október, 2011

  1. Gyárlátogatás és étterem

    október 30, 2011 by kata_papi

    Úgy terveztük, hogy horgászni megyünk szombaton. Kifogytunk a pontyból, fel kell tölteni a fagyasztót. Mivel senki más nem ért rá és az időjárás sem a horgászásnak kedvezett, ezért gyorsan változtattunk a programon.

    A tavaszi-nyári-őszi időszak általában a kirándulások-nyaralások jegyében telik el, így nem igazán jut idő múzeumokra. Erre vannak a hideg, esős téli napok. Igaz, hogy már a télnek régen vége van, de szombat délelőtt szakadt az eső, délután meg szeszélyes volt: hideg felhős és napos félórák váltották egymást.

    Régóta szerettük volna megnézni a Haigh’s csokigyárat és a régi Adelaide-i börtönt. :) Móni és Csabi is csatlakozott hozzánk. Pechünkre a börtön vasárnaptól-péntekig van nyitva, a csokigyárban meg hétfőtől-szombatig csinálnak vezetett túrát. Okos! Így a börtön megint kimaradt.

    A csokigyáras túrára időpontot kell foglalni. Naponta 2-3 túrát vezetnek, időtartamuk kb 20 perc és kóstolót is adnak. Nem volt nagy durranás, kis gyár. TúravezetőGizi elmondta a gyár alakulásának történetét, aztán hogy honnan importálják a kakaóbabot és beszélt a csokigyártás mozzanatairól.

    A gépsorokon kívűl láttunk néhány kétkezi munkást is, akik vagy csomagoltak, vagy egy fűtött asztallap körül üldögéltek, ahol az olvasztott csokiba kézzel forgatták bele a bonbonokat. A túravezető néni vicces volt, próbálta a 20 perces túrát a gyerekeknek érdekesebbé tenni. Amikor az üvegablakon keresztül kiintegetett az egyik bonbonforgató néni – aki mellesleg 52 éve (!) forgat bonbont ott -, akkor bekiabált neki, hogy: “ne integess Gizi, inkább dobjál ki egy pár bonbont az üvegfal felett!”

    Nagyon rövid történet a gyárról: Haigh bácsi alapította a gyárat 1905-ben lent Mount Gambier-ben. Itt egy édesség és fagyi boltot üzemeltetett. Tíz év múlva visszaköltözött Adelaide-be és megnyitotta csokiboltját. A bolt feletti emeleten éjszaka gyártotta a csokikat, amiket nappal lent a boltban árult.

    Akkor még nem saját készítésű csokit árult, hanem megvette a csokit és azt dolgozta fel. Aztán halála után fia vette át az üzletet, aki úgy gondolta, hogy saját csokit kellene árulni. Elment egy évre svájcba, hogy kitanulja a szakmát. Visszajött és megalkotta a “Haigh’s csokit”, ami szerintünk messze elmarad a svájci vagy belga csokiktól, de ők nagyon büszkék a termékeikre.

    Sima boltokban nem is kapható, csak az ő saját üzleteikben. Felejthető az egész, bár gyerekeseknek esőnapokra beiktatható elfoglaltság lehet. A túra ingyenes. Az elején és a végén is dobnak a pórnépnek kóstolót, amit igénytelenül a markodba számol ki Gizi. Befelémenet 4 csokigomb (kettő tej, kettő ét), kifele szintén 4 csokigomb, ami színes cukorkába van forgatva. Se egy papírzacsi vagy valami és ez nem M&M, hogy csak a szádban olvad nem a kezedben… Persze, hogy könyékig csokis lettél, hacsak nem toltad be az összes gombot egyszerre a szádba. :) Amúgy kb 50 Ft-os nagyságú gombokról van szó. Ja, és a túra alatt tilos a fényképezgetés, nehogy kitudódjon a műhelytitok! :))

    A csokigyár után kettévált a csapat: fiús és lányos programra. A fiúk átmentek a Toyota szalonba és kocsikat nézegettek, próbálgattak, nyálat csorgattak. Mi meg a sétáló utcában bóklásztunk és minden konyhaboltba betértünk, ahol bővítettük készleteinket. :)

    Késő délután egy étteremben zártuk le ezt a napot, amit előző nap a Csabi befoglalt. Mi nem vagyunk étterembe járók. A céges Karácsonyi vacsit leszámítva az 5 éves ittlétünk alatt egyszersem voltunk. Az alkalom is viccesre sikeredett, mert tegnap volt a szülinapom, Papié meg kedden lesz és azt tudni kell rólunk, hogy mi nem ünnepeljük. Nem veszünk meglepi ajándékot egymásnak, inkább azt a pénzt is utazgatásra költjük és mindig azt mondjuk, hogy most ez vagy az a kirándulás volt a szülinapi ajándékunk. Most viszont úgy gondoltuk itt az ideje, hogy egyszer beüljünk valahova és azt mondjuk: azért ültünk be, hogy megünnepeljük a szülinapunkat. Csabiék többször (3-4-szer) voltak itt és tutira ajánlották ezt az olasz éttermet: La Trattoria    http://www.latrattoria.com.au/

    Nem csalódtunk! És nem azért, mert mindnyájan csak reggel ettünk és délután fél hatra kellőképpen kopogott a szemünk és bármit megettünk volna. Kikértük a ház borát és leadtuk a rendelést.

    A személyzet 99%-ban olasz, egy pultoscsajt nem annak saccoltunk. A pincérek közvetlenek, viccelődnek, kedvesek és ezáltal nagyon hangulatos, családias az egész. Minket is úgy kezeltek, mintha hetente megfordulnánk ott. És a kaja…. Hát az mennyei volt!

    Előétellel kezdtünk: két közepes bruschetta-val, ami egy pizza alakúra nyújtott tészta, tetején paradicsomkarika, olíva olaj, friss bazsalikom, oregáno és fokhagyma. Melegen hozzák ki és gyönyörűűű és finnnoooomm volt. Papi emellé kért minestrona levest (egyik kedvence), Csabi meg egy nagy tál kagylót, amit aztán mindnyájan megkóstoltunk. Nem is olyan vészes ez a tenegri herkentyű. Lehet, hogy szeretjük, csak eddig nem tudtuk?! Szerintem sok múlik azon, hogy hogyan van elkészítve.

    Miután mindent betoltunk, kellőképen telítődtünk, pedig hátra volt még a főétel. Móni és én két különböző tésztát rendeltünk. Papi csirkét avokádóval, párolt zölivel és valami leírhatatlanul finom tejszínes-sajtos szósszal nyakonöntve. Belenyaltunk. Nagyon finom volt. Csabi szintén tésztát rendelt, amiben mindenféle tengeri élőlény előfordult. Már majdnem befejeztük, mikor Csabi: Nem kellene 1-2 fényképet készíteni? Mi: Miről? Az üres tányérokról? :)

    Annyira éhesek voltunk az elején és annyira finom volt minden, hogy teljesen elfelejtettük a képeket. Pedig a bruschetta kinézetre is gyönyörű volt. Majd legközelebb! Így most képek nélkül kell elképzelni ezt a bejegyzést. Desszertet senki nem mert bevállalni, annyira tele voltunk. Miután mindent elpusztítottunk – a sofőrt kivéve, aki szegény Papi volt – legurítottunk egy kis citromlikőrt, hogy szétcsapassuk ezt a sok kaját. Ez a citromlikőr, azaz Limoncello is amolyan olaszos dolog. Annyira ízlett, hogy a fiúk este még kiugrottak egy alkoholos boltba, hogy vegyenek 2 üveggel!

    Ismét öregebbek lettünk egy évvel! Amúgy nem számoljuk, hogy hol járunk. :)

    Kata


  2. Papi és az Ozzi kalap

    október 27, 2011 by kata_papi

    Végre valahára. Négy és fél éves nyavalygás szűnt meg a múlt héten. Papi azóta nyöszörög egy igazi ausztrál kalapért, amióta kijöttünk, de megfogadta, hogy addig nem lesz, amíg meg nam kapjuk az állampolgárságot

    Nos, ennek az ideje most jött el, így Papi mondta is: nincs mese, neki kalap kell! Mónitól megtudtam, hogy Csabi is hasonló cipőben jár…  :)

    Ezért négyen  felkerekedtünk, hogy a fiúknak kalapot vegyünk. Ment a viccelődés, hogy mi is az igazi ausztrál kalap. Az-e, amin madzagokon parafadugók lógnak le, hogy elijesszék a legyeket, vagy a Krokodil Dundee filmekből ismert krokodilfogakkal kirakott kalap a nyerő:

    Végül egy egyszerű, ízléses, könnyű kengurubőr mellett döntöttek a fiúk a pénztáros nénivel egyetértésben. Bár szerintem neki tök mindegy volt, hogy mit vesz a “hülye turista”, az üzlet menjen, aztán, hogy rózsaszín vagy fekete a tökfedő, őt nem érdekli, de nagyon segítőkész volt. :)

    Most már bódogság van. “Enyém kulup!”

    - és az elmaradhatatlan "ozzi feeling" -

    Kata


  3. Kettőt fizet, egyet kap…

    október 19, 2011 by kata_papi

    Ez a bejegyzés felkavaró képsorokat tartalmaz! Gyenge idegzetűek azonnal zárják be az internetes ablakot és keressenek más elfoglaltságot!

    A következő eset történt meg velünk tegnap, azaz kedd este. Egészen friss az élmény és még mindig a hatása alatt vagyunk. Sokkot kaptunk!

    Körülbelül másfél hónapja vettünk egy nagyon szép Mexikói Napisten terrakotta köcsögöt, aminek az ára 126 dollár + 30 dollár a hőálló cserép az aljába. Abból a célból, hogy ez tuti jó tűzrakóhely a bogrács alá, amit Móniék már többször ki is próbáltak, mert náluk láttuk meg először ezt a cuccost. Albérletben lakunk, hátul a kertben a gyep közepén nem gyújthatunk tábortüzet, kellett valami áthidaló megoldás. Na, ez az áthidaló dolog lett a köcsög, mert előtte gázfejet tettünk a bogrács alá, de úgy nem az igazi. A bográcsos kajának a belehulló pernye, meg a füst zamata adja meg a bukéját.

    A köcsög kikerült a kertbe, a kartondoboza meg helyhiány miatt nem a kupiszoba lakója lett, hanem a kerti asztalon hagytuk. Szeretjük eltenni mindennek az eredeti dobozát, mert így könnyebb dolgunk van költözéskor. Szóval, az üres doboz a kerti asztal végében, a ház faláig betolva pihent. Vasárnap Papival csináltunk magunknak egy kis BBQ ebédet a kerti grillen és mivel az idő csodálatos volt, kint az asztalnál el is fogyasztottuk, kb 40 cm-re a doboztól. Semmi furcsát nem észleltünk.

    Hétfőn este 11 órányi “bányamunka” után kimentünk kicsit kertészkedni. Viráglocsolás, eperpalánta és petrezselyem babusgatás, stb… Még mindig semmi. Aztán kedden este 18:30-kor (10 órás bányamunka után) mikor hazaértünk nem tudtunk kimenni a kertbe.

    Méhecskék repdestek mindenfelé. Jobban szemügyre vettük a dolgot. Kiderült, hogy egy túlnépes méhcsalád, úgy gondolta önálló életet kezd. Szétküldték a felderítőket a “nagyvilágba”, hogy új otthont keressenek a kolóniának. A mi dobozunkon két ovális alakú lyuk van, ami fülként szolgált, hogy meg lehessen emelni. A lyuk alakja nagyon hasonló a méhkasok bejáratához. Csak a vak méhe nem látja, hogy ez egy tökéletes kas.

    Na, Méziék nem odázták el a költözést, egy nap leforgása alatt átcuccoltak a dobozunkba. A Mézi nevet “szerzői jog védi”, barátainktól (Feri-Zsuzsi) hallottuk először és nekem nagyon megtetszett ez az aranyos név, ezért ezt a nevet kapta a nálunk (rövid időre) tanyát verő méhcsalád.


    - a felső kép: méhkas tisztes távolból, alsó kép: a bejárat -

    Na, mitévők legyünk? Hogyan tovább? Mit is kell ilyenkor csinálni? Kit is kellene felhívni este 7-kor. Ikerház-szomszédunkban két kisgyerek van (2 és 4 évesek), akik szinte egész nap kint játszanak az udvaron. Másnapra 33 fokot mondtak, így féltünk, hogy a nagy melegtől idegesek lesznek Méziék. Kezdett elhatalmasodni rajtunk a pánik.

    Papi a végzettség nélküli méhecske “gyilkos”, azt mondta: beöltözök vastag ruhába, kesztyűt húzok, felteszem a légyhálós kalapot és nedves újságpapírral kifüstölöm őket. Amig a füst elől kimenekülnek, gyorsan széttépem a dobozt és bedobom a kukába, aztán mindenki menjen amerre lát. Kicsit kétkedve fogadtam ezt a tervet, de nem volt jobb ötletem.

    Kiment és lassan elkezdte kinyitni a doboz tetejét, hogy felmérje az erőviszonyokat és kalkuláljon egy újságpapír mennyiséget, figyelembe véve a szél erősséget és irányt. :) Az utolsó fedéllapot kezdte el emelni, mikor érezte, hogy nagyon nehéz. Én a lakásból a szúnyoghálón keresztül aszisztáltam.

    Amikor sikerült kb 10 cm magasra megemelnie a fedelet, kiüvöltöttem, hogy azonnal csukja vissza és fénysebességgel húzzon be a házba és a nyomaték kedvéért egy b..meggel zártam a mondatot. Annyira megijedtem, hogy még fényképet is elfelejtettem készíteni a látottakról. Nagyon durva volt. Én első látásra 1000-re tippeltem a családtagokat, akik egymásba kapaszkodva lógtak a doboz fedelén. Papi is megijedt. Beszaladt. Ezzel a bolygatással sikerült megijeszteni őket. Hangosan duruzsolt az egész csapat, nemtetszésüknek adtak hangot és megmutatták ki az úr a háznál. Mi betojtunk rendesen! Ide szakember kell. Nincs mese!

    - Méziék a még csukva lévő bal oldali tetőrész alatt lapulnak -

    Este 7 óra van, honnan akasztok le bárkit is. Itt délután 5 után megáll az élet. Először a Yellow Pages-hez (otthon Aranyoldalak?) nyúltam, de hamar rájöttem, hogy az interneten célirányosabban tudok keresni. Gép bekapcsol és már pötyögtem is be a kerületünk nevét, plusz azt, hogy: rovarírtás.

    Csomó céget talált nekem. Reménytelenül elkezdtem sorba hívogatni őket, de mindenhol csak az üzenetrögzítő jelentkezett be. Végül találtam egy nagy céget, amit annó egy leleményes ember alapított. Manapság már mindennel foglalkozik és kiadja az üzletfeleket vállalkozóknak, azzal a kikötéssel, hogy a neve alatt kell futnia (franchise=frencsájz). Ez nem más, mint a Jim’s cége. Nem jut eszembe olyan kétkezi vállalkozás, ami nem lenne neki: van Jim’s vízvezetékszerelő, kertész, burkoló, bla-bla-bla és többek között rovarírtás is. És aminek még ennél is jobban örültem, felvették a telefont este 7 után.

    Igaz egy központos Gizi veszi fel, megkérdezi a problémát, aztán felveszi az adatokat és továbbítja a kérést egy a környéken üzemelő alvállalkozóhoz, aki 15 percen belül felhív a megadott számon és leegyezteti a részleteket. Így is történt. Tíz perc múlva csöngött a mobilom és SztefaniGizi közölte, hogy a férje épp egy munkánál van kint, de este 8 körül tudna jönni. Az nagyon jó lenne, mondtam én. Végül megkérdeztem az árat. Kapaszkodjunk meg: 150 dollárnál kezdődik és attól függ milyen nagy a család és hány van. Hú, b..ssza meg. Drága lesz ez a Mexikói köcsög…

    Választásunk nem volt. Átmentem a szomszédhoz és mondtam neki, hogy ne engedje ki a kölköket, az ablakokat csukja be, mert nálunk mészárlás lesz. Megdöbbent a sztori hallatán.

    A hivatásos méh gyilkos megérkezett. Megnézte a dobozt és mondta, hogy meg kell ölnie őket. Nagyon magunk alatt voltunk. Nagypapám – akit mi csak Dédinek hívunk mióta megszülettek hugomnál a haramiák – közel 20 éven át méhészkedett. Rengeteg méhcsaládunk volt és isteni vegyes virág, meg akác mézet készítettek a méhecskéi.

    Emlékszem, mikor általános iskolások voltunk és télen találtunk egy méhecskét, aki elkóborolt, akkor bevittük a házba, feltettük a radiátorra. Egy kóláskupakot vízzel, egy másikat mézzel megtöltöttük és odatettük neki, hogy egyen-igyon. Amúgy épelméjüek vagyunk, semmi agylágyulás! :) Persze a méhecske mindig megdöglött. Na, ezek után azt kellett megérnünk, hogy méreggel megöljék Méziéket. A szívünk szakadt meg!




    - a tömegmészárlás -

    Mi bentről figyeltük az eseményeket. A méreg miatt az ablakokat is be kellett csukni. A mészáros lassan felemelte a dobozt, letette a gyep közepére és két különböző mérget elkezdett a bejáraton keresztül befecskendezni. Majd várt. Öt perc után résnyire nyitottuk a tolóajtót, de pár másodperc után vissza is csuktuk. A dobozból kétségbeesett méhecskék ezrei zümmögtek nagyon hangosan. Próbáltak kimenekülni a méreg elől, de csapdába estek. Gyomorforgató volt az egész. És mindez két hülye miatt, akik kinthagyták a kartondobozt. Saját bőrünkön tanultuk meg a leckét. Most már tudjuk: amíg élünk, soha nem fogunk kint hagyni semmi olyan dobozt, amin lyuk van.

    Tíz perc elteltével síri csend, egy nyamvadt, gyenge zümmögés sem. Méziék eltávoztak az élők sorából. Mészáros kinyitotta a dobozt és megmutatta nekünk. Majdnem könnybe lábadt a szemünk. A kis hülyék elkezdték építeni a hatszögletű méhviasz bölcsőket, amikben a kisméhek nevelkednek és amibe a mézet gyűjtögetik. És az a sok tetem! Borzalmas látvány volt.





    A szakember bejött, ivott egy pohár vizet. Beszélgettünk pár percet, majd közölte, hogy ez a család kb ötezer példányból állt. Még szerencse, hogy Papi nem kezdett el füstölni, mert ha 5000 mérges méhe kijött volna a dobozból, akkor igencsak bajban lettünk volna a szomszédokkal együtt. Főleg azért is mert még másnap este is volt 1-2 kóbor méhe, akik a mészárlás idején távol voltak és visszatérve volt kas, nincs kas. Lehet, hogy ez az 5000 példányból álló fullánk-felhő napokig itt kerengett volna.

    A rovarírtós ürge végül kiállította a számlát 150 dollárról. Nesze neked! Így most nekünk KETTŐ Mexikói Napisten terrakotta köcsögünk van, de az egyik láthatatlan! :)

    Éjjel fél egyig nem tudtam elaludni. Bűntudatom volt. Aztán épp kezdtem álomba zuhanni, mikor hajnali 2:23-kor egy hosszan elnyúló robajra ébredtünk Papival. Azonnal tudtuk mi ez: földrengés! Reggel bent a cégnél már mindenki erről beszélt. Igen, az volt. Erőssége 3,3-as és nagyon közel volt az epicentruma. Méziék után még ez is. Ismét nyugtáztuk, hogy nem unatkozunk.

    Méziékre visszatérve. Pont pár hete a hazunkhoz közeli játszótéren, ami egy nagy park közepén található észrevettem egy érdekes képződményt a fa törzsén. Gyönyörő, nagy méhviasz-lép komplexum csüngött le. Dolgozhattak vele rendesen. Lakók már sajnos nem voltak benne, csak a tetemek alatta. Őket is lemészárolták, ami érthető is, játszótér közelében túl veszélyes. Pár nap elteltével arra sétálva vandálok letördelték és csöpögött a méz belőle. Hihetetlen a természet. Mire nem képesek ezek a kis rovarok!




    Amint lesz egy kis időm feltöltöm a fényképoldalunkra a jobb felbontású képeket.

    Kata


  4. A rózsaszín tavak

    október 15, 2011 by kata_papi

    Tudom, hogy vannak Nyugat-Ausztráliában, Viktória államban és itt nálunk is. Lehet, hogy Ausztrália más helyein is előfordulnak, de azokról még nem hallottam. Márti jól tippelt, az algák a ludasak a dologban.

    Én először azt hittem, hogy a vas-oxidos talaj a sekély vízben visszatükröződik, s ez okozza a rózsaszín árnyalatot. De furcsa volt, hogy vannak olyan területek, ahol több egymás melletti tó közül csak néhány rózsaszín. Na, ekkor kezdtem el gyanakodni, hogy az én feltételezésem nem helytálló. Továbbá, a látott szín nem összekeverendő Japán és Norvégia egyes öbleivel, ahol a tengervíz színe szintén vörös, mert azokat nem az alga “színezi”, hanem más szomorú esemény. Gondolok itt a tömegével lemészárolt delfinekre és bálnákra…

    A mi tavaink színét egy vegyi anyag okozza, a karotin (béta-karotin), amit a Dunaliella Salina alga produkál. Ez az alga egyébként zöld színű, de karotint termel, hogy megvédje magát a Nap sugaraitól. A rózsaszín szín nyáron a legintenzívebb, mikor sekély a tó.

    Érdekesség: a második világháború idején karotint adtak a tojások sárgájához, hogy a sötétsárga színnel még egészségesebbnek, még tanyasibbnak tűnjön az amúgy sápadt tojás. A mai napig mesterséges ételszínezékként használják.

    Kata


  5. Még élünk…

    október 13, 2011 by kata_papi

    Nem tűntünk el a szürke ködben és a blogot is vezetgetjük, bár ez most nem látszik rajta, de az otthoni gépeinket az elmúlt 3 hétben szinte be sem kapcsoltuk.

    A cégnél szűk határidős munkák vannak. A főnökség végre valahára belátta, hogy az ozzik nem igazán viszik túlzásba a napi 8 órán felüli munkavégzést, ezért felajánlották a másfélszeres órabér szórzót a túlórákért, hogy a munkákat időben le tudjuk szállítani a megrendelőknek. Így most az elmúlt 4 hétben szinte csak aludni jártunk haza, és az elkövetkező 2-3 hét is hasonlóan fog lezajlani. A pénz, az nagy úr!

    Kis türelmet kérünk, tudom, mindenki várja a rózsaszín tavak történetét, de ez most nem fog menni. Szeretnék majd írni a Marino-Hallett Cove-i kirándulásunkról is, mert nagyon szép és érdekes volt. Illetve, Döme pont egy éve került a családhoz és Papi még mindig lóg a “cumilámpa” bejegyzésével, ami szintén érdekes, érthetetlen és megfejthetetlen dolog itt Ausztráliában. Szóval témákból, útileírásokból jól állunk, csak állhatna egy nap 40 órából és nem 24-ből.

    Igyekszünk.

    Kata