Egyéb

Dezsavű…

Egyszer már megszívattak ezzel… Jó pár évvel ezelőtt a „képeim.hu” tárhely oldal se szó, se beszéd (se figyelmeztető email) megszüntette magát. Hazavágva az oda feltöltött képeinket, amik a bloghoz voltak kapcsolva. Erre mit veszek észre véletlenül a múlt héten? Hogy a „Picasa”-ra feltöltött képeink is eltűntek. A Picasa úgy gondolta, hogy nyugdíjazza magát és áttol mindent a „Google Photos”-ra, csak erről elfelejtett levélben értesíteni minket. Tudnék most egy 10 soros cirkalmasat idepötyögni, de Papi úgyis kicenzúrázza, mert finom a lelke. Szóval újfent eltűntek a régi fotóalbumaink. Így azoknak, akik csak most kapcsolódnának be a blogolvasásba: sajnos a régebbi bejegyzésekhez csatolt albumok nem elérhetőek egyelőre. A rendszeres olvasókat ez nem érinti, hacsak nem néznek vissza korábbra.

Próbáltuk valahogy visszanyerni, de eddig nem sikerült. Ha valakinek van valami ötlete, azt szívesen vesszük. Amúgy a visszanyerés csak a kezdet. Ha esetleg meglesznek a régi albumok, akkor azokat megint fel kell töltenünk egy másik tárhelyre. Vissza kell olvasnunk a blogban és az összes régi bejegyzéshez csatolt „Picasa” linket át kell irányítani az új tárhelyre. A képfeliratokról nem is beszélve… Valószínűleg azok végleg megsemmisültek. A hócipőm tele van.

Szóval: SEGÍTSÉG!

Kata

4 hozzászólás

  • DZoli

    Ugyanez történt a Panoramioval is, de én kaptam tőlük emailt októberben, bár én ennek ellenére nem csináltam semmit a beszteség elkerülése érdekében. Ettől függetlenül az ott tárolt képek valóban át is kerültek a Google Photos oldalára, tehát elképzelhető, hogy a problémánk azonos.

    Én így tudtam lementeni a Google Photos-ra került képeket a gépemre:

    1.) Beléptem a Google Photos oldalamra (pl. belépve valamely google-accountba, a jobb fölső sarokban található 3×3 pontocskára bökve megjelenik a menü, ott a megfelelő ikonra bökve is be tudtok lépni a Google Photos-ba)

    2.) Itt elvileg ott lesznek a korábban feltöltött képeitek. (Nálam dátum szerint voltak albumba rendezve.)

    3.) Az albumoknál megjelenő, és gondolom a feltöltés idejét jelölő dátum fölé kell vinni a kurzort, ekkor egy „pipa” jel jelenik meg valamennyi albumnál. Ezt vagy ezeket kipipálva (akár képenként, akár albumonként, akár egyszerre az összes albumot) egy .zip fájlba lementhető a gépre a kérdéses tartalom.

    4.) A kijelölt tétel/tételek letöltését a kijelölés UTÁN megjelenő fölső menüsor jobb fölső sarkában található függőlegesen elhelyezkedő három pontocskákra bökve (További opciók) megjelenik a letöltés lehetősége. És attól kezdve már meglesznek a képek a saját gépeteken.

    De ettől még nem fognak látszani a régebbi blogbejegyzésben… 🙁

    • Kata

      Szia Zoli,
      Az egyes pontig eljutottam, csak az a baj hogy mikor bejelentkezem akkor az én Google Photos oldalam tök üres. Most azon gondolkodom, hogy esetleg a Picasa oldalunk nem erre a Google azonosítóra lett annó kreálva… :/
      Valami rémlik, hogy annó mikor újra lett telepítve a laptopunk, akkor valami kavar volt a Picasán és nem tudtunk bejelentkezni a régi azonosítóval, így mintha csináltunk volna egy újat… Aztán később már nem tudtunk a Picasára feltölteni, ezért lett a flickr és onnantól kezdve a Picasa feledésbe merült.
      Most próbálom kitalálni, hogy mi is lehetett az új Picasa Google account-ja hátha arra át tudja menteni.
      Időközben elkezdtem átnézni a learchivált képeinket is mert elvileg amióta a képeim.hu megszivatott, minden feltöltött fotóalbumot lementek egy tárolóra vagy CD-re.
      Ha meg is lesz a nagy munka a visszatöltés lesz. 🙁

      Köszi mégegyszer a segítséget!

Hozzászólás a(z) DZoli bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük