Posts Tagged ‘Adelaide’

  1. Szürke szamár a ködben…

    január 20, 2013 by kata_papi

    … hááát mi is úgy eltűntünk, mint az a bizonyos szamár, igaz? Jó régen nem írtunk, pedig eseményekből jól állunk. Nem is tudom hol kezdjem. Lehet hogy csak címszavakban fogok említeni 1-2 dolgot és esetleg majd írok róluk. Valamikor. Vagy nem.

    Egy szombati napon, november 9-én épp az adelaidei Karácsonyi felvonuláson startolt Móni és Csabi kürtőskalács biznisze. Belevágtak és egyből fejest ugrottak a mélyvízbe ezzel a felvonulási nyitónappal. Azóta folyamatosan árasztják a finomabbnál finomabb kalácsot. Hurrá, végre valami, ami ehető. Gratulálunk nekik és sok sikert a vállalkozásban! Ha Adelaidebe keveredtek, ezen a weboldalon nyomon tudjátok követni, hogy épp merre sütögetnek:

    www.bodrisbakery.com.au

    Aztán volt idén is “Szedd magad meggy” akciónk, amit 95%-ban én lekvárnak főztem be, a maradékot lefagyasztottam sütihez vagy meggyleveshez. Most kivételesen cseresznyét is szedtünk, isteni volt és még egy hét után is friss, egészséges maradt a hűtőben.

     

    Idén újítottak a termelők: hevederes vödröket osztogattak, hogy megkönnyítsék a szedést. A vödörhordó csapat: Papi, Csabi, Laci

    Húúú, és a kihagyhatatlan esemény: ismét eljött hozzánk a Napcirkusz! (Cirque du Soleil) Természetesen mi is ott voltunk az egyik előadásukon és a jövőben is elmegyünk, akárhányszor is jöjjenek ide Ausztráliába. Idén az “OVO” című produkciót adták elő. Ebben az előadásban az erdő bogarai elevenedtek meg. Mindenki valamilyen bogárnak volt beöltözve. Fergetegesen jók voltak a jelmezek: szöcskék, kövér pillangó, hernyó és mindenféle 6 lábú. Az élőzene, a tartalom, az előadásmód, a színpadi effektek mind-mind profi volt. Nagyon élveztük!

                  

    Kicsit más, ami bennem mély nyomot hagyott. Karácsony előtt volt egy kisebb laparoszkópiás műtétem. Nem árulok el nagy titkot: igencsak megviselt. Maga a tudat és a műtét is.

    Aki ismer, tudja, hogy betegesen rettegek mindenféle orvosi dologtól, amit rajtam hajtanak végre. Máson nem zavar, bármit csinálhatnak, én tuti végignézem. Imádom az orvosi műsorokat is a TV-ben. Egy sima vérvételre vagy az éves fogorvosi kontrollra is legalább egy hónapig készítem fel magam. Most erre nem volt időm: hétfőn vizsgálat, majd közölték, hogy akkor szombaton azonnal műtenének. Hupsz. Nem zabszem, hanem mákszem effektusom volt. 🙁

    A kórházban hoztam a szokásos beszari formámat. Ha az otthoni kedves fogorvosunk olvassa ezt a bejegyzést, akkor üzenem neki, hogy az általam mindig kért “fél üvegnyi lidokain spré szétfröcskölése a számban injekció előtt” az kutya füle volt ahhoz képest, amit itt produkáltam. A műtét jól sikerült, kivették ami nem oda való volt és még a szövettan is negatív lett. 🙂

    Viszont a műtét utáni két hét elég szar volt. Az első hét után kezdtem elveszteni a türelmemet, mert azt hittem sokkal hamarabb jövök helyre. Nem így lett! A céges Karácsonyi ebédre sem tudtam elmenni. Ráadásul, ami jobban szíven ütött, hogy idén elmaradt a szokásos 10 napos, évvégi nyaralásunk, amit most a Nagy Alpesi út bejárására és Ausztrália legdélebbi pontjára a Wilson Promontory Nemzeti Parkba terveztünk. Ezek után az ünnepek kicsit letargikus hangulatban teltek. Lehet, hogy csinálok majd egy bejegyzést az itteni egészségügyi rendszerről, most már egy kicsit több rálátásom van adolgokra.  Sajnos. Bár továbbra is elég kesze-kuszának tűnik.

    Idén eddig még csak egy Dömis napunk volt, mikoris lementünk a Deep Creek-be. Andi és Laci szülei épp itt voltak látogatóban és Móniékkal megbeszéltük, hogy mi lenne, ha lemennénk DC-be, arra a részre, ami terepjárós. Andiék bandáját ketté szedtük és igazságosan elosztottuk őket Bumbikába és Dömébe. Szerencsénk volt, mert a kirándulás napjára csak 19 fokot jósoltak. Erre igencsak szükségünk volt, mert a megelőző napokban/hetekben 33-44 fokok voltak. Kezdtünk kókadozni, de ez a hűvös piknikezés kapóra jött. Vidáman telt a nap. Ismét gyönyörű volt a park, még így felhősen és néha szemerkélő esőben is. Mindenkinek nagyon tetszett a túra és jó magyar szokáshoz híven egy kiadósat piknikeltünk. (ide jön majd egy csoportkép!)

    Kata


  2. HÓ esett Dél-Ausztráliában!

    október 11, 2012 by kata_papi

    Tegnap este hó esett nálunk. A saját szemünkkel sajnos nem láttuk, mert épp nem voltunk fent a Mount Loftyn, de a reggeli hírek ettől voltak hangosak. A mi kertünkbe csak jég esett. Féltem is, nehogy tönkre tegye a tökpalántáimat, mert a magyar tök az kincs errefelé… fincsi tökfőzelék lesz belőle.

    Dél-Ausztrália nem híres a sípályáiról, de azért hébe-hóba előfordul, hogy TÉLEN bizony esik a hó. Ilyenkor ne méterekre gondoljunk, hanem pár milliméterre, vagy max 1 cm-re (az is csak fent a hegyekben), ami 10 perc alatt el is olvad. De mégiscsak hó! A téli időszak augusztusban lejárt, most már igencsak a tavasz közepén járunk. A hírek úgy harangozták be, hogy: “egyszer egy évszázadban talán előfordul ilyen”. Ezek szerint újabb 100 évet kell várni a tavaszi “hóesésre”. A munkatársaim úgy reagálták le, hogy: “ez NAGYON különös!”

    A hőmérséklet hajnalban +4,9 fok, fent a Mount Loftyn +0,4 fok volt.  Októberi rekord hideg! Vasárnap pedig 27 fok lesz! 🙂 Meg van őrülve a természet!

    Kata


  3. Megyünk Dömizni?

    október 1, 2012 by kata_papi

    Mostanában nem sok bejegyzés született. Nem volt miről írni. A “hideg”, sötét téli napok miatt nem voltak események, kirándulások, utazások. Viszont otthon ücsörögni sincs nagyon kedvünk. Ezért az ilyen alkalmakra idén egy újfajta szórakozást találtunk ki: “Elmegyünk Dömizni”.

    Ez azt jelenti, hogy ha az idő pocsék, vagy hajnalban még nagyon hideg van a sátrazós kirándulásokhoz  és így nem tudunk elmenni hétvégenként kempingezni, akkor marad Döme.  Én ki se akarok szállni belőle, legszívesebben folyton úton lennék vele. Ennek csak egy akadálya van: még nem nyertük meg a lottófőnyereményt.

    Szóval amikor Dömizni megyünk, akkor némi rágcsa és nasi kíséretében bepattanunk Dömébe és elindulunk vele. Van úgy, hogy szakadó esőben, van úgy hogy viharos szélben, vagy szép napsütésben. Teszünk egy kört fent a hegyekben, lent a félsziget körül vagy csak leugrunk szalonnát sütni a folyóra vagy horgászni a tóra. Néha csak magunk megyünk, néha csatlakoznak hozzánk a barátok is.

    Silver Sands Beach, nagyon hideg volt és 5 percenként eleredt az eső

    Encounter Bay, Victor Harbor mellett, szakadó esőben

    Mypolonga, Murray folyó, szalonnasütés (Andi és Barni)

    Mypolonga, Murray folyó, hááát nem mostanában leszünk vegetáriánusok

    Mypolonga, narancsligetek

    Bridgewater, malom 1860-ból

    Mivel itt a környéken már minden érdekes helyet megnéztünk – van amit többször is – , ezért unalmas lett volna egyenként írni róluk. Mostanra viszont már összegyűlt jónéhány szép kép az ilyen “Dömézős” napokról, amiket feltöltöttem a fényképoldalra is.

    A péntek közeledtével tehát megnézzük az időjárás előrejelzést és ha rossz időt jósolnak, akkor elhangzik a kérdés:

    Megyünk Dömizni?  🙂

    Nemleges választ még egyszer sem mondtam vagy hallottam…

    Kata


  4. Barossa – borkóstolás

    május 13, 2012 by kata_papi

    Már biztos mindenki várta az újabb bejegyzéseket, igaz? A gond az, hogy nincs ihlet, illetve az elmúlt hetekben az ég világon nem történt semmi velünk. Ráadásul a tél is kezd beköszönteni itt, ami hideggel és korai sötétedéssel jár és ez igencsak rontja a bejegyzések számát és az én kedvemet is. Utálom a sötétet és a hideget.

    Mivel nemsokára megint hazalátogatunk Magyarországra, ezért csínján kellett bánnunk a szabikkal. Nem lehetett “pazarolni” holmi kirándulásokra, mert a hazaútra épphogy elég az itteni 20 napos éves szabikeret. Ráadásul kicsit önzőkké is váltunk… Megfogadtuk, ha meglesz az ausztrál útlevelünk, akkor most már beiktatunk megállót/megállókat az utazás során. Bejegyzést valószínűleg csak a megállókról fogok írni, a magyarországi időszakról nem. Feltéve ha lesz értelme bejegyzést írni Finnországról és Észtországról… 🙂 Meglátjuk.

    Barossában borkóstoláson is kb két hete voltunk, de csak most sikerült kicsikarnom magamból pár sort erről a kirándulásról. Visszanéztem a korábbi bejegyzéseinket és pontosan egy évvel ezelőtt voltunk a McLaren völgyben hasonló okból ZsuzsiFeri- és MóniCsabiékkal. McLaren Adelaidetől délre, Barossa pedig északra van. A McLarenes bejegyzésemben megemlítettem, hogy Barossában 135 borászat van. Ezt most szeretném helyesbíteni: közel 300.

    Zsuzsiék és Móniék már voltak kóstolni itt többször, nekünk ez volt az első. Igaz túristáskodva keresztül-kasul bejártuk Barossát korábban, de borkóstolásra nem tévedtünk be akkor sehova. Most felkerestünk olyan helyeket, ahol a többiek már jártak és beiktattunk új pincészeteket is. Ide is a jól bevált 6-os kóstoló csapattal látogattunk el: Kata-Papi, Móni-Csabi, Zsuzsi-Feri.

    Odafele megálltunk a “suttógó falnál” és újfent kipróbáltuk, hogy nem vesztette-e el a varázsát. És nem! Továbbra is működik. Csak gyors memória frissítés (korábbi bejegyzésünkben szerepel): 140 méter hosszú gátfal, ami tökéletesen továbbítja a suttogást az egyik oldalról a másikra. Suttogtunk egy párat egymásnak, s ezután már csak borászatba be – borászatból ki volt a menet.

    A pincészetek/borászatok vasárnap általában 11-17-ig vannak nyitva (a hét többi napján korábban nyitnak), ezért esélytelenek voltunk mind a 300 hely felkeresésére. Sebaj, fizikailag sem bírtuk volna. 🙂 Tizenegy órakor indultunk és kb 45 perc / 1 óra az út Barossába. Így 5 borászatot sikerült végigkóstolnunk. Viszonylag szép őszi időnk volt, néha a napocska is megmutatta magát.

    A Chateau Barossában kezdtünk, ami kívűlről úgy néz ki, mint egy kis vadászkastély. Ide azért ugrottunk be, hogy likőrt vegyünk. Néhány borászat a bor mellett készít likőröket és likőrborokat. Így szerettünk bele McLaren völgyben a “Tónikba”, azaz Tawny-ba, ami nem más, mint egy likőrbor.  A likőrbor alkoholtartalmát égetett szesszel keverik össze és nem összekeverendő a borpárlattal, ami a bor lepárlásával készül. A likőrboroknak több fajtája van: portói, sherry, vermut stb… Míg a boroknak 8-14% az alkoholtartalmuk, a likőrbornak akár 20% is lehet.

    Chateau Barossa

    Szóval itt a Chateau Barossában Butterscotch (vajkaramell)  likőrt szerettünk volna venni. Sajnos novemberben tulajdonoscsere volt és az új tulaj nem gyárt likőröket. Pultos Gizi elmutatott a sarokba, ahol pár üveg likőr itt maradt az előző tulajtól és mondta, hogy már csak ezek vannak, de a vajkaramellt ne keressük, mert azt nagyon hamar elkapkodták. Vajon miért? Zsuzsi és én kávélikőrt, Móni mogyorólikőrt vett. Ott nem volt lehetőség likőrkóstolásra, Gizi mondta, hogy nem bontanak ki üveget. Itthoni tesztelés után a kávélikőr finom, a mogyoróra Móni azt mondta felejthető, de azért el fog fogyni. 🙂

    Likőrvásárlás után... (a papírzacskó kicsit amerikás)

    Ha már ott voltunk, azért végigkóstoltuk a borkínálatot. Nem volt nagy szám és a hely is kicsit lepusztultnak tűnt belülről, ráadásul a pultos Gizik sem voltak a helyzetük magaslatán.

    Átvándoroltunk a szomszédos Kellermeister borászatba, ahol még egyikőnk sem volt. Ezt a helyet a kolléganőnk ajánlotta, hogy nagyon finom a csokilikőrjük. Nem kellett kétszer mondani nekem, a csoki szó hallatán ezt a helyet nem hagyhattuk ki. A borászat nagyon szép és igényes volt. A pultos Gizi tényleg a vendégekért volt. Kitett magáért. Rengeteg érdekes dolgot mesélt az egyes borokról, amiket kóstoltunk. A megkóstolt borok nagyon finomak voltak, bár Papi és én nem igazán tudunk különbséget tenni a borízek között. A színmegkülönböztetés még csak-csak megy, de az hogy 10 vörösbor közül válasszunk, háát az nem megy. Úgy vagyunk vele, mint a sörrel. Nekünk a sör, az sör. Nem Heineken, nem búza, nem borsodi, nem mittudomén, hanem sör. Nekünk minden sör sör ízű és ha veszünk is 1-2 üveggel a meleg nyári napokon, akkor nem úgy megyünk be a boltba hogy ezt vagy azt vesszük, mert ez a kedvencünk, hanem bemegyünk 2 üveg sörért. Ezzel most valakinél biztosan kivertük a biztosítékot. 🙂

    És így vagyok a vörösborral is. Nekünk a  vörösbor az vörös (innen ismerem fel) és én 99%-ban vadásznak iszom, legyen az bármilyen drága palackos bor. Ha választanom kellene akkor az édes Rozé és az édes Muskotályos ízlik és hiába mondják a “bortudósok” hogy szinte szobahőmérsékleten kell inni, mert akkor jönnek elő az ízek, meg mifene… én hűtőhidegen szeretem.

    Kóstoltunk olyan bort, aminek az volt az érdekessége, hogy egyáltalán nem locsolják. Csak annyi vizet kapott a tőke, amennyi eső és harmat formájában jutott neki.  Gizi mondta, hogy az íze ezért olyan, amilyen, mert nem szívták tele a szemek magukat vízzel. Azt azért érdemes tudni, hogy itt Dél-Ausztráliában minden szőlészet be van csövezve a szárazság miatt. Fekete cső tekereg minden egyes tőke tövéhez és csepegtetve öntözik őket. Aztán töltött olyan nedűt is, amiről meg azt mondta, hogy ez a bor csak és kizárólag egészséges szőlőszemekből van. Nincs benne madár vagy bogárrágta vagy bármiféle betegség jeleit mutató fürt.

    Majd egy furcsa kígyószerűen tekergő üvegbe kiöntött egy 80 dolláros  bort és kicsit lötyögtette. Elmagyarázta, hogy ez a különleges üvegedény arra szolgál, hogy megszellőztesse a bort és maga ez a speciális üveg 700 dollár. Még jó, hogy lehet kapni… A bor, amit benne forgatott arról volt híres és azért 80 dollár (vagy több) palackonként, mert már csak 300 szőlőtőke van a borászatban belőle. A szőlővesszőket az 1800-as évek végén hozta Ausztráliába egy német bevándorló a zsebében Dél-Afrikából. Érdekes, minden egyes borról tudnak beszélni legalább 5 percet. A borok után végül megkóstoltuk a “híres” csokilikőrt, amiért végülis jöttünk, de nem nyerte el a tetszésünket, így továbbálltunk.

    A bor levegőztetésére szolgáló "kígyóüveg".

    A következő a híres Jacob’s Creek borászat volt. Ez egy óriási nagy borászat, információs központtal, kóstolóval, étteremmel. Nekünk, vagy inkább nekem ez a borászat elvesztette  “pincészeti” hangulatát. Túl modern, semmi pince jellege nincs és a kóstolás is amolyan nagyüzemi.

    Viszont egy nagyon vicces dologgal találkoztunk itt. Jót szórakoztunk. Igaz, kicsit már spiccesek is voltunk. Nem részegek! Miután végigkóstoltuk (nem ittuk, kóstoltuk) az itallapot, elérkezettnek láttuk az időt Mónival, hogy meglátogassuk a legkisebb helyiséget. Sok folyadékot ittunk, na. Dolgunk végeztével kifelé jövet a WC-ből észrevettem a falon egy szerkezetet. Egy szondagépet. Nagyon eredeti volt. Persze hasznos is. Na meg spiccesen nagyon-naaagggyon vicces is. Nem tudtuk megállni, hogy ki ne próbáljuk.

    Az eredmény előtt egy kis információ. Otthon Magyarországon zéró tolerancia van, itt Ausztráliában a megengedett szint 0,05%, kivéve az ideiglenes jogosítvánnyal rendelkezőknek. (nekik nulla) A poén kedvéért, mikor írtam a bejegyzést – tudván az eredményeinket – megkugliztam az interneten, hogy más országokban mennyi a megengedett szint. Kicsit ledöbbentem.

    Ugye itt 0,05%, és most már egy ilyen borkóstoló után tudjuk, hogy hogyan érzi magát az ember ha eléri a 0,05%-ot (ezzel elárultam valamit…) :)) Szóval vannak olyan országok, ahol jóval magasabb az érték! Bahamák: 0,06%; Kanada-Malájzia-Norvégia-ÚjZéland-Anglia-Amerika-Szingapúr-Mexikó: 0,08%; a Kajmán szigeteken 0,1% illetve egyes helyein a szigetnek a teljesen részeg sofőrködés is megengedett… A mi eredményeinket látván és érezvén a hatását a fenti számok elkeserítőek.

    Vissza a masinához. Egy kis fiókja tele volt kék szívószálakkal. Egyet ki kellett venni és egy érzékelő nyílásba be kellett dugni, majd megnyomtuk a piros gombot. Ekkor felvillant a piros “Várj” lámpa, kis idő múlva a zöld “Kész” lámpa. Ez azt jelentette, hogy tiszta erőből, hosszan bele kellett fújni a szívószálba. Azt, hogy meddig fújj egy skála mutatta és amíg az ki nem aludt fújnod kellett. Végül pár másodperc múlva kiírta az alkoholszintet, és ezzel egyidőben kigyulladt a három figyelmeztető lámpa közül az ehhez tartozó “dorgálás”.

    Ha a határérték alatt volt jóval, akkor az “alacsony” felirat világított zölden. Ha majdnem a megengedett értéket mérte, akkor a “figyelmeztetés” gomb sárgán és ha túllépted, akkor a “vigyázz” gomb rikított vörösen.  A Móni eredménye 0,55% (piros), az enyém 0,47% (sárga). Könnyesre röhögtük magunkat a teszt alatt és visszaérve a többiekhez a fiúk megkérdezték, hogy mi tartott ilyen sokáig… talán “rókát” fogtunk a WC-ben?! Elmeséltük. Természetesen mindenki ki akarta próbálni, így visszamentünk és mindenki fújt. Móninak, Ferinek és nekem lett legmagasabb az eredmény, Csabi és Zsuzsi sofőrök voltak, így nekik nulla, Papi meg a középmezőnyben végzett.

    Ezután a Grant Burge borászat következett, ami újfent nagyon szép volt kívülről és belülről is, ahogyan a mögötte lévő park is. Talán a borok is jók voltak… 🙂 Végezetül  zárás előtt 45 perccel még bementünk a Langmeil borászatba, ahol szintén végigmentünk a vörösbor listán. Itt is nagyon lelkes volt Gizi és a vége felé szemrebbenés nélkül kinyitotta a 80 és 100 dolláros borokat is (ne felejtsük, hogy a bórkóstolás mindenhol ingyenes volt).

    Hazafelé igencsak jó hangulat volt a kocsiban. Képek innen is és a menüből is elérhetőek. Sajnos nem sorrendben lettek feltöltve, mert három különböző géppel és egy telefonnal készültek a képek.

    Kata


  5. Ennio Morricone élőben

    március 17, 2012 by kata_papi

    Nagyon megörültem, mikor Csabi szólt, hogy Morricone Adelaidebe látogat egy koncert erejéig. Szakközepes korom óta szeretem és a kollégiumban majdnem minden este Morriconet, Vangelist vagy Mike Oldfieldet hallgattunk Kesa barátnőmmel.

    Nem kellett kétszer mondani, megvettük a koncertjegyeket és Móniékkal négyesben talán utoljára, élőben láttuk, ahogy karmesterkedett. Azért talán, mert Morricone nem mai gyerek, lassan 84-dik évébe lép, de ennek ellenére hihetetlen energiával vezényelte le a közel két órás koncertet és a háromszori visszatapsolásra három ráadást is lehúzott.

    Morricone a március 2-től 18-ig tartó Adelaide Fesztivál meghívott vendége volt és a városi szimfonikus zenekart vezényelte a fesztivál megnyitóján. Hat éves volt, mikor első darabját komponálta. Őstehetség. Közel 400 filmnek a zenéjét ő szerezte.

    Morricone: középen, háttal áll, fekete ruhás kisember

    A koncert szabadtéri volt és kicsit alulszervezett vagy csak ennyire futotta, pedig a jegyek nem voltak olcsók. A kivetítő vászon túl alacsonyan volt. Nem is igen láttuk, akkor meg minek kivetítő, ha csak az első sor látja, akik amúgy meg jól látják a színpadot. A kihangosítás “sufnituning” volt, olyan mintha Papi kitett volna a kertbe 1-2 rozoga hangfalat. Az alacsony kivetítőn sokszor megszakadt a közvetítés és ilyenkor fekete vagy “kékhalál” volt látható.

    Balra a kivetítőn: Ennio Morricone

    A legnagyobb baki viszont az volt, hogy a koncert első 30-40 percében a belváros másik végén (belvárosunk 2×2 km-es) még javában tartott a Clipsal autóverseny edzése a vasárnapi főfutamhoz. Micsoda blamázs! Én azt hittem, hogy Morricone az első negyed órában kettétöri a karmesteri pálcáját és levonul a színpadról, de titkon bíztam abban, hogy talán olyan közel van a hangszerekhez hogy nem hallja a wrrrrr, brrrrrrrrr, nyiiik, wwwwrrrr, zzzzmmmm, zzzuumm, zzüüm zajt. Mindenki le volt döbbenve. Egyébként az első mű végén el is tűnt egy pár percre, talán próbált valamit intézkedni ezügyben.

    Másnap reggel a rádióban és a TV hírekben csak erről volt szó. Mindenki másra mutogatott. Állítólag az első sorokban valami nagykutyák ültek a kormányból, akik ott a helyszínen telefonáltak ide-oda, persze sikertelenül. Aztán az is kiderült, hogy még hónapokkal ezelőtt a fesztivál szervezője beszélt az autóverseny rendezőjével és kérte, hogy ne legyen verseny abban az időben. Az autóversenyes góré mondta, rendben. Aztán mégis ment a zümmögés és utólag mikor megkérdezték, hogy Józsi mi a pálya, akkor letagadta a beszélgetést. Hogy most ebből mi igaz és mi nem, soha nem fogjuk megtudni. Mindenesetre nagy lebőgés ez Adelaidenek.

    Arról nem is beszélve, hogy 40 perc után, mikor már mindenki kezdte lenyelni a békát és szégyenében mélyen a székbe süllyedt a park melletti kávézó tulajdonosa úgy gondolta itt az idő: zárunk és elkezdte a szemetes zsákokból egy kukába borogatni az üres üvegeket úgy 5-10 percig. Én a fejemet fogtam és nem hittem el, hogy ilyen előfordulhat. A mellettem ülő ürge fészkelődött és kínjában nem tudott mit csinálni, de ugyan ezt érezte az a több száz ember is, akik ott ültek a koncerten. Minősíthetetlen. Eleve ilyen jellegű koncertet tökéletes akusztikájú teremben kellett volna megrendezni, vagy ha szabadtéri, akkor jobban fel kellett volna készülni. Miért nem ment oda egy biztonsági őr az üvegborogatóhoz és küldte volna el a … De az üvegesnek sem esett le?

    Legalább az időjárás velünk volt. Gyönyörű nyár végi esték...

    Mindezek ellenére a koncert felejthetetlen volt. Mikor felhangzott a híres “A jó, a rossz és a csúf” zenéje, a közönségen halk moraj futott végig. Örülünk, hogy egyszer élőben is hallhattuk, láthattuk.

    Kata