• Egyéb

    50 = fél évszázad, irány Longreach!

    Papi a sárga karikában méretarány
    Papi a sárga karikában méretarány

    Ez a bejegyzés azért született, mert Papi 50 évvel ezelőtt megszületett. 🙂 Boldog Szülinapot Papi! Még legalább ugyanennyit!

    Útközben az első kempingben ünnepeltünk
    Útközben az első kempingben ünnepeltünk

    Aki ismer tudja, hogy mi nem vagyunk nagy ünneplők. Minden nap ugyanolyan. Nem vásárolgatunk egymásnak csetreszeket, hisz mindenünk megvan, amire szükségünk van. Inkább igyekszünk élményeket gyűjteni együtt. Így esett meg, hogy Papi kérésére két hétre elmentünk a Queensland-i Outback-be. Elvégre ő a szülinapos, most ő választott, én meg nem ellenkeztem. Mindegy, csak menjünk valahova. A túra Longreach városához igazodott, ahol a Qantas Ausztrál Légitársaság Múzeuma van egy 747-es Boeing repülőgéppel, na és persze több más géppel együtt. Papi ezt szerette volna látni. Én meg úgy gondoltam, ha már emiatt 2100 km-et autózunk, akkor csapjuk hozzá a dinoszauruszokat is, amik a környéken portyáztak úgy 95 millió éve.

    A biztonság kedvéért azért még három Nemzeti Parkot is felírtam a listára, de akkorák voltak a távolságok, hogy csak az egyikbe sikerült eljutnunk egy röpke fél órára, mert épp akkor szakadt le az ég.

    Nagyon nem szeretném kirészletezni a bejegyzést napokra, mert volt úgy, hogy két napot folyamatosan kocsiban ülve töltöttünk. Illetve voltak olyan múzeumok ahol 4-5 órát is elidőztünk. Egy fontos dolgot kiemelnék: ne menjünk ide nyáron! Nagyon meleg van. Tudtuk ezt, de nem volt választásunk. Ha novemberben született az emberfia, hát akkor novemberben utazunk. Mi lehet itt december-január környékén?! Még szerencse, hogy a kempingek 80 %-ában voltak medencék. Volt olyan nap, hogy este két órán át ücsörögtünk a mediben, hogy lehüljünk. Viszont ismét sikerült egy iskolaszünet-mentes időszakot elcsípnünk. Alig találkoztunk emberekkel. Voltak olyan vezetett túráink, ahol csak mi ketten voltunk. Nem kell ecsetelnem, hogy ez mennyire jó volt.

    Az útvonalunk feketével, a kis kék háromszög meg a dinoszaurusz-háromszög
    Az útvonalunk feketével, Longreach volt a cél, plusz a kis kék háromszög, ami a dinoszaurusz-háromszög

    A Queensland-i Outback-ben összesen 6055 km-et vezettünk le. Hajnali négykor keltünk, ötkor már úton is voltunk. Úgy kétszáz kilóméterre lehettünk Adelaide-től, amikor sűrű köd szállta meg a környéket. Vagy 50 méter volt csak a látótávolság. Szitkozódtunk is rendesen, de csak addig, amíg a ködből kibukkanva meg nem pillantottuk életünk első fehér szivárványát. Épp pár hónapja olvastam róla véletlenül egy cikket, ezért tudtam egyből, hogy mit is láttunk. A fehér szivárványt egyébként köd-szivárványnak is nevezik. Ritkán látható légköroptikai jelenség. Leginkább ködös időben figyelhető meg. A szivárványtól eltérően azért nem tűnik nagyon színesnek, mert a levegőben lévő, a fényt megtörő vízszemcsék sokkal kisebbek, mint eső esetén, a fény nem tud tökéletesen alkotóelemeire bomlani. Szerencsések vagyunk, jó időben voltunk jó helyen.

    Fehér szivárvány
    Fehér szivárvány

    Az út nagy részét a Barrier és Mitchell (Matilda) Highway-en tettük meg, amit én egyes számú főútként kategórizálnék. Kétszer egysávos út, 100-110 km/órás megengedett maximális sebességgel. Visszafelé igyekeztünk más belsőbb utakon visszavezetni, mert ez a Highway igencsak veszélyesnek bizonyult. Ha valaki járt már arra, tudja miről beszélek.

    A Highway egy mészárszék. Száz méterenként (!) egy elcsapott kenguru, kecske, bárány vagy tehén. A tetemek különböző oszlási fázisban, vértócsa és több száz méteren húzott vércsík mindenfelé. A tetemeken 15-30 (!) lakmározó fekete varjak vagy sólymok. Borzasztó látvány volt. Utaztunk mi már Ausztrália belsejében többször is, láttunk elütött állatokat, de nem ennyit. Ráadásul ezen a szakaszon jó pár száz (de szerintem jóval ezer fölött is lehet a számuk) vad kecskék legelnek az út és a kerítés között. Az autósok meg 110-el tépnek. Csodálkozom, hogy nem történnek nagyobb balesetek, csak állatáldozatok vannak. Nagyon balesetveszélyes!

    A helyi önkormányzat ezt még megfejelte azzal a „szuper” ötlettel, hogy a felújításra váró szakaszokat, amikről lenyúzták már az aszfaltot és felszórták murvával, na azt belocsolják, hogy ne poroljon. Kisebb tócsákat létrehozva ezzel, ami adja magát a bóklászó bárányoknak, kecskéknek. Jééé, víííííz. Itatóóóó. Gyerünk inni. A csürhe csapatostul felcsődül a tócsákhoz. Csoportok álldogálnak az út közepén. Te meg jösz 110-el. No comment. Mi a következő állatokkal kerültünk összetűzésbe az utakon: bárány, kecske, róka, ló, tehén, kenguru, emu család, varjak, sólyom, sas, varánusz gyík. Ezek mind átszaladtak, vagy komótosan átsétáltak előttünk. Papi és Döme nagyon jól kezelték a szituációt és szerencsére egyet sem csaptunk el.

    tehenek, emuk, bébi emuk, varjak-sasok, kecskék, bárányok
    Tehenek, emuk, bébi emuk, varjak-sasok, varánusz, kecskék, bárányok

    Útban Charleville felé az ember akaratlanul is elhalad egy katasztrófa helyszíne mellett. 2014 szeptember 5-én egy 53 tonna ammónium-nitrátot szállító teherautó kigyulladt, majd nem sokkal később fel isrobbant. Ez volt Ausztrália történetében az eddigi legnagyobb közúti robbanás. Egy kilóméteres sugarú körben minden elpusztult. A főút hídja és a vele párhuzamosan futó 1897-ben épült vasúti híd is megsemmisült. Még 30 km-es távolságban is érezték a robbanás erejét.

    Charleville-be beérve megnéztük a meteorológiai ágyúkat. Érdekesek voltak, mert mi még sose hallottunk ilyen szerkezetről. Az 1902-es év a leghosszabb szárazság éve volt Queensland államban. Egy osztrák tudós Albert Stiger fejlesztette ki 1880-ban ezeket a 4 méter magas acél ágyúkat. Abban az időben több mint 6000 helyen használták Európa szerte, főleg arra, hogy elhárítsák a jégesőt. Itt Ausztráliában egy helyi meteorológus-mókus kitalálta, hogy akkor ő majd ezzel az ágyúval esőre kényszeríti a felhőket. Le is gyártottak 13 ilyen ágyút és Charleville környékén felállították őket. A terv az volt hogy függőlegesen belelőnek a felhőbe és ettől majd esni kezd az eső. Hát nem működött a nagy terv. Több ágyú felrobbant az elsütéskor, így Queensland állam le is állt a gyártással, a meglévőket pedig bezúzta, csak egy pár maradt mutatóba.

    A megmaradt meteorológiai eső-ágyúk
    A megmaradt meteorológiai eső-ágyúk
    Az 58 fokos artézi forrás
    Az 58 fokos artézi forrás
    Black Stump, a fatuskó amire a műszert állították
    Black Stump, a fatuskó amire a műszert állították
    Boabfa
    Boabfa

    Blackall városát elérve először megnéztük a „Black Stump” néven elhíresült fatuskót. Ezt a tuskót használták az 1886-as queenslandi felmérések során a földmérők. Erre állították fel a műszert és innen végeztek hosszúsági és szélességi megfigyeléseket, hogy pontosítani tudják a már meglévő felméréseket. Innen átautóztunk Ausztrália egyetlen még működő gőzzel hajtott gyapjúmosó gyárába. Az üzemet 1908-ban építették és 1978-ban zárták be végleg, majd 2002-ben felújították, múzeummá alakították és megkapta a Nemzeti Örökség címet is.

    Ez az üzem nagy szerepet játszott a környéken élők életében. Munkát adott. Itt nyírták a birkákat, mosták tisztára gyapjút és bálázták. Mosáshoz a 900 méter mélyről feltörő 58 fokos artézi vizet használták. Ausztrália belső területein nagyon nehéz édesvízhez jutni, ha nem lenne ez az artézi víz, nagy bajban lennének az itt élők.  Azt tudtátok, hogy az itt lévő artézi víz telep/bázis a világ legnagyobb és legmélyebb artézi víztelepe? Én se tudtam. A blog íráskor bukkantam rá. TúravezetőJózsi azt mondta, ha magától jön fel a víz a kutadban, akkor ingyen van, ha szivattyúzod, akkor fizetni kell a vízért. Érdekes. Amúgy az üzem bemutatása nagyon jó volt. Hihetetlen gépezet-komplexumot találtak ki az okosok. Érdemes megállni és megnézni ezt a múzeumot.

    Elértünk Longreach-be, a Qantas múzeumba. Látnotok kellett volna Papi fejét mikor meglátta a Boeing 747-est…

    Ilyen volt a feje egész nap
    Na ilyen volt a feje egész nap

    A Qantas a világ második legrégebbi légitársasága. 1920 november 16-án regisztrálták be és eredetileg Winton városa (ami itt van Longreach-től nem messze) a szülőhelye, de 1921-ben átköltöztek Longreach-be. Még ma is áll az a hangár, ahol legyártották az első Qantas gépet, igaz az még vászonfedeles volt.

    Többféle múzeum belépő közül lehet választani. Gondolhatjátok Papi melyiket választotta… azt ami mindent lefed. A világon két olyan hely van, ahol kisétálhatsz egy Boeing szárnyára: itt Longreach-ben és Dél-Afrikában. Az utolsó kis mütyűr csavart is megmutató túra 2,5-3 óra hosszú. Na mi erre mentünk. Tartottam attól, hogy én halálra unom majd magam. Repülőgépek, adatok, tények, még több repülő, gombok, lámpák, bla-bla-bla. De nem. Atyaég! Nagyon jó kis túra volt. Kifogtuk Nick-et túravezetőnek. Hihetetlen volt az ürge. Repülés és repülőgép fanatikus. Nem a betanult szöveget nyomja. Saját magát képezte tovább és nem volt olyan kapcsoló a pilótafülkében vagy a gépeken, amit ne ismert volna. És higyjétek el a pilótafülke majdnem olyan, mint egy űrhajó belseje. Én még ennyi gombot, kapcsolót, kart nem láttam egy helyen. Jegyzetelni nem volt idő, na meg ki tudott volna 3 órán keresztül irogatni, így megpróbálok visszaadni 1-2 érdekességet, amire emlékszem. A túra végén kérdeztem Nick-et, hogy esetleg megvan-e, megkapható-e kinyomtatva az amit itt leadott, de mondta, hogy sajnos nem, mert rengeteg kutatói munka is van benne, ami szellemi termék. Így csak a halványuló emlékeimre támaszkodhatok.

    Az 1923-ban épült qantas hangár, ahol az első gépet gyartották. Akkor és most.
    Az 1923-ban épült qantas hangár, ahol az első gépet gyartották. Akkor és most.

    Kezdjük a Boeing 747-essel. Ha nem tűnt volna fel a képeken, akkor most szólok, hogy ennek a gépnek 5 motorja van. :o) Ha-ha-haaa. Az ötödik csak potyautas. Ezt a gépet úgy alakították ki, hogy képes legyen egy extra motor szállítására. Ha valamelyik gépnek valahol a világban elromlik a motorja, akkor ezt rövid időn belül orvosolni tudja. Viszi az utasokat és ugyanazzal a „mozdulattal” alkatrészt is szállít. A gép hasán, ha villog a piros lámpa arra figyelmeztet, hogy a motorok működnek, be vannak kapcsolva, legalábbis minimum az egyik. Nehogy beszippantson egy földi személyzetet, aki a gép körül tevékenykedik.

    Aztán kis evaporáló pipák vannak a gép hasán. Abban kiegyezhetünk, hogy a WC-k tartalmát nem a levegőben ürítik ki, mint ahogy azt sok összeesküvés-elmélet terjesztő gondolja. Ezt tartályba gyűjtik. De a kézmosó vizet felhevítik és a gép hasán lévő csöveken távozik gőz formájában. Nick elmagyarázta a gép külsején lévő összes érzékelőt. Mik azok, mit mérnek stb… Tényleg mindenhova bekukkanthattunk. Egy-két helyen még a belső burkolatokat is megbontották, hogy láthassuk milyen csövek, huzalok futnak szerteszét. Láttuk a fekete dobozt is, ami narancssárga színű és 1957-ben egy ausztrál fejlesztette ki. Voltak korábbi próbálkozások 1939-ben és 1942-ben is, de azok még csak a műszerek adatait tudták rögzíteni. David Warren 1956-ban viszont megalkotta azt, ami már a pilótafülkében elhangzottakat is tudta rögzíteni. Sajnos az Ausztrál Repülésügyi felügyelet figyelmét elkerülte David találmánya, az angolok és az amerikaiak lecsaptak rá, és elkezdték gyártani.

    A túra részeként beülhettünk a pilótafülkébe. Papi volt a pilóta, én a másodpilóta. A „kapcsolótábla” döbbenet. Bár Nick azt mondta, hogy manapság már mindent a számítógép irányít, így a pilóták mögötti fedélzeti mérnök szinte elvesztette a munkáját. Ráadásul a repülést a robotpilóta vezetei, a kapitány csak a fel-és leszállásban vesz részt, na meg persze, ha valami gikszer van, akkor közbelép. A pilótafülkén kívül még beleállhattunk a repülőgép motorjába és sétálhattunk a szárnyán is. Fel-le ugrálással Nick demonstrálta, hogy mennyire flexibilisek a szárnyak. Van olyan gép (a Dreamliner), aminek a szárnya vége fölfelé és lefelé is 7-7 métert képes mozogni, azaz összesen 14 métert. Már-már olyan, mint a szárnyát csapkodó madár.

    Bal felső kép ahol a koszos vizet elgőzösitik, jobb alsó kép a kis piros lámpa, ami jelzi, hogy a motorok működnek vagy sem
    Bal felső kép ahol a koszos vizet elgőzösítik, jobb alsó kép a kis piros lámpa, ami jelzi, hogy a motorok működnek vagy sem
    A zöld váz mögött láthatóak a Boeing mechanikus huzaljai, ma már nem így irányítják a gépeket. Jobb alsó narancssárga doboz a fekete doboz.
    A zöld váz mögött láthatóak a Boeing mechanikus huzaljai, ma már nem így irányítják a gépeket. Jobb alsó narancssárga dobozok a fekete dobozok.

    qantas4 qantas5

    qantas1

    A Boeing 747-es szárnyán
    A Boeing 747-es szárnyán
    Papi a pilóta, én a másodpilóta
    Papi a pilóta, én a másodpilóta

    Miután kivégeztük a 747-est, jött a 707-es Jet. Nick elmondta, hogy ezt a Jet konstrukciót nagyon szerették az emberek. Sok gazdagnak lett ez a magángépe. A gyártó a kezdetek kezdetén készített egy 707-es magángépet egy arab sejknek, abban az időben (nem emlkészem melyik évben, de mintha 30-40 évvel ezelőtt) 51 millió dollárért. Hálószoba, fürdőszoba, társalgó, minden volt benne, mint egy földi házban. A mosdókagylók 24 karátos aranyból voltak. Viszont elkövetett egy hibát, az ülőgarnitúra bőrfelületét disznóbőrből készítette. A sejk azt mondta, hogy így neki nem kell. A cég majdnem csődbe ment emiatt. Mondjuk azt nem értem, hogy miért nem kapták ki egy mozdulattal a szófát, fotelokat és dobták ki, majd miért nem tettek bele egy nem diszóbőröset…?! Végül fillérekért vette meg egy amerikai milliomos – mesélte Nick.

    A múzeumi példány Boeing 707-es a legelső jet, amit Ausztráliában regisztráltak . Ezzel a géppel még Michael Jackson is többször utazott, amikor Jackson Five-ként koncerteztek. Aztán annyira megszerette, hogy vett egyet magának. John Travoltának meg az utoljára legyártott példány van meg ebből a géptipusból. Tíz napig tartott hazarepültetni a gépet a múzeumba Angliából, mert már nem volt olyan jó állapotban. Útközben „összefutottak” Travolta-val és készítettek egy olyan képet a kifutón, hogy a Qantasi legelső és a „szalagról” lejövő legutolsó Jet két orra majdnem összeér. Furcsa érzés volt végigsétálni egy magángép belsejében. Valószínű (inkább tuti biztos), hogy soha többet nem lesz alkalmunk ilyen „rongyrázásban”. Lehetőségünk volt bekukkantani Gazdagékhoz. A csoport, amit Nick vezetett 2×2 főből állt. Király! A belépővel még a múzeumot is végig lehet nézni, így több mint 4 órát töltöttünk el ott. De szerintünk megérte az árát, főleg ha sikerül kifogni Nick-et! Csak ajánlani tudjuk.

    Ez volt a 707-es magángép
    Ez volt a 707-es magángép

    Ezzel véget is ért Papi része. Jöjjenek a dinoszauruszok! Bár szerintem az 5 dinó-múzeumból (cseppet se vagyok önző) volt 1-2, ami Papinak is nagyon teszett. Mivel mi tudtuk, hogy mind a 4 múzeumot meg szeretnénk nézni a „Dinó-háromszögben”, ezért rákérdeztem a kombinált jegyre. Volt nekik. Így 15 dollárt lehet spórolni per fő. A kombinált jegy 95 dollár, külön-külön meg 25+5+25+55=110. Sok kicsi sokra megy alapon. Sajnos az ötödik múzeum nem esik bele ebbe a kombinált jegybe, mert az messzebb van a „Dinó-háromszögtől”. Ide 30 dollár a belépő, amit sokallottam, de erről majd később. Azért nevezik dinoszaurusz-háromszögnek, mert a három város, ahol a múzeumok elhelyezkednek egy háromszöget adnak ki.

    Csak óvatosan! Bóklászó dinoszauruszok!
    Csak óvatosan! Bóklászó dinoszauruszok!

    Kezdjük a legjobbal (Lark Quarry), ami ráadásul az első volt a sorban. Ezért 110 km-et kell egy elég rossz minőségű földúton zötyögni. Oda-vissza 220 km és kb 3 óra el is megy rá, plusz egy óra a múzeumra, plusz ha még túrázni is szeretnénk a két kiépített ösvényen a múzeum körül. Szóval majdnem egy egynapos móka. A parkolót és a múzeumot egy kb 50 méter hosszú híd köti össze. A hidat úgy alakították ki, hogy a földtörténeti időben visszafelé utazzunk. A híd eleje a jelen és ahogy sétálunk a múzeum felé ismertető táblák jelzik, hogy hány millió évnél járunk, az épp melyik földtörténeti kor és ott milyen élőlények éltek. Amikor átérünk a híd túlsó végére 95 millió évvel ezelőtt vagyunk egy tó partján (a híd alatt volt a tó). Abban az időben itt buja erdő volt, tóval és rengeteg patakkal. Most pedig ha megnézitek a képeket kietlen, száraz, vörös sziklák.

    Lark Quarry, a dinoszaurusz lábnyomok
    Lark Quarry, a dinoszaurusz lábnyomok. Sűrű erdőt és a völgybe egy tavat képzeljünk el.

    A leletke egy darabját 1960-ban a helyi farmer találta meg. Véletlenül felfordított egy szikladarabot és a másik oldalán egy 3 ujjú lábnyomot vett észre. Először azt hitte csirke lábnyom. 1971-ben tudósok jöttek el hozzá a queenslandi múzeumból, mert hallották, hogy talált valami érdekeset. Kiderült, hogy ezek nem csirkék, hanem dinoszauruszok. 1976-ban önkéntesek kíséretében a múzeum megkezdte a feltárást. 18 hónapig tartott. Nehezítette a munkát, hogy mindentől távol esett, szélsőséges időjárás (nagyon meleg) volt és szinte nem vezetett út oda. Láttunk mi már ősállat lábnyomokat Ipolytarnócon, de ez más.

    Háromféle dinoszaurusz lábnyomot lehet itt látni. A teória alapján 95 millió évvel ezelőtt 150 kistestű (csirke és strucc méretű) növényevő dinoszaurusz iszogatott a tó partján. A fák mögül egy T.Rex-hez hasonló húsevő dinó figyelte őket, majd kirohant, hogy elkapjon egyet-kettőt ebédre. A pánik, a menekülés, a terror az, ami itt „belefagyott” a kőzetbe. Egyenlőre sehol a világon nem találtak ehhez hasonló lábnyomokat. Látszik, ahogy a nagy húsevő dinó beront a csorda közé, az utolsó lábnyomok távolsága rövidebb, mint az első 6-7 darab. Ekkor lassult le, kisebbeket lépett, jobbra-balra nézett, irányt váltott, kereste kit kapjon el. Ezek a lábnyomok picit megcsúsztak, elmosódottabbak. Próbálta magát stabilizálni a sárban.  Az elsőkből a tudósok még a sebességét is ki tudták kalkulálni. H-i-h-e-t-e-t-l-e-n látvány volt! Én még libabőrös is lettem. Négy év geológiai suli után most  először éreztem azt, hogy de kár, hogy nem ezen a vonalon haladtam tovább. Sebaj, a rajongás megmaradt, szerintem nyugger koromban is gyűjteni fogom a „kavicsokat”. A csirke méretű lábnyomok hegyesek, a strucc méretűé legömbölyítettek és a nagy 50 centiméteresek pedig a ragadozóé.

    Az internetről letöltött magyarázó kép
    Az internetről letöltött magyarázó kép
    A mi képünk a három különféle dinoszaurusz lábnyommal
    A mi képünk a három különféle dinoszaurusz lábnyommal

    LarkQuarry4A lelőhelyen több mint 3300 láblenyomatot számoltak össze. Mi ketten voltunk csak és addig maradtunk, ameddig akartunk. Gizi elmondta azt is, hogy ahhoz, hogy ilyen jó állapotban megmaradjanak rengeteg véletlen egybeesésnek kellett megtörténnie. És itt ez mind teljesült. Félelmetes. Először is a tó partján lévő sár állaga pont jó volt. Nem túl puha, mert akkor „elfolytak” volna a lábnyomok, és nem túl kemény. A nap nem sütötte a nyomokat túl sokáig, így nem száradtak ki és nem töredeztek/repedeztek szét. Nem volt nagy vízmozgás, ezért a nyomok nem mosódtak el. Két-három nap elteltével be is temetődtek.

    Ráadásul a nyomokat egy vékony (pár mm vastag) vas-oxidos réteg is fedi, ami megkönnyítette a feltárást. Ahogy pattintották szét a sziklákat, azok pont ennél a „vas” rétegnél nyíltak szét és ezáltal épen maradtak a nyomok. Kb fél méterrel ezen réteg felett és pár millió év elteltével egy újabb lábnyomos réteg rakódott le, de arra nem került ebből a vas-oxidos rétegből. Ezért azokat a lábnyomokat nem tudják ennyire egyszerűen és szépen kifejteni. A képen látható még két párhuzamos csík is megkövesedve. Mi van? Lovaskocsi a dinoszauruszi időkből??!! :-o) Ha-ha-haaa. Egyből rákérdeztem Gizinél, hogy mi ez. A tudósok úgy gondolják, hogy ezek kidőlt fák/rönkök/gallyak lehettek, amik szép lassan csúsztak lefele a tó partján a sárban/agyagban. Gizi az Észak-Amerikában lévő vándorló kövekhez hasonlította a jelenséget. De jó lenne, ha tudnánk az időben utazni! Ja és a Jurassic Park című film készítésekor eljöttek ide a készítők, hogy tanulmányozzák a lábnyomokat.

    Itt látható az a vékony vas-oxid réteg, ami miatt ilyen jól fennmaradtak a lenyomatok
    Itt látható az a vékony vas-oxid réteg, ami miatt ilyen jól fennmaradtak a lenyomatok

    A Hughenden-i múzeum nem nagy durranás. Mondjuk erre a belépő árából is következtethettünk volna. Öt dollár. Egy nagy raktárépület-szerűségbe felhalmoztak mindenféle fosszíliát. A legnagyobb bajom az volt, hogy mindenhonnan (Chille, Mexikó, Amerika, Oroszország, Kína…stb) összevásárolt leletek voltak összekeverve helyiekkel. Voltak szép és érdekes példányok is, de picit hangulat romboló volt, de ez az én véleményem.

    fossziliak5
    Hughenden-i múzeum, a közelben talált Muttaburrasaurus csontváza
    Hughenden-ben ésRichmond-ban még a kukák is ősállatok vagy dinoszauruszok.

    Harmadik volt a Richmond-i múzeum. Ez is kihagyhatatlan és itt a környéken talált fosszíliák vannak kiállítva. Rengeteg! 1150 különleges tengeri fosszília, merthogy ez a múzeum csak a tengeri ősállatokról szól. 100 millió évvel ezelőtt Ausztráliának volt egy sekély beltengere, amiben hemzsegtek az élőlények. Itt találták meg Ausztrália legszebb és legteljesebb tengeri fosszíliáit. A múzeumban látható „Penny” a plezioszaurusz, „Wanda” Ausztrália eddig megtalált legnagyobb fosszílis hala és „Krono” Kronosaurus queenslandicus a 10 méter hosszú hüllő, aminek az állkapcsa 1,6 méter és a világ egyik legteljessebb fosszíliája (felnőtt példányok álkapcsa a 2,7 métert is elérhette). Amúgy a leghíresebb Kronosaurust is itt találták meg Richmond mellett 1926-ban, majd átszállították amerikába a Harvard egyetemre. 25 évbe telt amíg kipreparálták a kőzetből. Mindezek mellett rengeteg teknős, ammonita, hal, szárnyas gyík (Pterosaurus) és más egyéb ősi tengeri állat maradványai láthatóak igen jó állapotban. A Plezioszaurusz csontjain például két abnormalitást is felfedeztek. Egyet az állkapcsán, egyet a nyaki csigolyán, amit arra fognak, hogy valamiféle ragadozó kaphatta el a nyakát, de túlélte a támadást.

    A 100 millió évvel ezelőtti beltenger mérete
    A 110 millió évvel ezelőtti beltenger mérete, a narancssárga háromszög a dinoszaurusz-háromszög
    A richmondi múzeum bejárata
    A richmondi múzeum bejárata
    Tengeri fosszíliák (ammonita, teknős, hal)
    Tengeri fosszíliák (ammonita, teknős, hal)

    fossziliak13

    Penny a Plezioszaurusz

    fossziliak10

    Wilson
    Wilson a Platypterygius
    Wanda
    Wanda a Cooyoo fish

    A várostól nem messze két helyen is lehet fossziliák után kutatni. Cápafogakat, kagylókat, csigákat lehet találni. A szerencsésebbeknek nagyobb „hal” is akad a horgára. 2014-ben egy négytagú család nyaralt ezen a környéken és ha már itt voltak, kimentek az egyes számú „kutató” helyre. A 7 éves kislány mondta, hogy itt túrjunk. A család elkezdett kapirgálni. Az apuka észrevett egy hokikorong alaku valamit egy szikladarab alatt. Óvatosan továbbtúrtak, újabb hokikorong, majd egy állkapocs-csont és fogak szanaszét. Ekkor szóltak a múzeumnak, akik 4 hónapig pucolták le a kőzetet róla. Egy Platypterygius-t találtak, a csontváz itt van kiállítva a múzeumban és a család nevezhette el, a Wilson nevet kapta.

    Richmond környéke nemcsak tengeri élőlényekben bővelkedik, hanem Moon Rock (Hold kő) is található errefele szépszámban. Ne örvendjünk annyira, nem a Holdról „lepotyogott” kövekről van szó. Semmi köze az igazi Hold-hoz. Szerintem a neve az alakja miatt kapta a Hold jelzőt, mert olyan tökéletes gömb, mint a telihold. Ezek a kövek 100 millió évvel ezelőtt az Eromanga tenger fenekén képződtek hasonlóképpen mint az igazgyöngy a kagyló belsejében. Valamiféle tárgy (kagyló, csont) köré kalcium karbonát koncentrálódott, majd nőttön-nőtt a lerakódás körülötte, mígnem tökéletes gömbök képződtek. Méretük a golf labda és a kocsi mérete között mozog. Szerettünk volna egy labda méretűt hazahozni, de nem volt időnk a „vadászatra”. Ami késik nem múlik, télen úgyis visszajövünk ide gyűjtőútra. Szeretnénk egy kicsit ősállatok, opál és Hold-kő után kapirgálni. A nagy meleg miatt nem tudtunk elegendő időt szánni rá.

    Moon Rocks
    Moon Rocks

    Az utolsó múzeum a Dinoszaurusz-háromszögben az Australian Age of Dinosaurs Winton mellett. Erről a benyomásunk olyan 50-50, jó is volt meg nem is. Többre számítottunk a 3 órás túra alatt és sokalltuk az 55 dolláros belépőt. A múzeumot megálmodó ürge, aki egy juh farmer és talált 1-2 csontot a földjén, úgy gondolta, hogy akkor ő most itt felépít egy Természettudományi Múzeumot, merthogy igazából nincs ilyen múzeuma Ausztráliának, mondta a túravezető. Ezért most ő a várostól 25 km-re talált egy szép helyet és ott elkezdte építgetni a komplexumot. Most még nem nagy durranás, ezért nem értjük a horribilis belépőt. A túra egy kanyon túrával kezdődik. Minibusszal elvisznek a kanyon bejáratához, ahonnan gyalogosan járjuk be a kanyont egy kiépített pallón. A túravezető elmondja azokat az infókat, amit már a többi múzeumban magunkba szívtunk. Az egyes pontokon pedig fém szobordinoszauruszok mutatják meg magukat. Az egyik ilyen szoboregyüttes a már korábban megtekintett Lark Quarry lábnyomos életkép megelevenítése. Az egyetlen pozitívum, hogy a kanyon nagyon szép.

    Dinoszaurusz kanyon
    Dinoszaurusz kanyon

    DinoKanyon1

    Lark Quarry-ből ismert életkép. Menekülnek a kis növényevő dinoszauruszok.
    Lark Quarry-ből ismert életkép. Menekülnek a kis növényevő dinoszauruszok.
    A vadász
    A vadász
    Rosszkor rossz helyen...
    Rosszkor rossz helyen…

    Második része a túrának, hogy bevisznek a laborba, ahol a dinó csontokat preparálják. Na ez mondjuk érdekes volt. Itt elmondták, hogy ha időben befoglal az ember, akkor két extra túrára is el lehet menni. Az egyik, hogy kivisznek a kutató területre és ott lehet dinó csontok után kaparászni a „nagyemberekkel”. A másik, ha elmúltál 12 éves, akkor a laborban preparálhatod az igazi dinó csontokat olyan speckó eszközökkel, amilyeneket a fogorvosok használnak. A végén még egy bizonyítványt is kapsz, hogy akkor Te egy „profi” preparáló lettél és önkéntesként vagy alkalmazottként dolgozhatsz a múzeumnak. Nagy szükség van preparálókra, mert rengeteg dinoszaurusz csont vár arra, hogy kifejtsék. Gizi elmondta, hogy minden évben CSAK három hetet ásnak terepen. Egy nagyobb csont (koponya vagy comb csont) preparálása ugyanis kb 3 évig tart. Ha többet ásnának ki belefulladnának a fosszíliákba. Volt a laborban egy Józsi, aki egy hatalmas növényevő dinó lábujját preparálta már 3 hónapja és azt mondta 1-2 héten belül meglesz vele. Rengeteg maradvány van a környéken.

    Preparálásra váró csontok a védő gipszburkolatban. Azonos színek egy dinoszauruszhoz tartozó csontok.
    Preparálásra váró csontok a védő gipszburkolatban. Az azonos színek egy dinoszauruszhoz tartozó csontok.
    A csóka már három hónapja kaparássza egy dinoszaurusz lábujját. Még 1-2 hét és meglesz...
    A „Csóka” már három hónapja kaparássza egy dinoszaurusz lábujját. Még 1-2 hét és meglesz…
    Igazi, nem másolat!
    Combcsont. Igazi, nem másolat!

    A harmadik része a túrának egy állandó hőmérsékleten tartott szoba, ahol pár érdekes dinó csontot tartanak. Nem replikákat, eredeti csontokat. „Banjo”-t, Ausztrália legteljesebb húsevő dinoszaurusz csontvázát és „Matilda”-t az óriási növényevő sauropodát. Az érdekessége ennek a két dinónak az, hogy egymás mellett találták meg a két csontvázat. A teória az, hogy a nagy növényevő csapdába esett az agyagos-mocsaras talajban, a „kis” húsevő meg úgy gondolta, hogy akkor egy jót lakmározik belőle. Odaszaladt, a nagy még az utolsókat rúgta és a farkával odacsapott, hogy takarodj. Ezzel agyon is csapta a húsevőt és mindkettőjük csontváza megmaradt. Az itt bemutatott csontok amolyan etalon csontok. Ha bárhol a világban találnak ehhez hasonló fosszíliákat, akkor azokat ezek alapján azonosítják be.

    Az ötödik dinó-múzeum távolabb esik a dinó-háromszögtől. Ezt azért látogattuk meg, mert itt van kiállítva Ausztrália legnagyobb dinoszaurusza, amit Eromanga falu közelében találtak meg. Eromanga Ausztrália legtávolabbi városa a tengertől. Ez a múzeum is vegyes érzéseket váltott ki belőlünk. Jó volt, de nem annyira, hogy 30 dollárt megérjen. Többre számítottunk. Itt van Ausztrália legnagyobb dinoszaurusza, Cooper. Csak a combcsontja 2,2 méter hosszú. A teljes állat 30 méter hosszú és 6-7 méter magas volt és a Titanoszauruszok csoportjába tartozik. Ide tartoztak a legnehezebb élőlények, amelyek valaha jártak a Földön és „Cooper” benne van a világ tíz legnagyobb dinoszaurusza között. Nála már csak az Argentínában megtalált Argentinosaurus nagyobb, neki a combcsontja 2,4 méter hosszú.

    A múzeumban jelenleg három nagy titanoszaurusz dinót preparálnak: Cooper-t, Zac-et és Tom-ot. Cooper-nek eddig 10%-át, Yac-nek 60%-át találták meg. Vicces, hogy a terepről behozott, gondosan gipszbe betekert fosszíliákat színekkel jelölik. Egy dinóhoz egy szín tartozik és mindig adnak egy nevet a dinóknak, így könnyebb hivatkozni rájuk. Meg szerintem így sokkal személyesebb, közvetlenebb mikor beszélnek róluk. A múzeum csak egy nagy raktárhelyiségből áll, ahol 1-2 csont van kiállítva, meg ahol a preparálás folyik. Van egy elzárt szoba, ahol az igazi „kincseket” őrzik. Cooper eredeti combcsontját és még sok más gyönyörű állapotban fennmaradt csontokat. Egy baj van, tilos fényképezni. Mi van? Harminc dollárért??!! Cseppet kiakadtam, hogy mire ez a nagy titkolódzás. Hiszen még az előző helyen is, ahol az etalon csontokat tartották lehetett fényképezni. Akkor itt miért nem? Mert nem és kész. Punktum. Na ezért nem adtunk csak másfél csillagot az ötből erre a helyre.

    Cooper a Titanoszaurusz. A jobb oldali képet a túravezető készítette. Fényképész zseni...!!!
    Cooper a Titanoszaurusz. A jobb oldali képet a túravezető készítette. Egy zseni… csak a lényeg maradt le majdnem…
    gaddhghg
    Diprotodon fogak, Pleisztocén korból (2,5 millió – 30 000 év)

    A Porcupine Hasadék volt az egyetlen nemzeti park, amit meg tudtunk látogatni. A többi egyszerűen nem fért bele az időbe. Ezt is csak kutyafuttában láttuk, mert mikor odaértünk épp akkor szakadt le az ég. Dörgött, villámlott és dézsából ömlött az eső. Gyors kinéztünk a kilátóról a hasadékra, de le már nem tudtunk mászni a hasadék aljára. Fél órát ácsorogtunk az esőházban, vártuk hátha kitisztul és le tudunk menni, de nem volt szerencsénk. Mindenesetre felülről is lenyűgöző látványban volt részünk. Ezt a kanyont úgy is hívják, hogy Ausztrália Grand Kanyonja. Hasonló az amerikai Grand Kanyonhoz, csak kicsiben. Itt is egy folyó vágta bele magát a a több millió évvel ezelőtt lerakódott üledékes kőzetbe. Nyolc réteget sikerült megkülönböztetniük a tudósoknak a 40-50 méter mély kanyonban. A kanyon legszélesebb pontján van egy piramis nevű képződmény, ehhez szerettünk volna legyalogolni. Úgy néz ki van még mit bepótolni ezen a környéken.

    PorcupineGorge1PorcupineGorge2PorcupineGorge3Ha már azon a környéken bóklásztunk, hogy hogy nem útba esett a Krokodil Dundee (Crocodile Dundee) ausztrál vígjátékban szereplő kocsma, a Walkabout Creek Hotel McKinlay falucskában. Itt forgatták a kocsmajelenetet. A kocsma előtt pedig ott áll az a teherautó ami szintén szerepelt a filmben.

    walkabout1walkabout2walkabout3Hát röviden ennyi. Ez most inkább múzeumos kiruccanás volt. Tudnám még fokozni a fosszíliákat, Papi meg a repülőgép adatokat, de nem szeretnénk untatni senkit. Mi nagyon élveztük. Rengeteg érdekes dolgot láttunk és rengeteg hasznos információt olvastunk/hallottunk. Akár már holnap visszamennénk a queenslandi outback-be, hisz a nemzeti parkok, természeti látványosságok egy az egyben kimaradtak.

    Egy fontos sajtóközlemény: Longreach-ben (Queensland állam közepén) a Melbourne Cup (lóverseny) napja munkaszüneti nap! Mi sem tudtuk. Azt tudtuk, hogy Viktória államban ez szünnap, de ki a fene gondolta volna, hogy egy távoli város Queensland-ben is megtartja, úgy hogy az egész queenslandi állam meg nem. Nem igazán tudjuk, hogy ez miért alakult ki, ha valaki tudja világosítson fel, mert minket eléggé meglepett. Épp aznap akartunk elindulni az állam közepe felé és szerettük volna feltölteni a hűtőt kajával meg vízzel a nagy útra, de minden zárva volt.

  • Egyéb

    A Murray Expedíció

    Irigységet érzünk, de a jó értelemben vett irigységet. Mi is szeretünk utazni, szeretjük a kihívásokat, a szép tájakat, az érdekes dolgokat, a természetet. Egyik kedves barátunk, Tamás nem kevesebb, mint egy 2500 km-es túrát tervezett. Azt tűzte ki célul, hogy teljesen egyedül kenuval végigevez a Murray-folyónkon. A felső, keskeny szakaszt gyalogszerrel járja be, felkeresve a folyó forrását, majd, ha már elég mély a folyó kenuba pattan és meg sem áll a torkolatig. Valahol legbelül úgy érezzük, hogy ezt mi is nagyon szívesen végigcsinálnánk, de nem vagyunk olyan „tökösek” , mint Tamás.

    Azok, akik rendszeres utazók és nem utazási irodák által szervezett nyaralásokon nevelkedtek tudják, milyen komoly előkészületekre, tervezésre, adatgyűjtésre, bejárásra van szükség egy ilyen „expedíció” megszervezéséhez. Örülünk, hogy a tervezési fázisban egy ici-picit mi is be tudtunk segíteni a céges légifotókkal egy 1,5-2 km-es fekete folt esetleges leküzdésében.

    Azt is tudjuk, hogy biztos akad 1-2 olyan itteni olvasónk, és persze otthoni követőink is, akik szívesen olvasnának Ausztrália leghosszabb folyóján tett utazásáról. A folyó történetéről, érdekes tényekről, a megpróbáltatásokról, mindeközben szép képeket nézegetve.

    Aki nyomon szeretné követni, az klikkeljen az alábbi linkre:

    http://uton.net.au/