• Egyéb

    WA Trip –> 60. Utolsó nap (Day 60 – The Last Day)

    Hazaértünk. Összesen 16260 km-t mentünk a 60 nap alatt. Junior 2373,5 liter üzemanyagot fogyasztott el. A túra utolsó 60-dik napja ciklámennel a térképen. A kör bezárult. De nem kell elkenődni, nemsokára csinálunk egy újabb kört!

    Reggel 6:45 utolsó sátorcsukás. Elindultunk.
    Ausztrália középvonalán. Kimba pont Ausztrália felezővonalára esik. Innen kelet ugyanolyan messze van, mint nyugat.
    Egy újabb festett gabona siló. Bővült a gyűjteményünk. Már Kimbában járunk.
    A 8 méter magas Big Galah Kimbában. Az egyik évben április elsején Bolondok Napján valaki egy tojást rakott a fészekbe. Innen tudják az emberek, hogy a Big Galah nőstény.

    Már Port Augusta-ban vagyunk. Innen már csak 3 órányi vezetésre van Adelaide.

    Már Port Wakefield-ben vagyunk, egy órányira Adelaide-től. A jól megérdemelt malacbőr, amit itt készítenek.

    Nyugat-Ausztráliában augusztus/szeptember környékén virágoznak a vadvirágok. Picit felkapták ezt a dolgot. Külön prospektusokat adnak ki erre az alkalomra, útvonalakkal illetve magyarázattal mikor melyik virág hány napig virágzik. Ja és külön erre a célra legyártott közúti táblákkal terelik az embereket, hogy mi merre. Mi nem feszültünk rá nagyon erre a fű-fa-vadvirág vonalra, de ha “szembe jött” egy akkor azért kattintottunk. Íme egy szűk kis válogatás a tavaszi virágba borulásról. Voltak azért színes virág mezők.

    Unalmas perceimben (nem sok ilyen volt) összedobtam egy mozaikot. Bal: tervezett, Jobb: megvalósulás.
    Ha már ennyire ráértem gyors felskicceltem a WA túrát az eddigiekhez. Maradtak még fehér foltok amiket satírozgathatunk!

    A következő utunkra, ami jövő júliusban lesz már most veszünk fel előjegyzéseket. A férőhelyek száma korlátozott, aki nem szeretne lemaradni időben jelezze utazási szándékát. Köszönjük, hogy ismét a Junior Tours-al utaztak!

  • Egyéb

    WA Trip –> 57-59. nap (Days 57-59)

    Sziasztok! Utolsó előtti gruppolás. Tartjuk a tervet hazafele. Holnap délutánra meg is érkezünk. A lenti térképen az 57-59 napok útvonala látható. A piros a vasárnapi kószálás Kalgoorlie környékén. Kék = hétfőn megcéloztuk Adelaide-t és eljutottunk WA/SA határához. Ciklámen = a mai nap, kedd és Wudinna-ig jutottunk. Holnapra már csak 560 km marad.

    Sajnos időhiány miatt nem tudtuk megnézni Eucla-ban a homokdűnéket. Viszont a bálnáknak leadták a drótot, hogy a mai napon érkezik Junior Tours és szép számban megjelentek a tiszteletünkre. Bálna pipa!

    Ismét áthaladtunk Ausztrália leghosszabb egyenes útján. Uncsi volt.
    Ameddig a szem ellát (és még azon is túl) nyíl egyenes.
    Bóklászó tevére, wombatra, kengurura figyelni kell.

    A Nullabor fennsík több száz kilóméteres szakaszán öt db kisrepülő leszálló/felszálló pályát alakítottak ki. Szóval ha a visszapillantóban egy kisrepcsi tol le az útról, nem beszarni, gyors félreállni!

    Voltak akik nagyon elhivatottak voltak. Vagy inkább csak őrültek?

    Ez biciklivel…
    Ez gyalog!

    De ezeknél az a család volt zizzentebb, akik a 660 km hosszú Gibb River utat nyomták végig biciklivel és két gyerekkel. Az egyik 4, a másik 6 év körüli lehetett.
    Nem hittünk a szemünknek. Azon a szar korrugétid úton. A kocsiban meg lehetett fulladni a portól, hát még a biciklin ha elment melleted egy autó. A gyerekek ruhái egymerő por. Az arcuk olyan poros volt mint a kéményseprők szénporos arca. Mindkettőnek a biciklikormányára volt kötözve a kedvenc plüss állata, amik már feketék voltak. A szívünk szakadt meg.

    Kanyarodjunk vissza a Nullabor fennsíkhoz, ami a világ legnagyobb kiterjedésű mészkőfennsíkja. Az óceánnal pedig magas, függőleges sziklafallal találkozik. Korábban írtunk erről a blogon, mert erre már jártunk. Ott részletesen kitagkaltuk a Nullabor fennsíkot.

    WA/SA határ. Komoly ellenőrzés. Semmi zöldség-gyümölcs nem léphet át.
    Na ki a Zsebibaba?
    Tegnap 10 anyabálnát a kölykeikkel és 2 magányos bálnát láttak.

    Ma mi legalább 8 bálnát számoltunk össze, amiből 4 volt anyabálna kölykökkel. Múltkor zéró bálnát láttunk itt. Most mákunk volt. A bálnák májustól októberig úsznak ide fel hogy itt pottyantsák ki a bébibálnákat.

    Anya és kölyke.

    Moby Dick épp kifújja a levegőt.
    Ott a távolban az egyik integet, látszik az uszonya.
    Ezen meg kettő van. Van rajta több is csak azok nagyon távol vannak.
    Ezen meg kettő van. Van rajta több is csak azok nagyon távol vannak.

    Nagy élmény volt. Vagy egy órát bámultuk őket. Egész közel úsznak a sziklához. Egy távcső mondjuk jól jött volna, de mindkettő otthon maradt. Akinek nincs esze, legyen notesze…

    Ismét szembe jött egy méretes szállítmány. Teljesen félre kellett Juniornak állnia.

    Ennyi történt a hosszú, unalmas, szinte egész napos kocsiban üléses napokon.

    Tervek/célok mindig kellenek, különben unalmas az élet. Én találtam magamnak egy új életcélt. Papi nevében nem nyilatkozom, de az enyém ez:

    Angol nem beszélni: szükségem van egy 6 hónapos szabadságra. Évente kétszer!

    Holnap jön a finálé.

  • Egyéb

    WA Trip –> 48-56. nap (Days 48-56)

    Kedves Utasaink. Hallgatásunk oka: lementünk a térképről. Mióta keletnek fordultunk és elhagytuk Geraldtont nincs térerő. Most is csak azért van mert az információs központ ad ingyen wifi-t. Minden rendben, lassan csorgunk haza. Amint lesz térerő jövünk a képes beszámolóval. Na. Ismét civilizált helyen vagyunk. Elértük Kalgoorlie-t. A térképen különböző színekkel az elmúlt 9 nap útvonala látható. Kicsit eltértünk a tervtől. Ahelyett hogy a déli gabona vidéken jöttünk volna keresztül, picit északabbra az aranymezőkön át értünk Kalgoorlie-ba. Innen sajnos 3 hosszú unalmas napba telik míg hazaérünk. Olyan, mint a túránk első 4 napja volt.

    Days 48-56.

    Két kellemetlen dolog kísérte végig ezt a 9 napot. Papinak ismét volt egy maratoni 7 napos fejfájása. Elég szarul volt. A másik hogy állandósult a legyek jelenléte. Elég kellemetlen. Azt beszéltük Papival, hogy mennyire jó és élvezetes volt végigtúrázni azokat a gyönyörű szurdokokat korábban legyek nélkül. Biztos vesztett volna az élvezeti értékéből ha légyhálóban kellett volna végiggyalogolni azokat.

    Az utolsó nagyobb túránk az Indiai Óceán partján a Kalbarri Nemzeti Parkban volt. Úgy írnám le, mint Ausztrália Grand Canyon-ja. A Murchison-folyó vágta bele ezt a mély völgyet a homokkőbe. Nagyon szép volt. A park bejáratánál parkőrJózsi megkérdezte hogy biztos be akarunk e menni és hogy van e elegendő víz nálunk, mert tegnap is 41 fok volt és ma is annyi lesz. Cseppet meleg volt. Ráadásul a völgyben ez meg is rekedt. Küzdöttünk rendesen. Egy rövidebb és egy hosszabb 6 km-es túrát azért lenyomtunk. Azt a 6 km-est nem kellett volna, nem nagy szám volt. Így viszont a 8 km-esre már nem neveztünk be. Örültünk hogy a 6-ot túléltük. Pedig szerintem a 8-as szebb lett volna. Pótolni fogjuk.

    Képzeljük el ezt a völgyet 400 millió évvel ezelőtt, amikor a vízből kimerészkedő bátrabb állatok elkezdték benépesíteni a szárazföldet. Rengeteg ízeltlábú fosszíliát találtak itt. Például ezt a 40-50 cm-es skorpió szerű állat lábnyomait. Félelmetes lehetett.

    Majdnem élethű méretben. Ekkorák voltak.
    Ez pedig a „lábnyomuk” a megkövesedett agyagban. Papi lába ott van méretaránynak!
    Kalbarri Nemzeti Park
    Kalbarri Nemzeti Park – „Z” Bend, mi magyarok otthon „S” kanyarnak hívjuk.

    Ablak a természetre (szabad fordításban), amúgy Nature’s Window az eredeti neve, Kalbarri Nemzeti Park.

    A nemzeti park két szakaszra bontható. A belső völgyre és a tengerparti sziklás részre, ami picit olyan, mint a Viktória államban lévő 12 Apostolok partja. Mindkét részt bejártuk. A tengerparti részén a parknak a sziklák színe volt különleges illetve a furcsa kis “csövecskék” a 420 millió éves homokkőben. Rengeteg volt belőlük. Ezek nem mások, mint egy vízi féreg/giliszta/kukacok által ásott lyukak a homokban, amik kitöltődtek és fennmaradtak.

    Ösvény a tengerparti részen – Kalbarri Nemzeti park.
    Gomba szikla. Felmásztunk oda és még sikerült időben lejönni, mert jött a dagály.
    És betakarta a gomba sziklát.

    Szivárvány Völgy – Kalbarri Nemzeti Park

    A „csövecskék”, amik kukac-lyukak.

    Port Gregory-ban a Hutt Lagúna, ami egy rózsaszín lagúna miatt áltunk meg. Hogy jól látszódjanak a színek, most nem a rózsaszín ingemet vettem fel.

    Geraldton-ban van Ausztrália legmagasabb fémből épült világító tornya. 1878-ban épült, 34 m magas és 26 km-ről látszik a fénye.

    Geraldton-ban is meg még legalább két másik helyen is az országban van emlékmű a HMAS Sydney hadihajónak. HMAS = Her Majesty’s Australian Ship (Őfelsége Ausztrál Hajója). Nagy veszteség volt ez az ausztráloknak. 1941 november 23-án a Kormorán nevű német hajó, ami már egy éve cirkált és az volt a feladata, hogy ellenséges hadihajókat süllyesszen el, alig fél perc alatt harcképtelenné tette az ausztrálok büszkeségét és alig 5 perc alatt elsüllyesztette a HMAS Sydney-t. A fedélzeten lévő teljes legénység (645 ember) életét vesztette. A Kormorán is megsérült és elsüllyedt. Ott 318 túlélő és 81 halott volt. A hajótörötteket a Cápa-öböltől nem messze szedték össze. Még a Cápa-Öböli információs központban néztünk róla egy ingyenes negyed órás 3D-s filmet. Percről percre bemutatták mi történt a német hajó kapitányának beszámolója alapján. Víz alatti felvételeket is mutattak 3D-ben. Cipők hevertek szerteszét a tengerfenéken. A roncsokat csak pár éve találták meg. Annyira érdekes és jól megcsinált kis film volt, hogy másnap is megnéztük. Itt Geraldton-ban pedig van egy nagyon kis igényes emlékmű az elesett 645 katona tiszteletére. A kupola 645 sirályból áll.

    Az emlékmű szökőkútja. Vörös márványból a Cápa-Öböl és kint a tengeren egy sirály és a koordináták mutatják a hullámsír helyét, ahol a roncs nyugszik.
    Városokban nem nagyon turistáskodtunk, de ez megtetszett Geraldton-ban. Belülről is gyönyörű volt.

    Innentől nincs több tengerpart, óceán, öböl. Keletnek tartunk és az aranymezők városait érintve haladunk haza.

    Az eddigi rekord 53,7 méter volt. Itt már 60 méter hosszú kamionok (road train-ek) rohangálnak az utakon. Valamivel szállítani kell az aranyat…

    A Joker’s Tunnel-t (Joker Alagút) kézzel ásták ki 1896 körül, 100 méter hosszú és csak 3 kg aranyat találtak. Az alagúton elvileg keresztül lehet sétálni. Elindultunk de 10 méter után sikítva futottunk ki és azt üvöltöztük hogy: nézd meg a hátam! Vannak rajta? Mint az Indiana Jones kettes részében a szőke nő, mikor az algútban rápotyogott az a sok pók. Az alagút mennyezetén hemzsegtek a bogarak. Nem tudjuk mik, de az egész egy masszaként mozgott. A fehér pötty az alagút másik vége.

    Potyautas. Nagyon messziről utazott velünk mire észrevettük.
    Cuki!
    Talán kivehető, hogy merre bújkál…
    Papit odaküldtem méretaránynak. A gyík jobban félt, mint Papi.
    Tetszett neki Junior antennája…

    Kis kitérővel útba ejtettük a Walga sziklát, ami Ausztrália második legnagyobb monolitja. A gránit szikla 1,5 km hosszú, kerülete 5 km. Van egy 100 méter hosszú visszahajlása a sziklának, amolyan féltető és ez alatt kb 1000 db őslakos sziklarajz. Nagy részük megrongálódott az esőtől. Sokuk egymásra van rajzolva így nehéz kivenni mit is ábrázol. Van viszont egy titokzatos rajz, senki nem tudja ki rajzolhatta. Fehér “krétával” egy kétárbócos vitorlás hajó, alatta pár soros szöveg talán arabul? A tengerpart kb 300 valahány km-re van innen. Az egyik teória: egy hajótörött holland matróz rajzolhatta, akit az őslakosok ápoltak. Másik: egy afgán teve vezető skiccelte oda.

    Junior mögött a Walga szikla.

    Csak érdekességként megemlítem: Sajnos a Cue városától 70 km-re lévő híres Wilgie Mia őslakos “kréta” (ochre) bánya nem látogatható. Nem igazán értjük miért nem ha ilyen híres. Elvileg ez lehet a világ legidősebb bányája. Valószínűleg a létező vagy nem létező Salamon Király bányájánál is régebbi, de ez csak feltételezés. Senki sem tudja pontosan. A lényeg hogy az őslakosok innen bányászták a ceremóniákhoz/testfestéshez szükséges vörös-sárga-fehér ochre-t (krétaport). A külszíni bánya 30 m széles, több kis járat van belevájva. Az ide érkező fehér telepesek botokat és lándzsákat találtak az üregekben, amivel az őslakosok fejtették a puha sziklát amit porrá őröltek. Később az európaiak egy alagutat fúrtak a hegy déli lábánál be a külszíni lyukba. Ezen a járaton lehet bejutni és állítólag hihetetlen színek tárulnak az ember szeme elé. Egészen az 1950-es évekig innen bányásztak az őslakosok. Bizonyítékok vannak rá, hogy az országba rengeteg helyre eljutott ez a krétapor. Találtak belőle a Nullabor fennsíkon, Cape Yorke-n, ezek mint több ezer km-re vannak innen. Tudjuk, hogy az őslakosok nem ismerték a kereket, talicskát vagy más szállító eszközt nem használtak. Csak azt vitték tovább, amit a kezükben vagy a fűből, hajból, állati szőrből, botokból font válltáskájukba bele tudtak tenni. Ebből és a külszíni bánya méreteiből kiindulva, okosok kiszámolták, hogy ha egy ember egy nap alatt 5 kg-nyi port kibányászik akkor ilyen méretű lyuk kiásása 27 000 évbe is beletelhetett. Nagyon érdekes és biztos szép lett volna. Reméljük egyszer meg fogják nyitni a közönség számára.

    Na, a városi picsa… ez voltam én 2019.szeptember 17-én. Legalábbis gondolom ezt feltételezték rólam a Roadhouse-ban, ahol vacsiztunk. Nem vagyok finnyás. Koleszos/menzás voltam évekig. De a lasagne-ban az egyik rétegem egy tenyérnyi folpack volt. (huh) Visszavittem és kértem egy másikat. Furcsa, de senki nem mondta, hogy bocs. A másodikat is kihozták, annak a szélén meg egy hajszál volt. No comment. Lehet nem volt bölcs ötlet reklamálni, ilyenkor szoktak *beleköpni, stb hogy megszivassák a hiszti vásárlót. Amúgy a lasagne isteni finom volt.

    Íme!

    Sandstone-ban a London Bridge nevű természetes homokkő hidat iktattuk be a látnivalók sorába. Nem sok hiányzik hogy leomoljon. Fénykorában egy kisebb lovaskocsi is át tudott menni rajta.

    Ahogy haladunk dél-keltre egyre hidegebb van. Ma hajnalban 4 fok volt. Éreztük is.

    Leonora városától 1,5 km-re van Gwalia szellemvárosa. Egyetlen éjszaka alatt néptelenedett el. Szuper kis múzeum van itt, mindent meg lehet fogni, mindenhova be lehet menni és ingyenes. Fél napot bámészkodtunk el itt. Nagyon érdekes a története. 1896-ban külszíni aranybányként kezdte meg a működését és 1963-ban zárt be. A külszíni bánya 300 m mély és 1 km az átmérője. Ennek a lyuknak a felében (a felszíntől 125 m mélyen) indul az alagút a földalatti bányába, amiben 38 szint van lefele és a maga 1219 méteres mélységével Nyugat-Ausztrália legmélyebb bányája. 1100 ember élt Gwalia-ban. A bánya működése alatt 2 millió uncia (azaz 56,7 tonna) aranyat termelt. 1897-ben Herbert Hoover (aki később a 31-dik USA elnöke volt) fiatal bányamérnökként itt kezdett. Irányítása alatt virágzott a bánya, de milyen áron? Kis genya volt. Csökkentette a munkaerő kiadásokat és növelte a termelékenységet. 40-ről 48 órára emelte a heti munkaidőt. Bevezette a felszín alatti műszakváltást, ezzel kiiktatva azt a néhány perces leállást míg a lentiek feljönnek a felszínre és a fentiek leérnek a vágatba. Megszüntette a vasárnapi dupla órabért. Szétoszlatta a szakszervezetet. Olasz és jugoszláv bevándorlókat alkalmazott mert azok jobban teljesítettek, mint a helyiek. A világon a legmagasabb fizetést kapta abban az években mikor itt Gwalia-ban az aranybányát majd később kínai szénbányát vezetett. Ő tervezte a Hoover házat, ami a bányavezetők háza lett. A ház Bed and Breakfast-két (kivehető szállás) üzemel. Többnyire eredeti bútorokkal, bárki aludhat a 31-dik amerikai elnök szobájában. Itt is minden szobát-konyhát be lehetett járni, mindent meg lehetett fogdosni. Ráadásul ez az egyetlen amerikai elnöki ház, ami USA-n kívül van.

    Gwalia külszíni bányája.
    Ilyenekben laktak a bányászok.

    Múlt és jelen…
    Hoover ház.

    Rengeteg különlegesség van a szellemvárosban. Itt van ausztrália legmagasabb fából épült tornya amiben leengedték a kast a bányászokkal. 1899-ben épült. Vagy az a gépház, ami a “lifteket” működtette. Ez a legnagyobb fennmaradt ilyen ausztráliában. A “lift” kezelője kapta a legmagasabb fizetést a bányában. Csengővel kommunikált a földalatti bányával. Mindenre volt egy csengőhang, mint a morze kód. Hanyadik szintre kell menni, fel vagy le, baleset történt, stb. Papi petét rakott a szerkezettől, alig lehetett kirángatni onnan.

    Aztán a szellemváros bádogházait egytől egyig be lehetett járni. Itt laktak a bányászok a családjaikkal. Abból építettek kunyhót amit találtak, főként bádoglemezekből amiket belülről zsákkal fedtek be. Kemény élet volt.

    Hát ennyi történt az elmúlt 9 napban. Holnap (vasárnap) még Kalgoorlie környékén leszünk. Hétfő reggel a lovak közé csapunk és szerda estére vagy csütörtök délre már otthon is leszünk. Ha szerencsénk lesz sikerül 1-2 bálnát meglesni útban hazafele a Nullabor fennsík szikláiról, mert júniustól szeptemberig úsznak fel ide.

  • Egyéb

    WA Trip –> 43-47. nap (Days 43-47)

    Az elmúlt 5 nap történései a Cápa-Öbölben. A térképen ismét pirossal egyben a 43-47 napok eseményei. Ide-oda cikáztunk és mindent bejártunk, ahova út vitt. Ismét egy csodálatos területet jártunk be. Megérintett egy MÁSIK világ. Nem a másvilág hanem egy másik világ. Még Papi is azt mondta az egyes napok végén, hogy ez egy jó kis nap volt! Az elmúlt 5 napban volt egy nagyon szerencsés pillanatunk és egy nagyon “szomorú” is.

    Cápa-Öböl az űrből. A belső öböl a Hamelin Pool. Az első félsziget csücskében van a Francois Peron Nemzeti Park. A külső öböl a Shark Baz (Cápa-Öböl). A második félszigeten van ay Edel land Nemzeti Park a legnyugatibb pont és majdnem a félszigettel összenőve a Dirk Hartog sziget.

    Kezdtünk a Hamelin Pool-nál, ahol megérkezésünkkor egy anomália fogadott. Legyek! Nagyon sok légy. Előkerültek a légyhálós kalapok. De ez mit sem rontott azon, hogy láthattam az én drágaságaimat. Közel 30 évet vártam erre a pillanatra, hogy Nyugat-Ausztrália sztromatolitjait láthassam. Nagy volt a boldogság. Többször írtam már róluk, törzsutasainknak már biztos a könyökén jön ki. Csak picit frissítsük fel a tanultakat. Sztromatolitok élő kövületek 3-3,5 milliárd éve léteznek. Nekik köszönhetjük az életet a Földön, ők termelték az oxigént és az élet így kifejlődhetett a szárazföldön is. Ezek itt kb 2-3000 évesek. Nagyon lassan nőnek. Ha ők nincsenek akkor nagy valószínűséggel mi sem lennénk itt a Földön.

    Nem örültünk ennek…
    Sziasztok Sztromatolitok!

    Megnéztünk egy érdekes “kőbányát” vagy inkább kagylóbányát?! Itt az öbölben jóval sósabb a víz, mint kint a tengerben/óceánban és a cockle nevű kagyló ezen a területen picire nő meg, illetve nincs ellensége. Rengeteg van belőle. Ezek összecementálódtak, amit sima kézi fűrésszel blokkokra vágtak és ebből épültek a házak. A kagylóréteg 6000 éves. A Shell Beach-en is ezek az apró vakítóan fehér kis kagylók halmozódtak fel 10 méter vastagon és közel 100 km hosszon. Hihetetlen látvány.

    A „kagylótégla” bánya.
    Közelről ilyen.
    Ilyeneket építettek belőle.
    Kagylótégla.
    Shell Beach

    Shell Beach-en szedtük. Mik ezek? Egy vérengző állat fogai? Tüskék? Szerintünk kagylók, de nem tudjuk biztosan. Valaki esetleg?

    A 44. nap mottója: Lady in the Pink! – Hölgy rózsaszínben! Nagyon szerencsés nap volt! Aki ismer tudja, nem vagyok a rózsaszín szín nagy rajongója. De beláttam, ha nem aggatunk magunkra feltünő színeket, akkor beleolvadunk a környezetbe és nem látszunk a képeken. Papival szoktunk viccelődni, hogy mi lenne ha a láthatósági mellényt vennénk fel mikor túrázunk, úgy biztos kitűnnénk a képeken.

    A lényeg: 2019.09.09. hétfő Monkey Mia, az öböl ahova kiúsznak a delfinek, a túrista tömeg a parton sorfalat állva nézi és 1-2 szerencse fia meg is etetheti őket. Úgy gondoltam a delfinek szeretik a színeket így magamra penderítettem a rózsaszín ingemet. Közel kétszázan lehettünk. A hátunkon a szőr felállt a sok embertől. Antiszociálisak vagyunk. Ráadásul még egy ázsiai forgatócsoport is pont most volt ott hogy népszerűsítse hazájukban Ausztráliát, hogy (még!) több túrista jöjjön ide.

    Általában 4-5 delfin szokott kiúszni a 20-30-as csapatból. De nincs garancia hogy jönnek. Most 3 úszott ki, és másik kettő kicsit távolabb vadászott. Minden egyes delfin csak 3 kis halat kaphat, nehogy rákapjanak az ingyen kajára és megszelidüljenek és feladják a vadászatot. Az önkéntesek kiválasztanak 1-1 embert a tömegből, akik megetethetik a delfineket. Nincs jelentkezés, nincs üvöltözés, csak rádböknek hogy Te, mint amikor felelni hívtak a suliban. Az egyik önkéntes azt mondta: Lady in the Pink. Na ez voltam én! Besétáltam a térdig érő vízbe, önkéntesGizi odaadta a halat én meg odaadtam a delfinnek! A delfineket tilos megérinteni. Mekkora mákom volt!

    A sorfal. Sárga karikában Papi integet.
    Jönnek! Gyors leszaladtam a mólóról és odaálltam Papi mellé.

    Lady in the Pink!
    Hosszú percekig minket nézett. Tetszett neki az ingem! 🙂

    Amúgy én Piccolot etettem meg. Piccolo 26 éves, 100 kg és 2 méter hosszú. Épp egy cápatámadásból lábadozik. Minden delfint az uszonyuk alapján ismernek fel. Ez az ő ujjlenyomatuk.

    Aztán bejártuk a szárazföldhöz közelebb lévő félsziget csúcsán lévő Francois Peron Nemzeti Parkot. Meseszép! Vörös homokdűnék, sárga homokos tengerpart és kristálytiszta türkiz víz. Itt láttunk a vízben, delfineket, ráját, cápát és teknőst. Sajnos egy magas (kb 50 m) szirtről láttuk őket, kis bolhafingok a képeken, de azért kivehetőek.

    Ott integetek. A kilátó ahonnan azt a sok tengeri teremtményt láttuk.
    Rája
    Cápa
    Teknőc
    Francois Peron Nemzeti Park csak terepjárós. Puha homokos. Papi leengedi Junior kerekeit.
    Út a Francois Peron NP-ben.
    Ez is útközben.

    Ijesztő. Mintha dinoszaurusz lábnyom lenne… Papi lába (hangsúlyozom Papié! azért mert 46 napja úton vagyunk még adok magamra…) ott van méretaránynak. Amúgy emu lábnyomok.
    Junior elásta magát. Már majdnem levettük a maxtrax-eket, de az utolsó próbálkozásra sikerült magától kijönnie.
    Kint van!
    A Francois Peron parkból kifele jövet egy emu család sétált át az úton.
    Kis lagúna. Majdnem tökéletes kör alakú.
    Denham városa egy jópofa kis tengerparti, rendezett városka.

    A tengerparti kempingben a meleg miatt iszonyúan párolgott a tenger. Reggel köd volt és minden tiszta víz volt, mintha eső esett volna. Borzalmas volt.

    Minden így nézett ki reggelre.

    Végül bejártuk a második (külső) félszigetet is, mert itt van Ausztrália legnyugatibb pontja. Ettől a nemzeti parktól tartottunk, mert csak 4WD-os, nehéz, puha homok, dűnés átkelés bla-bla-bla. Egyáltalán nem volt necces helyzet. Lassan lehetett haladni, de sima ügy volt. Nagyobb volt a füstje mint a lángja ennek a “nagy” homokdüne átkelésnek. InformációsGizi cseppet túllihegte a felvilágosítást. Mikor mondta, hogy ha nem engedjük le a kereket 16 psi-ra, de akár 14 psi-ra akkor nem fogunk átmenni. Na ekkor kicsit becsokiztam, mert a Simpson sivatagban 18-20 psi-al mentünk végig (psi = pound per square inch – keréknyomás font per négyzet hüvelyk). Mondjuk Benő összefosta magát…de tényleg nem volt semmi komoly. Köze nem volt a Simpson sivatagi puha homokos dünékhez. Majdnem földút keménységűek voltak a dünék.

    Elvileg 148 km-es útra 3 órát írnak. Azt hittük egy nap alatt lenyomjuk, de annyira gyönyörű volt és olyan sok látnivaló volt, hogy délután úgy döntöttük nem megyünk ki, bent alszunk. Hihetetlen jó döntés volt. Vadkempingben a tengerparton egymástól 50-100 méterre vannak kialakítva a sátorhelyek. Sekély öböl. Átlátszó tiszta víz. És a színek!? Besírtunk. A sátorablaból a vízre láttunk rá. A napfelkeltét is az “ágyból” néztük. Nagyon giccses volt. Ja. Semmi légy! Idilli állapot!

    Papi felkészíti Juniort. Ekkor még nem tudtuk, hogy felesleges.
    Leengedi a kerekeket, mert az út nagyon korrugated.
    Ennyire korrugated volt.
    Felkerült a dünezászló. Furcsa, de nem volt előírás, pedig szerintünk el kellett volna mindenkinek.
    Háttérben a nagy homokdüne.

    Shelter Bay, ahol kempingeztünk.

    Itt aludtunk!
    Napfelkelte a sátorból.

    És mik voltak a tengerparton? Emlékeztek még az Eighty Mile Beach-re? Ott volt a több ezer lapos tengeri süni. Na itt meg a tengeri csillagok!!!! Mindig is szerettem volna találni egyet. Itt szedtem egy szatyorral!

    Élő tengeri csillag.
    Rája

    2019.09.12. csütörtök Nemzeti Gyásznap! Találtam egy nagyon különleges tengeri sünit. Átmenet a lapos és a gömböc között. Gyönyörű zöldes-sárgás színű, apró tüskés. Aztán Papi elment csatangolni a parton, míg én mosogattam és talált még kettőt. Nagyon szépek voltak. Kitettem a lökhárítóra száradni őket. Másnap összecuccoltunk és elfelejtettem összepakolni őket. Elindultunk. Mentünk 39 km-t durva terepen mikor belémnyilalt. A SÜNIK! Papi azt mondja: ugorj ki nézd meg hátha még ott vannak. A legkisebb, amit én találtam még ott “kapaszkodott”. A két nagy sajnos odalett. Picit oda voltam.

    R.I.P. :-((

    A Dirk Hartog szigetre erről a félszigetről lehet átmenni. Egy pici komp megy át, egyszerre csak egy autót tud átvinni. A távolság nem több, mint 5 km. A return kompjegy kapaszkodjatok meg, 570 dollár. Beszarás! A kenguru szigetre, ami 18 km-es kompút volt 470 dollár körüli. Tasmániára, ami 8-10 órás kompút 550 dollár. Csak viszonyításképp írtam.

    Két okból passzoltuk. Egy: az 570 dodi miatt. Kettő: nincs benyakút a szigeten. Nekünk sajnos csak két üzemanyag kanna van a tetőn. A sziget kb 60 km hosszú. Ezt oda-vissza meg kell tenni, plusz a kitérők. Nem lett volna elég naftánk. Egyszer majd visszajövünk ide Tehénnel és több benyakannával és megcsináljuk együtt. Bár Papi megjegyezte: mennyivel adna többet a sziget, mint ez a félsziget, amin most vagyunk, ugyan azt látnánk. A térkép tanulmányozása után nagy valószínűséggel igaza van.

    Az Edel Land Nemzeti Parkban, ami ezen a félszigeten van elzötykölődtünk a legnyugatibb pontig. Most már csak a legészakibb van hátra, amit hamarosan egy közös Tehén+Junior expedíció keretében ki fogunk pipálni. Ki az a Tehén?? Tehénnel együtt csináltuk meg a Simpson sivatagot. Szorult helyzetből Tehén szokta kisegíteni Juniort. Tehén Tamásék 4WD-ja.

    Ausztrália legnyugatibb pontja.
    Valaki nagyon ötletes volt. Elhozott egy követ Byron Bay-ből Ausztrália legkeletibb pontjáról és letette itt a legnyugatibb ponton. Nagy poén! Kár hogy nem nekünk jutott az eszünkbe…

    Felkerestük a blowhole-okat. Félelmetesek voltak. Lenéztünk a 170 méter magas nyugati sziklafalon amit az Indiai Óceán ostromol. Vadregényes félsziget. Ha arra jártok semmiképp ne hagyjátok ki.

    A 170 méter magas sziklafal az Indiai Óceán partján. Junior ott gurul méretaránynak.
    Papi ott integet Junior motorháztetején.

    A Simpson sivatagban anno készült egy hasonló kép. Ott vörös homokos út volt sárga virággal. Itt fehér homokos az út rózsaszín virággal.
    Méretes blowholes/vízköpők a 150-170 méter magas sziklán. Ez azt jelenti, hogy a kürtő is ilyen mély! Papi ott hasal méretaránynak és lefele kukucskál.

    Eddig 3 kígyóval találkoztunk. Mindhárom az úton „szaladt” át. Túl gyorsak voltak, mire előkaptam a telefonomat már a bozótosban kúsztak.
    Egy vakmerő echidna (hangyászsün) az Edel Land parkból kifele jövet.
    Az istennek se akart lejönni. Papinak úgy kellett letessékelnie. Nem volt egyszerű.

    Most már a Kalbarri Nemzeti Park határában vagyunk. Túrázunk 1-2 napot, elköszönünk a tengertől, keletnek fordulunk és elkezdünk lassan hazacsorogni. A tervben előírtakat 95%-ban teljesítettük!

  • Egyéb

    WA Trip –> 39-42. nap (Days 39-42)

    Jöjjenek az elmúlt 4 nap történései. A térképen most nem bontom szét a napokat színekre, mert volt hogy alig mozogtunk, volt hogy 4 órát a múzeumban bóklásztunk. A térképen pirossal az elmúlt négy nap (39-42 napok) mozgása látható.

    Meglepő de elértünk a Cápa Öbölhöz (Shark Bay). A túra elején ez még nem volt kristálytiszta. Azt hittem ez már nem fog beleférni az időbe. Ezek szerint jól nyomjuk. Nagyon sok érdekes dolgot láttunk az elmúlt 4 napban. Ausztrália legnagyobb olaj és gázmezőit. Nem is tudtunk róla, hogy ilyen ásványkincsünk is van. 134 km-re a parttól vannak a platformok. Van olyan amin ember sincs, Józsi itt ül a szobában egy botkormánnyal és innen irányítja az egész platformot.

    Aztán láttuk az 1967-ben épült nagyon alacsony frekvenciájú (VLF) antenna csoportot ami az amcsi és ausztrál tengeralattjárókkal komunikált. A középen álló antenna a Tower Zero ami a déli félteke legmagasabb epítménye, 387 méter magas. Magasabb az Empire Sate Building-nél és az Eiffeltoronynál. Az 500 km/órás szelet is kibírja.

    Papi a 13 antennára mutat, remélem látszanak.

    Négy órát bóklásztunk az Űr és Technológiai múzeumban. Nagyon jó kis kiállítás. Ültünk (inkább feküdtünk) a visszatérő egységben. Jártunk a Holdon! Végre elhagytuk a Földet. Láttunk egy vicces nem parabola antennát. Lapát formájú, a gúnyneve: sugar scoop. Ezen keresztül ment az első élő műholdas közvetítés Ausztráliából Londonba. A múzeumot Buzz Aldrin nyitotta meg. Nagyon jó volt!

    Leszálltunk a Holdra!
    Csináltam egy vulkánt közepén egy kaldera tóval. Jópofa szerkezet. Homokban túrsz és a tálca felett van egy érzékelő ami magasság szerint színekkel megvilágítja és szintvonalakat is rajzol rá.

    Elmentünk a Cape Range Nemzeti Parkba, bejártuk a félszigetet. Rengeteg tengerparta ugrottunk ki. Voltak fehér homokos/türkiz vizes, sziklás, korallzátonyos. Itt van a Ningaloo korall zátony, ez is a világörökség része. Hajóroncsot néztünk, rengeteg kagylót, korallt, tengerisünit gyűjtöttünk. Láttunk tengeri uborkát, nagy élő kagylókat amik akár két méteresre is megnőnek, élő tengeri sünit, rákokat, tengeri csillagot és mindenféle ismeretlen tengeri herkentyűt.

    Hajóroncs
    Cementálódott második világháborús homokzsákok amikből védőállást építettek.

    Nekem balra hátul a kibányászott sókupac elszállításra várva.
    Tengeri süni temető. Mind sérült volt. Valószínűleg a madarak törik fel és eszik ki a sünihusit.
    Sérültek.
    Egy kis kitartással és pár óra sétálgatással sikerült épet találni. Itt amúgy ezek a dagi sünök szaporodtak el.
    Gömböc, most már a családhoz tartozik!
    Tengeri csillag
    Élő tengeri süni
    Rengeteg élő tengeri süni.
    Közelebbről. Ezek bújtak meg minden kis sziklalyukban.
    Kedvencünk. Élő nagy kagyló.

    Ennek a kagylónak nagyon szép zöld a „husija”.Mindegyik más színű volt.
    Közelről
    Tengeri uborka és egy süni.
    Tengeri uborka. Nem ám rosszra gondolni! Fúúúj!
    Ezt nem tudjuk mi, de lehet hogy fehér tengeri uborka…?!
    Ezt sem tudjuk, hogy milyen tengeri herkentyű.
    Jó nagy rák lehetett. Ez csak a csápja.
    Közelebbről. Tüskés. Szúrt.
    Zöld rák. Többen is voltak és verekedtek.
    Papi a kagylómezőn.
    Ezen a parton láttuk azt a sok tengeri élőlényt. Órákat bóklásztunk, minden kis lyukba bekukucskáltunk. Érdekesebbnél érdekesebb teremtményekkel találkoztunk.

    Az ausztrál utasainknak: a Cape Range Nemzeti Parkot a mi Yorke félsziget Innes park és az Eyre félsziget Coffin Bay/Lincoln nemzeti park egyvelegéhez tudnánk hasonlítani. Míg a Yorke-n kb 5-6 kihajtó van, itt legalább 40! Egy hétre elegendő látnivaló van ebben a parkban. Kihagytuk viszont a teknőssel, manta rájákkal és cetcápával (whale shark) való úszást. Illetve a meleg miatt passzoltunk 3 gyalogtúrát 3 hasadékba. Őszintén megvallva a Purnululu-i és Karijini szurdokok után kevés hasadék tud lázba hozni. Ezek után már mind snassz.

    Exmouth-ban egy nagyon jól összerakott kiállítás van a látogató központban. Kezdve a második világháborútól, olajkutakról, bálnavadászatról, az amerikai katonai bázisról. Van egy ciklon szoba ahova beülve átélhetünk egy 5-ös kategóriájú ciklont. Van sósvízi akvárium. Itt is elszöszmötöltünk pár órát.

    A 20 méter magasra felköpő Blowhole (vízköpő).

    Uralkodó szélirány!

    Most meg már megérkeztünk a Hamelin Pool-hoz a “drááágaszágaimhoz”! Erről később. Pár napot a környéken bóklászunk majd, mert rengeteg a látnivaló itt is.

  • Egyéb

    Újabb gyöngyszemekre akadtunk az utunk során

    Add le a bankkártyádat ha tankolni akarsz. A4-es papíron 5 téglalap az 5 kútnak. Én a jogsimat adtam le. Bele is illesztették a négyes kút téglalapjába.
    Szintén zenész. Csak itt a rajzolt téglalapokat kis zsebecskékre cserélték. Egy fokkal jobb. Ez nem a pulton hever, innen senki nem tudja csak úgy felkapni. A jogsim ott csücsül a 10-es zsebecskében.
    Ha fel akarod fújni a kerekeidet akkor hagyd a kocsikulcsot a boltban és megkapod a pumpafejet. Ennyi.
  • Egyéb

    WA Trip –> 34-38. nap (Days 34-38)

    Sziasztok. Az elmúlt 4 napban nem sokat haladtunk. Kivéve a mai 38-dik napon. Elértünk Exmouth-ba. A 34-től 37 napokig kisebb túrákat csináltunk. Illetve egy nap arra ment el, hogy Junior 40ezres szervíze meg legyen csináltatva. Ez az egy nap pont arra volt jó, hogy kicsit rendbe szedjük magunkat. Mossunk és Juniort rendbe tegyük, mert kezdett elhatalmasodni a disznó ól benne. Mivel a szerviz nem igen szervizel full-ra megpakolt autót, ezért a tetősátron kívül mindent kicuccoltunk Juniorból. Nagy élmény volt. Kis rendszerezés a dobozokban, majd visszapakolás.

    A térképen pirossal a Karratha körúli kis csillagtúráink a 34-36 napokban. A 37-dik napon volt a szerviz, semerre nem mozdultunk, 10-re vittük Juniort és délután 4-re lett kész. Kékkel pedig a 38-dik nap nagy etapja, amivel már Exmouth-ban vagyunk.

    Red: days 34-36 trips around Karratha, Blue: day 38 reached Exmouth (day 37 –> car service)

    Az egyik csillagtúra alkalmával bejártuk a Burrup-félszigetet. Megnéztük a Vörös Kutya szobrát Dampier-ben (tessék megnézni a filmet, igaz történet). A Murujuga Nemzeti Parkban őslakos sziklakarcokra vadásztunk. Itt található a világ legnagyobb sziklakarc gyűjteménye. Koruk 25-30 000 éves. Csak a félszigeten közel 10 000 db ilyen sziklakarc van. Mondtam is Papinak, ha 9000-et megtalálunk, akkor már jók vagyunk… A környező 42 szigeten találtakkal együtt a karcok száma kb fél és egy millió db. Csak párat találtunk. Nehéz volt a levegőtlen völgyben a 35 fokban gyalogolni. De amiket láttunk azok is nagyon szépek voltak.

    Három féle technikát alkalmaztak: pattintgatták, karcolták, horzsolták.

    A dombon lévő köveket karcolták össze az őslakosok.
    Ott fent azon a sziklán.
    Erre a sziklakarcra mutatott Papi.

    Nem tudjuk mit láthattak az őslakosok… Csúcsos varázslósapka? Tüskék a vállon?

    Egy napra elugrottunk a Millstream Nemzeti Parkba. Érdekes volt a táj. Dimbes-dombos, fűpamacsos. Megnéztük a Phyton Pool-t. A vízesés csont száraz volt, de alatta a tavacskában az év 365 napjában van víz. Lehet benne fürdeni is. Gyönyörű smaragdzöld színe volt.

    Végül 1-2 tengerpartot néztünk meg. Köztük egy mangrove erdővel borítottat is. Érdekes volt a sok légzőgyökér. Épp a dagály végére értünk oda, megkezdődött az apály és azt vettük észre, hogy minden, de tényleg minden kis csigaház mozog. Beletelt pár másodpercbe mire rájöttünk, hogy ezek üres csigaházak és mindegyikbe egy pici rák költözött bele. Több ezer. Vicces látvány volt, ahogy a “hátukon” cipelték a házat és közben az iszapban kavartak a kajáért. Sajnos a videót a csigák „táncáról” nem sikerült a blogra feltölteni.

    Ott lóg ki a rák lába.

    Papi nagy örömére a bányaterületen sikerült elcsípni 1-2 vasércet szállító vonatot. Ezek a szerelvények 2,5 km hosszúak. Három mozdony húz 240 vagont (megszámoltam kétszer is!). A rekordot a mai napig a 2001. június 21-ei vonat tartja. Nyolc mozdony húzott 682 db megpakolt vagont, a szerelvény 7,3 km hosszú volt.

    Ott kanyarog a 2,5 km hosszú szerelvény.
  • Egyéb

    A második feladvány megoldása

    A kérdés az volt: mi ez?

    Nem nagyon érkeztek megoldások. Biztos mindenki nyaralni volt. Egy tipp érkezett DZolitól: valami madár készíti? Eltalálta.

    Ez egy fészek. A Bowerbird (Lugasépítő madár) hímje építi a csajnak hogy elkápráztassa. Kuglizzatok rá a Bowerbird nest-re és szép fészkeket láttok. Általában kék dolgokat szokott összegyűjteni (kék szirmok, kék kupak, kék szívószál, bogarak, néha még kék bogyós gyümölccsel is bekeni a gallyakat) és azzal díszíti fel. Amit mi találtunk fehér színben pompázott. Fehér kavicsok, fehér csontok. A csontok láttán azt hittük, hogy az ebben élő állat áldozatainak a csontjai hevernek a fészek körül. Később világosodtunk meg, hogy ez csak dekoráció.

    Mindenesetre mi még ilyet nem láttunk. Nagyon érdekes volt ez az alagút szerű fészek. Sokat dolgozhatott vele a madár.
  • Egyéb

    Szeptember 1. Apák napja

    Figyelem! Csak 18 éven felülieknek!

    Szeptember 1. Apák napja. Gondoltam meglepem Papit egy vidéki rúdtánc show-al. Papi feje mindent elárul… :))))

    És akkor jöjjön, hogy mi is történt. Négy nap világvége után kiéhezve beestünk egy Roadhouse-ba (benyakút, étterem, kemping egyben). Napok óta csak “szar” kaját ettünk. Én rántott csirkét, Papi a szokásos steak-jét tolta volna be nyugodtan élvezve a civilizációt.

    Erre egy négy fős csaj csapat lesz@rta hogy ez egy étterem. Elkezdték egymás haját fonogatni az asztalnál majd az egyik “csinos” csirke, divatos rucijában felpattant a padra és az arcukba tolta a seggét (elnézést de az volt) és úgy folytatta a kurkászást.

    Nagy élmény volt. Nem tudtuk hova tenni a dolgot.

    Idézet: “Mondja, nem zavarja ez a miliő?”