Új-Zéland, Északi-sziget: 1. rész

Alcím: lakóautó bérlés rejtelmei és a világító kukacok

Sokáig gondolkodtam azon, hogy milyen lebontásban írjam meg utazásunkat, mert négy hét hosszú idő.

Két részre szedni, északi és déli sziget, nem túl jó ötlet: túl hosszú lenne és mindenki csak átugrálná a bekezdéseket és bealudna. Vagy napokra bontva, mint a napló: túl unalmas lenne. Esetleg hetekre: ekkor viszont a második hét nézne ki hülyén, mert fele északi, fele déli sziget volt. Ezért úgy döntöttem hogy a nagyobb események, tájegységek köré kerítem a mondandómat.

Régóta terveztük, hogy „átugrunk” Új-Zélandra és szétnézünk. A repjegyeket és a lakóautó bérlést is kb egy éve rendszeresen ellenőrizgettük. Erre a februári útra pedig tavaly augusztusban foglaltuk le a jegyeket, az autókat és a szállásokat.

Azt tudtuk, hogy mindenképpen 4 hétre szeretnénk menni, csak az nem volt biztos, hogy az északira, a délire vagy mindkét szigetre . Papi mondta, hogy ne legyen rohanás, csináljuk csak az egyiket. Én mohó voltam és „kisírtam” mindkettőt. Így utólag Papinak volt igaza. Négy hét nem elég a két szigetre. Minimum 2-3 hónap szükséges…. de kinek van ennyi ideje…??!!! Nem baj, így legalább már tudjuk, hogy egyszer majd vissza kell menni.

A teljes időszakra lakóautót béreltünk. Nekünk ez tűnt a legjobb megoldásnak. Lehetett volna sima autót bérelni és az éjszakákat kempingek kabinjaiban, motelekben, hotelekben tölteni. Ilyenkor viszont minden este ki kell cuccolni a kocsi csomagtartójából, reggel visszacuccolni és a kajakészítési lehetőségek is korlátozottak. Legkézenfekvőbb a lakóautó volt. Olyan, mint egy mozgó ház. Persze ilyenkor is be kell menni kempingekbe, nem lehet csak úgy csövezni az út szélén. Viszont hihetetlen szabadságot ad. Ha esik, ha fúj, nyugodtan meg lehet főzni a vacsit, vagy megcsinálni másnapra a szendvicseket, vagy csak lefőzni egy kávét.

Elég sokat utaztunk/túráztunk Ausztráliában és eddig minden kempingben, ahol megszálltunk sátorhelyre fizettünk és nem személyre. Új-Zélandon viszont minden kempingdíj személyre szól. Lehet hogy ez csak lakóautókra vonatkozik és a sátor az továbbra is darabra van nem személyre, nem tudjuk. Így aztán az autóbérléshez hozzá lehet adni kb 15-20 dollár/fő/éjszakát. Minden itt leírt összeg/ár új-zélandi dollárban értendő.

Érdemes szétnézni a piacon, mielőtt az első adandó autót kibéreljük. Elég nagy szórás van az árak terén. Le kell gyűjteni minden társaságot (Apollo, Britz, Jucy, Kea, Maui, Mighty, Hippi, Wicked, stb…) ugyanarra az időpontra egy excel táblába és győzzön az olcsóbb! Mi a Cheapa Campa weboldalon találtuk meg a legolcsóbbat, egy Apollo 6 Berth személyében. A neve is mutatja, hogy ez egy 6 személyes jószág. Felmerülhet bennetek a kérdés: minek két embernek egy 6 személyes autó. Jogos. Nem akartunk ilyen bazi nagyot, viszont bármilyen furcsa is ez akkor valamiért olcsóbb volt, mint a két, vagy négyszemélyesek arra az időszakra.

Ráadásul további kedvezményeket kaptunk. Először kaptunk 5%-ot  „early bird-re” (korai foglalásra) és további 9%-ot mivel több, mint 21 napra béreltünk. Szerencsére a két sziget napjai összeadódtak. Az északi szigeten 11 napot kószáltunk, majd átrepültünk a délire, ahol egy ugyanolyan autóval töltöttünk el 18 napot. Lehetett volna úgy is, hogy északról átkompolunk délre az autóval és úgy folytatjuk utunkat, de az átkompolása ekkora autónak nagyon sokba került volna, illetve másik városban adtuk volna vissza, amiért szintén felszámolnak x összeget. A legolcsóbb megoldás a repülő volt. Bár kaptunk 5+9% kedvezményt, hogy ne érezzük olyan jól magunkat, bankkártyás fizetésért felszámolnak MasterCard-ra 2%-ot, AmericanExpress-re 4%-ot. Hab a tortán, hogy kizárólag csak bankkártyával lehet fizetni.

További kiadás az autóra a biztosítás, amit nem lehet megkerülni. Ez is cégenként változik, érdemes ismét egy táblázatot csinálni és összevetni a biztosítás fajtákat, mert nem minden esetben a legolcsóbb a legkifizetődőbb. Lehet választani a „standard-et”, option 1-et, option 2-őt és a VIP-t.

Az első három abban különbözik, hogy mennyi az önrész, amit bele kell pumpálni, ha esetleg történik valami. Elég nagy összegekről van szó: standard=$2700, option-1=$1200, option-2=$250, a VIP-nál szintén $250. A különbség az option 2 és a VIP között az, hogy a napidíja az option 2-nek ugyan 10 dollárral olcsóbb, de nincsenek benne a következő dolgok: két gázpalack feltöltése (teli állapotban kell visszaadni), ágynemű és huzatok, úthasználati díj (4-5 dollár/100km), kemping asztal és székek, gyerekeseknek gyerekülések. Ezeket mind összeadva a 10 dolláros különbség elenyésző volt és nekünk a VIP jobban megérte, még akkor is, ha első ránézésre drágább a napi díja. Amúgy a biztosítások nagy része ablakon kidobott pénz, mindaddig, amig nem történik valami. Soha nem lehet tudni.

Na, de ezzel nincs vége a lenyúlásnak. Kifizettük az autókat, plusz a biztosításokat interneten keresztül és mikor átvettük az autót, akkor még bedobták az adu ászt. Mit szólnánk egy WAT-RAP biztosításhoz?. Micsoda??!! Persze csak ha akarjuk… bla-bla.

Nálunk a kocsival kapcsolatos mindenféle-fajta teendő férfi munka. Nem szólok bele, nem értek hozzá és nem is akarok. Mikor az ürge benyögte ezt a napi 7 dolláros extra biztosítást, akkor kicsit elszállt az agyam. A VIP biztosításunk nem terjed ki ezekre? Sajnos nem.

Mit is takar a WAT-RAP: borulás (gyorsan megyek, kanyarban kisodródok és fejtetőre állok, ami egy közel 5 tonnás autóval nem is olyan nehéz), kifogy az üzemanyag (Józsi jön bárhova és hoz kannában gázolajat), kerékcsere, és ami megfogott minket a kavicsfelverődés a szélvédőn.

A borulás felejtős, mert soha nem száguldozunk. Üzemanyag: ciki lenne, mindig ügyelünk arra, hogy legyen elegendő. Kerékcsere: piszkos munka, de ezért külön nem fizetnénk. Kavicsfelverődés! Na ez már beültette a bogarat a fülünkbe. Ürge benyögte, hogy egy szélvédő csere zsebből 500-550 dollár. Mi van akkor ha nem kapunk kavicsot… kidobott pénz. De mi van ha kapunk? Papi meghozta a döntést: tök sok mindent kifizettünk az autóra ez a 7 dollár/nap már nem oszt nem szoroz. Így mulat egy magyar ember! Befizettük. Ez (11×7)+(18×7)=$203 volt, mégsem $550.

ÉÉÉÉsss mi történt a 27-dik, azaz az utolsó előtti napon??!! Egy akkora kavicsot csókoltunk be, hogy becsapódáskor én majdnem lehasaltam, akkora csattanás volt. Ez tuti szélvédőcsere. Másnap leadtuk az autót, Gizi mondta, hogy hűha, majd ránézett a papírra: látom van extra-extra biztosításuk, minden rendben, ennyi és útjára bocsátott minket. A biztosítás lutri: vagy bejön vagy nem. Mindenki maga dönti el, mennyit akar/tud áldozni rá. Ja, még egy ici-pici lehúzást meglobogtattak átvételkor: buditabletta $2,50/darab. Egy darabbal két napig lehet húzni, utána bele kell dobni egy újat, vagy üríteni kell. Az óriási autónkban ugyan volt zuhany és budi, de egyszer sem használtuk. Nem akartunk buditartályt takarítani. Mindenesetre az elején vettünk kettő tablettát, mert az ürge mondta, hogy nem mindenhol lehet kapni és ha nincs, de kellene, akkor gond van. A túra végeztével gondoltuk odaadjuk valakinek, aki most kezdi a nyaralást, de úgy elpakoltuk, hogy itthon találtuk csak meg.

Mielőtt belekezdenék az élménybeszámolóba, egy kis földrajz óra. Tudom, hogy mindenki tud mindent Új-Zéland földrajzáról, de ismétlés a tudás atyja (vagy anyja).  🙂

Új-Zéland neve a benszülöttek (maorik) nyelvén: Aotearoa, ami kb azt jelenti, hogy „hosszú fehér felhő földje”. De lássuk, hogy mi milyen nevet adnánk neki. A 28 napos túránk alatt összegyűjtöttünk 1-2 érdekességet:

• Sokan Középföldének hívják, mivel itt forgatták a Gyűrűk Ura trilógiát.
• Akár hívhatnánk úgy is, hogy a bárányok, tehenek, őzek és szarvasok országa. Egymást érték az óriási állatfarmok. Meglepően sok őzet és szarvast tenyésztenek. Gondolom a húsukért.
• Vagy a dongók országa. Hihetetlen mennyiségű dongóval futottunk össze a 28 nap alatt, és néhány sajnos meg is halt a szélvédőnkön.
• Esetleg a közúti jelzőbólyák országa. Tuti, hogy aki gyártja az már milliárdos. Ennyi bólya összesen nincs a földön, mint Új-Zélandon. Úton-útfélen terelés- útjavítás, amit kilómétereken keresztül méterenként bólyáznak.
• Végül lehetne az egysávos hidak országának hívni. A hidak többsége egysávos. Nem értettük miért, mert hely van bőven. Lehet, hogy pénztakarékosság…?! Valaki biztos tud rá ésszerű magyarázatot.

Új-Zéland két nagyobb (északi, déli)  és számos kisebb szigetből áll. Az ausztráliai és a csendes-óceáni lemezek összeütközésének következtében emelkedtek ki az óceánból és a mai napig szeizmikusan aktív hely. Területe Magyarországénál kb háromszor nagyobb és a Föld legelszigeteltebb állama. Mivel ennyire elszigetelt, ezért számos ritka növény- és madárfaj maradt fenn. Az ember megjelenése előtt nem volt szárazföldi emlősállat a szigeten (a denevéreket leszámítva).

Míg Ausztráliában rengeteg veszélyes állat él, addig Új-Zéland csak egy pókfajtát tud felmutatni, ami kicsit veszélyesnek mondható. Ez pedig a katipo, ami az amerikai fekete özvegy és az ausztráliai vörös hátú pók rokona. Más szárazföldi „mérges” állat nincs. Van viszont egy nagyon érdekes óriási rovaruk, ami csak az északi-sziget melletti „Little Barrier” szigeten fordul elő. Ez egy tücsökhöz hasonló, óriási állatka (Weta fajhoz tartozik) és a világ legnehezebb rovara. Súlya háromszorosa (kb 70 g) egy egér súlyának és répát is eszik. Még jó, hogy mi nem futottunk össze vele.

A földrajz és biológia óra után kanyarodjunk vissza az útileíráshoz. Repülőgépünk késő este érkezett meg Aucklandba, ezért nem tudtuk aznap átvenni Polly-1-et. Polly-nak a lakóautót hívtuk és a számok az északi és déli szigetet jelölik. Amikor befoglaltuk az utazáshoz szükséges repjegyeket, lakóautókat és elkészítettük a szigorú útitervet (amit később akár a kukába is dobhattunk volna, mert nem tudtuk tartani a menetrendet), akkor már tudtuk, hogy az első  és az utolsó éjszakát motelben kell töltenünk, mert hülye időben érkeznek és indulnak a járatok, talán nem is véletlenül. A szállás nagyon korrekt volt mindkét helyen. Kijöttek értünk a reptérre és másnap ledobtak minket az Apolló telephelyére hogy átvegyük az autót.

Az északi szigeten kezdtünk és az óramutató járásával ellentétesen indultunk el. Kocsit átvettük, kifizettük az extra biztosításokat majd elviharoztunk egy nagy közértbe, hogy feltöltsük Polly-1 bendőjét, aztán irány Waitomo (Auckland-tól déli irányba), a barlangok hazája. Waitomo faluban egy közel 50 km hosszú föld alatti barlangrendszer van. Nagy része még felfedezésre vár. Mivel hajnal óta folyamatosan szakadt az eső, kifejezetten jól időzítettük a barlangi napot. Kezdtünk egy 3 órás „Black Water Rafting”-gal. A rafting szó hallatán mindenkinek a vadvízi evezés jut eszébe. Itt viszont nem csónakokkal mentünk, hanem mindenki kapott egy felfújt kerék belsőt, amit a feneke alá tett és azzal evickélt a barlangban. De ne szaladjunk előre.

Megérkeztünk, fejtágítás, papír aláírása, hogy saját felelősségre… bla-bla, majd elmondták, hogy hogyan kell felvenni a neoprén (wetsuit) ruhát, ami melegen tartja a testet az állandó hőmérsékletű (14 fokos) barlangi patakban. Megmutatták melyik a belseje, melyik a külseje, adtak még neoprén zoknit, magasszárú gumicipőt, kobakot fejlámpával. Arra kértek, hogy ne pisiljünk bele, mert nagyon büdős lesz és nekik kell majd kimosni. Amúgy a ruha úgy működik, hogy a befolyt vizet bent tartja, amit a test melege felmelegít. Tényleg működik, egyáltalán nem fáztunk a 3 órás túra alatt, csak a kezünk, de az kibírható, megéri az élmény. Célszerű erre a túrára fürdőruhába menni és arra felvenni a ruhát, illetve zuhanyzó cuccot és váltó alsóneműt vinni.

Fiúk balra, lányok jobbra az öltözőbe és elkezdődött a tortúra… Fel kellett venni ezt a búvárruha szerűséget. Kb 10-en voltunk csajok: 4 ötvenes holland csaj, egy angol, két ferdeszemű, egy helyi és én (már csak ennyire emlékszem). A két ferdeszeműt, az angolt és engem leszámítva már mindenki pucc parádéban állt, mi még a hurkákat préselgettük a ruhába. Borzalmasan nehezen jött fel rám (és a többiekre is) a ruha. Foggal-körömmel cibáltam fel. Úgy húztam, hogy nem csak a körmömmel ráncigáltam fel, hanem már az első ujjperceim végén lévő (fenti hajlat az ujjon) csonttal is próbáltam centiről-centire feljebb rángatni. Ennek az lett a következménye hogy ledörzsöltem a bőrt az összes hajlatban elég rendesen, ami aztán azért gyógyult nehezen, mert akárhányszor behajlítottam újra felszakadt. Amatőr! Kicsit el is keseredtem, hogy biztos azért nem jön fel rám a ruha, mert dagi vagyok. Eldöntöttem, ha hazaérünk szigorú diéta, mert ez elég ciki. Na, hopsz, feljött! Baromi boldog voltam és egy kicsit ki is húztam magam. Ekkor a holland csajok egyike beszól: Kifordítva vetted fel! – és röhög hozzá. Mondom: Nem igazán jó poén! – mert ekkor már a vér is kiserkent 1-2 ujjamon. Igaza volt, tényleg kifordítva vettem fel, hogy az a ……! Körbenéztem és rajtam kívül még a két ferdeszemű és az angol is! Hi-hi! Na, ezért jött fel nekünk olyan nehezen. Újra le és újra fel. Megjegyzem, most már sokkal könnyebben jött fel. A fiúk már kint. Röhögve mentem oda Papihoz és mondtam: Képzeld el kifordítva vettem fel, qva nehezen jött rám, de nemcsak én bénáztam, hanem még 3-an a csoportból (próbáltam kicsit menteni a menthetőt). Erre ő elröhögi magát: bakker én is!

Bevetésre készen. Indulás előtti csoportkép, majd kisbusszal elvittek a barlang bejáratához, ahol mindenki a fenékméretének megfelelő „úszógumit” választott és kezdődött a tréning. Hogyan kell beleülni, hogyan kell az egyes helyeken haladni, hogyan kell a vízeséseknél leugrani. Elsétáltunk a folyóhoz, ahol egy trambulin (imitált vízesés teteje) volt kiépítve és onnan kellett gyakorolni a vízbe ugrást. Szigorú szabály: úszógumi a fenék alatt, háttal állsz a vízesésnél (tehát fogalmad sincs hova ugrasz, ráadásul a barlangban vak sötét van) és ellökve-rugaszkodva beleugrasz a vízbe. Kicsit félelmetes háttal ugrani.

Gyakorlás megvolt, irány a barlang. Két túravezető volt: egy elől, egy hátul. Indulás előtt közölték, hogy éjszaka rengeteg eső esett, és most is folyamatosan szakad, nagyon meg van duzzadva a barlangi patak, még kalandosabb lesz a rafting. Kicsit becsokiztunk. Az angol lány engem kérdezgetett, hogy akkor voltam-e már ilyenen és hogy szerintem nehéz lesz-e, stb. Nem voltam és biztos nagyon jól fogunk szórakozni. Így is lett! Korábban sokat barlangásztam, de ilyen vadvizi-úszógumis-raftingot még nem csináltam. Mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki, nagy élmény!

Rafting után a jegy árában benne van egy forró leves pirítóssal. Jó ötlet, mert ugyan a ruha valamelyest szigetel, azért csak átfázik az ember és jól esik egy kis forró folyadékot csorgatni a bendőbe. Levesszürcsölgetés közben levetítették a képeket, amiket a két túravezető csinált a túra során. Saját gépet nem lehet levinni, nem is tudtuk volna mivel megfogni, mert az egyik kezünkkel az úszogumit cipeltük vagy eveztünk, a másikkal kapaszkodtunk. Ezeket a képeket természetesen meg lehet vásárolni újabb kemény dollárokért. Mi megvettük, mert nagyon jól éreztük magunkat és vicces képeket csináltak a fiúk. Egy baja van: folyton vízcseppes volt a blende és nem törölgették, így a képek 90%-a homályos. Erre rájöttek ők is és hogy ne legyen lincs hangulat hozzámásolták a hivatalos profi reklámfotóikat is (a feni három hivatalos Black Water Rafting-os kép). Mondjuk inkább adhatták volna ingyen, ha már ilyen bénák voltak.

Erre a napra 3 különböző barlangtúrát foglaltunk be. Elvileg csak kettőt szerettünk volna megnézni: ezt a barlangi raftingolást és a híres világító kukacosat (nem kell rosszra gondolni), de indulás előtt valahol olvastam, hogy itt az Aranui barlangban látható a „Ring of Fire”. Húúú, ez felcsigázott! Ez nem más, mint a törésvonal, ahol a lemezek elmozdulnak. Ezen vonal mentén 452 vulkán helyezkedik el és a világ legaktívabb vulkánjainak a 75%-a is itt van, illetve a világ földrengéseinek 90%-a is ezen patkó alakú vonal mentén zajlik. Azt olvastam, hogy itt látható ez a törésvonal és alá-mellé lehet állni. Ez azért hihetetlen, nem? Hogy ezt lássuk és valamelyest olcsóbban jöjjünk ki, kombinált jegyet vettünk: világító kukacos barlang + Aranui barlang.

Minden barlangi túrára előre kell befoglalni a jegyet, mert a sok túrista miatt lehet hogy már beteltek a túrák, vagy reggel érkezünk, de már csak délutánra van hely esete lesz és sokat kell várni. Nekünk úgy jöttek az időpontok, hogy reggel vizes barlang, majd Aranui és végül a kukacok. Nagy csalódás volt az Aranui. Túravezető Gizi azt sem tudta, hogy mi az a „Ring of Fire”. Nagy nehezen elkezdtem neki magyarázni a lemeztektonikát, meg egyik a másik alá bukik, vulkánok, füst, földrengés, mire kinyögte, hogy a „fault line”-ra gondolok? Valahonnan rémlett a név, és nagy valószínűséggel ők így hívják, szóval kiegyeztünk egy „fault line”-ban. Továbbra sem volt magabiztos, mutatott valamit a mennyezeten, de szerintünk nem az volt. Na meg ha ilyen érdekesség van egy barlangban akkor arról áradozni kéne, és mivel ő nem tette, ezért kicsit kételkedtünk benne.

Amikor hazajöttünk jobban utánajártam és kiderült, hogy nem az Aranui barlangban, hanem a Ruakuri barlangban látható. Ez is ott van, de ebbe nem fizettünk be. Én voltam a hülye, mielőtt megvettem a jegyet meg kellett volna kérdeznem pénztáros Gizit. A jegyeket viszont még innen Ausztráliából foglaltuk be és fizettük ki. Nem mentség, mert ha tudom, akkor ott a helyszínen átiratom és kész. Pici bukta. De a kukacok kárpótoltak!

Lássuk a világ egyik legérdekesebb állatát: a világító kukacokat. Ebben a barlangban tilos fényképezni. Talán azért, mert a sötét barlangban mindenki gépe elkezdene vakuzni és ez megzavarná a kukacokat. Különben is egy vaksötét barlangban csak a legprofibb fotós tud használható képet csinálni a kis világító pöttyökről.

Itt a túra egy kb fél órás barlangi sétával indul, ahol a cseppkövekbe belemagyarázott alakzatokat ecseteli Józsi, majd egy korláthoz terel minket és azt mondja nézzünk előre. Ekkor még semmit nem láttunk, mert vak sötét volt. Felkapcsolt egy lámpát: árvalány hajak lógtak le a barlang mennyezetéről (én ehhez tudnám hasonlítani). Lenyűgöző látvány! Majd beszálltunk egy 20 fős csónakba és azzal kanyarogtunk egy föld alatti folyón, ami az élők és a holtak birodalmát választja el a monda szerint. Mennyezete olyan volt, mint tiszta éjszakán a csillagos ég! Több ezer kis fénypontocska pislákolt az „égen”. Halk morajlás, mindenki suttog, óóó, ááá, ide nézz, ezt a részt nézd, azta, húúú, ott balra! Józsi egy, a plafonhoz rögzített drótkötélbe kapaszkodva irányította a hajót, olyan gondola érzése volt az embernek, szerencsére senki nem zendített rá az: „Ó szóle mííóó…” dalra.

Kukac tények: Józsi elmondása alapján csak Új-Zélandon és Ausztráliában vannak ilyen világító kukacok. Úristen! Ausztráliában?! Hol? És én erről nem tudtam? Szégyen. A kukac az Arachnocampa luminosa nevű légyféle ragadozó lárvája, mely kékes fény kibocsátásával próbálja odacsalogatni a zsákmányt. Ezt a világító technikát biolumineszcenciának nevezik. A kukac életciklusa a szokásos: pete-lárva-báb-kifejlett rovar szisztémát követi. Az első három hétben pete. Majd 9 hónapig vérszomjas ragadozó lárvaként él. Utána két hét bábozódás után kimászik a légy és él három napot. Ezalatt nem eszik, csak légylányt keres, újabb petéket gyártanak és meghalnak. Sokan közülük a lárvák csapdájában végzik. Bizarr.

Hogyan vadásznak? A hüvelyéből egy vagy több 10-16 cm hosszú fonalat enged le (a pókhoz hasonlóan). Ez a fonal valamiféle ragadós anyaggal van megbolondítva. A lárva feneke világít (túravezető szerint, amit látunk világítani az a lárva kakija), ezzel odacsalogatja az arra tévedt áldozatot, az beleragad a fonalba, amit a lárva felhúz és elfogyasztja a bennragadt delikvenst. Állítólag minél erősebben világít a kukac annál éhesebb. Kis undorító állat, de szépen világít a sötétben. Folyton csak ámulok, hogy mire nem képes a természet!? A labirintus kukacbarlang kb. 30 méter hosszú és 12 méter széles, a boltozatai hozzávetőlegesen 5 méter magasak, így nem kell azon aggódnunk, hogy beleakad a fejünk a nyákos zsinórok rengetegébe.

A következő bejegyzés témája: meghódítottuk Taranaki vulkánját 10 óra alatt. Kemény volt! Nagyon kemény!

Fényképek a következő bejegyzéssel együtt lesznek elérhetőek.

Kata