január, 2021

  1. Mini túra a Mészkőparton

    január 16, 2021 by kata_papi

    A közelgő karácsonyi – és iskolaszüneti rohamot megelőzendően december elején az egyik hétvégét előlről és hátulról is megtoldottuk 2-2 nappal és elugrottunk a Limestone Coast-ra, azaz a Mészkőpartra. Már vagy legalább ötször jártunk erre, de az itteni három terepjárós park valahogy mindig kimaradt. Nem is értjük, hogy történhetett ez meg. Mindenesetre részben pótoltuk ezt a hiányosságot. A részben azt jelenti, hogy nem végeztünk velük. Egy utunk még biztos lesz ide.

    Pár hete a Turisztikai Hivataltól Papi is és én is nyertünk egy-egy 50 dolláros szállás utalványt, amit erre az útra pörköltünk el. Nem egy nagy összeg, de mi nem vagyunk telhetetlenek. A Mészkőpart arról híres, hogy rengeteg beszakadt barlang, víznyelő, dolina és vulkáni kráter van itt. Többek között a Mt Gambier-i kék kráter tó is, ami novembertől-márciusig gyönyörű kék színben pompázik.

    Nincs olyan, aki ne állna meg egy fénykép erejéig, még akkor is, ha már százszor látta. Larry, the Big Lobster – Nagy Homár!

    Larry 17 méter magas és 41 éves.

    Két bázis-szállásunk volt. Az egyik Robe, a másik Beachport falucskában. Robe egy kis halászfalu rengeteg 1861 és 1865 között épült kőépülettel, jobbnál jobb kávézóval/étteremmel és a tengerparton futó igényes kerékpár/sétaúttal. Érdemes megnézni az Obeliszket is. Na nem az Asterix és Obelix rajzfilmre gondolok itt, hanem a tengerparton a szikla szélére épített “piramisra”. Az Obeliszk 1855-ben épült, kb 12 méter magas. Arra szolgált, hogy nappal segítse a hajósokat a navigálásban. Piros-fehér csíkosra van festve és tiszta időben 20 km-ről látni lehet. Sajnos csak idő kérdése, hogy mikor nyelik el a tenger hullámai. Már nem is lehet közel menni hozzá, mert veszélyesen alámosta a tenger a homokkősziklát, amin áll. Ha már ott vagyuk és van négykerékmeghajtású kocsink autózzunk végig a 12 km hosszú “Long Beach”-en, garantáltan nem lesz tömeg.

    1850-ben épült Bush Inn (“Bozót” Fogadó)

    The Customs House 1863. (Vámház)

    Irány a 12 km hosszú “Long Beach”. Csak terepjáróknak!

    A sánta ugrál. A “spárga” ugrást nem merte bevállalni.

    Robe tengerparti séta- és kerékpárútja közvetlenül a tengerpart mellett. Háttérben a gyönyörű tűrkiz tengerrel.

    Az Obeliszk messziről

    Obeliszk 1855.

    Aki kacérkodik a Simpson sivatag átszelésével az a Little Dip Természetvédelmi Parkban gyakorolhatja a technikákat. Ha mi ezt annó tudtuk volna… Tuti itt csapattuk volna a Simpson előtt. Hihetetlenül szép, homokdűnés parkról van szó.

    A turista infóközpontban kezdtünk. Térkép, árapály táblázat és az út minőségéről gyűjtöttünk be információkat. Se információsGizi, se a park weboldala nem említi a dűnezászlót. Szerintünk pedig ide igencsak el kelne, mert van egy-két nagyon meredek dűne és a forgalom nem egyirányú, az út viszont nagyon szűk, egy autó épp, hogy elfér. Szóval szerintünk elég veszélyes zászló nélkül.

    Az árapály táblázat vizsont profi. Mestermunka. Ezzel szemben a térkép… hááát említésre se méltó. Az 5,5 éves unokahúgom, Luca jobbat rajzolna. Ahogy pár sorral korábban említettem a legnagyobb hátránya az, hogy kétirányú forgalom van. Szerencsére mi “holtszezonban” voltunk és senki nem jött épp szembe, de vezessünk óvatosan. A gumikat puha homokra kell leereszteni, ami itt 18 psi-t jelentett. A psi az angolszász mértékegysége a nyomásnak:

    PSI = Pounds per Square Inch, azaz font per négyzet hüvelyk. Mivel 1 bar =  14.5038 psi, ebből látszik, hogy igencsak lapos kerekekkel kell nekiindulni az ilyen dűnéknek, ha nem akarunk elakadni.

    A dagályt meg vegyük komolyan, mert tengerpartos szakaszok is vannak. Szerencsére rengeteg visszafordulási lehetőség is van, ha esetleg nem tudnánk valami miatt továbbmenni. Illetve van egy külső út, amiről halszálkaszerűen ágaznak le az utak a tengerhez és van egy belső, vadregényes dűneút is, ami párhuzamosan fut a tengerrel.

    Sajnos egyedül voltunk, így kétszer is meg kellett gondolni, hogy bemegyünk-e, vagy átmegyünk-e 1-2 nehezebbnek tűnő dűnén. Mivel nem sok ember használta az utakat előttünk akkoriban, alig láttunk keréknyomot az erős szél miatt. A nyomvonal rendesen be volt homokkal fújva. Voltak olyan helyek, amik úgy néztek ki, mint otthon a hófogó sáncok mögötti területek. Sokszor volt az, hogy ki kellett szállnunk, fel kellett gyalogolni a dűne tetejére, hogy megnézzük mi vár ránk a túloldalon. Át tudunk-e menni? Ha átjutottunk esetleg vissza tudunk-e majd fordulni ha gebasz van? Volt olyan meredek dűneút, amit annyira befújt a homok, hogy félő volt, hogy Junior annyira ferde helyzetbe kerül, hogy oldalra lebucskázik a dűnéről. Na értelemszerűen ide nem mentünk fel. Lehet, ha két autóval vagyunk bevállaljuk, de egyedül felelőtlenség lett volna.

    A park nagyon vadregényes. Tökéletes gyakorlópálya és nagyon szép. Ráadásul láthatjuk a Boandik őslakos törzs 10 000 éves “szemétdombjait” is, amik nem másból, mint a rengeteg begyűjtött és elfogyasztott kagylók héjából áll. Védettség alatt állnak.

    Itt még volt előttünk egy nyom és mivel csontvázat és autóroncsot nem láttunk, így továbbmerészkedtünk.

    Itt kellene felmenni autóval…

    Az előbbi meredek, mély homokos dűne aljában kisebb kupac tórlódott fel. Mindenki nekikészül. Döme leghátul, narancssárga fejpántban!

    Előkerült a távcső is. Papi épp azt kémleli, merre menjünk, mert a távolban lent a parton láttunk egy autót és azt próbáltuk kideríteni, hogy vajon beragadt a dagály miatt vagy miért is áll ott olyan rég óta.

    A belső utak egyike: erdő alagút

    Na itt is terepszemlézünk. Végül nem mentünk át, mert a szél oldalról egy mini dűnepúpot fújt a dűnére, ami annyira megbillentette volna Dömét, hogy jobbra lebucskázhatott volna.

    Döme a dűne alján türelmesen várakozik.

    Amúgy ez lett volna a dűne túloldalán.

    Ilyen ösvények haladnak a tengerparton. Vegyük komolyan az apály-dagály táblázatot.

    Dömétől balra azok nem kavicsok, hanem tengeri csigák. Ezek az őslakos “szemétdombok”.

    Na, innen is visszafordultunk. Jó ideje senki nem ment erre. Mi se.

    Itt speciel átmentünk. Hátul látszik egy narancssárga oszlop.

    Ilyen narancssárga oszlopokkal jelzik, hogy merre lehet menni. Olyanok, mint amikor a magas hegyekben nagy hó esetén piros oszlopokkal az út szélét jelölik. Itt annyi a különbség, hogy nem a hó fújja be az utat, hanem a homok.

    Innen is visszafordultunk. Túl nagy rizikó lett volna vágigautózni a parton. A nyíl mutatja a parti utat. Túl puha volt a homok és meredek a part.

    A Beachport melletti Természetvédelmi Terület felejtős. Vannak ugyan homokdűnék, de össz-vissz két kis rövid terepes út van benne. Gyenge. Bár aki kezdő, akkor annak a sorrend: Beachport-i park, Little Dip park Robe mellett és Canunda Nemzeti Park legyen a sorrend. Ez a bölcsi-ovi-alsó tagozat sorrendnek felel meg. Robe-nak és Beachport-nak is rengeteg belső tava van. Az egyik ilyen Beachport-i tó hétszer sósabb, mint a tenger. Képtelenség benne lemerülni. Pár éve teszteltem, most nem volt olyan meleg, hogy csobbanjak.

    Itt Beachport-ban van Dél-Ausztrália leghosszabb mólója. 1878-ban építették. Eredetileg 1220 méter hosszú volt. Ma már csak 772 méteres. Illetve itt található az 1879-ben épült vámház a maga kb 3×4 méteres méretével. Később bankként üzemelt és ez volt Ausztrália legkisebb bankja.

    Vízmélységmérő. A tóban menne tovább az út. Mivel sós tó, mi kihagytuk, mert a só egy pillanat alatt “szétrágja” az autót.

     

    Viszont picit vezetgettünk a tó partján és találtunk két elhagyott vagy eldobott rendszámtáblát a tóban. Nagy valószínűséggel lopottak.

    Ennek a tónak 7-szer sóssabb a vize, mint a tengernek.

    Beachport-nál is van egy parti sétány.

    Dél-Ausztrália leghosszabb mólója. Ma már csak 772 méteres és 1878-ban épült.

    1879-ben épült Vámház, ami később Ausztrália legkisebb bankjaként üzemelt egy darabig.

    Ha erre járunk szintén kötelező gyakorlat a Woakwine Cutting, amit már mi is láttunk vagy háromszor. Ez egy nem mindennapi emberi tevékenység eredménye. 1957-ben Józsi és Pisti nekiálltak egy nagy csatorna kiásásának, amivel kettévágtak egy dombot, hogy lecsapolják a mocsarat a földjükről. Három évükbe tellett, mire elkészültek. Egy kilóméter hosszú, 28-34 m mély csatornát vájtak ki. Nagyon durva. Annó még besátáltunk előlről a csatorna feléig. Mostanra már nagyon benőtte a bozótos így csak az épített kilátóról csodáltuk meg.

    A másik kihagyhatatlan a Mount Schank vulkáni kúp megmászása. Már nem is számoljuk hányszor másztuk meg. Most viszont a kráter körbesétálását és a kráter aljába való leereszkedést passzoltuk, így is nagy teljesítmény volt Papi részéről hogy bevállalta fájós térddel. Reméljük a január 14-i műtét sikeres lesz és visszaáll minden a régi kerékvágásba, mert egyelőre csak limitált túrákat tudunk így csinálni.

        

    Woakwine Cutting: bal oldali kép a miénk. Teljesen benőtte a gaz a vágatot. A jobb oldalin látszik, ahogy épp csapolnak. (forrás: internet)

    Mount Schank tetején! Sajnos a kép nem adja vissza a látványt.

    Mount Gambier-be már szinte csukott szemmel járjuk végig a látnivalókat. Most csak azért ugrottunk be, hogy a kimaradt Karoline víznyelőt megcsodáljuk. Ez egy magánfarmon van és előre be kell jelentkezni. Csinálnak búvár túrákat, sznorkellezést és száraz túrákat is. Mi a száraz, vezetett túrára szerettünk volna benevezni, de többszöri oda-vissza telefonálgatások ellenére se sikerült egyeztetni. Hol farmosJózsi volt elfoglalt, hol mi voltunk túl messze a várostól, hogy odaérjünk. Felkerült a hiánypótlásos listánkra. De ha már ott voltunk lefutottuk a szokásos köröket, úgymint: kék krátertó, Ewens és Piccaninnie búváros tavak, a Pokol víznyelője, a kis kék tó aminek színe harmonizál a kék krátertóéval és a beparkosított Umpherston víznyelő.

    Mount Gambier, Blue Lake, azaz a Kék krátertó

    A 72 méter mély Kék tó

    Kis Kék tó, ami szintén egy barlang beszakadásával alakult ki. Vize állandóan 12 fokos. A tavat körülölelő sziklafal 8 méter magas. A tó átmérője 40 méter. Legsekélyebb pontján 25 méter mély, legmélyebb pontja 47 méteren van.

    Papi a Pokol Lyuka kilátó végében

    A Pokol Lyuka víznyelő. Átmérője 45 méter, vízmálysége 25m és a kilátó platform 38 méter magasan van a víz szintjétől. Nem tériszonyosoknak való.

    Ewens Ponds a sznorkellezők és búvárok paradicsoma. Három tóból áll a beszakadás, amiket patak köt össze. Mindegyik tó aljában több forrás van. A tavak 6,5-11 méter mélyek. Csak engedéllyel lehet itt búvárkodni és limitált létszám lehet bent a tóban egyszerre. Kár, hogy még nem kattant be nekünk ez a búvárkodás. Elméleti szinten felmerült, de besz@rik vagyunk.

    Piccaninnie Ponds, a búvárok álma. Olyan tiszta a vize, hogy 40 méter mélységben is lehet látni. Vize állandóan 15 fokos.

    Piccaninnie Ponds keresztmetszete: 110 méter a legmélyebb pontja. Szűk, függőleges kanyonok. Ideális hely a barlangi búvárkodás gyakorlására.

    A szépen beparkosított Umpherston víznyelő

    Papi a “kör közepén”

    Sajnos a Canunda-i Nemzeti Park ismét kimaradt idő hiányában, de ne keseregjünk, mert mikor hazaértünk pont elcsíptünk egy terepjárós műsort a tévében. Bőszen jegyzeteltem és hamarosan bejárjuk mi is azt az útvonalat csak találnunk kell egy másik bohócot, hogy kedves Tamás barátunk szavait idézzem.

    Szóval ez a csapat a Riverland-ből (a Murray-folyónk régiójából) indult, majd végigautóztak a Ngarkat Természetvédelmi Parkban. Ennek a parknak vannak egyirányú szakaszai is és hatalmas homokdűnéi. Némelyik olyan nehéz, hogy “bypass”, azaz elkerülő utat is kapott. A terepjárós szakasz érdekessége, hogy párhuzamosan halad Dél-Ausztrália és Viktória állam határával.

    A csapat innen átment a Canunda-i Nemzeti Parkba és délről haladt észak felé, majd a Little Dip Természetvédelmi Parkkal zárták a túrát. Úgyhogy lehet készülni, lesz legalább egy egyhetes, homokdűnés parkból ki, homokdűnés parkba be kirándulás. Arra várunk, hogy Papi térde rendbe jőjjön és a dűnezászlót ismét leporolhassuk.

    A végére íme pár mókás télapó, amit a farmerek kreáltak az út szélén a farmuk bejáratánál.

    A fenti budin trónoló télapó táblája nagyban. Angolul nem tudó olvasóinknak nagyvonalakban: Itt ül Murray (ez a neve a csonváznak), aki nem élte túl a budipapír krízist.

    Báránykakit szállító – és áruló Mikulás

    A Manónak kis moci dukál.