Egyéb

Már megint egy

Úgy látszik kis hazánk kezd Ausztrália Kínája lenni, mert ma gazdagodott az itt kapható, magyar termékek listája.

Lássuk csak. Cégünk néhány hónappal ezelőtt új helyre költözött, ami szebb is, tágasabb is az előzőnél, de már többször előfordult, hogy az elektromos rendszer nem bírta a terhelést amit okoztunk, s a munka dandárjában voltunk kénytelenek elviselni áramszüneteket. Nem mindenhol, csak egyes területeken, így nagyjából be lehetett határolni, merre is keressük az okot, okokat.

Jöttek is a szakemberek kivizsgálni mi is lehet a probléma, de eddig még nem sikerült elhárítani a bajt, mert a múlt héten szintén volt egy blackout (áramhiány) az irodában. Ismét csak ki kellett hívni a hozzáértőket, akik egyik délután már nem bízták a véletlenre a dolgot, hanem mértek, fúrtak-faragtak, kötöttek, újravezetékeztek néhány dolgot, amiről úgy sejtették, az lehet a hiba forrása.

A lényeg a lényeg, hogy másnap, miután végeztek a munkával megakadt a szemem valamin, egy dobozon, amiben megszakító volt -remélem nem mondok butaságot- s amiből beszereltek néhányat az elektromos kapcsolószekrénybe.

Itt van ni:

A kép a netről való, de pontosan ugyanilyet használtak fel a villanyszerelők munkájuk során, s ha esetleg nem olvasható, bizony ott van rajta a MADE IN HUNGARY felirat.

Meglepetésként ért a dolog, mert nem gondoltam volna, hogy ilyen messzire elkerül egy otthon gyártott elektromos kütyü, amikor Kína sokkal, de sokkal közelebb van hozzánk.

Kicsit rákerestem a neten a szerkezet típusszámára, s az első találat ez volt. Itt is tisztán olvasható, hogy magyar terméket reklámoznak.

Érdekes, nemde?!

Ezek után nem marad más hátra, mint drukkolni, hogy ne legyen több áramkimaradásunk. 🙂

Papi

2 hozzászólás

  • Lackó

    Tök jó! Ennek én örülök.
    Eszembe jutott egy sztori közben. Mentem az utcán és az előttem gyalogló embernek az volt a pulóverére írva hátul, hogy LACKO. Tökre megörültem, aztán közelebb érve kiderült, hogy az volt ráírva, hogy BLACKOUT, csak túl nagy volt az illetőre a pulcsi. 🙂

Hozzászólás a(z) KataPapi bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük