március, 2015

  1. Újabb rejtély oldódott meg

    március 29, 2015 by kata_papi

    Most egy közel 8 éves rejtély végére tehetünk pontot. Mikor Krisz szinte email fordultával fejtette meg a narancssárga zselés bonbonjaimat, vettem a bátorságot és felvetettem neki, hogy van egy másik zselés rejtélyem, ami immár 8 éve megfejthetetlen számunkra. Sok embert kérdeztünk meg, de nem tudták. Így egy idő után feladtuk. Ez a zselés “kiskifli” a tengerparton van. A hullámzás sodorja ki őket. Átlátszó, szintelen, szagtalan. Mivel nem tudtuk mi ez, mindig óvatosan bántunk vele, mert mi van ha mérgező… Itt Ausztráliában mindent körültekintően kell “fogdosni”… Nem lehet csak úgy hűbelebalázsmódjára kapkodni.

    Szóval, Krisztől jött is a megoldás. Innentől kezdve nem volt nehéz a neten kutakodni.

    Ezek a “kiflik” általában tavasszal jelennek meg a tengerpartokon. Volt olyan, hogy lent sétáltunk és több száz darabot tudtunk volna összeszámolni. A tavaszi rajzás oka, hogy egyre többet süt a Nap, a víz kezd felmelegedni. Az esőzések mindenféle finomságot mosnak a tengerbe. Ez kedvez a plankton növekedésnek. A planktonokat szeretik a puhatestűek, a puhatestűeket meg szereti a ragadozó homok csiga és a hold csiga. Jó az idő, kaja van dögivel, itt az idő a szaporodásra.

    "tömeges öngyilkosság...?!"

    “tömeges öngyilkosság…?!”

    Ez egy szép vízalatti kép, a netről töltöttem le

    Ez egy szép vízalatti kép, a netről töltöttem le. Hát valahogy így nézhet ki eredeti környezetben, mikor még van esélyük a túlélésre…

    Ennek az átlátszó “kifli” zselének a csúfneve “zselés kolbász” és nem más mint a tengerparton élő homok csigának (Sand Snail-Polinices conicus) a tojás masszája, ami több száz csigapetét tartalmaz. A tojás massza négyszer nagyobb a csigánál. Ártalmatlan, nem mérgező. De óvatosan bánjunk vele, mert könnyen szakad. Ha meg akarjuk menteni a még ki nem kelt kiscsigákat, óvatosan dobjuk vissza a vízbe, hogy ne száradjanak ki.

    Ez meg itt egy igen méretes példány.

    Ez meg itt fent egy igen méretes példány

    nJellyEggs_4

    A Homok csiga, nevéből is adódóan a homokban él. A homok alatt “buldózerezve” kutat kaja után. Egyik kedvence a kagyló. Rátapad a gyanútlan kagylóra és valamiféle maró/oldó anyagot enged rá. Ez egy szabályos kis kör alakú nyílást mar a kagyló mészvázán, amin keresztül a csiga kiszívja a puhus kagylót. Kész horror. Ugye, nem is olyan ártatlan ez a Csiga Biga… Rengeteg ilyen lyukas kagyló van lent a parton. Emlékszem, mikor anno megérkeztünk sokszor rácsodálkoztunk, hogy jé, ezeket meg ki a fene fúrta ki? Biztos valaki nyakláncot akart fűzni… Most már tudjuk.

    Így néz ki a Homok Csiga (Sand Snail)

    Így néz ki a Homok Csiga (Sand Snail)

    JellyEggs_7           JellyEggs_8

    Az áldozatai…

    Pár évvel ezelőtt, mikor még a tengerparton laktunk egy bő évig, Papi “véletlenül” mindig rossz buszra szállt fel hazafelé a suliból, hogy a parton tudjon végigsétálni a lakásig. Imádta. Ilyenkor sok furcsa dolgot látott a parton, amit meg is örökített. Ezekből a képekből hoztunk létre egy “Szörnytár” albumot még anno, amit most feltöltöttünk a fotó oldalunkra. Ebből váasztottam ki a következő érdekes teremtményt, amiről hamarosan írok egy bejegyzést, hogy bővítsem a szürkeállományotokat. Addig is lehet rajta gondolkodni… :)

    Na, mi lehet ez?

    Na, mi lehet ez?

    Kata

     


  2. Egy közel 4 órás Döme teszt

    március 18, 2015 by kata_papi

    Hosszú hétvégénk volt, mert március 9-én, hétfőn tartották az idei év nagy lóversenyét az Adelaide Cup-ot. Köszönet érte a lovaknak!

    Jó lett volna elmenni 3 napra sátorozni valahova, de Papinak nem nagy kedve volt, így maradtunk otthon. Régóta szemeztünk a Saunders Gorge Sanctuary hellyel. Ez egy magánkézben lévő természetvédelmi terület, amolyan menedékhely az állatoknak és növényeknek. Minket inkább a terepjárós része érdekelt. Mivel magánkézben van, ezért kemény 60 dodi a beugró/autó. Na, ez volt a visszatartó erő. Egészen mostanáig.

    Úgy döntöttünk, ha már itthon maradtunk, akkor menjünk el és vezessünk végig a 4WD-os részén. Szombaton neki is vágtunk. A hely Adelaide-től 75 km-re az Adelaide Hills keleti lejtőin terül el. A tulajdonos házaspár a kezdetek kezdetén birkát (1200) tenyésztett az 1364 hektáros területen. Aztán 2014 január 17-én jött a bozóttűz és szinte az egész terület leégett. Az állatokat sikerült kimenteni, és a ház is épp hogy megúszta a tüzet. A katasztrófa után úgy döntöttek, nem tartanak többé birkát a területen, hagyják, hogy a természet magához térjen. Ekkor vágtak bele az eco turizmusba, vadkempingező helyet építettek ki, éttermet építettek és kialakítottak egy terepjárós útvonalat. Gizi elmondta, hogy mióta nem foglalkoznak birkákkal az egyetlen pénzforrásuk ez a 60 dolláros bevétel a 4WD-os túrákból és a kempingből van.

    Aznap nem mi voltunk az egyedüliek, akik végigmentek rajta, lehettünk vagy tizen.

    Aznap nem mi voltunk az egyedüliek, akik végigmentek rajta, lehettünk vagy tizen.

    A területen 56 különböző madárfaj, 6 emlős, 7 hüllő és 3 fajta kígyó figyelhető meg, ha szerencsések vagyunk. A növényvilágból 170 különböző őshonos fajt lehet fellelni. Utunk során mi csak kengurukba botlottunk. A növényekből csak kiszáradt sárga füvet láttunk mindenhol és 1-2 fát. A vidék nagyon kopár. Télen, amikor minden harsogó zöld, biztos nagyon szép.

    Miután kitöltöttük a papírokat Gizi elmondta, hogy a túra kb 3-3,5 óra hosszú és amikor végeztünk jelentkezzünk le itt az étteremben, nehogy elkezdjenek keresni. Az út egyirányú, így nem kell attól tartani, hogy egy meredek bukkanón valaki szembejön mialatt Döme izomból küzdi fel magát. Tavaly óta 4 választható extra szakasszal bővült az út. Vannak olyanok, akik 6 hetente visszajárnak gyakorolni, és jelezték, hogy legyen benne nehezebb rész is, így bővítették a bejárható szakaszt. Gizi megkérdezte, hogy van-e a terepjárónknak fellépője. Mondtuk, hogy van. Erre ő nem javasolta az extra szakaszokat, mert sok kiálló szikla van, ami letépheti ezt a fellépőt. Helyeslően bólogattunk, hogy igaza van, mi sem szeretnénk ha Dömének baja esne. Kaptunk egy térképszerűséget, amin az útvonal volt feltüntetve, a látnivalók az ABC betűivel jelölve és Gizi rikító sárga filccel kiszínezte a nehéz, kihívásokkal teli választható szakaszokat. Mondanom se kell, hogy a látnivalók egyike sem volt kitáblázva a terepen… Akkor meg minek a “térkép”?! Aztán a választható szakaszok úgy voltak kitáblázva, hogy egy fehér letörölhető táblára, letörölhető (nem alkoholos!) fekete filccel volt felírva, hogy option 1, option 2…. stb.

    Valahogy így nézett ki, de ez az olvashatóbb tábla volt.

    Valahogy így nézett ki, de ez az olvashatóbb tábla volt.

    Hát persze, hogy a felirat teljesen le volt kopva, így az első nehéz szakaszt el is vétettük és egyenesen ráhaladtunk. Gondolkodni se volt időnk, nemhogy választani. Ha tudjuk, valszeg nem megyünk arra. De amikor már rajta vagy nem tudsz visszafordulni. Én be is voltam tojva rendesen, hogy itt valami leszakítja Döme fellépőjét. Szerintem durva volt, és Papi szerint is. Ki kellett szállnom és irányítani kellett Papit, hogy a szikláknál merre tekerje a kormányt. A kocsiból nem látszott semmi. Eszembe jutott a Showder klub egyik jelenete: gyere, gyere, állj! Gyere, állj! Gyere, gyere, gyere, ááállj! Gyere, ááá, gyer, ááá, gyere, állj!

    4WD_034WD_044WD_05Volt egy pont, ahol nagyon közel került a szikla és a kerék. Döme egy csúszós, poros, köves meredek lejtőn állt, padlófék, szinte már átlukadt a kocsi alja, úgy nyomta Papi, én kint álltam és a kerék 5 cm-re volt egy nagy, hegyes sziklától. A másik oldalon is sziklák. Hátrafele semmiképp nem lehetett menni, a gravitáció miatt. Ebből az álló helyzetből, azon az emelkedőn tuti nem megy hátra Döme. Ez a 22-es csapdája volt. Annyira megijedtem, hogy fényképezni se mertem. Végül Papi és Döme nagyon ügyesen megoldották, persze az én irányításom nélkül nem sikerült volna. Leizzadtunk. Haladtunk tovább. Elértük a kettes nehézségi szakaszt. Persze ez a tábla is le volt kopva, de már fel voltunk készülve: ha látsz egy fehér táblát felirat nélkül, akkor azon a helyen ágazik el a normális terepút és a nehezített. Tanakodtunk. Majd Papi kinyögte: hát nehogymá kihagyjuk, ha az elsőt lenyomtuk, lenyomjuk ezt is. Az első választható opció egy völgy szakasz volt. Ez a második egy dombra fel, gerincen végig, majd dombról le. A felfele út nem volt vészes. Döme lazán vette az akadályokat. Na de a lefele út!  Meredek, tele kövekkel és nagyon csúszott. Volt úgy, hogy satufék és Döme csúszott tovább, mintha nem fogna a fék. Végül is érthető, 3 tonna egy csúszós lejtőn… Ment magától. Néha ki kellett ugranom, hogy a nagyobb sziklákat, amiket még elbírtam, eldobjam az útból.

    4WD_094WD_10

     

    "Repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg..." a kődobáló kisinas

    “Repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg…” a kődobáló kisinas

    De voltam kapunyitogató kisinas is...

    De voltam kapunyitogató kisinas is…

    A harmadik és negyedik szakaszokat már csakazértis megcsináltuk, arra hivatkozva, hogyha már az első kettő megvolt, akkor ezek miért maradjanak ki. A harmadik egy nagyon rövid, de nagyon meredek lejtő volt. Szintén ki kellett szállnom, hogy mutassam Papinak merre tekerje a kormányt, hova kell felültetnie a kereket ahhoz, hogy ne akadjon fel. Ezután a kis szakasz után Papi rendesen be volt csokizva, mert azt mondta, hogy belülről olyan érzése volt, hogy mindjárt felborul Döme és lebucskázik a partoldalon. Én kintről csak azt láttam, hogy ide-oda inog, mint egy nagy hintaló. Az utolsó nehézségi szakasznak csak az eleje volt nehéz, mikor a dombra kellett felkaptatni, utána már csak figyelni kellett és nem vagánykodni. Papi csak annyit fűzött hozzá, hogy az, hogy feljutottunk a dombra csak a vak szerencsén múlott és nem biztos, hogy újból feljönne rajta, mert lehet hogy akkor már nem lenne szerencsénk.

    Útközben van egy régi rézbánya, két nagy függőleges aknával. Egy kb 20 m hosszú aranybánya a hegy gyomrába vájva. Rengeteg kenguru. Egy eredeti 1890-ben épült kőkerítés véges végig a birtok határán. Ezt a kerítést skót bevándorlók építették anno és egy fontot kaptak egy lánc hosszúságú kerítés szakaszért.

    4WD_06     4WD_07

    Az aranybánya medvéje…

    A rézbánya aknája

    A rézbánya aknája

    Gyorsan utánanéztem ennek a régi hosszmértéknek, mert fogalmam sem volt, hogy ez most sok vagy kevés. Bár a kerítés minőségét és a munka nehézségét elnézve igencsak alul voltak fizetve.

    Hogy ne legyen egyszerű kétféle láncmértékegység van: a Gunter és a Ramden. A Gunter angol találmány, a Ramden-t pedig az USA használta. Hogy amerikának mindig ki kell lógni a sorból?! Egy Gunter lánc = 20,11 méter, egy Ramden lánc = 30,48 méter. A Gunter lácmértéket 1620-ban az angol Edmund Gunter fejlesztette ki, jóval a teodolitok (földmérési műszerek) megjelenése előtt. Egészen az 1900-as évekig használták, mikor is megjelentek az acél mérőszalagok. A Gunter lánc 100 vas láncszemből áll, mindegyik szem 7.92 hüvelyk hosszú (egy hüvelyk = 2,54 cm). Szóval 7,92*2,54*100 = 2011,68 cm azaz 20,11 méter. Ma is tanultam valamit…! Lehet hogy nekem, mint földmérőnek illet volna emlékeznem erre a láncos dologra, de az a fránya Alzheimer…. Meg kellett kugliznom a neten. De most már mindenkinek világos, ugye?

    A kőkerítés gyönyörű volt. Nyíl egyenesen haladt keresztül dombokon, völgyeken. Sehol egy kacska. Ráadásul tapasztás nélküli kerítés. A kövek átfedésben vannak rakva, semmi cementáló anyag.

    4WD_18

    4WD_13     4WD_14

    A nyílegyenes kőkerítés

    4WD_15Az út 24 km hosszú az extra kitérőkkel együtt és nekünk 3 óra 45 perc alatt sikerült levezetni. Igaz 1-2 helyen megálltunk nézelődni.

    Aki tesztelni szeretné magát terepen, az válassza ezt a pályát. Közel van Adelaide-hez szinte minden technikát lehet gyakorolni, kivéve a homokos terepet. Esős időszakban még víz is lehet a völgyekben.

    Célkeresztben...

    Célkeresztben…

    Annyit azért még hozzátennék, hogy a fényképek nem adják vissza a terep nehézségét, ahhoz ott kell lenni és tapasztalni.

    Kata


  3. Hőhullám

    március 10, 2015 by kata_papi

    Nem, nem a klimaxról lesz szó, bár már lassan az is aktuális, hanem az adelaide-i februárról. :)

    Hihetetlen hónapunk volt! Ha van pokol, akkor az ilyen lehet. Gyorsan össze is dobtam egy egyszerű grafikont a februári hőmérsékletről:

    2015. február, Adelaide (függőlegesen a hőmérséklet van Celsius fokban, vízszintesen a hónap napjai)

    Adelaide, 2015. február – függőlegesen a hőmérséklet van Celsius fokban, vízszintesen a hónap napjai

    A piros csíkkal csak a 30 fokos határt emeltem ki. Szinte alig volt pár nap mikor fellélegezhettünk és nem kúszott 30 fok fölé a hőmérséklet. Sokszor volt 40 közeli vagy néha a feletti. Én személy szerint melegpárti (itt a hőmérsékletre gondoltam) vagyok. Olyan 35 fokot el tudnék viselni az év 365 napján. De ez a hónap már nekem is túl meleg volt. A februári hónapban egyáltalán nem volt eső, pedig már nagyon kellene. A füvünk úgy ropog, mint a frissen hullott hó.

    Az adelaide-i száraz meleggel ellentétben a keleti parton viszont tombolt a vihar, ciklonok és áradások követték egymást. A munkáink nagyban függnek az időjárástól. Bent a cégben egy nagy TV-n mindig az éppen repülni kívánt területek időjárás-előrejelzései futnak. Sikerült egy szép képet elkapnom a februári ciklon özönről. A Lam ciklon az Északi-területen csapott le, Marcia pedig Queensland északi partjainál. Tombolásuk csúcsán 4-es és 5-ös kategóriába sorolták őket (a trópusi ciklont 1-től 5-ig kategórizálják), de ahogy egyre beljebb haladtak vesztettek erejükből.

    Itt még csak közeledik Marcia Ausztrália partjaihoz

    Itt még csak közeledik Marcia Ausztrália partjaihoz

    Már majdnem elérte Rockhampton városát, gyönyörű "szeme" van

    Már majdnem elérte Rockhampton városát, gyönyörű “szeme” van

    Itt nálunk az állatok is nagyon szomjasak voltak, minden alkalmat megragadnak, hogy vízhes jussanak. A nagy melegre való tekintettel a februári hónapban, most először vizet tettünk ki a madaraknak. Nem vagyunk az ideszoktatás hívei, de láttuk, hogy biztos örülnének neki. Azóta napjában többször friss vizet locsolunk egy nagy tálba és a madarak imádják. Csapatostul jönnek a kis sárgahasú cinkére hasonlító kismadarak. Ők nemcsak isznak, hanem kipancsolják a vizet. Aztán jönnek a verebek, ők csak isznak. A nagyobb tesű gerlék meg elzavarják a kicsiket és szép nyugodtan szürcsölgetnek. Hasznuk is van. Ivás előtt, ivás után akkurátusan végigpásztázzák a növényeket bogarak, hernyók és megbújó pókok után kutatva. Minden levél alá bekukkantanak, majd a kis kerti padok alá is beugrálnak és a fejüket forgatva a legkisebb hajlatot is átvizsgálják. Végezetül pedig  “csatárláncban” végigszögdécselnek a pázsiton és kicsipegetik a fülbemászókat és társaikat.

    A negyven fokok alkalmával kétszer is lemerészkedtünk a tengerpartra, hogy hűsöljünk a vízben. Szigorúan este 6 körül mentünk csak egy csobbanás erejéig. A víz olyan meleg volt, mint a fürdővíz. Hihetetlen, hogy fel tud melegedni a tenger. Órákig el lehetett volna ücsörögni benne.

    Most meg már bő egy hete az őszt tapossuk. Jöhetne egy kiadós, áztató eső.

    Kata