WA Trip –> 25-33. nap (Days 25-33)

Sziasztok. Most látom, hogy több mint egy hete nem jelentkeztünk. Ennek az volt az oka, hogy olyan helyen voltunk ahol volt ugyan térerő, de nem volt áram. Napközben meg a gyalogtúrák voltak túlsúlyban, így menet közben csekély esély volt a töltésre. Lássuk, hogy mi is történt a 25-33 napokban.

Day 25. red, Days 26-27 blue, Days 28-29 yellow, Days 30-31 magenta, Days 32-33 green.

Eddig 9027 km-t tettünk meg. A 33-dik napnál járunk a 62-ből. Junior nagyon szomjas. Szlapál, mint egy teve. Eddig 1248,46 liter üzemanyag csorgott le a torkán.

Az 80 Mile Beach egy kb 250 km hosszú háborítatlan tengerpart. Ha jókor vagy jó időben focilabda nagyságú csigákat lehet találni. Illetve a “snassz” kagylókon túl Sand Dollars-t, azaz Hableány pénzét lehet szedni, ami nem más mint lapos tengeri süni. Rengeteg hever a parton. Milliónyi! Az elsőnél, amit találtam még felkiáltottam, hogy hú ezt nézd mit találtam. Aztán még egyet, majd még egyet találtam. Kezdetben átléptem rajtuk. Aztán rájuk léptem, mert annyi volt.

Egy rövid időre búcsút intettünk a tengerpartoknak és 4 napra bementünk a Karijini Nemzeti Parkba. Az állunk leesett annyira gyönyörű volt. Egy hasadék kivételével mindegyiket legyalogoltuk. Meseszép! Mint egy elvarázsolt város. A hasadékok több mint 100 méter mélyek. Több millió év eróziója. Az érdekesen hasadt sziklafal. A rétegek! Hihetetlen volt. Mindegyik hasadékban volt vagy vízesés, vagy kisebb tavacska amikben lehetett csobbanni. Zéró krokodil. A park keleti felében a hasadékok inkább mély völgyek, szélesebbek. A nyugati részén lévőket “megmászni” kihívás.

Volt olyan, hogy kövekről kövekre kellett ugrálni az aljában lévő patakban. Volt hogy a lépcsőzetesen töredezett partfalban kellett mászni. Volt hogy először csak térdig érő vízben kellett átgázolni és volt hogy mellig érőben, amit a bátrabbak sziklamászással kiválthattak, ami viszont nagyon csúszott. Egy rossz mozdulat és placcs a vízben. Volt hogy mint a pók a szűk hasadékban kellett menni. Tényleg leírhatatlanul gyönyörű volt. Ide mindenképp el kell jönni egyszer!

Majdnem mindegyik képen vagy a Papi vagy én ott vagyunk méretaránynak.

Ez volt a legnehezebb és egyben a legszebb. Bár nehéz rangsorolni, mert mind csodaszép volt!

Bal-jobb láb a hasadék két oldalán. Két kéz is. Befeszít. Lábbal tart. Két kéz előre lépked. Kéz befeszít. Lábak lépkednek. És így tovább…

Ennek nincs nyitott vége. Talán a becsatlakozó harmadik szurdok nyitott, de az nem látogatható. Az egyik végében van a Circular Pool, a másik végében van a Fortescue Falls (vízesés), amiben most volt víz és a Ferns Pool.

Vigyázni kell, mert ebben a szurdokban kék azbeszt van. Illetve még másik két szurdokban is, de azok épp ezért le vannak zárva. Ne piszkáljuk és ne lélegezzük be!

Ma van az a nap mikor le merem írni, hogy talán jobban vagyok. Az összes hasadéktúrát hőemelkedéssel nyomtam le. Mindegy milyen napszak volt 37,5 volt a “lázam”. A cuccos az arcüregemre húzódott, valószínűleg ezért volt állandó hőemelkedésem. Az éjszakáimról ne is beszéljünk. A Papiéról meg főleg ne. Úgy hörögtem éjszaka, hogy Papi meg attól nem tudott aludni.

Most már Karratha-ban vagyunk. Itt maradunk pár napot és csillagtúrákat fogunk csinálni.