január, 2010

  1. És a csoda megtörtént!

    január 27, 2010 by kata_papi

    Kicsit le vagyunk maradva dolgokkal, de a változatosság kedvéért már egy hete szarakszik az internet. Nehogy már unatkozzunk. Na és nem csak az internet szolgáltató “túráztat” minket, vannak mások is, akik folyton feladatok elé állítanak. Álljon itt ez a pár sor, hogy mások is tanulni tudjanak a mi “hibáinkból”.

    Szóval, mint a fenti cím is sugallja: a várva várt csoda megtörtént. Mindenki tudja, hogy tavaly júniusában (pontosabban: 2009. június 25-én) megkaptuk az állandó lakosi státuszt. Nagyon örültünk neki. Nem csak azért, mert ezzel együtt jár már az állami egészségügyi ellátás és ezáltal jóval kevesebbet kell fizetni a magánegészségügybe, hanem azért is, mert a magánba befizetett pénz 30%-a visszaigényelhető az adóból. Igy most már szabadon mozoghatunk akárhova Ausztrálián belül és közelebb kerültünk az állampolgársághoz is.

    Az állandó lakosi státuszt igazoló levél megjött, amiben van egy utalás, hogy ajánlott az útlevélbe beragasztatni az állandó lakosi vízumot. Mi is így gondoltuk. Megdolgoztunk érte és kifizettük a díját, naná hogy ragasszák be!

    El is mentünk a Bevándorlási Hivatalba, ahol hosszú sor kígyózott. Túl hosszú. Visszajövünk máskor. Eltelt pár nap, újra sorállás, de most kivártuk. Először a recepciósokon kell túlverekedned magad. Ha ők adnak sorszámot, akkor bejuthatsz egy ügyintézőhöz. Ha nem, akkor mehetsz haza. Vízumberagasztásnál mindenkinek személyesen ott kell lenni, nem elég, ha én összeszedem a család útleveleit. Tehát velem volt Papi is. A BevHiv munkaideje hétfőtől-péntekig reggel 9-től délután 4-ig tart, azaz ki kell venni pár óra szabit, amig beugrasz hozzájuk.

    Na, ránk került a sor. A recepciónál egy Gizi és egy Józsi teljesített szolgálatot. Gizihez kerültünk. Nem szoktam túlkomplikálni a hivatalos mondanivalómat. Mondom neki: június 25-ével állandó lakosok lettünk, itt a levél (és az orra elé toltam), szeretném beragasztatni a vízumot! Gizi: 21-dik században élünk, nem ragasztják be, mert “e-visa” van (elektronikus vízum). Azaz minden hivatalos szerv le tudja kérdezni az útlevélszámom alapján, hogy nekem milyen érvényes vízumom van.

    Na itt egy kicsit elöntötte a sz@r az agyamat. Mi a fenéről pofázik ez? A vízum beragasztása 10 másodperces procedúra ha mátrix nyomtatójuk és 4,8 másodperc ha lézernyomtatójuk van. :)

    Próbálok erősködni, hogy márpedig mi sokat utazunk és Európába is megyünk és a Távol-Keleten megállnánk pár napra…. bla-bla…

    De nem. Gizi hajthatatlan. Nyugodjak meg, mindenki látja, nem kell az az útlevélbe.

    Utolsó kísérlet: de itt van leírva, hogy ajánlatos beragasztatni. Gizi: nem és kész.

    Értetlenül hagytuk el az épületet. Teljesen magunk alatt voltunk. Nem értettük a dolgot.

    Két hónapra rá, Szilviék is megkapták az állandó lakosit. Mondom nekik: nem érdemes bemennetek, időpocsékolás, új rendszer, nem ragasztanak.

    Ők azért bementek és másnap csörgött a telefon. Nekik beragasztották. Képzelhetitek mit éreztem. Ilyen hülyének régen éreztem magam. Mondta, hogy először nekik sem akarták, de aztán a Szilvi előrukkolt az adu ásszal: sokat utazunk. Kicsit még húzódoztak, de aztán beragasztották nekik. Megjegyzem én is mondtam ezt az utazós dumát. De különben is, miért kell magyarázkodni! Ez egy vízum. Ezt mi megkaptuk. Mi olyan bonyolult ezen?

    Úgy alakultak a dolgaink, hogy nem volt időnk visszamenni a Bevándorlási Hivatalba de megfogadtam, hogy addig nem nyugszom, amíg a mi útleveleinkbe is be nem ragasztják.

    Valamikor augusztus környékén elmentünk az itteni TB-hez, mert már jár és meg akartuk igényelni a TB kártyát. TB-s Gizi keresi a vízumomat az útlevélben. Megtalálja az ideiglenes lakosit. Gizi: erre nem jár TB. Mondom neki: erre nem is, de június 25-től állandó lakosok vagyunk, arra meg jár! Gizi: hol a vízum? Én: nézd meg a számítógépedben, látnod kell. Gizi: én ezt nem látom. Én: már pedig a BevHiv mondta, hogy minden hivatalos szerv látja, tehát látod Te is és majdnem egy kötőszó is elhagyta a számat. Gizi: nem látom és nem tudom látni, mutassak valami igazolást. Szerencsére az egész állandó lakosi státuszra való jelentkezési, visszaigazolási, befizetési papírköteg nálam volt. Eléraktam. Gizi: ez nekem nem elég, mutassam a végső levelet. Azon kezdtem gondolkodni, hogy hol is vehetnék egy pisztolyt.

    Na, mondom neki: az nincs nálam, otthon van. Hibáztam. Sosem tudhatod kinek melyik papír kell éppen. Ezért várjuk már annyira, hogy állampolgárok lehessünk és ne kelljen többet papírozgatni! Szó-szót követett és ő nem engedett a 21-ből. Oké, mondom neki: hazaugrom érte (30 perc autóval oda-vissza) és visszajövök. Visszaértem a végső levéllel, persze újra sorszámhúzás és azon imádkoztam, hogy megint sötétgizihez kerüljek és ne kelljen egy másik Gizinél megint a káyhától indulni. Szerencsémre (neki meg szerencsétlenségére) pont hozzá kerültem! “Gyengéden” eléraktam a papírt, majd Gizi betűről-betűre végigolvasta a levelet (4 és fél oldal). Végül közölte velem, hogy nem szerepel a levélben az a szó, hogy: állandó lakos és hogy tudom-e, hogy én még ideiglenes lakos vagyok.

    Ennél a pontnál tuti, hogy megfordult a fejetekben, hogy csak kitalálom az egészet, mi? :)) Várjatok, be kell vennem a sárga pirulákat, mert csak úgy engedtek ki a zárt osztályról, ha rendszeresen beveszem az orvosságaimat. Higgyétek el nincs ilyen jó fantáziám és a szabad időmet is hasznosabban tudnám eltölteni.

    Szóval, picit feljebb emeltem a hangom és megkérdeztem Gizitől: miről beszélsz? Gizi: nem vagy állandó lakos. Én: de az vagyok! Továbbá innen addig el nem megyek, amíg nem állítasz ki egy igazolást. Gizi: hát ő nem. Én: akkor szeretnék beszélni a menedzserrel. Gizi hátrament a papírokkal, 5 perc múlva visszajött és kiállított egy olyan igazolást, ami egy évig jó és megkaptuk a TB-től az ideiglenes kártyát, ami szintén egy évig érvényes és egy év után kell kérni azt, ami már állandó (amit elvileg adnia kellett volna). Úgy voltam vele, fulladj meg és eljöttem. Csak azt nem értem, ha a BevHiv-os Gizi erősködött, hogy minden hivatalos szerv látja, akkor most min vitatkozunk??!!

    Hagytam az egészet, de tudat alatt nagyon bántott a dolog. Múlt hét csütörtökön el tudtunk hamarabb jönni a munkából és újra nekifutottunk a Bevándorlási Hivatalnak. Szilviék mondták, hogy érdemes zárás előtt negyed órával menni, mert akkor már nincsenek sokan. Így is tettünk. Odaértünk.

    A recepciónál két Józsi teljesített szolgálatot. Átvillant az agyamon, nincs Gizi, hátha ma szerencsénk lesz! :) Mondom Józsinak: június 25-ével állandó lakosok lettünk, szeretném beragasztatni a vízumot az útlevelünkbe. Józsi: mi sem egyszerűbb ennél, hány útlevél lesz? Pupillám kitágult és azt hittem rosszul hallok. Gyorsan összeszedtem magam és csípősen megjegyeztem: én is úgy gondoltam, hogy ez egy egyszerű dolog és két útlevél van! Kaptunk 2 sorszámot. Leültünk és vártuk, amíg a kijelzőn felvillan a mi számunk. Papi megkérdezte tőlem: ugyanezt mondtad annó a Gizinek is? Én: szóról-szóra ugyanezt. A mai napig nem értjük az esetet.

    Egyszercsak a mennyezeten lévő tűzriadós lámpák elkezdtek villogni. Majd megszólaltak a csengők és a hangosbemondón bemondták, hogy hagyjuk el az épületet. Valaki nagyon nem szeretné ha mi Ausztráliában maradnánk. Papival összenéztünk és én tudtam, ha most elhagyjuk az épületet soha a büdös életben nem lesz beragasztva a vízum. Félve körülnéztünk. Mindenki tanácstalanul mocorgott, senki sem akart kimenni. Aztán az egyik várakozó gyorsabban tért magához, mint én és megkérdezte a recepciós Józsit, aki azt mondta: nyugodjunk meg, csak a rendszert tesztelik, nem kell elhagyni az épületet.

    Fellélegeztünk. Számunk megjelent a kijelzőn. Rohantunk az ügyintézős Gizihez, aki meglepően kedves volt. Megkérdezte, hogy sokat utazunk-e, mert azok tetetik bele, aki elhagyják Ausztráliát. Mondtam: igen és mellesleg kiöntöttem a szívem neki. Elmeséltem, hogyan jártam a TB-nél, hogy nem látták az elektronikus útlevelemet, azt amire az itteni recepciós Gizi azt mondta, hogy mindenki látja. Kedves Gizi együtt érzett velem, mondta: nem mi vagyunk az elsők akinél TB probléma van. Az a gond, hogy csak a központi TB látja a vízumot, a többi nem. Tőletek kérdezem: hol van a TB központja? Igen, jól tudjátok Tasmániában!

    Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egy percnél tovább tartott a vízum beragasztása.

    Miért kellett ilyen köröket lefutni? Mindenesetre ha ott vagytok Gizi előtt verjétek ki belőle, ha nem akarja azt a nyamvadt sorszámot kiadni.

    Kata


  2. Egy percen múlott…

    január 16, 2010 by kata_papi

    Még friss, ropogós a hír. Épp most értem vissza két perce és egyből billentyűzetet ragadtam. Mindig is tudtam, hogy nekem sohasem volt és sohasem lesz szerencsém.

    Ma (szombat) délután 3-kor elmentem, hogy megcsináljam a szokásos heti bevásárlást. Általában mindig péntek délután munka után vásárolunk be, kivéve most. :)) Ja és 99%-ban mindig jön velem Papi, így hamar végzünk az árubeszerzéssel, mert ő utál vásárolni és folyton rohanunk.

    Ma nem így volt. Ma nem jött velem. Többnyire a Woolworths-ben vásárolunk, ma nem. A házhoz közeli Coles-ba ugrottam ki. Szép nyugodtan, cikk-cakkban tologattam a kocsimat a sorok között, pakolgattam az árut. A Húsvéti csokinyuszik már a polcokon figyelnek. Vettem is tök cuki kis nyulakat és eperkrémmel töltött tojásokat. Már csak a bubis víz, málna szörp és a mirelit cuccok hiányoztak a kocsimból, amikor egyszercsak elsötétült minden. Na nem én ájultam el, hanem az áram ment el az üzletben. Körülnéztem és vártam, hogy a hangosbemondóból egy hang elnézést kérve kitereli a vásárlókat. De nem így történt. Mindenki szép nyugodtan vásárolgatott. Fél füllel hallottam, hogy a pénztárgépek lelolvasója csipog, ami azt jelenti, hogy tudok fizetni. Gyorsan elrohantam a fagyasztókhoz, kivettem ami kellett és mentem fizetni.

    Felpakoltam a rengeteg cuccost a szalagra, de áram híján a szalag nem ment, így mindig előrébb kellett tolnom őket. Majd hirtelen a fejemhez kaptam: b….ssza meg, nincs áram, akkor hogy fizetek bankkártyával, mert annyi készpénz nem volt nálam. Mielőtt a srác elkezdte volna leolvasni a dolgaimat megkérdeztem tőle, hogy akkor most tudok fizetni bankkártyával vagy sem. Erre ő: már nem, mert az ő gépe most állt le.

    Egyszer csak a hátam mögötti pénztáros mondja: nálam működik még a kártyalehúzó. Ott termett mellettem a Coles Áruház menedzsere és elkezdte az árumat átpakolni a másik szalagra. Elkezdtem én is áthordani, mire ő megszólalt: én ne pakoljak, ne izguljak, majd ő átpakolja. Mondom neki: Gizi, nyugi, én nem izgulok, semmi baj, ez nem a világ vége, pakolok én is, nem probléma.

    Oké. Közösen átpakoltunk. Menedzser Gizi hangosan megkérdezte a pénztárosoktól, hogy kinek működik még a gépe. Öten feltették a kezüket. Majd közölte az összes eladóval, pénztárossal, hogy kérjenek elnézést a vásárlóktól. Aztán minden pénztárgépnél hirtelen egy doboz gumicukor “jelent” meg és elindult a kínálgatás és az “elnézésüket kérem” mondogatása.

    Na, az én pénztáros Gizim elkezdte leolvasni a cuccaimat és pakolgatni be a táskáimba. Már a fele cuccott leolvasta, amikor a háttérben hallom, hogy a pénztárosok sorban mondják: leállt a gépem, az enyém is, az enyém is. Menedzser Gizi odajön hozzánk és mondja: na jó, akkor már csak ez a két gép működik.

    Időközben mondom a pénztáros Gizinek, hogy én pakolok, Te csak foglalkozz a leolvasással, hogy még ki tudjam fizetni a dolgaimat. Öt másodpercenként elnézést kért és folyton a gumicukros dobozt kínálgatta. Megettem egy zöld gumimacit, egy piros gumi kígyót és egy narancssárga valamit! :)

    Aztán a vége előtt pár cuccal elment neki is az áram. Körülbelül 60 másodperc kellett volna még ahhoz, hogy fizetni tudjak. Ennyin múlott. Újabb elnézést kérünk áradat. Majd menedzser Gizi kiállt a “tér” közepére és elkurjantotta magát: az egész környéken elment az áram, nem tudják mikor jön vissza. Aki úgy dönt, hogy itt marad, azoknak mindjárt készítünk egy kis harapnivalót. Azt hittem rosszul hallok. De ekkora a gumicukros dobozok mellett előkerültek a kis csokival megtöltött dobozok is és “a party elkezdődött”. :)) Illetve azt is mondta, ha megadjuk a telefonszámunkat, akkor az üzlet felhív, amint visszajön az áram.

    Visszapakoltam mindent a táskámból a szalagra. Megkérdeztem Gizit, hogy akkor ezeket most ti majd visszarakjátok a helyükre, ugye? Persze, nyugodjak meg és ne haragudjak. Még egy gumicukrot?

    Mondom neki: ne aggódj, különben meg nem a Te hibád és útravalóul vettem még egy gumimacit.

    Kata


  3. Mindketten felmondtunk…

    január 9, 2010 by kata_papi

    Na jó, csak majdnem. :))

    Nyaralás alatt elmentünk aranyat mosni és …. Euréka! Aranyat találtunk! Hurrá! Gazdagok vagyunk! :) Az arany láttán hihetetlen magasra szökött fel az aranylázunk és még a mai napig nem gyógyultunk meg.

    Elhatároztuk, hogy amint visszaérünk Adelaide-be beadjuk a felmondásunkat, nyugdíjba vonulunk és élvezzük életünk hátralévő éveit.

    az aranyásók(mosók)

    megtaláltam életem első arany”rögét”

    10 “rögnél” nem adtuk alább és ez már a saját aranymosó tálunk (beruháztunk)

    háááát…. jó lenne egy ilyet is kimosni(ásni) :))

    Ez a világ legnagyobb aranyröge, súlya 70 kg. Viktória államban találták 1869-ben és 2,5 cm (nem elgépelés!) “mélyen” a földben, akarom mondani 2,5 cm földtakaró alatt.

    Amint csillapodik a láz megírjuk a bejegyzést az útról.

    Kata


  4. A késés oka…

    január 2, 2010 by kata_papi

    Úgy hallottuk, hogy a karácsonyi csomagjaink, amelyeket haza küldtünk, egy kicsit késve érkeztek meg. Ennek felettébb egyszerű oka van: szegény Télapót baleset érte a nagy igyekezetben:

    Megpróbáltam kiszabadítani a rádőlt talicska alól, ami sikerült is, de nem voltam elég gyors, így a küldemények nem értek oda időben a célállomásra. Ezúton kérünk elnézést “Az Öreg” nevében is! :)

    Minden kedves olvasónknak Boldog Új Esztendőt kívánunk!

    Papi