november, 2014

  1. Új-Zéland, Déli-sziget: 3 rész

    november 20, 2014 by kata_papi

    fejlec_SnowLandingAlcím: A hó és jég birodalmában

    Elérkeztünk utazásunk utolsó szakaszába. Most már csak a sziget nyugati partján haladunk felfelé egészen a Palacsinta sziklákig és onnan fordulunk vissza Christchurch városába, ahonnan hazarepülünk. Sajnos nem fért bele az időbe a Déli-sziget tetején elterülő Abel Tasman Nemzeti Park, de nem is baj, majd legközelebb ott kezdünk.

    Már a 22-dik napnál járunk. De nem számoljuk. Sodródunk az eseményekkel, nem győzünk betelni a természet szépségeivel. Annyira kikapcsolt az agyunk, hogy új szavakat alkottunk (főleg én), amiken jót röhögtünk. Például, így a harmadik hét után kezdett a kosz gyarapodni a lakóautóban. Hiába söpörtünk rendszeresen, megjelentek a porcicák, amik engem felettébb idegesítettek. Mivel nem jutott eszembe a porcica szó, hirtelen azt sikerült mondanom, hogy: cicaszösz. :) Aztán szavakat kezdtem összevonni. A gyönyörű szóra gondoltam, de mire a gondolat leért a számhoz a szép szót mondtam ki azzal a különbséggel, hogy a gondolt szó első betűjét tettem a széphez: de gyép! A belebukunk-ráfázunk nálam belefázunk. Aztán Papinak melege volt és megkérdezte tőlem: Neked is meleged van? Erre én: Mit össze ugrálsz szerintem… Hááát ez az akart lenni, hogy: Szerintem azért van meleged, mert össze-vissza ugrálsz, mint a sajtkukac, ami Papira nagyon jellemző. Szóval jól elszórakoztattuk egymást ezalatt a 4 hét alatt. :)

    Búcsút intettünk az Indián motornak és a sziget legdélebbi városából elindultunk északra, hogy tiszteletünket tegyük a gleccsereknél. Az Alpok meredek hegycsúcsai miatt nem sok lehetőség adódik az átvágásra. Ismét keresztül kell menni Queenstown városán, ahol már jártunk. Onnan aztán a Haast hágón keresztül vágtunk át a Déli-Alpokon. Összesen 3 hágón lehet keresztülmenni az Alpokon autóval: Haast, Lewis, Arthur’s. Ne rohanjunk. Sok szép látnivaló van útközben, álljunk meg, szálljunk ki és sétáljunk be a kék tavakhoz (15 perc a parkolótól) vagy a 28 méter magas Thunder Creek vízeséshez. A kék tavaknál kicsit elidőztünk, mert Papi jól eljátszadozott a patak álltal szállított kavicsokkal. De nemcsak Papit kötötték le a kavicsok. Szinte mindenki, aki kisétált ide, lement a patak árterére és az ott felhalmozódott mindenféle méretű kavicsokból tornyokat épített. Rengeteg kisebb-nagyobb tornyocska díszítette a patakmedret, amit a következő áradás majd elmos. Volt ott egy nagyon lelkes család. Bár inkább csak a szülők voltak lelkesek. A gyerekek az első 5 perc után megunták a kavicsok egymásra rakosgatását és unottan vártak a szülőkre. Anya és apa annál jobban élvezte. Valószínűleg építészek lehettek, mert tudományosan megtervezett, bonyolult toronyegyüttest építgettek. Mikor odaértünk javában építették, keresték a megfelelő lapos kavicsokat. Mi elsétáltunk a függőhídhoz, megnéztük a kék tavat, Papi felhúzott két tornyot, fényképezgettünk és ezek még mindig a szuper tornyukat rakosgatták. Jól el voltak.

    Kék tavak

    Kék tavak

    A toronyépítők egyike...

    A toronyépítők egyike…

    Thunder Creek vízesés

    Thunder Creek vízesés

    A hágón átérve elértük a Déli-sziget nyugati partját. Papi gyorsan hazaintegetett Móniéknak, mert ekkor voltunk a legközelebb Ausztráliához. Majd haladtunk is tovább a Fox gleccserig. Még a tervezési fázisban körbejártuk ezt a gleccser témát, mivel szerettük volna megmászni az egyiket. A nyugati parton két nagyobb gleccser van: a Fox és a Franz Josef. A büdzsébe sajnos nem fért bele mindkettő, így dönteni kellett. Választásunk a Fox gleccserre esett. A másik is biztos szép, de a számok döntöttek. A Fox gleccser olcsóbb, kevesebb a turista, nem annyira meredek, mint a Franz Josef és ez a leghosszabb gleccser. A lesétálandó távolság a Fox gleccserhez 1,5 km, a Franz Josefhez 2,5 km.

    A két gleccser 24 km-re van egymástól. Érdekességük az, hogy 240 méter tengerszint feletti magasságban érnek véget, míg az európai gleccserek 2000 méteren figyelhetők meg. Ez azt jelenti, hogy talán ezek a legkönnyebben megközelíthető gleccserek a világon, hiszen nem kell 2000 méter magasra mászni ahhoz, hogy lássuk őket. Továbbá e két gleccser akkumulációs zónájában (ez a gleccser tetején lévő fensík, ahol a hó összegyűlik) felgyülemlett hó mennyisége szinte a legnagyobb a világon, akár 20-30 métert is hízhatnak évente. Ez a hatalmas hótömeg a gleccser motorja, ez “mozgatja”: tízszer gyorsabban csúszik lefelé, mint a világ többi gleccsere (ha “jó kedvében van” akár napi 2 métert is csúszik). Az elmúlt 100 évben a globális felmelegedés miatt folyamatosan sorvadnak, igaz 20 évente mindig volt egy kis növekedés, de ez 1999-ben teljesen megállt. Sajnos a két gleccser hosszában és tömegében is zsugorodik. Örülünk, hogy még időben sikerült tiszteletünket tenni e két gyönyörű természeti jelenségnél.

    A turisták fél- és egész napos túrák közül választhatnak. A gleccserhez gyalog, részben busszal, vagy akár helikopterrel is feljuthatunk. Elsőre kicsit félelmetesnek tűnhet ez a sok jég, de ne ijedjünk meg. A túravezetők mindenre fel vannak készülve. Mi egy 6-7 órás gyalogtúrát választottunk. Egy eligazítással kezdődött az egész, ahol elmondták mit szabad és mit nem. Ne nagyon térjünk le az “ösvényről”. Az ösvény ebben az esetben az a nyomvonal, ahol a túravezető lépked, csákányával lépcsőfokokat vág a jégbe, vagy 1-2 laza jégfalat megpiszkál, hogy biztonságos-e. Aztán kiosztják a gyapjú zoknikat, bakancsokat, vízálló kabátokat-nadrágokat (ha szükséges), esetleg kesztyűt, sapkát (ha nem készültél fel eléggé). A hágóvasakat és a botokat később, a gleccser szájánál adják oda. Mi mindent vittünk és szerencsére még a saját bakancsunkat is használhattuk! Nem szeretjük a tetveinket, lábgombáinkat párosítani másokéval. :)

    A gleccsermászó csapat!

    A gleccsermászó csapat!

    A túra első 1,5 km-e azon az úton halad, amit minden más turista használ, ha közelebb szeretne sétálni a gleccserhez. Ennek a végén van egy korlát táblával: ennél tovább ne. Veszélyes. A gleccser kiszámíthatatlan. Bármikor leszakadhat egy nagyobb jégdarab, ami betemetheti az óvatlan turistát. Legutóbb 2009-ben a Franz Josef gleccser szedett 2 ausztrál áldozatot. Túl közel mentek és a 100 tonna leszakadó jég maga alá temette őket. Az egyiket a baleset után nem sokkal ki tudták ásni, a másikat egy héttel később találták meg 10 km-rel lejjebb a völgyben, ahova a víz sodorta. Innen a vezetőnk elterelt minket egy lezárt ösvényre, ahonnan a fizetős túrák indulnak.

    Kezdetben sima kis gyalogösvény kanyargott felfelé a völgy oldalában. Majd egyre meredekebb lett. Végül egy kis láncos, létrás szakasz is következett (nagy örömömre), majd egy magaslaton megpihentünk. Innen nagyon jó kilátás nyílt a gleccserre. Ekkor tudatosult bennünk, hogy ha törik, ha szakad ezt meg kell nézni a levegőből is. Kis piknik, fényképezgetés és indultunk tovább. Most lefelé haladtunk és fél óra múlva elértük a jeget. Itt mindenki megkapta a hágóvasat és a botot/botokat, majd kezdetét vette a több órás gleccserkaland! Az egész gleccser egy óriási labirintus. A vezetők dolga nem egyszerű, a gleccser “él és mozog”, folyton változik. Ahol ma biztonságos ösvény volt, nem biztos, hogy  holnap is az! Szűk jégfalak, kanyargós alagutak/járatok, meredek árkok/hasadékok és szakadékok útvesztője. Lenyűgöző volt! Egy kis árnyoldala volt a túrának: nem sütött a Nap! Pedig szikrázó napsütésben a jég csodálatosan kék színű. Mi ezt sajnos nem láthattuk, de így is meseszép volt. Papi minden kis lukba, hasadékba bedugta a mászást megkönnyítő síbotját, hogy megnézze milyen mély. Tízből 9-szer feneketlen lyuk volt, ami azt jelentette, hogy a gleccser alatt zubogó patak kisebb barlangrenszert vájt magának és ezen hasadékok egészen leérnek a gleccser aljára. A gleccser néhol a 300 méter vastagságot is eléri.

    FoxGleccser2Fox gleccser, a beszakadásnál lévő kis pontok emberek, hogy lássuk a méreteket

    Közelebbi kép a Fox gleccser végéről.

    Közelebbi kép a Fox gleccser végéről

    Na, kié a gleccser??!!

    Na, kié a gleccser??!!

    Fox gleccser

    Fox gleccser

    FoxGleccser6   FoxGleccser7

    Ezt a 6-7 órás túrát naponta kétszer indítják. Reggel 9:10-kor és 10:10-kor. Mi az elsőre foglaltunk be, de így is elment rá az egész nap, mert a túra végeztével még visszasétáltunk a gleccser végéhez fényképezgetni. A helikopteres túrát másnapra tettük.

    Azzal a gondolattal feküdtünk le, hogy holnap felemelkedünk a levegőbe. Fel a magasba, a hegyek, gleccserek fölé… Reggel összecuccoltunk és betértünk egy helikopteres irodába, akik kirabolják a túristákat egy 10 perces show-ért. Sikerült a legolcsóbbat felhajtani. Egy gond volt: minimum 4 emberrel szállnak csak fel. Jól elkenték a szám szélét. Papit annyira nem viselte meg, de én rendesen magam alatt voltam. Nagyon szerettem volna felülről látni. Pici reménysugár villant át az agyamon, amit gyorsan vázoltam is Józsinak. Na, jól figyelj Józsi. Vegyél elő papírt, ceruzát és írd fel a nevünket és a telefonszámomat. Mi most átugrunk a Franz Josef gleccserhez és ha valaki addig idejön hozzád azzal, hogy repülni szeretne, akkor felhívsz és megvan a négy csókád! Kicsit nyomatékosítottam, hogy mi tuti a környéken leszünk és 100%-ban érdekel a dolog. Józsi felírta az adatainkat és megígérte hogy hívni fog.

    Átautóztunk a másik gleccserhez és besétáltunk addig, ameddig lehetett. Sajnos hiába sétáltunk be 2,5-3 km-t oda és ugyanennyit vissza a parkolóig, meg kell, hogy mondjam kiábrándító volt. A völgy szép, de a gleccser 500 méterre van a kiépített ösvény végétől. Ennél közelebb halandó túrista nem tud menni. Komolyan mondom távcsövet kellett volna vinnünk magunkkal. Ráadásul a parkolóban egy tábla hírdeti, hogy ez a távolság napról-napra változik. Lehet közelebb és lehet még távolabb is, attól függően, hogy aznap épp mennyire veszélyes a gleccser. Alig láttunk a jégből valamit. Míg a Fox-nál egészen a leszakadó jégig lehet menni, itt csak a szürke moréna kavicsokat lehet látni és a távolban valamiféle gleccserszerűséget. Télen lehet, hogy más, de nyáron szerintünk a Fox gleccserből többet lehet látni. Igencsak délutánba hajlott az idő. Józsi meg még nem hívott. Visszaautóztunk az előző faluba és megkérdeztük Józsit, hogy volt-e más érdeklődő. Senki az ég világon. Óóóó jajjjj! Na ne már! A fenébe! Szomorúan vettük tudomásul, hogy ugrott a légi túra. Folytattuk utunkat tovább északi irányban a part mentén.

    Útban a Franz Josef gleccserhez

    Útban a Franz Josef gleccserhez

    Sárga kötél jelzi: ennél közelebb nem jutsz! (háttérben a Ferenc Jóska gleccser)

    Sárga kötél jelzi: ennél közelebb nem jutsz! (háttérben a Ferenc Jóska gleccser)

    Úgy 45-50 km-t mehettünk, mikor az út szélén volt egy hirdetőtábla: helikopteres túrák iksz méter múlva balra a mezőn. Láttam én is, de az agyam nem vette le, mert már elég messze eljöttünk a gleccserektől. Innen visszarepülni oda, nem kis összeg lenne. Így levegőnek vettem a táblát. Nem így Papi. Látta, hogy nagyon szomorkodom és mondta, hogy nézd, helikopterezés, megforduljak? Ááááá, nem kell. Úgy 3 kilómétert mehettünk, mikor mégis azt mondtam, hogy nincs mit veszteni, most vagyunk itt, fordulj meg. Egy rozoga földúton kellett bemenni valakinek a földjére. Ott állt egy kis fabódé, amolyan “Üvegtigris”. A parkolóban állt még egy autó. Három ember a patak szélén ücsörgött, beszélgetett. Ahogy kiszáltunk Pollyból a fabódéból egy roppant szimpatikus, tökéletes fogsorral mosolygó középkorú ürge csapott le ránk. Nagyon megnyerő volt. Kedvesen beszélt, nem volt nyomulós, nem akarta eladni mindenáron a “portékáját”. Elmeséltem a faluban történt dolgot, hogy nem akadt másik két ember, hogy repülhessünk és, hogy mi csak egy gleccsert szeretnénk felülről megnézni. Semmi extra csavart nem akarunk. Mondta, hogy ott a pataknál az a két ember már több mint egy órája vár egy másik párra, hogy repülhessenek. Hú, mondom ez nagyszerű, de mégis mennyiért vinnél el minket innen? Hááát az az igazság, hogy az a pár egy havas landolású túrára menne a Déli-Alpokba, ami egy fél órás helikopterezés, a gleccser tetején leszálnának a szűz, vakítóan fehér hóba, majd egy kanyar a gleccser felett és irány vissza. Majd benyögte az árat.

    Húha. Ez nem a mi pénztárcánknak való. De Józsi nagyon akarta, hogy menjünk. Mondom neki: ide figyelj, mi Európából jöttünk, rengeteg havat láttunk már, túráztunk magas hegyekben télen, nem kell a havon landolás élménye. Nekünk ez nem élmény. Az viszont igen, ha láthatnánk a gleccsert felülről, de azért ennyit tuti nem fizetünk ki. Bocsi. Közben a csípős legyek körüldongtak. Utoljára a fjordoknál keserítették meg az életünket, de itt még durvább volt a felhozatal. Alig bírtunk meglenni kint, Józsi meg csak nyomta a dumát. Nekem úgy tűnt, hogy ő immunis a “harapásukra”. Nekem már szétrágták a lábszáramat.

    Végül Józsi elénkvetett egy kecsegtető ajánlatot. Azt mondta, hogy minket elvisz sokkal olcsóbban, csak menjünk, mert a mai nap nagyon lapos volt. Jól levitte az árat, de csak nekünk. Mondtam neki adjon 5 percet és átgondoljuk. Visszamentünk a lakóautóba, mert kint nem lehetett megmaradni. Tanakodtunk, végül Papi, a kincstárnok rábólintott. Egyedül visszasétáltam a bódéhoz, hogy kifizessem az utat. Szemem sarkából láttam, hogy az angol pár elindult a fabódé irányába. Józsi azt mondta, hogy mivel az angoloknak az eredeti áron adta el az utat, ezért, hogy ne bukjon le, legyen az, hogy amikor ideérnek én kifizetem a teljes árat és amikor elmennek a bódétól széttépjük a mi csekkünket és írunk egy újat a diszkont áron, amit megbeszéltünk. Csak nekünk, csak most! Jó magyar szokás szerint átfutott az agyamon, na átvertek, lehúznak. Most mi legyen. Papi nem volt mellettem, hogy megvitassuk, mert éppen ellenőrizte a kávédarálót, amivel nemsokára repülni fogunk,  így kénytelen voltam megbízni Józsiban. Csaknem ver át. Elvégre a Föld másik oldalán vagyunk. Itt biztos van még becsület. Kisebb vagyont hagytam ott. Aztán az angolok elindultak a kocsijukhoz, hogy összecuccoljanak. Józsi mondta, hogy tépjem szét az én példányomat, ő meg széttépte az övét, és újat írt nekünk. :)  

    Nekivágtunk a fél órás (!) helikopter túrának a Déli-Alpok hegyei felett. A helikopter nagyon kicsi volt. Szerintünk négy személyes, de a pilótával együtt öten nyomorogtunk benne. Úgy beszéltük meg, hogy odafelé az angolok ülnek elől, majd a havas landolás után helycsere és mi ülünk előre. A hegyek nagyon magasnak tűntek. A kis helikopter meg nagyon erőlködött, hogy el tudjon repülni felettük. Kicsit halálfélelmünk volt. Volt olyan csúcs, aminél azt hittük, hogy el fog akadni a heli talpa. Gyönyörű volt az egész út. A kanyargó kék folyó a völgyben, a havas csúcsok, a lefelé csúszó, gyűrödt hó. Aztán egyszer csak landultunk a havon. Húha! Igen, láttunk már havat, de ez egészen más volt. A mennyiség, a tisztasága, a szikrázó napsütés, vakító fehérség. Ezt nem lehet leírni, ezt látni kell! Olyan jó idő volt, hogy egy szál pólóban szálltunk ki. Mi szaladgáltunk a hóban, hógolyót gyúrtunk, Papi összedobott egy kisebb hóembert. Az angolokat annyira nem hatotta meg, csak áldogáltak egyhelyben. Pedig egy jó kis hógolyócsatát lenyomhattunk volna. Pár szót váltottunk a pilótával. A távolban láttunk még két másik, nagyobb helikoptert, akik szintén landoltak. Majd beszálltunk és elrepültünk a Fox gleccser fölé. Igen. Ezt szerettük volna látni! Ez ám a gleccser! Felejthetetlen élmény. Ez volt az első hosszabb helikopterezésünk. A korábbiak 5-10 percesek voltak. Köszönjük ezt a kedvezményes utat, Józsi! (csak a jegyzőkönyv kedvéért: nem volt semmi átverés, annyit vontak le a számlánkról, amennyiben megállapodtunk )

    Felemelkedtünk a magasba

    Felemelkedtünk a magasba

    A Déli-Alpok felülről

    A Déli-Alpok felülről

    Landolás a havon

    Landolás a havon (háttérben a “kávédarálónk”)

    A Fox gleccser felülről

    A Fox gleccser felülről

    Elértük a vicces nevű Punakaiki  városát, ahol a Paparoa Nemzeti Park terü­le­tén elterülő palacsinta sziklákat néztük meg. Nevüket onnan kapták, hogy úgy néznek ki, mintha több száz palacsintát rétegeztek volna egymásra. Harmincöt millió évvel ezelőtt az elhalt mészkővázas tengeri állatkák lerakódtak a tenger fenekén, majd idővel mészkősziklák képződtek belőlük. Ebben a geológusok biztosak. Abban viszont bizonytalanok, hogy egyes helyeken miért ilyen vékony rétegekből áll. Úgy gondolják, hogy a tengeráramlatok puhább agyagrétegeket mozgattak a lerakódó mészvázakra, majd a kiemelkedés után ezen puhább rétegek errodálódtak és így kapták mai formájukat. De kialakulásuk továbbra is rejtély a tudósok számára, csak találgatnak. A parkban egy jól kiépített 20-30 perces sétútvonal van. Ha szerencsések vagyunk, akkor sikerül elcsípnünk a gejzírszerű víz­kö­pő kür­tőt (blowhole-t), ami dagálykor csap fel. A főút melletti kávéházban ki van írva, hogy mely időpontokban “köpköd”. Mi apálykor értünk oda, így lemaradtunk róla, de a sziklák feledtették ezt a kis malőrt.

    Palacsinta sziklák

    háttérben a Palacsinta sziklák

    Palacsinta sziklák

    Palacsinta sziklák

    Palacsinta sziklák

    Palacsinta sziklák

    Elkezdődött a visszaszámlálás. Eljőtt az idő, hogy elinduljunk Christchurch irányába, mert lassan indul a gépünk vissza Ausztráliába. Keletnek vettük az irányt és a sziget belsejében Reefton városában szálltunk meg. A város nagyon egyszerű. Kempingje még egyszerűbb. A focipályából van egy kis rész lekanyarintva és oda lehet a sátrakat felverni. A lakóautók meg a pálya mellett parkolhatnak. A hely arról híres, hogy ez volt az első város Új-Zélandon, ahol elsőként vezették be az elektromos közvilágítást a város főútcáján. Mindez 1888-ban történt.  Az eredeti régi épületeket szépen felújították. Kimentünk este sétálni és olyan érzésünk volt, mintha valóban 1888-at írnánk. A hegyi utak nagyon szépek errefelé: patak mellett kanyargó, sziklába vájt, néhol csak egynyomtávú aszflatcsik. Az Arthur hágón jöttünk keresztül és útba ejtettük a híres Hammer Springs termál várost. Papi nagy örömére épp egy Chevrolet Corvette hétvége volt. Hemzsegtek a szebbnél-szebb autók. Naná, hogy Papi mindet körbeszimatolta. A hely hasonló lehet, mint otthon Hajdúszoboszló vagy Bükfürdő. Nem fürödtünk, csak megnéztük. Egy-két liter/másodperc sebességgel 47 méter mélyről jön fel az 52 fokos termál víz. 1859-ben fedezték fel a maori őslakosok, de soha nem telepedtek meg itt. Majd 10 évvel később kezdték használni a forrás vizét. Kezdetben külön medence volt a férfiaknak és külön a nőknek. Később szanatórium is épült ide.

    Arthur hágó

    Arthur hágó

    Kea papagáj

    Kea papagáj

    Itt említeném meg, hogy indulás előtt figyelmeztettek, hogy az Alpokban legyünk óvatosak a Kea papagájokkal. Ezek a madarak előszeretettel rongálják meg a parkolóban hagyott autókat. Kicsipkedik az ajtó körüli gumitömítést, megcsipkedik az ablaktörlőlapát gumiját. Elég sokat időztünk az Alpok mindkét oldalán és egyet sem láttunk. Kivéve, mikor megálltunk az Arthur hágón kialakított pirinyó parkolóban, hogy lefényképezzük a sziklába vájt utat. Na, itt láttunk egy darab Keát, aki békésen falatozgatott. A Kea papagáj a világon az egyetlen olyan faj, aki az Alpokban honos. Elég nagy testű (40-50 cm), olívaolaj-zöld színű, szárnya alatt narancssárga tollakkal és viszonylag nagy, keskeny horgas csőre van. Állítólag nagyon okosak. Intelligenciájuk vetekszik a majmokéval. Képesek eszközöket használni.

    Az utolsó napot arra hagytuk, hogy szétnézzünk Christchurch városában. Érdekelt minket mekkora pusztítást hagyott maga után a legutóbbi földrengés. De az építkezések, romeltakarítások miatt óriási dugók voltak. Kb egy órát tölthettünk a dugóban és nem haladtunk sokat előre. Úgy döntöttük, hogy nincs értelme erre pazarolni azt a drága időt, inkább autózzunk le a várostól 80 kilóméterre lévő Akaroa városába, ami a Banks-félszigeten fekszik.

    Régen a bálavadászok kikötője volt, még most is látható egy két erekje: nagy vasbödön, amiben a bálnazsírt olvasztották. Többnyire francia telepesek lakták. Némelyik utcanév francia és a házak is francia stílusban épültek. Szép kis város. Mi természetesen a vulkán miatt jöttünk ide. A terület, ahol a város is fekszik egy (pontosabban kettő) kialudt vulkán, amik 8-11 millió évvel ezelőtt jöttek létre. Mára a kráter egyik fala beomlott és tengervíz nyomult be, szép kis öblöt alakítva ki. A vulkán peremén festői úton lehet körbeautózni. Innen szép kilátás nyílik a kráterre, a  városra, az öbölre és a tengerre.

    szelvedoMaradt még egy fél napunk, így autóztunk egy kicsit a parton. Egyszercsak egy nagy csatt. Bekaptunk egy kavicsot az egyik szembejövő teherautótól. Nagyot ütött, ezt ragasztani sem lehet. Szélvédőcsere. Ezt a pechet. Egy nappal a leadás előtt. Még szerencse, hogy megkötöttük az extra szélvédő biztosítást, így ez csak az Apollosoknak pech.

    Irány az autómosó. Kis glancolás és késő délután begurultunk az Apollo központba. Leadtuk az autót. Semmi gond nem volt, 5 perc alatt végeztünk. Kivittek a reptérre, mert ez általában benne van az árban. Onnan felhívtuk a szállást, ők kijöttek értünk, másnap hajnalban visszadobtak a reptérre és pár óra múlva már meg is érkeztünk Adelaidebe.

    Ha valaki tervezi, hogy Új-Zélandra látogat és nem tudja mennyibe is fáj egy ilyen kiruccanás, akkor magánban szívesen megadom a számokat, mert négy hét kiadásait centre pontosan vezettük. Hiszen mi is szerettük volna tudni mennyibe is kerül egy 28 napos nyaralás. Minden kirándulásunkról készül ilyen kimutatás. Igen hasznos tud lenni. Külön le van bontva csak benzinre, csak az autóbérlésekre, repjegyekre, északi- és déli-szigetre, illetve le tudom szűrni a turistacsalogató kiadásokat (helikopterezés, kötélpálya, motorcsónakozás, gleccsertúra, stb…), mert ezek nagyon megdobják és hát ezeket leszámítva nagyon olcsón lehet kirándulgatni Új-Zélandon.

    útközben a nyugati parton

    útközben a nyugati parton

    Csendes-óceán

    Csendes-óceán

    számkivetett...

    számkivetett…

    Majdnem otthon: Coorong Nemzeti Park lagúnái

    Majdnem otthon: Coorong Nemzeti Park lagúnái

    Majdnem otthon: Murray folyónk torkolata (már csak 100 km és landolunk)

    Majdnem otthon: Murray folyónk torkolata (már csak 100 km és landolunk)

    Összefoglalva: Új-Zéland gyönyörű hely. Minden ott van, ami kell. Nap, tenger, zöld hegyek, havas hegyek, gleccserek, vulkánok, gejzirek… Szinte lehetetlen unalmas képet készíteni. Minden egyes kattintás a fényképezőn, olyan volt mintha a National Geographic képeit látnánk. Új-Zélandot egyszer mindenkinek látnia kellene!

    Az utolsó adag képek innen vagy a jobb oldali gombról elérhetőek.

    Kata