Egyéb

Ausztrália választott

Bár már hetekkel ezelőtt lezajlott a választás, én azért mégiscsak írnék néhány sort róla. Na nem azért, mert elkezdtem politikával foglalkozni, ez a veszély még mindig nem fenyeget, egyszerűen csak van itt pár dolog, ami említésre méltó.

Nekünk ez volt az első és egyben kötelező választásunk idelent, ezért aztán izgatottan vártuk a nagy napot, hogy eleget tegyünk állampolgári kötelezettségünknek. Na jó, Katám nem annyira, mert ő még nálam is jobban utálja a politikát. 🙂

Az első dolog, ami furcsa volt számunkra, hogy a választás közeledtével nemhogy több szó esett róla a munkahelyünkön, ellenkezőleg. Szinte senki nem hozta szóba, nem voltak vérremenő viták, nem ócsároltak senkit. Mindenki megtartotta magának, mit is gondol erről, vagy arról a pártról. Azért otthon nem ehhez voltunk hozzászokva.

Aztán itt a másik dolog, nevezetesen a kötelező szavazás. Ha nem mész el, megbüntetnek 20 dollárra, s ha nem tudsz valami igencsak elfogadható indokot felmutatni a távolmaradás bizonyítására, még a bíróságra is beidéznek. Az további 170 dollár bírság, plusz a bírósági költségek. Az eljárás tetszik, legyen is kötelező, bár szerintem a bírság összegei kissé nevetségesek.

Folytassuk a konkrét szavazással, de most kapaszkodjatok meg! Mit gondoltok, hogyan igazolod magad, hogy az vagy, akinek mondod magad……?

SEHOGY!

Egyszerűen bemondod a neved, ők meg elhiszik Neked, hogy az vagy, aki. Mi van?! Nem kell se személyi, se semmilyen igazolás? Pontosan! Semmi. Elég a neved, meg hogy hol laksz, ők kikeresnek egy nagy könyvből, de mindezt csak bemondásra. Őrület! Ráadásul nincs meghatározva konkrétan, hova is kell menned leadni a szavazatodat, egyszerűen megnézed a neten, hol van a legközelebbi szavazóhelység.

Gondolom Bennetek is felmerült a kérdés, hogy mi van, ha valaki, csak úgy viccből több helyre is elmegy szavazni? Vagy valaki más nevét mondja be, nem a sajátját? Vagy… Nem is folytatom, mert nincs rá válaszom. 🙂

Ha azt hiszitek, hogy vége az ausztrál választási furcsaságoknak, akkor tévedtek. Jöjjön a legabszurdabb dolog, ami érheti a felkészületlen választót és amitől egy páran biztosan hátast dobnak: a szavazatodat CERUZÁVAL írva adod le!

Bizony, ceruzával, bár viheted magaddal a saját tolladat is, azt is elfogadják, mint érvényes szavazatot – ez annyira vicces és megható – ráadásul meg is tudják indokolni, miért is van ez. A hivatalos verzió szerint a ceruza mindig tettre kész.  🙂 Nem szárad be, nem kezd el folyni, nem kenődik el a párás, trópusi éghajlaton, csak arra kell figyelniük a szavazóbizottság tagjainak, hogy mindig szépen ki legyenek hegyezve. Ráadásul a megmaradt ceruzákat újra lehet hasznosítani a következő választáson.

Tényleg? Na de most komolyan! Valóban ez lenne a hivatalos indoklás a ceruza használatra? Nos, valóban, nem én találtam ki. Aki többet akar tudni a dologról, annak ajánlom figyelmébe ezt a linket.

Levezetésképpen itt van a teljes, választható pártok listája. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy Katám derekától leért a földig a szavazólap, amin a pártok voltak felsorolva. Volt ott minden: párt az állatok jogaiért, párt a horgászokért, sportpárt, párt a dohányzók jogaiért, jövőpárt és nem utolsósorban a szexpárt… 🙂

Csak tudjunk választani közülük! 🙂

Papi

3 hozzászólás

  • DZoli

    Sziasztok!

    Ez a bizalom-kérdés úgy tűnik, csak nekünk fura, a világ – valamilyen szempontból – fejlettebb részén már nem annyira. Németországi kirándulásunk alkalmával a szálláshelyeken csak bemutatkoztam, elmondtam, hogy Magyarországról érkeztem, és a neten foglaltam szállást. Erre megmutatták a szobánkat, és a kezembe nyomták a kulcsot. Egy nyomorult aláírásra, vagy útlevél bemutatásra nem volt szükség sehol…
    Ja, és Ausztriában sem.

    DZoli

  • kelod

    En ezt pua-terrornak nevezem. Cirkuszt es kenyeret a nepnek. Aussiban meg van eleg termiszeti eroforras aminek a kiaknazasabol jol meg lehet elni. Az emberek jol elvannak csak ne gondolkozzanak. Menjenek el szavazni ugyis valamelyik nagy pert nyer amik ugy tunik hogy rivalizalnak egymassal de a hatterben ugyan azt a globalis erdekcsoportot kepviselik. Privatizaljak a repulotereket a vizszolgaltatokat, energia szektort. Mindent ami stratgiailag fontos. Ma mar mindenki tudja hogy az autok viz felhasznalasaval is uzemeltethetoek de megsem fognak forgalomba kerulni ameg el nem adtak az osszes koolajat. Kozben a jegesmedvek belefulladnak a tengerbe…
    Nem akarok belefojni nagyon csak nem szeretem amikor Magyarorszagot lekicsinylik. Minden orszagnak megvan a maga baja es erenye. Amit jobban ismerunk ott a hibakat konnyebb eszrevenni az elonyoket meg termeszetesnek vesszuk.

    Bocsanat a tipikus Magyar hozzaszolasert;)

Hozzászólás a(z) KataPapi bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük