• Egyéb

    Állati hétvége

    Szerencsések vagyunk, mert most is egy hosszú hétvégét tudhatunk magunk mögött. Hétfőn munkaszüneti napunk volt (ANZAC Day). Sajnos a hosszú hétvégék hátráltatják a Tasmán beszámolót, pedig épp ellenkezőleg kellene működnie… Három nap otthon, biztos lesz idő befejezni a harmadik részt. De nem így alakult, mert nem vagyunk otthon. A kettőnél több nap mindig adja magát valami kimozdulásra. Így történt ez most is. Ráadásul gyönyörű őszi időnk van. Vénasszonyok nyara. Vétek bent ücsörögni.

    A Húsvéti kirándulás óta nem volt időnk kiglancolni Dömét. Nagyon retkes, elhihetitek nekem és mivel szombaton ideális volt az együttállás –”Fodrász” Tamásék ráértek, jó volt az idő, Döme retkes – ezért leugrottunk a Deep Creek parkba. Mi már nem is számoljuk, hogy hányszor jártunk ott, de Tamásék még nem voltak a terepjárós szakaszokon. Hatodmagunkkal és két terepjáróval felkerekedtünk egy piknikre. A Blowhole Beach-hez mentünk le először. Onnan lesétáltunk a tengerpartra. A gyerekek „vad” dinnyét gyűjtögettek, aztán elsétáltunk az érdekes lukacsos, néhol penge éles sziklákhoz, amire a fiatalság többször felmászott (na jó, a végén már mindenki a sziklák tetején csücsült). Érdekes lukak erodálódtak a sziklába, olyan, mintha létra fokok lennének. Adja magát. Lépkedni kell egyik lukból a másikba és már fent is van az ember. A nap sütött, az öböl vize türkizkékben pompázott. Ennél szebb helyet keresve se találtunk volna a piknikhez. Ráadásul most valami oknál fogva nem voltak legyek. Ritka pillanatok egyike. Visszasétáltunk az autókhoz, elővettük az elemózsiát, plédeket és a domb oldalon, mesés rálátással az öbölre leheveredtünk kajálni. Ekkor Tamás felkiálltott: delfinek! Ott!

    Ééééés tényleg! Nyolc delfin csapatban úszva „vadászott”, azaz ők is épp ebédeltek. Nagyon aranyosak voltak. Ide-oda cikáztak. Néha lebuktak. Majd óramű pontossággal egyszerre emelkedett ki mind a 8 hátuszony. Ültünk a pléden, tömtük a majmot és bámultuk a delfineket. Itt mi még sose láttunk delfint. Most meg egyből egy egész csapat produkálta magát?! Pukkadásig ettük magunkat. Tamásék nagyon finom paradicsomos-bazsalikomos csirkemellett hoztak. Amióta Móni főzött nekünk bazsalikomos kaját, én azóta ölni tudnék a bazsalikomért. Imádom. Otthon azt se tudtam, hogy létezik ilyen fűszer. Itt meg ha tehetem, már főzőm is a bazsalikomos, fenyőmagos, fokhagymás tésztát ( pesto). Függő lettem. Elég csak az illatát megéreznem és Pavlovi kutya leszek.

    DeepCreek1     DeepCreek2   DeepCreek3

    Kukucs…

    Ildi és én a Blowhole Beach-en
    Ildi és én a Blowhole Beach-en
    Tamás és Papi, sajnos a képen nem látszik, de kettőjük között lent az öbölben voltak a delfinek
    Tamás és Papi, sajnos a képen nem látszik, de kettőjük között lent az öbölben voltak a delfinek

    Miután kibámészkodtuk és degeszre ettük magunkat visszapakoltunk a kocsikba. Ekkor ismét olyat láttunk itt, mint még eddig soha. A hegyoldalban egy nagy csapat kenguru kezdett vad ugrándozásba felénk, mintha menekültek volna valami elől. Félelmetes volt. Nagyon sokan voltak. Tamás el is kiabálta magát: Jé, olyan mint a Jurassic Park című filmben, gyertek rohanjunk mi is. Meg van ugye az a jelenet, mikor már elszabadult a pokol. A főhős (Sam Neill) kint kóborol a két gyerekkel. Majd dobogó zajt hallanak és megláttják, ahogy rohan feléjük egy csapat Gallimimus dinoszaurusz. Ez egy strucc testalkatú, kenguru farkú, két kis csökevényes karú veszélytelen dínó. A szereplők üvöltözve szaladnak a megriadt rajjal. Teljesen Jurassic Park érzésünk volt. A kenguruk pont akkor értek át a szemközti dombról a völgyön keresztül, mikor mi már kocsiban ültünk és a két autó kaptatott fel a meredek úton. Tömegével ugráltak át a kocsi előtt. Hihetetlen látvány volt. Mintha Ausztrália összes kenguruja itt lenne a parkban. Eddig mi csak pár kangát láttunk itt hüsölni a bokrok alatt. Ilyen aktív, csapatos megmozdulást még soha.

    Mozgó kocsiból nem a legjobb minőségű a kép, de talán látszanak a kangák
    Mozgó kocsiból nem a legjobb minőségű a kép, de talán látszanak a kangák

    Innen átautóztunk a Boat Harbor Beach-re, ami szintén csak terepjáróval közelíthető meg. Itt is rengeteg kenguru legelészett. Elég bátrak voltak. Egészen közel engedtek magukhoz. Tamás, Vilmos és Lili le is tesztelték. Kengurunak álcázva magukat elkezdtek odaugrálni a csordához. Majdnem sikerült átverniük őket… :)) Lejjebb az ösvényen a padhoz közel pedig Vilmos vett észre egy echidna sünit. De mire zajos társaságunk odaért beszaladt egy sűrű bokorba és az istenért nem akart előbújni. Ritka az, amikor ennyiféle állatot lehet látni a parkban.

    Kenguruk megtévesztése. Ugrálás 10 pont, külső hasonlóság 2,9 pont
    Kenguruk megtévesztése. Ugrálás 10 pont, külső hasonlóság 2,9 pont 🙂
    Árnyak...
    Árnyak…

    Elég későre járt már, ezért a harmadik kitérőt elhalasztottuk egy másik alkalomra. Tamás felajánlotta, hogy ha nem sietünk haza, akkor ugorjunk be hozzájuk vacsira, további kis dumálásra és egy „birkanyírásra”. Tamás ugyanis fodrász. Kapva kaptunk az alkalmon, mivel valami dili miatt újra elkezdtem növeszteni a hajam. Igencsak rám fért már egy igazítás. A festésről nem is beszélve. Amíg rövid volt a hajam, Papi nyírta és festette. De most, hogy növesztem nagyon úgy néz ki, hogy Tamás kuncsaftja leszek. Papi fellélegezhet. Úgyis mindig nyafogott, mikor 5-6 hetente nyírnia kellett. Én vagy bealudtam az egész vágást vagy bedrogoztak, mert tuti nem láttam, hogy bármiféle titkos szert tett volna a fejemre, de úgy megnyírt és beszárított, hogy még kedd reggel (3 éjszaka után) is ugyan úgy állt a hajam. Ha már olló volt Tamás kezében lecsapta Papi haját is. Hát igen. Van némi különbség az én nyírási technikám és Tamásé között… (nem az én javamra, csak szólok). Fél éjfélre értünk haza.

    A vasárnap is az állatok jegyében telt. Tőlünk nem messze, lent délen a tengerparton homokszobor kiállítás volt. Úgy terveztük, hogy Móniékkal együtt nézzük meg, de aztán nekik közbejött valami, így csak mi ketten mentünk. Sose láttunk még ilyet. Volt belépő, de nem lehúzós. Ráadásul az állatkertnek ment a gyűjtés. A szobrok témája: egy nap az állatkertben. A kilenc fős szobrász csapat 18 napon keresztül „faragta” a szobrokat 270 tonna speciális homokból. Tizenkét szoborcsoport készült, de egyik-másiknál több állat is szerepel. Nekünk nagyon tetszett. A művészek minden részletre odafigyeltek.

    Homokszobrok1Homokszobrok2

    Méretaránnyal
    Méretaránnyal

    A szervezők pedig gondoltak a gyerekekre is. Rengeteg dolgot lehetett csinálni. Volt arcfestés, homokszobrozás, álarckészítés, színes homok kézművesség (üvegcsébe rétegezni, vagy ragacsos papírra képet kiszórni). Volt egy óriási homokozó is a kisebbeknek. Gyerekeseknek jó pár órás elfoglaltság. Ráadásul mindjárt ott van a tengerpart is, lehet egy jót csatangolni, pancsolni, elnyalni egy fagyit vagy szürcsölni egy kapucsínót. Főleg, hogy az idő is gyönyörű még. Aki eddig nem volt, az még megteheti, mert május egyig lesznek ott a szobrok. Hazafele beugrottunk Móniékhoz. Amióta ők is heti 5 napban (inkább 6 napban) dolgoznak alig találkozunk velük. Vasárnap is éjfélre értünk haza. A hétfő pedig azzal telt, hogy próbáltuk magunkat összekaparni. Na ezek után, most már arccal a Tasmán beszámoló felé fordulok…

    Kata

  • Egyéb

    A „sörétöntöde”

    Ejha, elég gyorsan érkezett a helyes megfejtés Zsuzsától, köszönjük szépen! Szerettük volna, ha igazi találgatások is érkeznek a feladványra, de jobban belegondolva, ha engem kérdeznének erről a toronyről, nekem lövésem sem lett volna a dologhoz. Pedig hát elég sok köze van a lövéshez. Nemde?  🙂

    Szóval, ez egy gyár volt, egy öntöde, ahol söréteket, kisebb golyókat készítettk ólomból. Zsuzsától tudjuk, hogy áll egy ilyen torony Tatán is, ami jelenleg kilátóként üzemel. Én Tatán voltam katona anno, de nem volt szerencsém látni ezt a helyet, ami a Kálvária-dombon áll. Ha jártam volna ott, akkor nyilván emlékeztem volna rá, s nem ért volna meglepetésként, hogy mire is használták ezeket a tornyokat. Ráadásul mindketten Komárom-Esztergom megyeiek vagyunk, szóval elég szégyen ez a fajta tudatlanságunk.  Kértem egy kis segítséget az internettől a magyarázathoz:

    ” A sörét golyó alakú, 1,5-15,5 milliméter átmérőjű, ólomötvözetből vagy acélból készült lövedék. A sörétet hagyományosan söréttoronyban készítik úgy, hogy a középen üres, több emeletes torony felső szintjén lévő tégelyből a megolvasztott ólomötvözetet egy tésztaszűrőhöz hasonlító lemezen keresztül egy, a torony aljában lévő vízzel teli kádba csepegtetik. A cseppek lehullva a felületi feszültségtől gömb alakot vesznek fel, majd kihűlve megszilárdulnak. A sörét mérete a torony magasságától függ. Minél magasabb a söréttorony, annál nagyobb golyó készíthető.” A teljes cikk ITT olvasható.

    A neten találtam egy fekete-fehér filmet, ami pont azt mutatja be, hogyan is készültek a sörétek annak idején: ITT megnézheted.

    Papi

     

  • Egyéb

    Egy találós kérdés Tasmániából

    Amíg várunk, hogy megíródjon a harmadik rész a Tasmán körútból, addig itt van egy találós kérdés:

    Mi ez, mire használták?

    Kíváncsiak vagyunk, hogy ki, mit gondol, mi célt szolgált ez az épület. Egy kis környezetinfó: az épület  egy domboldalon áll a Hobarton keresztül folyó Derwent folyó partján (Hobart alatt kb 10 km-re). Az 1870-ben épült torony eredetileg 60 méter magas volt, ma már „csak” 58 méter. Angolul Shot Tower-nek hívják, amit magyarul lőtoronynak fordítanék.

    Shot Tower
    Shot Tower
    kilátás a folyóra a toronyból
    kilátás a folyóra a toronyból

    Annyit elárulunk, hogy mi álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ilyenek léteznek, igaz már csak kevés van belőle a világon. Nagy meglepetés volt mikor megtudtuk, hogy mire is használták ezt az igazán különleges építményt.  Aki „megkuglizza” egyből tudni fogja, de így elvész a játék izgalma. Így aztán csak az írjon, találgasson, akinek van saját ötlete, véleménye, hogy minek is építették ezt a tornyot a 19-dik században. Mert ez NEM csak egy torony! 🙂

    Papi

  • Egyéb

    Egy másik bolygón

    LakeGairdner_01Megszakítjuk a Tasmán beszámolót, hogy pár sor erejéig megemlítsük a Húsvéti kiruccanásunkat. Úgy alakult, hogy idén sikerült kicsit még hosszabbá tenni a húsvéti hosszú hétvégét. Összepakoltunk és elmentünk az „outback”-be 5 napra sátorozni. Pontosabban a Gawler Ranges-be és a környékére. Én ezt a túrát még 2007-ben terveztem meg, amikor még csak a „Morgó” autónk volt meg. Mivel ez a környék kifejezetten 4WD-os, ezért ültetni kellett a dolgot. De a túranaplómban minden fel volt jegyezve. Aztán megvettük Dömét és ez a terület valahogy mindig háttérbe szorult. Akadt más felfedezni való. A mostani 5 nap és a jó idő viszont adta magát, így ismét felkerekedtünk. Nem árulok el nagy titkot, ez a kirándulás is nagyon jól sikerült és sok szép érdekes helyet láttunk.

    Bázisunkat a Mt Ive birkafarmra tettük és innen jártuk be a környéket, ezért földi sátorral mentünk. A kis iglu sátrunk a Kenguru-szigeten megadta magát, így kénytelenek voltunk a „nagy” sátrat vinni. El is tartott egy darabig mire rájöttünk, hogy kell felállítani. Ha jól emlékszem 2011-ben állítottuk fel utoljára. A farm egy ma is működő birkafarm. A tulajok kialakítottak egy kemping és „motel” részt a farmjukon, és a szezonnak megfelelően részt lehet venni vagy csak betekintést nyerni a farmi munkákba is (birka nyírás, állatmustra, kerítés és gépek javítása, víznyerő helyek ellenőrzése). A farm 500 km-re van északra Adelaide-től és ez az egyetlen hely, ahol a „nagyközönség” lejuthat a híres Gairdner sóstóhoz.

    Mt Ive Station bejárata
    Mt Ive Station bejárata

    Ez a tó kihagyhatatlan. Minket annyira magával ragadt a vakítóan fehér, kietlen táj, hogy kétszer is ellátogattunk ide. Egyszer naplementekor és egyszer délelőtt, mikor szépen sütött a nap. Egy másik bolygón éreztük magunkat. A sóréteg teljesen úgy nézett ki, mintha havon/jégen sétáltunk volna. Először félve léptünk rá, azt vártuk mikor szakad be alattunk. A kiszáradt tó 160 km hosszú és 48 km széles. A negyedik legnagyobb sós tó Ausztráliában, a sóréteg néhol az 1,2 méter vastagságot is eléri. A tó kiszáradt medrében hosszú évek óta rendeznek szárazföldi sebességrekord döntő versenyeket.

    LakeGairdner_02LakeGairdner_03A Gawler Ranges Nemzeti Park kicsit csalódás volt. Nem erre számítottunk. Azt hittük magas hegyek, szűk hasadékok, meredek és durva 4WD-os szakaszok. Ezzel szemben, kicsi és lankás dombok. Semmi durva terepjárós rész. Az egész park egy nap alatt kényelmesen bejárható. Minket végül is többnyire az „orgona sípok” érdekeltek. A területen körülbelül 1,6 milliárd évvel ezelőtt vulkáni tevékenység zajlott, aminek köszönhetően több helyen alakultak ki riolit oszlopok. Egyes helyeken ezek megjelenése nagyon hasonlít az orgona sípjaira, innen a találó név (otthon Magyarországon is található egy-két szép példa erre). Sikerült is elzarándokolni három ilyen területre. Érdekes volt látni, hogy mire képes a természet.

       OrganPipes_01      OrganPipes_02

    Az eldőlt "zsírkréták"
    Az eldőlt „zsírkréták”

    Miután egy nap alatt letudtuk a Nemzeti Parkot, így maradt idő arra, hogy a park alatt délre elterülő nagy gránit kibúvásokat is jól körbejárjuk. Ezek a sziklák szintén 1,5-1,6 milliárd évesek. Csak néhány a sok közül, amiket felkerestünk: Pildappa Rock, Tcharkuldu Hill, Polda Rock, Mount Wudina, Peella Rock, Turtle Rock. Mind-mind valami miatt különleges, de majdnem mindegyiknek van egy közös funkciója. Kiválóan alkalmasak esővíz gyűjtésre. A régi telepesek kis gátakat, falakat, csatornákat építettek a sima szikladóm tetejére/köré és föld alatti tározókba vezették az esővizet. Nagyon leleményesek voltak. Egészen szürreális látványt nyújt a semmi közepén kibúvó természetes szikla, ami be van „csatornázva”. Ez van, ha valahol valamiből nincs elég. Össze kell gyűjteni és meg kell becsülni.

    A Pildappa Rock, amúgy a Nyugat-Ausztrál „Wave Rock” (Hullám Szikla) kistestvére. Itt is vannak hullámok! El is kezdtük énekelni Dolly Roll Windszörny című dalát: „Iminimi szeminimi juvápcsu váminimi, szörny-szörny, hullám szörny…” – vagy valami ilyesmi… :)) Egyes hullámszakaszok 100 méter hosszúak és 2-3 emelet magasak. Jól körbejártuk és még a tetejére is felmásztunk. A Mount Wudina Dél-Ausztrália legnagyobb monolitja, a Turtle Rock pedig a nevéből adódóan teknősbéka formájú. Ezen a környéken is el lehet szöszölni egy egész napot.

    A hullám...
    A hullám…
    A telepesek csatornái
    A telepesek csatornái

    Ismét jól telt a Húsvét kint az Outback-ben. Mi egy újabb élménnyel, Döme pedig 1915 km-el lett gazdagabb. Rengeteg érdekes sziklaképződményt, kiszáradt sós tavat, régi ember alkotta csatornákat és őslakos víznyerő helyeket (Gnamma Holes) láttunk. Az állatok is szép számban mutatták meg magukat: sas, wombat, emu csorda, rengeteg kenguru és színes papagáj. A tiszta, fényszennyezéstől mentes csillagos ég minden egyes éjszaka „ránkszakadt”. Ráadásul már csak „hab a tortán” volt, hogy az egyik éjszaka most először láthattunk teljes kör alakú Hold-szivárványt. Sajnos a gagyi fotóapparátusunk nem alkalmas használható minőségű éjszakai képek készítésére. Viszont a retinánkba örökre beégett a látvány. Itthon jobban utána olvastam a dolognak. Aki nem tudná, annak most itt egy kis ismertető:

    Hivatalosan halojelenségnek nevezik ezt a légköroptikai látványt és jégkristályok okozzák. Elvileg nem számít túl ritkának a 22°-os halojelenség. Viszont az, hogy a teljes kör minden része nagyjából egyformán fényesen látszik és hosszú időn keresztül, már nem olyan gyakori. Ezeket a „szivárványokat” a 8–12 km magasban képződő fátyol és pehelyfelhőkben lévő jégkristályok okozzák. A kristályok változatos alakja és különös rendeződése, valamint a fénysugarak beesési szöge egyaránt felelős a megfigyelt haló típusáért. A jelenség lehet rövidke (pár másodperces), vagy tarthat több órán át. – írja a Wikipédia

    Szóval az interneten utánajárva egy 22°-os halojelenséget láttunk a Hold körül. Ja és a nyuszi is tojt egy óriási csokinyuszit a sátorba, amit reggeli után „Neked most véged” felkiálltással Papi lekaratézott a levesestálba. Nem tudom miért, de gyerekkoromban mindig a leveses tálba törtem össze a csoki nyuszit/mikulást. S akkor jöjjenek a képek. Innen vagy az „Új Képeink” gombról.

    Kata