• Egyéb

    Szerencsésen hazaértünk

    Csütörtök (április 28.) délután szerencsésen hazaértünk az első hosszabb, 4 hetes, pontosabban 27 napos Bazi Nagy Ausztrál Túránkról. Minden nagyon jó volt, már akár holnap újra nekivágnánk a következőnek, mert a lista nagyon hosszú… 🙂

    A 27 nap alatt összesen 8436,6 kilométert autóztunk (anyukámnak információ, hogy a Budapest-London távolság kb. 1750 km).

    Nagyvonalakban az útvonalról: a terv az volt, hogy Adelaide – Roxby Downs – Oodnadatta track – Old Ghan Heritage track – Alice Springs – Tennant Creek – Katherine – Kakadu Nemzeti Park – Darwin – Litchfield Nemzeti Park – vissza Alice Springs – West MacDonnell Nemzeti Park – Coober Pedy-nél a Mad Max forgatási helyszíne – végül vissza Adelaide.

    Mivel az esőzések miatt az Oodnadatta track hetek óta le volt zárva, ezért gondolkodtunk azon, hogy 1-2 héttel elcsúsztatjuk az utazást, de már mindketten be voltunk sózva – főleg én – ezért úgy döntöttünk, hogy megfordítjuk az egészet. Kezdjük a végén és a legjobbakban bízva talán a túra vége felé megnyitják a lezárt részeket. A taktika bejött. Oodnadatta megnyílt és sikerült teljesíteni az 1352 km hosszú földút szakaszt is. (!)

    A család és a közelebbi barátok néhány email formájában kaptak üzeneteket arról, hogy merre járunk, mi történik velünk. Döme hihetetlen magabiztossággal vette az akadályokat, nem volt vele semmi probléma. Bár szerintem ez a sofőrön is múlik. Én egy métert sem vezettem. Papi szeret vezetni, így nem vesztünk össze azon, hogy ki is üljön a kormányhoz.

    Nem volt defektünk, ami nagy szó, figyelembe véve, hogy milyen utak is vannak arrafelé. Egy kavicsot kaptunk be a szélvédőre a második héten, amit az egyik helyi benzinkútnál lévő szervízállomáson olyan sikeresen orvosoltak, hogy az nem repedt tovább az út hátralévő és nehezebb részén. Csak itthon vettük észre, hogy az egyik szúrófény lámpabúrája is hasonló sorsra jutott. A második, akkor még kis akkumulátor, amiről a hűtő üzemelt az első hét után megadta magát. Tudtuk, hogy nem fogja sokáig húzni, de úgy voltunk vele: addig használjuk, míg lehet. Szerencsére Katherine városában adta be a kulcsot, így a helyi autós boltban vettünk egy nagyobbat, Papi a parkolóban kicserélte és minden ment a régi kerékvágásban.

    Mi is jól vettük az akadályokat. Küzdöttünk a legyekkel, lelkiismeretesen etettük a szúnyog populációt, szóval a kihalás nem fenyegeti őket. Bár nehezen, de túléltük a párás időjárást Darwin környékén. Még most is azon gondolkozunk, hogy tudnak ott fent élni az emberek. Mi az esős-párás évszak végén voltunk ott, de ez is elviselhetetlen volt.

    Mindkettőnknek volt egy kis balesete (katonadolog). Papi úgy gondolta, hogy nem a lépcsőt használva mászik ki az egyik kemping medencéjéből. Megcsúszott és szerencséjére a válla ért le először a medence szélére és nem a feje. Szép nagy lila-kék-zöld-sárga foltja lett a felső karján. Én meg a Kakadu Nemzeti Parkban annyira bámultam a sziklarajzokat séta közben, hogy bár a szemem sarkából láttam ugyan, hogy két lépcsőfok jön, de amikor emeltem a lábam szememet továbbra is a rajzokra szegezve, úgy ítéltem meg, hogy ezzel a lendülettel egyből két fokot léphetek. Tévedtem. Lábam becsúszott a két lépcsőfok közé és majdnem sípcsontomat törtem. Így aztán nekem meg a lábfejem felett lett szivárvány tetkó.

    Összesen 1670 képet készítettünk és néhány videót. Igyekszem minél hamarabb megírni a bejegyzést, mert el fogom felejteni ezt a sok információt. Először úgy gondoltam, hogy napló formájában írom meg, de az unalmas lenne, mert voltak napok, amikor csak a kocsiban ültünk reggeltől-estig és egyik helyről a másikig autóztunk. Ezért aztán öt szakaszra fogom bontani a túra leírását. Kis türelmet kérek.

    A bejegyzés írogatása közben az állampolgársági tesztre is készülni kell, mert igen, letelt a 4 év! Jöhet az állampolgársági vizsga és utána az ausztrál útlevél! :))

    Kata