Egyéb

„Büdiviri újratöltve” 2.0

Sajnos a túráikhoz, kirándulásaikhoz nem tudtunk csatlakozni, mert mi a munkaszüneti napokat leszámítva dolgoztunk a két ünnep között. Utolsó napjukon útban hazafelé belebotlottak egy hirdetménybe, miszerint a napokban fog virágozni az óriási büdösvirág lent, a városi Botanikus Kert üvegházában. Egyből átdobták nekünk az infót, hátha nem tudunk róla. Ezúton is köszönjük nekik, tényleg nem tudtunk róla. Csipkedhette volna magát egy kicsit a virág, mert csak egy napon múlott, hogy ők nem láthatták.

Folyamatosan frissítettem a Botanikus Kert weboldalát nehogy lemaradjunk a nagy eseményről. Január 7-én szombat este 6-kor látogattuk meg először. Senki nem volt az üvegházban és a virág is csak bimbó állapotát mutatta. De így legalább addig csodálhattuk, amíg akartuk. Nem volt tömeg, nem volt sor és nem hajtottak a park dolgozói, hogy haladjunk, mert sokan várnak még, hogy láthassák a „kis büdöst”..

Már nem sok kell neki és kipattan…

Aztán másnap, január 8-án vasárnap kettőkor kipattant a virág. Nem volt helye tökölésnek, hiszen 48 óra és a virág elvirágzik. Nem sokat vakarództunk, negyed négykor már ott is voltunk. Szerencsére még csak ébredeztek az emberek, így csak kb 5-10 percet kellett sorban állni. Mikor jöttünk kifelé, akkor kezdett gyűlni a tömeg. Legutóbb 2015. december 29-én láttunk ilyen virágot virágozni, fent a hegyen lévő botanikus kertben. Akkor a tűző napon több, mint egy órát álltunk sorba és sajnos már csak a virágzás végét sikerült elcsípni, a szirom lekonyulóban volt.

A kép közepén ott a virág! A sor pedig még rövid.

Most viszont a virágzás elejét kaptuk el. Friss, üde virágocska és még a szaga sem volt annyira brutális. A sorbanállás alatt egy botanikuskerti dolgozó szórakoztatta a népet, hogy gyorsabban teljen az idő. Egy kis cseréppel sétálgatott fel s alá és a nagy büdivirág családjába tartozó kis büdivirágot szagolgattatta a nagyérdeművel. Háááát, ennek a kis cserepesnek olyan bukéja volt, hogy egy lépést hátrahőköltünk. A nagy büdi egy „Impulse dezodor” volt ehhez képest.

A nagyon büdös kistestvér…
Titánbuzogány / Kontyvirág – Amorphophallus titanum

Nem mennék bele a részletekbe, mert anno 2015-ben elég sok mindent megírtam erről a virágról, nem szeretném ismételni magamat. Ez a példány azért volt különleges, mert nem gumóról nőtt, hanem levágtak egy levélhajtást és azt gyökereztették. Ez az első példányuk, ami hajtásról nőtt.

A virágba szökkenés nem egy gyors folyamt. Előszőr a levelek növekszenek egy évig, majd azok elszáradnak és leesnek, innentől a gumóra gyúr a növény. Következő évben megint a leveleken van a sor, hogy azok elszáradása után ismét a gumón legyen a hangsúly. Ez így megy 9-10 évig. Aztán, amikor már jó sok energiát elraktározott a gumóban, ledobja a leveleket és a gumó kitol egy virágot. Semmi szár, meg levél, csak a virág, de az csak két napig pompázik sajnos. Aztán kezdődik a ciklus előlről.

Egy érdekességet azért megemlítenék, ami a múltkori bejegyzésből kimaradt. Egyszerre van női és férfi porzója, de önmagát nem porozza be. Ezért lyukat vágnak a virág aljára és gyűjtenek hím porzót, amit lefagyasztanak későbbre, ha virágzik majd egy másik. De nem sűrűn termékenyítenek meg így „fogságban tartott” büdöskét, mert sok energia a növénynek termést, virágot hozni.

Titánbuzogány 2023.
Titánbuzogány 2023.
Papi szagmintát vesz… Ezen a képen jól láthatóak a fázisok. A botanikuskerti dolgozók kitettek pár rügyező gumót, friss hajtásokat és a virág mögött kettő olyan is van, ami most épp a levél/szár fázisát éli.
„Büdöske” közelről. A jobb oldalon a szirmon már ott az első légy, aki a szagra jött. A szagát úgy szokták emlegetni, hogy: Limburger sajt – hagyma – sör – büdös lábszag – fokhagyma – rothadó hal keveréke. A Limburger sajtot nem ismertük. Ez a sajt a mai Holland-Belga-Német határterületen készül. A sajt erjesztéséhez Brevibacterium-ot használnak, amely történetesen ugyanaz a baktérium, amely felelős az emberi test szagáért, különösen a lábszagért.
Porzók a belsejében mélyen lent. Az volt a jó, hogy egész közel lehetett menni hozzá. Ha akartuk volna, az egész fejünket beletesszük a virágba. Pár éve a fenti kertben csak távolról lehetett megnézni.
Büdösvirág 2015-ben, mikor a végét kaptuk el és a szirma már konyulgat. Most 2023-ban viszont szép friss volt.
A nyolc évvel ezelőtti virág kb másfélszer volt nagyobb, mint a mostani.

Oldalak: 1 2

Egy hozzászólás

  • Sanyi

    Sziasztok, régen olvastam felőletek. Remélem minden rendben van, csak az építkezés foglal le benneteket. Nem reklamálok, csak hiányzik a az új bejegyzés. ♥️

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.