• Egyéb

    Freeblogmentes időszak 2.

    December közepén tartottuk bent a cégnél a Karácsonyt. Idén is – mint minden évben – 2 hónappal előtte egy kalapból kihúztuk egymás nevét ajándékozás céljából.  A feladat ugyanaz volt: ajándékozás előtt a kihúzottnak 3 feladványt kell titokban adni, amiből a delikvensnek sejtenie kellene, hogy ki is fogja őt megajándékozni. Ez az időszak a poénok hetei. Szoktak lenni igen vicces „megoldókulcsok” is, amin mindenki jót derül. Papi az olasz kollégát , én a franciát húztam.

    Nem szeretnék untatni senkit a hülyébbnél-hülyébb képekkel, de egyet azért beszúrnék. Az a munkatársunk látható rajta, aki Karácsony környékén lett a cég informatikusának megnevezve/kinevezve és az őt húzó főnökünk az alábbi ajándékot adta neki. Lehet hogy nem igazán kivehető, ezért leírom: egy zöld póló, amin az a felirat van: Mr IT és olyan stílusban van írva, mint a Superman jelmezek. Aztán kapott hozzá egy óriási rózsaszín nagymamabugyit és az elmaradhatatlan szuperhős palástot. Bevetésre készen…

    Mivel mi is és Zsuzsiék is elutaztunk Karácsonykor nyaralni (minő véletlen ugyanoda) ezért Móni áthívott minket egy korai ünnepi vacsira, ráadásul mindenkinek csinált egy kis meglepit. Ez nem volt más, mint saját, házi készítésű bon-bon és az én kedvemért narancsos töltelékkel töltötte meg őket, de ezt nem árulta el. Mikor megkóstoltam nem igazán tudtam elsőre, hogy narancsos ízt kellene éreznem és rávágtam hogy ananászos. Háááát, ezek után nem igazán tudtam kimosakodni magam. A bon-bonok gyönyörűek és tényleg narancsos ízűek voltak. Biztos az alkohol eltompította az ízérzékemet! 🙂 Köszönjük szépen. Ja, és a fiúkat nem igazán kötötte le ez a bon-bon téma, de ez látszik is a képen… (mindhárman az autókatalógusokat bújják).

    Van, akiről bronz szobor készül. Van, aki csillagot kap a Hollywoodi hírességek sétányán. Aztán van Döme, akit mézeskalácsba „öntöttek”. Ezt a megtisztelő ajándékot MóniCsabitól kaptuk. A tervezés és mérethelyes sablonok legyártása, illetve az elkészült mű fehér „fényezése”  Csabi érdeme. Maga a mézeskalács elkészítése, kisütése, alakítgatása és összeragasztása Móni munkáját dícséri. Nagyon eredeti és jól sikerült munka, szakasztott egy Döme. Köszönjük szépen! Soha nem fogjuk megenni… 🙂

    Összefoglalva: a karácsony előtti 2 hónap a befőzések/eltevések és az egyik vacsora meghívásról a másikra beesések időszaka volt. Kezdődhet a diéta…

    Kata

  • Egyéb

    Freeblogmentes időszak 1.

    Számunkra november eleje körül derült ki, hogy a freeblog besz@rt. Onnantól kezdve nem írtunk semmit. Ez nem azt jelentette, hogy ültünk egy sötét szobában és keseregtünk…  Sok minden történt velünk, igyekeztünk kihasználni a hétvégéket, mint mindig. Csak ne lenne olyan rövid. Már bent is mondtam a cégnél, hogy sokkal jobb lenne 4 nap munka, 3 nap hétvége. Még nem vették a lapot… :))

    Ebben és a következő bejegyzésben igyekeztem összeszedni az elmúlt két hónap főbb eseményeit.

    Állatvilág.

    Méziék kilakoltatása után újabb lakótársat „kaptunk” egy frissen házasodott madárpár személyében, akik itt nálunk szerették volna kiterjeszteni a család létszámát. Jellegzetes zajt hallottunk hetek óta az ereszcsatorna környékéről. A zaj abból állt, hogy valamilyen madár eszeveszettül rohangált a csatornában fel, s alá. Én úgy voltam vele: itt a tavasz, biztos udvarol egy madárlánynak és itt edz, vagy épp itt teszi a szépet neki. Papinak – a méhek után – viszont gyanús volt a dolog. Szerinte ezek sántikálnak valamiben, mibe fogadunk, hogy fészket építenek.

    Előkerült a létra. Papi felmászott és az összes ereszcsatornát átnézte. Semmi. Szép tiszta mindegyik (mert mi ki szoktuk takarítani). De a szaladgálás nem hagyott alább. Sőt, hátul a kertünkben a ház egyik sarkánál idegen eredetű, elhullajtott hosszú fűszálak kezdtek gyülekezni. Itt valami készülőben van. Papi újra létrát nyitott. Semmi.

    Hétvégenként kora reggel mozdulatlanul álltunk a kert végében és meredten néztük a ház sarkánál az ereszt. Aztán egyszercsak megjelentek az önkényes lakásfoglalók, csőrükben az árulkodó fűszállal. Ők is észrevettek minket és a világért el nem árulták volna, hogy hol a fészkük. Csak ültek az ereszen, fűszállal a csőrben és tekergették a fejüket. Mikor megmozdultunk, leejtették a füvet és elrepültek.

    Papi: tuti, hogy ott van a fészkük. Az eresz viszont makulátlanul tiszta. Papi nekiveselkedett és lecsavarozta a tetőlemezt a sarkon. ÉÉÉÉssss tádá, ott volt az épülő fészek a házunk padlásán és nem az ereszben. Számunkra továbbra is rejtély, hogy hogyan tudtak a madarak bemászni oda az éles fémek között. Családi tanács ismét összeült. Emlékszem gyerekkoromban nekünk is voltak fecskefészkek az erkély felett otthon a szüleimnél. Apukám csinált egy alumínium tálcát a fészek alá, hogy ne sz@rják össze az erkélyt. Boldogan éltünk együtt. Mondtam Papinak, hagyjuk békén őket, nem zavarnak. Erre ő: nekem is volt egy fecskefészek a konyhaablak fölött és tele volt a fészek apró vörös kis tetvekkel. Nem kell nekünk, hogy a padlásról mindenféle rovar bejöjjön a lakásba. A madaraknak menni kell! De hogyan?!

    Én továbbra is a humánus megoldás mellett voksoltam. Csináltam alufóliából és zörgő neylonzacsikból riasztót és hurkapálcikákkal a sarokra erősítettem. Nem segített. A madarakat egyáltalán nem zavarta ez a Karácsonyi hangulatot idéző „madárijesztő”. Papi: nincs mese, be kell tömnöm a lukat rongyokkal. Kicsit sajnáltam a madarakat, rengeteget dolgoztak a fészekkel. Mikor felfeszítettük láttuk, hogy szerencsére még nincs kész teljesen és tojások sincsenek benne, illetve az anya sem „kotlik” felettük, így Papi gyorsan betömte a lukat. Azóta minden csendes. Nincsenek elszórt fűszálak és reméljük sikerült megtalálni a családi fészkük helyét egy arra alkalmasabb fa lombkoronájában. Mostanában azzal viccelődünk Papival, hogy ki lesz a következő lakó… Esetleg egy barna kígyó?!

    Baráti látogatás… (sajnos nem hozzánk)

    Novemberben Móniékat meglátogatta egy kedves barátjuk Magyarországról: Beri és Ancsi. Beri nagy vadász és horgász, ezért Csabiék megkértek minket, hogy ha Papinak lenne több horgászcucca, akkor menjünk el egyszer horgászni, mert Beri szeretne pontyozni itt Ausztráliában. Semmi akadálya! Fagyasztónk üres, már régóta szeretnénk feltölteni ponttyal. Horgászbotja is van a Papinak, összesen 3 darab. 🙂

    Móni és Ancsi csináltak saslikot, mi betettük a botokat és a mobil BBQ-t, ami olyan mint egy nagy utazó bőrönd: kerekei és fogantyúja is van. Lecuccoltunk Milangba, a tóra. A fiúk felszerelték a botokat: ólom, horog és a horog végén a kukorica csali. Beri félve megkérdezte, hogy hol az úszó. Honnan fogom tudni, hogy kapásom van? Papi mosolyogva megjegyezte: itt nem kell úszó, fenekezni fogunk, s majd meglátod, hogy kapásod van, mert viszi az egész botot. Úgy is volt!

    Beri bedobott és épp hogy letámasztotta  a botját már meg is rántotta valami, de annyira, hogy csak a vak nem látta a kapást. Bevágott és megvolt az első fogás. Szép nagy ponty. Ezek után folyamatosan valakik húzták befele a botot, mert 10 nagy pontyot fogtak 2 óra leforgása alatt. A végén úgy voltak vele a fiúk, hogy dobjuk be csak az üres horgot, hátha arra is ráharapnak. A 10 pontyból 3 kihúzás közben leakadt, így 7 ponty fickándozott a szákban. Mivel Papi volt egyedül a halpucoló úgy döntöttünk, hogy a 7-ből csak 4-et viszünk haza. Így véletlenül a 3 „legkisebb” kiemeléskor hogy-hogynem kiúszott a szákból! 🙂

    a boldog horgászok: Beri, Papi, Csabi (a ládában pedig a kevésbé boldog halak)

    Befőzés télre.

    Itt november-december tájékán lehet befőzni lekvárokat, mert ilyenkor van szezonja. Egyik kedves ismerősünk adott egy jó tippet: van egy pici, de nagyon jó piac itt Adelaideben. Helyi kistermelők jönnek fel a környékről és árulják a portékájukat. Ha itt vásárolunk, azzal is támogatjuk az őstermelőket és nem a szupermarketek külföldről behozott, agyonkezelt cuccait vesszük meg, tönkretéve ezzel a farmereket. Ráadásul sokkal olcsóban jutunk hozzá a friss zöldséghez, gyümölcshöz .

    A piac csak vasárnaponként van nyitva, kora reggeltől délután egyig. Ha korán mész, akkor friss tengeri herkentyűket is tudsz venni, amiket az éjszakai halászatból visszatért hajókról árulnak. Viszont a zöldség-gyümölcs ilyenkor még drágább. Érdemes 11 után menni, mert akkor már egyre lejjebb mennek az árak, mivel szeretnének mindent eladni, meg már mennének is haza.

    Alkudni is lehet. A boltokban 7-9 dollár volt a sárgabarack, ez igencsak drága, ebből nem főzünk lekvárt. Én mindig ugyanattól a riverlandi bácsitól szoktam venni, aki tudja, hogy lekvárnak kell és összeszedte nekem a töttyedteket, 2-3 dollárért kilóját. Itt a piacon viszont 99 cent volt kilója és gyönyörűek voltak. Minden sokkal-sokkal olcsóbb. Magyar TV paprika boltban 9-13 dollár kilója, itt 5 dollár. Így idén megpróbálkoztunk lecsóeltevéssel is. Jól jön az üveges lecsó a hosszabb sátorozások alkalmával. Mikor a friss zöli két nap alatt megfonnyad, ott az eltett lecsó, kinyitjuk, felmelegítjük, kolbászt-virslit beleaprítjuk vagy tojást ütünk rá és kész a finom vacsi!

    bal oldalon sárgabarack rotyog fazekakban, jobb oldalon lecsó készül bográcsban
    dunsztolás után: a 2011-es évi sárgabarack lekvárok és lecsók a kemény, hideg ausztrál télre 🙂

    Meggyszedés.

    Kezdetekben nagyon hiányzott. Persze lehet venni meggybefőttet, de az nem az igazi. Az utóbbi két évben a Móni által felkutatott bácsikától vettünk évente 10 kilót, de elég drága volt. Kilónként 15-16 dollár, ebből nem főztünk lekvárt, pedig a meggylekvárnak nincsen párja. Idén viszont elmentünk a tavaly felfedezett szedd magad meggyes helyre. Tavaly lecsúsztunk róla, ebben az évben azonban már a nyitás első napján ott tornyosultunk a dobozainkkal. Boldogok voltunk, hogy felfedeztük ezt a helyet. Az ára sem húzós. Ha Te szeded (és miért ne, nem kellett fütyülni közben és minket nem mérlegeltek az elején) 7 dollár/ kiló, ha lusta vagy és a leszedettet veszed, akkor 9 dollár/kiló.  A 7 dolláros meggyből készült is lekvár, és nem szeretném fényezni magam, de isteni lett!

    Öten voltunk meggyezni: Móni, Zsuzsi anyukája és párja, akik 3 hónapos látogatásukat töltötték itt és mi ketten. Pikk-pakk egy óra alatt megszedte mindenki a maga vödrét. Egyen kék vödröket kaptunk, amiben egy neylon zacsi volt fektetve. Az elején elkértél annyi vödröt, amennyit szedni szerettél volna (a vödrökbe 5-6 kiló meggy fért). Mérlegelés után csak kiemelted a zacskót és áttetted a saját dobozodba, kannádba. A hely valójában cseresznyefarm, s csak egyetlen sor meggyfát ültettek az ínyenceknek. A terület profin be van hálózva a madarak miatt, ahogy a képen is látszik, a sorok pedig nagyon hosszúak, nem is láttuk a végét.

    a profi módon behálózott cseresznyefarm
    rogyásig voltak meggyel a kis fák
    Papi ökörködik
    a meggyszedő csapat: ÖcsiBá, Móni, Papi, Zsuzsi anyukája-Erzsike
    készül a meggylekvár

    Elhatároztam, hogy jövőre csak meggy és szilva lekvárt fogok befőzni, mert sárgabarackom van még sok. A sárgabarack, lecsó, meggy mellett főztem még be eperlekvárt és mangó csatnit (chunky). A csatni nem más, mint  inkább savanykás, mint édes szósz, amit húsokhoz esznek. Ilyet még nem csináltam, majd meglátjuk milyen lett.

    A kettes részben szó lesz Móni Narancsos házibonbonjáról, Döme mézeskalácsba öntéséről és a céges Karácsonyról. Utána viszont megírom az egyhetes Karácsonyi nyaralásunkat is.

    Kata

  • Egyéb

    Ismét szúnyogmozi

    Itt a nyár, a jó idő. Gyerünk ki a szabadba!

    A kerületi önkormányzatunk minden év januárjában 4 egymást követő péntek este, naplemente után a parkban ingyenes szabadtéri mozizást rendez. Nem kell más csak egy pléd, vagy kempingszék és természetesen valami rágcsa, meg iszivaló. Itt a link, ahol a vetítendő filmek listája van: MOVIES@thepark

    Ezzel még nincs vége. Pár nappal ezelőtt ebéd közben kiderült, hogy 5 nagyvárosban ( Adelaide, Brisbane, Melbourne, Perth, Sydney, Port Douglas) is van hasonló „megmozdulás”, de azok nem ingyenesek. Ez nem is olyan nagy probléma, mert egyszer-kétszer megengedheti magának az ember.

    Tegnap például itt Adelaideben, a Botanic Parkban a Grease (Pomádé) című filmet adták John Travolta és Olivia Newton-John szereplésével. De ne sima filmvetítésre gondoljatok, annál többről volt szó! Olyan volt, mint egy karaoké est. A filmben elhangzó dalokat feliratozták és az egész társaság hangosan énekelte. Voltak, akik még a mozdulatokat is utánozták. Fergeteges volt!

    Amúgy itt egész január-február hónapban van vetítés és a hétfő kivételével minden este. Nem csak ilyen tingli-tangli filmeket adnak, mint a Pomádé, hanem egész komoly és friss vetítenivalók is tarkítják a listát. Itt a weboldal azoknak akiket érdekel: Moonlight Cinema

    Szóval, nincs otthon ücsörgés! Irány a természet! 🙂

    Kata

  • Egyéb

    Itt a vége – de mégsem! :)

    Az alább olvasható bejegyzés a freeblogos életünk utolsó mozzanatát örökíti meg, s csak azért kerül át ide a többivel együtt, mert szerettük volna ezt is megőrizni az utókor számára:

    Békés, Boldog Új Esztendőt kívánunk minden kedves olvasónknak határon innen és túl!

    Igen, itt a vége, fuss el véle, már ami a freeblogos együttműködésünket illeti. De búslakodásra nincs okotok, mert ahogy megígértük, folytatjuk kalandjaink közkinccsé tételét, ha nem is itt, de egy másik szolgáltatónál.

    Nagyon bízunk benne, hogy nem fog megismétlődni, ami miatt költözni kényszerülünk, s nem lesz több elveszett írás, tudósítás. Higgyétek el, hogy nem kis munka van egy-egy hosszabb bejegyzés mögött. Persze nem panaszképpen mondom, hiszen mi akartuk ezt a lovat, de ha még egyszer megtörténik, hááát…

    Blogunk újraélesztésében nagy szerepet játszott/játszik Szabolcs, akit nem is ismerünk személyesen, de volt olyan kedves, hogy felajánlotta a segítségét. Nagy köszönet érte! Nyilvánvaló, hogy nem volt tisztában ezirányú tudatlanságunk mértékével, mert akkor nem tette volna! 🙂

    Mondom ezt azért, mert már volt néhány száz idióta kérdésünk a témával kapcsolatban, s valószínűleg lesz is még, szóval nem nagyon hagyjuk őt békén. Mindenestre még nem sikerült kibillentenünk a nyugalmából, de azon vagyunk! 🙂

    „Új” blogunk szerkesztés alatt áll, folyamatosan dolgozunk rajta, ezért arra kérünk Benneteket, hogy ne fogjátok vissza magatokat, ha bármilyen észrevételetek lenne vele kapcsolatban.

    Fejlécünk is megváltozott valamelyest, de sikerült átmentenünk egy részét, amit Gábor barátunk hozott létre még 2006-ban, hála érte ismételten.

    Mostantól ezen a címen tudtok elérni bennünket:

    www.fejjel-lefele.com

    Érdemes visszalapozni 10-12 bejegyzésnyit, hiszen ezek azok az írások, amik köddé váltak azon a sötét napon. Szerencsére Katámnak sikerült őket előhalásznia számítógépe mély bugyrából.

    Ez az utolsó olvasnivaló ezen a régi, freeblogos oldalon, ami még él egy darabig, de aztán átadjuk az enyészetnek.

    Még egyszer köszönet mindenkinek, aki így, vagy úgy, de támogatott minket blogunk létrehozásában és életben tartásában! 🙂

    Papi