Egyéb

Újabb porszem került a gépezetbe…

A mai napon, július 20-án egyik kedves olvasónk jelezte, hogy már vagy egy hete nem elérhető a blogunk. Mivel június eleje óta egy másik helyen is besegítünk, illetve a munkahelyünkön is túlórázunk, ezért fogalmunk se volt a dologról. Nem volt időnk blogot írni (erről majd később olvashattok). Az előző két bejegyzés is még májusban íródott és június-júliusban lettek publikálva, hogy „érezzék az olvasók a törődést”… :))

Mikor olvastam „a blog nem elérhető” levelet, kezdtem leizzadni. Papi egyből írt Szabolcsnak. Szabolcs Magyarországon él és még korábban felajánlotta, hogy elvégzi azokat a rendszergazdai feladatokat, amik egy ilyen blog vezetésével járnak. Nem ismerjük őt személyesen, vadidegenek vagyunk egymásnak, soha nem találkoztunk. Egyike a blogunkat olvasók közül és mikor a múltban már többször volt problémánk a számítógépes rendszer kiismerhetetlen világával, akkor ő jelentkezett, hogy majd segít. Egyből jött is a válasza emailen: „lekapcsolták a blogotokat és sajnos nincs friss mentésem”. Na ekkor annyit kiabaltam ki Papinak a nappaliba, hogy egy jó vastag kötelet hozzon, mert most kötöm fel magam… 🙁

A szolgáltató, akinél a blogunk tárolódik ezt írta: „A fejjel-lefele.com fiók nagy szerverterhelést okoz. A megosztott tárhelyszolgáltatásunk szervereit nem arra tervezték, hogy ilyen aktív, napi többezer látogatót befogadó honlapot tároljanak. Kérjük helyezze át honlapját egy virtuális vagy dedikált szerverre”.

Viszont arról, hogy le fogják kapcsolni nem küldtek figyelmeztető levelet, hogy figyelj csak, mentsd le az adataidat, mert egy hét múlva lekapcsolunk ezért és ezért. Egyszerűen csak lekapcsoltak. Szabolcs írt nekik egy levelet, hogy legyenek szívesek visszakapcsolni, amíg lementi az adatokat. Végül is jó fejek voltak, visszakapcsolták. Szabolcs lementette, aztán keresett egy másik tárhelyszolgáltatót nekünk. Befizettük az éves díjat, Szabolcs pedig feltöltötte oda a blogunkat amely azóta újra működik. Köszönet érte!

Minden jó ha a vége jó! A lényeg: nem vesztek el a dolgok csak átalakultak.

Azért a bogár továbbra is ott motoszkált a fülünkben… „Napi több ezer látogató…?!” Nem értettük. Az igaz, hogy jó páran olvasnak minket a nagyvilágból, de naponta több ezren?! Ez ki van csukva, hisz csak magyarul írjuk és ez valamelyest leszűkíti a kört. Megnéztük a nézettségi statisztikát. A számokból kiderült, hogy júliusban történt valami. De hogy mi, azt valószínűleg soha nem tudjuk meg. Előtte olyan 50-200 között volt a látogatók száma havonta. Júliusban viszont csak Magyarországról 11 713 (tízenegyezer-hétszáztizenhárom!), Ausztráliából pedig 2524-en látogatták/olvasták a blogunkat. Ennyien? Tuti nem. Csak Budapestről 5873-an, Jász-Nagykun-Szolnok megyéből 1196-an keresték fel az oldalunkat. Arra is gondoltunk, hogy a budapesti diákok biztos Ausztráliát kapták házi feladatnak és az internetes keresők a mi oldalunkat dobták fel. De hát nyári szünet van! Így csak arra tudunk gondolni, hogy „meghekkeltek” minket, egy szörnyű túlterheléses támadás áldozatai lettünk … 🙂

A lenti két képen a kiugróan magas látogatottságot mentettük le. Tényleg magasak a számok a korábbiakhoz képest. Érthetetlen…

blog_nezettseg_1blog_nezettseg_2

2 hozzászólás

  • Krisz

    En olvastalak titeket parszor juliusban, de nem ennyiszer. 🙂
    Viccet felreteve: az IT szaki itt mellettem (aka Teki) azt mondja, hogy valsz vmilyen cikkben, ujsagban, forumban lett megemlitve a blogotok, ahonnan az olvasok klikkeltek es jottek at. Ha van logja a blognak, akkor elvileg az meg tudja mondani, hogy melyik laprol jottek sokan.

Hozzászólás a(z) Kata bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük