Egyéb

Sok lúd disznót győz! :)

Megannyi hozzászólás érkezett az utolsó bejegyzésünkre és majdnem mind olyanoktól, akiket nem is ismerünk, soha nem találkoztunk velük. Jól esett, köszönjük.

Mindenki egybehangzóan arra kért minket, hogy ne hagyjuk abba. Kaptunk tanácsokat, hogy menjünk át más szolgáltatóhoz, illetve külön köszönet Hellának, aki felajánlotta, hogy átküldi a hiányzó írásainkat a levelező rendszeréből.

Kezdetben blogunk arra szolgált, hogy a Peti szülei és az én szüleim valamelyest tudjanak az itteni életünkről. Lássák, hogy jól vagyunk és nem bántuk meg a döntésünket. Mivel ők nem használnak számítógépet ezért ezeket a bejegyzéseket rendszeresen kinyomtatjuk és a jó öreg módszerrel – boríték, bélyeg, posta – hazaküldjük nekik.

Az elején nem is akartuk publikussá tenni. Aztán ahogy a kijövetelünk időpontja egyre közelebb került mind több barátunk jelezte, hogy ugye, azért majd hallunk felőletek??!! Úgy döntöttünk, hogy ezen a blogon keresztül, aki kiváncsi ránk, az tájékozódhat. Azáltal, hogy mindenki számára elérhetővé tettük a világhálón, rengeteg ismeretlen talált rá az oldalunkra és követett nyomon minket.

Mikor felmerült bennünk, hogy abbahagyjuk, jelentkezett egy kedves ismeretlen, aki felajánlotta a segítségét. Úgy néz ki, hogy a freeblogot abbahagyjuk, és más úton folytatjuk! 🙂

Örülünk, hogy sokatoknak tetszenek a bejegyzéseink. Mi is néha-néha visszaolvasunk bennük és jókat nevetünk rajta. Itteni ismerőseink mikor arra a helyre utaznak el, ahol mi már jártunk, alapból megnézik mit is írtunk róla és mit érdemes megnézni ott.

Reméljük, hogy hamarosan sikerül beindítani az új fejjel-lefelét! Folyamatban van, szóval kitartás…

Kata

5 hozzászólás

  • Lackó

    Tetszik az új lap (bár a designt még szokni kell) és a komment is működik. Csak annyi a baj, hogy nekem a főoldalon azt mutatja, mintha ehhez a poszthoz nem volnának kommentek. De ez legfeljebb nektek baj, mert nem látjátok ha jött komment. 😛
    Ja és az is lehet, hogy a böngészőmben nem frissül a főoldal és nincs is semmi baj.

  • DZoli

    Nekem tetszik ez az új design, ami annyira nem is új, hiszen a fő színek nagyjából megmaradtak, és a korábbi – egyébként fogszabályzót igénylő – kenguru is megmaradt a régi fejlécből.

    Külön tetszik az, hogy a fejléc „személyes” lett, a hátizsákos házigazdák, a kirándulásokhoz használt, családtagkén megbecsült terepjáró, és a meglátogatott helyszínek fotói tükrözik az egész blog hangulatát.
    Én a magam részéről gratulálok a fejléc ötletgazdájának, és a megvalósítójának is.

    Egyetlen észrevétel: Papi, majd egy új, kalapos (újkalapos) fotóra kellene kicserélni a fejlécbéli képet, ami azon a fotón a fejeden van, ma már olyan típusidegen… 🙂

  • Hókifli

    Sziasztok!
    Én is csatlakozom a „ludak” közé! HURRÁ! kb 2 hét alatt végig olvastam blogotokat, és nagyon örülök, hogy sikeresen megtaláltátok az Otthonotokat! További jó egészséget, és hosszú boldog életet kívánok Nektek „fejjel lefelé”!
    Hókifli

Hozzászólás a(z) Lackó bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük