, 7 óra valamennyi volt, a futam meg 11-kor indult (nálunk sem a szomszéd a hülye!), alig lézengett 1-2 fanatikus. Papi “tudományosan” körbejárta a kis magaslatot és kiválasztott egy tutinak tűnő helyet. Lecuccoltunk pontosan a rózsaszín csík mögé. Vártunk és vártunk.

    Kilenc óra körül 3-4 munkásember vaskarókat ütött le a csíkhoz végig körbe a magaslaton. Kis idő múlva sárga szalagot vezettek végig az oszlopok között. Ekkor már igencsak fél tíz fele jártunk. Majd narancssárga műanyag hálót kezdtek el az oszlopokhoz és a sárga szalaghoz drótózni. Ekkor esett le, hogy ezek a futam indulta előtt 1 órával kerítést építenek!? Akkor, amikor már kisebb tömeg gyűlt össze és ment a “harc” a jobb helyekért, mindenki pont a rózsaszín vonalon állt. Ezek meg nyugisan építgetnek. Közeledett felém a narancssárga hálót görgető banda, odeértek, drótozgattak az orrom előtt, Papi meg megkérdezte: “áramot is fogtok bele vezetni?” Erre csak röhögtek. Ja, amúgy annyi biztonsági ember volt kint, hogy ha valaki átlépte a rózsaszín vonalat 3-an vetődtek rá.

    a kerítésépítés mozzanatai
    A futam elindult. Murvás pálya. Iszonyat por. Szerencsére a magaslatra nem jött annyira fel. Zaj. Kétpercenként-percenként láttunk egy autót. Így fordult a világbajnok.

    Este elmentünk a szervízparkba, ahol Papi nagy örömére Loebnél épp váltócsere volt. Itt és itt megnézheted (2×3 perc).

    Másnap 3:30-kor (!) kelés, irány egy másik pálya. Mivel ez volt az utolsó napunk itt a szoba kulcsot nem tudtuk leadni, mert ilyen korán még nincs nyitva a recepció. Előző este meg olyan későn értünk vissza, hogy már be volt zárva, így nem tudtam megkérdezni, hogy mi legyen. Tanakodtunk Papival és arra a megoldásra jutottunk, hogy benthagyjuk a kulcsot és az ajtót bezárva húzzuk be. A takarítónőnek úgyis van kulcsa és majd a futamról 9 óra körül felhívjuk Gizit a recepcióst.

    Ez a szakasz 100 km-re volt a szállástól, de olyan kanyargós, szűk hegyi úton, hogy majd besza…tam útközben. Korom sötét volt, szakadt az eső, de annyira, hogy majdnem félre kellett állni, mert a leggyorsabb ablaktörlőfokozat se tudott vele mit kezdeni, illetve tudtuk, hogy nem fizettünk biztosítást a bérelt autóra. Majdnem két óra alatt oda is értünk szerencsésen. Még jó hogy időben elindultunk.

    Útközben ilyen feliratokat láttunk az útra festve: NO RALLY! GO AWAY! Nem nagyon értettük mi ez, csak mikor hazaértünk, akkor derült ki a hírekből, hogy a helyiek tüntettek a rally ellen. Nem akarták, hogy rally legyen ott, mert a zaj megzavarja az állatokat és a környezetszennyezés meg a kiskutyafüle… Voltak utak, amiket el is barrikádoztak.

    Elmentünk egy olyan gyorsra is, ami nem volt publikus, azaz zárt gyors volt. Mi azért odapofátlankodtunk hátha alapon, és láss csodát: a helyi farmer Gizi beengedte az embereket a földjére. Szigorúan csak a kerítésen belül maradhattunk. Miután a nagyok, így Loeb is elrajtolt, a kicsiknek elég sokat kellett várakozniuk, mert tőlünk 700 méterre a dombtetőn a kanyarban az egyik autó elcsapott egy tehenet.. Az összeesküvés-elmélet gyártók agya már járt: biztos a tüntető farmerek “áldoztak” fel egy tehenet…

    Kanyarodjunk vissza a reggelhez, mert az előbbi ebéd után történt. Leparkoltunk a kijelölt helyen. Odasétáltam a “földtulajdonos” Gizihez és kifizettem neki az 5 dollárt. Kedves, beszédes Gizi volt. Megkérdezte honnan jöttünk. Mondom neki: Adelaide, de eredetileg Magyarország. Jaj, mondja ő: az első férjem magyar volt. Nem akartam megkérdezni, hogy ez jót vagy rosszat jelent ránk nézve, inkább megkérdeztem: és tudsz valamilyen magyar szót? Büszkén kihúzta magát és mondta: aha, f e k e t e. Ennyi, többet nem tudott, lehet hogy Feketének hívták/ják a volt férjét. Mivel erre a gyorsra délután is visszajöttünk, akárhányszor elmentünk arra fülig ért a szája és integetett. Aranyos volt.

    Ez a gyors nagyon jó helyen volt. A távolban egy kanyarból csapódtak ki az autók, majd hosszan jöttek le a dombról egyenesen, amit végig beláttunk és épp előttünk egy 90 fokos kanyarban fordultak el. A kanyar előtt ráadásul egy kis szűk hídon jöttek át. Mivel nagy nyílt mező volt az egész terület már messziről lehetett hallani a hangjukat. Itt jön Loeb,

    itt meg Henning Solberg a kicsit leharcolt Forddal.

    Összefoglalva a rallyt: két napot voltunk a 4-ből. Első napon csak egy gyorsra mentünk ki, de ott megnéztük a délelőtti és a délutáni futamot is, majd este kimentünk a szervíz parkba. Második nap reggel elmentünk a Bosch gyorsra, utána átmentünk az elvileg zárt szakaszra, délután visszamentünk megint a Bosch-ra.

    Ja, majd el felejtettem. Reggel 9-kor felhívtam a motelos Gizit, nehogy valami probléma legyen. Mondom neki, hogy ki vagyok, melyik szobából és hogy hajnali négykor hagytuk el szállást és a kulcsot benthagytuk a szobába és remélem nem gond, de ha gond van akkor este vissza tudunk menni hogy tisztázzuk a dolgokat. Teljesen meg volt lepődve. Mondta, hogy semmi gond, ne aggódjak, ha a kulcs a szobában van, akkor minden rendben és nem kell visszajönnöm. Oké, ez is kipipálva.

    Irány Brisbane, Mari és Sanyi már várnak!

    Úgy döntöttünk, hogy nem a tengerparton megyünk végig, hanem bent a “hegyek” között. Ebédidőben bementünk a közeli városba szétnézni (hogyhogynem épp ott volt a rally autóknak a tankolási helyük), amíg Papi a “benzinkút” környékén bámészkodott és várta a “nagyokat”, én bementem a helyi információs irodába és katalógusokat gyűjtögettem a környékről. Ha nem megyek be, akkor nem találom meg azt a szórólapot, ami egy egynapos vezetési túrát hirdet innen Brisbane-ig.

    Hoppá, mondom magamnak, mi pont Brisbane-be megyünk! Ez az út (The Lions Road) a Border Rangers National Park-on megy keresztül. Gyönyörű volt, merem ajánlani bárkinek. Érdemes világosban végigmenni rajta, mert a látvány lenyűgöző. Olyan, mintha az osztrák alpokban lennénk, csak hó helyett trópusi esőerdő van, de a hegyek meg a kispatak fahidakkal az út mellett hasonlóak, mint ott.

    Emlékszem “réges-régen” Papi bátyjáékkal mentünk le Olaszországba nyaralni (Bibione) és útközben Mesivel azt számoltuk hány alagúton megyünk keresztül. Már nem emlékszem rá mennyi volt, de sok. Na itt azt írja az ismertető: útközben számoljuk hányszor keresztezzük a kis patakot. Most lusta disznó voltam és nem számoltam, de kb. 20-szor vagy annál többször. Az út nagyon szűk és ezek a hidak elég viccesek. Fagerendák egymás mellett és semmi más, nincs korlát, némelyik csak egy autónyi szélességű. Valahol az út felében van Új-Dél-Wales és Queensland határa. Itt olyan tábla fogadott minket, hogy: nyúltartás büntetése maximum 30 000 dollár, ami kb. 4,5 millió forint! Vicces.

    Megérkeztünk Mariékhoz. Ismét olyan szeretettel fogadtak minket, mintha csak haza mentünk volna. Furcsa véletlenek: 2007-ben pontosan ugyanekkor voltunk náluk. Emlékszem akkor is összejött az egész család, mert épp apák napja volt.

    Másnap (vasárnap) bementünk Brisbane belvárosába vonattal. Sétáltunk a South Bank-nél lévő parkban, ami nagyon szép. Építettek egy nagy medencét, ami párhuzamos a folyóval és homokos az alja meg a partja, olyan mintha tengerpart lenne. Itt mindenki ingyen fürödhet. Aztán csináltak egy kis patakocskát, ami össze-vissza kanyarog. Az alja kavicsocs, vannak benne nagy szikladarabok is. A gyerekek kedvence. Minden nagy kavicsra, sziklára felmásznak, térdig gázolnak a patakban, lubickolnak benne, gátat építenek. De jó manapság gyereknek lenni! Végül a Queensland Museumban kötöttünk ki, ahová azért jöttünk, hogy megnézzük és lefényképezzük az A7V-t (volt munkatársam Lackó kérésére), ami a világ egyetlen, valódi fennmaradt példánya.

    sajnos kint az utcán üvegfal mögött van, ezért képtelenség jó képet készíteni róla

    Soha nem hallottam felőle, fogalmam sem volt, hogy mi ez. Az A7V nem más, mint egy német tank az első világháborúból. Az élet nem volt könnyű azoknak, akik ezen a járművön teljesítettek szolgálatot. Belmagassága kevesebb volt, mint 1,5 méter. A hőmérséklet bent elérte a 60 fokot is. A nagy meleg ellenére “vas-álarcot” kellett viselnie a katonáknak, hogy megóvja őket a fém szilánkoktól. A zaj olyan nagy volt, hogy a melleted lévő ember fülébe kellett kiabálni. A bent lévők 10 méternél messzebb nem láttak ki, csak azt vették észre, ami épp előttük volt. Egyetlen egy gyenge pontja volt ennek a tanknak: a rövid idő alatt kimerült személyzet. Mellesleg mindegyikük önkéntes volt.

    Hétfő. Utolsó napunk itt a keleti parton. Úgy terveztük, hogy ezen a napon (ami nem hétvége és nem iskolai szünet!) megnézzük a Tenger Világa Parkot, ami olyan, mint a Disney Land csak “több az állat benne”. :)

    Ha az ember úgy dönt, hogy szeretné meglátogatni a keleti part “vidámparkjait”: Movie World, Dreamworld, Sea World, Wet’n’Wild Water World, akkor érdemes kihagyni a hétvégéket és a suli szüneteket. Ilyenkor rengetegen vannak a parkban és sok idő (meg türelem) elmegy a sorban állással. Nagyon jó volt a delfin show és a nyomozó fókák show-ja. A jet ski-s hullámvasút hihetetlenül jól sikerült, kár hogy olyan rövid a pálya. Háromszor ültünk fel rá! A másik átfordulós hullámvasút is jó, de a jet ski-s viszi a pálmát.

    Szép a cápa akvárium, tele korallokkal és színes halacskákkal, na meg a hatalmas cápákkal. Volt rája, cápa, delfin etetés. Lehetett delfint simogatni. Mint minden más vidámpark ez is reggel nyitástól zárásig tartó program és még ekkor is úgy fogod érezni: de kár hogy nem 40 órából áll egy nap.

    Kedd reggel indulás a Gold Coast-i reptérre. Bérelt kocsi lead, irány a Tigrissel haza Adelaide-be. Ez volt az első utunk oda-vissza a Tiger Airways-el és nagyon meg voltunk velük elégedve. Igaz időben kint kell lenni, de működik a dolog. Aki meg úgy dönt hogy olcsón akar utazni és a Tiger-t választja az utána ne reklamáljon, hogy ez meg az nem volt jó, meghogy volt 1-2 órás késés. Ja kérem 50 centes vagy 2 dolláros jegyár mellett ne akarjunk túl sokat. Mindenesetre szerencsénk volt, nem késett a gép, nem töröltek járatot és minden rendben volt.

    Következő utunk a festői Grampains (Viktória állam) lesz Karácsonykor. Igyekszünk arról is írni 1-2 sort.

    Kata és Papi (képek innen is elérhetőek)


  2. Ilyen meleg lenne?

    november 15, 2009 by kata_papi

    Csak egy rövid szösszenet.

    Tegnap délelőtt, mikor megérkeztem a sütizésből már nagyon meleg volt. Egész héten, mi több, már második hete közelítünk a 40 fok felé, s ez alól nem kivétel a hétvége sem. Lassan itt a nyár, tehát így van ez rendjén.

    Szóval, miután beálltam a kocsival a “hűvösbe”, megyek be a lakásba, ahol Katám ezekkel a szavakkal fogad: “Bezártad a garazsat?” (?)

    Mi, mi van?

    Kellett egy kis idő, mire felfogtam mire is gondol szegénykém. Természetesen a garázs legördülő ajtajára, kapujára gondolt, csak ilyen szerencsétlenül sikerült kifejeznie magát.

    Most két dolog lehetséges. Vagy tényleg olyen meleg volt már, hogy félrebeszélt, vagy, ami rosszabb, kezdjük elfelejteni édes-ékes anyanyelvünket így két és fél év után. Ha az utóbbi, akkor nagy bajban vagyunk. :-)

    Papi

    Ui.: Ha valóban a magyart kezdjük feledni, az nem azt jelenti, hogy angolból profik vagyunk. Abból továbbra is hülyének érezzük magunkat. :-(


  3. Életképek 2.

    november 4, 2009 by kata_papi

    Amióta az egyik munkatársunk depresszió miatt öngyilkos lett a főnökség “mindent” megtesz azért, hogy a dolgozó jól érezze magát. Ez nem azt jelenti, hogy marha nagy fizetésemelést kaptunk, hanem hogy mindenféle közös programot jóváhagynak munkaidőben, sőt még részt is vesznek benne. Ezt szokták menedzser nyelven csapatépítő tréningnek nevezni (összekovácsolja a munkatársakat).

    Szeptember: “Sport Nap

    Most valószínűleg azt gondoljátok, hogy amolyan csepü-lapu-gongyola nap volt. Hát nem. Egy burkolt álarcosbál. Mindenkinek valamilyen sportnak megfelelő öltözékbe “kellett” beöltöznie.

    Munkatársaim egy része “mullet”-nak öltözött. Ez valami 1970-es évekbeli híres kosárlabdázó stílus. Nagyon nem erőltették meg magukat, mert mit hord a kosárlabdázó? Rövidgatyát és pólót. A lényeg a hajviseleten volt, mert akkoriban eléggé nagy lobonccal jártak az emberek, úgyhogy mindenki vett egy parókát magának. Megkérdeztek engem előtte való nap, hogy tudom-e mi az a “mullet”. Rávágtam: hát persze, hogy tudom: egy halfajta! (ami igaz is) Jót röhögtek rajtam, mondták, hogy igen hal, de van egy másik jelentése is. Ezt meg honnan kellett volna tudom? Életemben nem hallottam róla és miután elmagyarázták se tudom (soha nem láttam ezeket a kosárlabdázókat).

    Voltak azért elég ötletesek: Alberto a rúdugró, Joanna az úszó, Will (hímnemű munkatársunk) rövid szoknyában és női mellekkel azt hiszem fitneszes csajnak öltözött be, közvetlen főnökünk Dave szűk, kb 20 cm-es miniszoknyás teniszezőnőnek. Volt aki (“B” a másik közvetlen főnököm, amúgy nőci), úgy értelmezte a sportnapot, hogy akkor ő a sportot nézni szerető elhízott, sörhasú férfi.

    Papi felvonultatta az egész horgász-arzenálját és mesterhorgász volt. Én meg mindent összeszedtem amit itthon találtam és hegymászó voltam. A nap végén díjazás is volt, sajnos nem mi nyertük a versenyt.

    Október: Melbourne Cup, azaz a Melbourne-i lóverseny

    Ha jól tudom ez a nap munkaszüneti nap Viktória államban. Az ország többi államában nem, viszont pontosan 14:30-kor, amikor a fő futam megy mindenhol megáll az élet és mindenki a versenyt nézi, hallgatja.

    Emlékszem két évvel ezelőtt az első munkahelyemen is 2 dollárral fogadtunk egy-egy lóra és a bedobott pénzt a nyertes vitte el. A mostani munkahelyemen tavaly már sör, üditő és csipsz is volt erre az alkalomra.

    Idén a “sport napos” sikerre való tekintettel megint volt egy cégen belüli verseny. Mindenki tudja, hogy ilyenkor kint a lovin az emberek mindenféle kalapban jelennek meg. Ez már amolyan hagyomány. Na mi is rendeztünk egy kalapversenyt. Mindenkinek kalapban “kellett” jönnie. Most a tavalyi sör-üdítő-csipsz meg lett fejelve grill csirkével, sült krumplival és pezsgővel, majd a tárgyalóban összezsúfolódva, kalappal a fejünkön tömtük a majmot és néztük a futamot. :)

    Az egyik kalapba tettük az összes ló nevét, majd mindenki húzott egyet, befizette az 5 dollár tétet és vártuk ki nyeri a futamot. Az első helyezett a bedobott pénzből 70 dollárt, második 25 dollárt, a harmadik és a legeslegutolsó 10-10 dollárt kapott. Papi lova, a “Crime Scene” lett a második, így “Bűnügyi Helyszínnel” 25 dollárt zsebeltük be. :)

    A futam végén kalap-eredményhírdetés volt és a Kate-Peter páros nyerte az idei Kalap Kupát. Kaptunk egy “óriásiszíntisztaezüst” serleget! :))

    Végül kihúztuk a Karácsonyi neveket is: ki-kinek ad ajándékot! (én tavaly a nagyfőnököt húztam).

    Más. A hét minden hétfője:

    Munkatársam talált egy helyet, ahol “versenyszerűen” lehet tollasozni. Így minden hétfő este tollaslabdázni járunk. Nagyon jó. Mivel egész nap ülő munkát végzünk jól esik a mozgás. Azt gondolná az ember: tollaslabda… az amolyan lityi-lötyi sport. Aha, jól megmozgat minden izmot, rohangálunk a pályán, kéz-és vállizomnak kifejezetten jó.

    Múlt hét vége:

    A múlt héten napokon keresztül 33-36 fok volt, így az egyik munkatársam kitalálta: menjünk le a tengerparta röplabdázni. Több helyen a parton (a homokban) ingyenes röplabda hálók vannak felállítva. Mivel nagyon meleg volt millió ember volt lent a parton. Mi nem vagyunk oda a tömegért, de egy jót röplabdáztunk (végül is kilencen voltunk a cégtől, plusz a haverok). A labda nagyon keményre volt felfújva, Papi keze még mindig kék-lila-sárga-zöld.

    Mozi est:

    Kisfőnökünk vett egy nagyon modern, csili-vili kivetítőt és egy egész falat beterítő vásznat, illetve hangfal arzenált. Moziestet rendezett és meghívta a munkatársakat. Az első ilyenre nem mentünk el, de a másodikon már részt vettünk.

    Most a Start Trek lett levetítve. Azt mondta, hogy megvan neki ez a film “Blue Ray”-en. Gondolhatjátok, én a műszaki zseni aki a VHS kazetta és a DVD között elvesztem valahol. A lényeg a “Blue Ray” már jobb minőségű, mint a DVD (ez olyan mint: az LCD tévé már nem is jó csak a LED tévé). Fejlődés van kérem szépen!

    Kb. 15-en préselődtünk be a nappalijukba, egymás hegyén hátán ültünk-feküdtünk a szőnyegen, élelmesebbek (a párok) az ülőgarnitúrán. Mindenki vitt valami rágcsát és innivalót. Filmközben mindig kibontottunk valamit és a kaja kézről-kézre járt. Nem vagyok Star Trek rajongó, de ez az új film egészen jó volt, bár a régieket nem is láttam. Volt benne poén, látványos és nekem legjobban a fekete lyuk megoldás tetszett. Mindenki jól érezte magát, szerintem a következőre is elmegyünk majd.

    Kata