Egyéb

Krokodilok

Egy kis érdekesség. Visszaértünk a közel három hetes északi túránkból és megkezdtük a szürke, dolgos hétköznapjainkat. Ilyenkor az első 1-2 óra azzal telik, hogy átrágjuk magunkat az időközben beérkezett 100-150 emailen. Na mi csücsült az elektronikus postaládánkban? Egy kép az egyik munkatársunktól a Cahill’s átjáróról, ahol természetesen mi is jártunk. A képet/képeket a cégünk csinálta augusztus 5-én. Mi augusztus 16-án jártunk ennél az átjárónál. Ott álltunk a folyó partján. Amúgy tudtuk, hogy az egyik gépünk szinte az összes várost le fogja repülni, ahol mi meg fogunk fordulni fent északon, ezért folyton kémleltük is az eget, hátha sikerül elcsíni és akkor integetünk és rajta lettünk volna a légifotókon. Sajnos folyton elkerültük egymást.

Csúcsforgalom a Cahill’s Crossing-nál (Cahill átjáró) augusztus 5-én. Nyugodtan mondhatjuk, hogy Cahill’s “Croc”sing. Az a sok kis „piszok” mind egy-egy legalább 3-4 méteres krokodil.

Ez a hely fent van egészen északon Jabiru közelében, az átjáró pedig az őslakosok szent helyére, az Arnhem Land-re vezet át, amit csak engedély birtokában lehet meglátogatni. A covid miatt most ez sem lehetséges, nehogy „kiírtsuk” őket. Amikor mi 11 nappal később ott jártunk kutyafuttában 10 krokodilt számoltunk össze 5 perc alatt. A légifotó alapján sokkal több volt ott korábban. Hihetetlen.
Ez egy közelebbi kép. A sárga nyíl mutatja hova sétált le Papi mikor ott jártunk.

Itt egy érdekes cikk az ABC News-tól:

https://www.abc.net.au/news/2018-05-27/gary-lindner-cahills-crossing-crocodile-manager-kakadu/9786650

Illetve egy ijesztő fészbuk videó:

https://www.facebook.com/339639229872/posts/10158726177474873/?vh=e&d=n

Gondoltam megosztom veletek. Rengeteg érdekes dolgot szoktunk látni a levegőből a munkánk során. Talán egyszer majd összerakunk egy albumot. Papi folyamatosan gyűjti a különlegességet. A cégben mindenki tudja, hogy rá van kattanva és mindig átküldik neki, ha valaki véletlenül kiszúr valami vicceset, érdekeset, látványosat, ijesztőt.

2 hozzászólás

Hozzászólás a(z) Zoli bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük