Egyéb

Évforduló

Ismét eltelt egy év, már ami az itt tartózkodásunkat illeti. Öt évesek lettünk a héten.

Öt évesen az emberpalánta már a saját lábán jár, beszél is, na meg vélhetően szobatiszta is. 🙂 Kezdi alapossabban megismerni az őt körülvevő világot, mind jobban megérti, ha szólnak hozzá, s nem csak néz nagy bociszemekkel, hogy mit is akarhat az a néni, vagy bácsi, mikor azt mondja, hogy: Gádáj májt, hajugoin?!

Ezt az utat jártuk be mi is mióta idelent vagyunk, több-kevesebb sikerrel. Igyekeztünk becsülettel helyt állni s alkalmazkodni, mert arra itt nagy szüksége van mindenkinek, aki hasonló tervekkel vág neki az ismeretlennek ahogy mi tettük. Továbbra sem bántuk meg döntésünket, szeretünk itt lenni. Az elmúlt év legnagyobb sikere az ausztrál állampolgárság és útlevél megszerzése volt, így már mi is büszkén valljuk magunkat ozzinak, s viselhetjük a kengurubőr kalapot. 🙂

„Szíjú gájz”, azaz viszlát srácok! 🙂

Papi

3 hozzászólás

  • Djarimirri

    az biztos, hogy minden értelemben óriási utat jártatok be. Én most nem emlékszem, hogy gratuláltam-e már, pedig frissiben olvastam is róla, csak azt hiszem,még a freeblogon, ami vmi miatt nem engedett kommentelni.Úgyhogy most, 2015 aug. 23-án gratulálok a kengurus útleveletekhez 🙂 egy akkora Ausztrália-fannt, mint én, mindig elementáris boldogsággal töltenek el az ilyen hírek!

  • Papi

    Djarimirrinek: nagyon koszonjuk, azt mondjak jobb keson, mint soha… 🙂
    Valoban voltak problemaink a freebloggal, bar a mostani helyzet sem gondmentes. Talan majd irok is egy rovid bejegyzest rola.
    Udv

Hozzászólás a(z) Papi bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük