december, 2010

  1. Újabb képek

    december 17, 2010 by kata_papi

    Ahogy megígértem, néhány képpel sikerült bővíteni a Strzelecki utunk gyűjteményét. Aki látta a korábbiakat tudni fogja melyek az újak, aki meg nem, annak minden kép újdonság lesz. Katt ide.

    Papi


  2. Mások okulására is II. rész

    december 15, 2010 by kata_papi

    Akkor folytassuk. Ugye, ott hagytam abba, hogy ismét megjelentünk a bankunkban, kezünkben a regisztrációs papírral.

    Hogy miért kellett a banknak a redzsó papír? Azért, mert mi a secured (biztosított) kölcsönt választottuk az unsecured (nem biztosított) helyett, ami azt jelenti, hogy a bank is utánanéz a kocsinak, hogy minden rendben van-e vele. S ez volt a szerencsénk.

    Szóval, leültünk  Józsival, hogy megkezdjük a papírmunkát, akinek első dolga az volt, hogy a regisztrációs lapot elfaxolta  a bank biztonsági csoportjának. Így amíg mi az aláírnivalókkal szöszmötölünk, ők is utána tudtak nézni a járműnek. Nem kellett sokáig pocsékolnunk a drága tintát, mert néhány perc múlva csörgött a telefon, de nem jó hírrel. Legalábbis ezt gondoltuk először, majd rá kellett jönnünk, hogy örülnünk kellene annak, amit másik Józsi a vonal túlsó végéről tudatott velünk:

    “Sajnos nem tudjuk a kért kölcsönt folyósítani, az autó written-off státusza miatt.”

     Azaz, gyakorlatilag az autó totálkárosra volt törve, le lett írva. (?) Mi van?

    Csak ültünk némán egy pár pillanatig szemben az ügyintézőnkkel és nem értettük a dolgot. Előkapartuk az otthon kinyomtatott Információs Riportot, amin egyértelműen közlik velünk, hogy semmi ilyesmiről nincsen szó. Mutatjuk Józsinknak is, de ő csak a kezét tudta széttárni. Nagyon sajnálja, de ő innentől már nem tehet semmit, a kölcsön el lett utasítva. :(

    Ha azt gondoljátok, hogy itt a vége fuss el véle, akkor nagyon tévedtek! :)

    Mit volt mit tenni, visszakullogtunk a munkahelyünkre, s beszámoltunk a munkatársaknak a történtekről. Nem akarták elhinni. Végül azt tanácsolták, hogy menjünk be személyesen az egyik, közelben lévő Transport Office-ba (közlekedési iroda/hatóság), s kérdezzünk rá, mit tudnak ők a kocsiról. Valószínűleg ugyanazt, mert nagy bizonyossággal ők is azt az adatbázist használják, ahonnan mi kértük ki a riportot, de egy próbát megér.

    Bementünk, de úgy, mint akik semmit nem tudnak az egész ügyről. Mondjuk Gizinek, itt van ez az autó, megvennénk, de jó lenne tudni valamit a hátteréről. Semmi probléma, mondja, s már ütötte is be az autó adatait. Fél perc múlva elénk tette a na mit, tökéletesen ugyanazt a riportot, ami már a birtokunkban volt. Hi-hi, akkor most mi jövünk.

    Köhintettünk egyet, kihúztuk magunkat, s mondjuk Gizinek, hogy lenne itt egy kis probléma, majd az orra alá toltuk a mi példányunkat. Ránézett, s megkérdezte, hogy minek jöttünk be személyesen, ha egyszer már tudjuk, mi a helyzet. Hát azért kisanyám, mert ez az autó totálkárosra lett törve, s elmeséltük neki a sztorinkat. 

    Ő sem hitte el, mi meg nem akartunk odébbállni, ezért hívta a főnökét. Neki is el kellett mondanunk mi történt velünk, majd a végén megkérdeztük, hogy: “hogyan lehet az, hogy a Transport Office, ahová azért jönnek be az emberek, hogy megbízható adatokhoz jussanak egy adott járműről, valótlan információkat szolgáltat, ráadásul pénzt kér érte? S hogyan jut egy bank valósabb adatokhoz, mint az a hivatal, aminek ez lenne a dolga?

    Kicsit leteremtettük a fejét, nem is tudta mire vélni a dolgot, ezért a kollégájával közösen elkezdtek valami megoldást találni a számítógépükben. Teltek a percek, s egyszercsak azt mondja: megvan, megtaláltam!

    Ha hiszitek, ha nem, minden ott volt abban a fránya masinában, csak egy pár billentyűvel kellett volna többet lenyomni az elején. Minden! A baleset dátuma, előző tulaj, az újra forgalombaállítás ideje, minden!

    Most kérdem én, hogy mikor lekérem ezeket az iformációkat és fizetek is érte, miért nem veri ki egyből a szemem egy villódzó vörös fény, hogy:

    TE HÜLYE! NE VEDD MEG, MERT RÁPACSÁLSZ!

    Kicsit lehiggadva sorba vettük, mi is történt. Az autó állami kocsi (government car) volt, majd elszenvedett egy komoly balesetet, történetesen oldalba kapta egy másik jármű. Emlékszel a gyanús zsanérokra? Ezután kivonták a forgalomból, de kapott egy javítható totálkár (vicces) státuszt (reparable written-off). Majd ott voltak az újbóli vizsgáztatás és forgalombaállítás dátumai is.

    Próbáltunk több információt kihúzni belőlük a javítás költségeiről, meg egyáltalán, hogy mit kellett cserélni, de nem sikerült. Szerintem már így is többet mondtak, mint lehetett volna. Ettől függetlenül nem voltunk elégedettek, sőt, jócskán bosszúsak voltunk.

    Aznap este felhívtuk a tulajt, s beszámoltunk neki a történtekről. Megértette a helyzetet, nem volt mérges, ráadásul bevallotta, hogy bár előzőleg letagadta, de tudott a törésről. Annyit még hozzátett, hogy jó emberek vagyunk.

    Hogy ezt miért is mondta, csak találgatni tudok. Szerintem nem akarta, hogy mi vegyük meg. Talán tényleg látta rajtunk, hogy nem ezt az autót kellene megvennünk. Ha tényleg így van, a sors jó volt hozzánk. Mindenesetre még sokáig emlékezni fogunk erre a kis kalamajkára, na meg a szimpatikus, orosz Alexanderra. :)

    Papi

    Ui.: Mikor azon az estén nyugovóra tértünk, Katám csak annyit kérdezett halkan: “Akkor most nem lesz autónk? Mire én azt válaszoltam, amit Lala az egyik Üvegtigrisben, hogy: Dehogynem lesz!” :)

    folyt. köv.


  3. Mások okulására is I. rész

    december 12, 2010 by kata_papi

    Egy örökzöld témáról, használtautó vásárlásról lesz szó.

    Alapjában véve a kocsivásárlás amúgy sem egyszerű folyamat, de erre csak rátesz még egy lapáttal, amikor az emberi gyarlóság és/vagy a hivatali bürokrácia próbálja keresztülhúzni az ember alapos, de – amint látni fogjátok – mégsem eléggé alapos számításait.

    Ezért aztán álljon itt a mi kis történetünk ebben a kusza és veszélyes témában mások okulására is, amelynek a végén elmondhatjuk, hogy a látszat “néha” csal, s hogy akármennyire is szeretnél, mégse bízz senkiben.

    Akkor csapjunk bele.

    Aki követi a velünk történteket itt, “Down under”, bizonyára emlékszik még első autónkra Morgóra, akitől nagyszerű, két éves, nálunk töltött szolgálata után vettünk szinte könnyes búcsút. Nagyon szerettük, de megérkezett az őt felváltani hivatott Puttony.

    Puttony kicsit kisebb, kicsit fiatalabb (de a miénk), s hasonló megbízhatósággal és szorgalommal teszi dolgát immár szintén lassacskán két éve. Sokfelé jártunk vele, s tervezzük, hogy még látja ő is az Adelaiden kívüli ausztrál csodákat, de rá kellett jönnünk, hogy vannak olyan helyek, amiket szintén látni szeretnénk, de ahhoz már egy más kategóriába tartózó 4 kerekűre van szükség. Egy terepjáróra, egy 4WD-re, 4 Wheel Drive-ra.

    A döntés tehát megszületett: be kell ruháznunk egyre. Illetve bocsánat, rosszul fogalmazok, beruházhatunk egyre. Előtte ugyanis még a pénzügyminiszterünknek is ki kellett kérni a véleményét és az áldását kellett adnia a tervünkre. Abban ugyanis mindketten egyetértettünk már az elején, hogy ha veszünk egyet, annak 15 évig terepjárónak kell lennie, mert azt azért nem tehetjük meg, hogy 4-5 évente cserélgessük őkelmét.

    Miután bő fél évvel ezelőtt a projekt zöld utat kapott, engem ért a megtiszteltetés, hogy felkutassam a szóba jöhető jelölteket. Nem tagadom, örömmel láttam munkához. Bújtam az internetet, a terepjárós fórumokat, s gyűjtögettem az információt. Néhány hét múlva kezdett körvonalazódni, hogy a “nekünk megfelelő és vérbeli terepjáró” kategóriában mindössze 3 négykerekű jöhet szóba: 

    • 1. Toyota Landcruiser, a nagy testvér
    • 2. Toyota Landcruiser Prado, a kis testvér
    • 3. Nissan Patrol

    Az első kettő a csúcskategóriát képviseli, így aztán az áruk miatt elvetettük őket. Maradt tehát a szintén elnyűhetetlen, terepre tervezett és ott évtizedek óta remekül helytálló japán remek, a Nissan Patrol.

    Az első lépés, a márka kiválasztása tehát megvan, következhet a típus helyes megválasztása. Ezt nyilván mindenki a saját elképzelése, szája íze szerint fogja eldönteni, hiszen egyesek csak országúti autózásra, mások csak terepre használják és annak megfelelően ráköltenek még egy fél autóra elég összeget, illetve vannak, akik saját vállalkozásukban igáslóként gyötrik ezt a fél dömpernyi, üresen is több mint 2 tonnás “szörnyeteget”. :)

    Mi az első két kategóriába esünk bele, ezért aztán a választás a 3 literes, turbódízel és autómata váltós típusra esett. A dízel egyebek mellett azért is praktikusabb mint a benzines változat, mert tudomásunk szerint itt vannak olyan, az őslakosok által lakott területek, ahová csak dízellel szabad behajtani. Tudniillik megtörtént, hogy a parkolókban hagyott benzines autókból ügyeskezű abók (aboriginal lakosok) leszívták az üzemanyagot, hogy aztán szipuzásra használják fel azt. Szóval, így próbálják elejét venni a dolognak.

    De kanyarodjunk vissza a lényeghez. A márka és a típus tehát megvan, be lehet ütni a keresőbe. Első körben viszonylag sok találatot kaptunk, de aztán ahogy kezdtük szűkíteni a listát az általunk megadott további opciókkal, úgy csökkent a piacon lévő autók száma 10 alá. Ez nem is lett volna baj, ha van köztük olyan, ami pont egybeesik az általunk óhajtottal. De nem így volt. Valami mindig hibádzott, amit pedig szerettünk volna, hogy benne, vagy rajta legyen. :(

    Teltek a hetek, majd a hónapok. Azzal vigasztaltuk magunkat, hogy annyira azért nem sürgős a vásárlás, hogy beleugorjunk valamibe, amit aztán megbánnánk. Viszont áprilisig mindenképpen találnunk kell valamit, mert a 4 hetes szabadságunk már ki van írva a cégnél. Terveink szerint felmegyünk északra egészen Darwinig, s útközben megnézzük, amit csak lehet.

    Szóval, türelmesen vártunk és figyeltük a piacot, amikor két hónappal ezelőtt feltűnt a majdnem tökéletes jelölt. Szinte mindenben olyan volt, amilyet szerettünk volna, ezért aztán el is döntöttük, hogy megnézzük az autót. Előtte azonban gyorsan leellenőriztük, hogy van-e valami probléma vele, hiszen az ördög itt sem alszik.

    Mindezt pár perc alatt meg tudod csinálni, csak le kell ülni a számítógép elé. Nem kell hozzá más, csak a rendszám és az alvázszám ismerete, meg néhány alap információ, amik mind ott vannak a feladott hirdetésben. Ezek után már csak fel kell menni ide: http://www.carhistory.com.au/ , megadni az autó adatait, majd néhány dollár kifizetése után máris kezedben a jármű történetét igazoló okmány. Ez az internetes oldal összegyűjti az elérhető adatbázisokat, beleértve a kormányzatiakat is, majd ennek alapján adja ki a megbízható, vagyis csak annak tudott információt az adott autóról.

    A mi megkeresésünkre ezt olvashatjuk a “Jármű Információs Riportján”:

    • NO WRITTEN-OFF STATUS RECORDED ON THIS WEHICLE
    • NO STOLEN STATUS RECORDED ON THIS WEHICLE

    Azaz nem volt totálkárosra törve és nem lopott a kocsi.

    Ezt vártuk, ezért aztán gyorsan autóba ugrottunk, hogy megszemléljuk személyesen is a “fél dömpert”. Nem kellett messzire mennünk, bár a környék nem a legjobbakhoz tartozik Adelaideben. Szimpatikus – de tényleg – úriember fogadott, kezembe nyomta a kulcsot azzal, hogy nézzem át az autót, mert neki most be kell mennie a házba vigyázni az unokákra. Úgy is tett.

    Furcsa volt, mert mi azért még mindig nem ehhez vagyunk szokva. Na mindegy, töviről hegyire átnéztük az autót. Mindent rendben találtunk, nagyon tetszett is, mert olyan volt, amilyet szerettünk volna. Egyedül a jobb oldali ajtózsanérok körül volt valami kis maszatolás, amit észrevett Katám, illetve nem volt regisztráció az autón, mert nem jártak vele, így ideiglenesen szüneteltették a fizetését. Ezeken kívül teljesen rendben volt a kocsi. Mivel kezünkben volt a riport, nem tulajdonítottunk neki nagy gondot. Miután jól kibámészkodtuk magunkat, elmentünk egy próbakörre. Időközben megérkezett a tulaj fia, így az “öreg” be tudott ülni mellénk. A “dömper” tette a dolgát, semmi jelét nem mutatta, hogy “beteg” lenne.

    Miután végeztünk a próbakörrel, még jobban beleszerelmesedtünk, s eldöntöttük, hogy megvesszük. Mondtuk is az öregnek, hogy szeretnénk, ha a miénk lenne, de előtte még beszélnünk kell a bankunkkal, hogy kapunk-e hitelt autóvásárlásra. Azt mondta rendben van, de igyekezzünk, nehogy valaki elhappolja előlünk. Mi meg mondtuk, hogy te meg igyekezz befizetni a regisztrációs díjat, mert anélkül nem vesszük meg. Amúgyis kell a banknak az a papír is, mert az hivatott igazolni a jármű tulajdonosát. Miután alkudtunk még egy kicsit az árból, egy határozott kézfogással elbúcsúztunk egymástól. Semmi papír, semmi foglaló, vagy előleg, csak szóbeli megállapodás.

    Másnap irány a bank: megkaptuk a hitelt, de kell a regisztrációs igazolás. Mondtuk, hogy folyamatban, holnapra meglesz.

    Következő nap kezünkben a “redzsó” papírral újfent megjelentünk a bankban, s ekkor jött a hideg zuhany. Hogy mi is történt, a folytatásból megtudhatjátok. :))

    Papi


  4. Árvíz

    december 7, 2010 by kata_papi

    Ma délután három óra körül elkezdett szakadni az eső. Olyan hevesen, hogy szinte alig lehetett keresztül látni rajta.

    Arra kaptuk fel a fejünket, hogy néhány munkatársunk rohangált, mint a veszett egér és számítógépeket cipeltek egyik helyről a másikra. Összekapkodták az összes konyharuhát. Kidobálták a szemeteszsákokat és összeszedték az összes kukát, illetve nagyobb edényeket. Beáztunk. A mennyezetről több helyen csöpögött, csordogált a víz a gépekre.

    Az eső egyre jobban zuhogott. Irodánk egy 2×2 sávos út mellett van. Ez az út a hegyről jön le. Negyed óra múlva már mindenki az ajtóban állt és nézte a folyót. Igen a folyót! A 2×2 sávból 1×1 sáv lett. Csak a két belső sáv volt járható. A két szélső + a járdák fele folyóvá alakult. Nem sok kellett, hogy az eső az utcáról az irodába hömpölyögjön. Ilyet még senki nem látott itt. Aztán ahogy jött úgy el is ment. Fél ötre már csak a pusztítás nyomait lehetett látni. Amúgy országszerte nagy árvizek voltak ma.

    Kata