Egyéb

A Murray Expedíció

Irigységet érzünk, de a jó értelemben vett irigységet. Mi is szeretünk utazni, szeretjük a kihívásokat, a szép tájakat, az érdekes dolgokat, a természetet. Egyik kedves barátunk, Tamás nem kevesebb, mint egy 2500 km-es túrát tervezett. Azt tűzte ki célul, hogy teljesen egyedül kenuval végigevez a Murray-folyónkon. A felső, keskeny szakaszt gyalogszerrel járja be, felkeresve a folyó forrását, majd, ha már elég mély a folyó kenuba pattan és meg sem áll a torkolatig. Valahol legbelül úgy érezzük, hogy ezt mi is nagyon szívesen végigcsinálnánk, de nem vagyunk olyan „tökösek” , mint Tamás.

Azok, akik rendszeres utazók és nem utazási irodák által szervezett nyaralásokon nevelkedtek tudják, milyen komoly előkészületekre, tervezésre, adatgyűjtésre, bejárásra van szükség egy ilyen „expedíció” megszervezéséhez. Örülünk, hogy a tervezési fázisban egy ici-picit mi is be tudtunk segíteni a céges légifotókkal egy 1,5-2 km-es fekete folt esetleges leküzdésében.

Azt is tudjuk, hogy biztos akad 1-2 olyan itteni olvasónk, és persze otthoni követőink is, akik szívesen olvasnának Ausztrália leghosszabb folyóján tett utazásáról. A folyó történetéről, érdekes tényekről, a megpróbáltatásokról, mindeközben szép képeket nézegetve.

Aki nyomon szeretné követni, az klikkeljen az alábbi linkre:

http://uton.net.au/

3 hozzászólás

  • BBM

    Szervusztok!

    Párommal mi már egy ideje, 1-2 éve gondolkozunk Ausztrálián, a szakmaelfogadtatás, meg minden papír megvan már, de végül mégsem a skilled PR re adtuk be első körben hanem a Work&holydayre és majd kintről pályázzuk a következőt.
    (Így hamarabb kint leszünk és nem kell arra is várni.)

    Rengeteg blogot olvastam már, nem tudom a tietekkel, hogyhogy csak most futottam össze. Egyenlőre még csak 2009 vége felé járok. Eddig eléggé tetszenek az írások és már több helyen is olvastam hasznos infokat, érdekességeket.

    Felmerült 1-2 kérdés, amit szeretnék feltenni, mert január közepén már megyünk is ki.
    (Nyilván sok minden változott azóta, így inkább csak egyedibb, akár ma is releváns dolgokra gondolok.)

    1. 40kg-ot ti hogy tudtatok vinni feladott csomagként fejenként? A bejegyzésben említettetek egy szervezetet, de az Ő honlapjukon ezt nem találtam meg.

    2. Többször emlegettek egy listát vagy forumot, ahol kimenni készülő emberek osztanak meg infot egymással. Ennyi év távlatából már lehet nem létezik, de mi volt az?

    3. Több olyan embert is említetek, akik előttetek vagy utánatok mentek ki nem sokkal, őket az előző kérdésben említett helyről ismertétek?

    Előre is nagyon köszönök bármilyen információt és bocsánat, hogy így a semmiből „letámadtalak” titeket.

    Köszönettel,
    BBM

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük