április, 2021

  1. Eyre-félsziget 1.rész – Graffitik

    április 17, 2021 by kata_papi

    2012-ben jártunk itt utoljára. Megnéztük mi változott, igyekeztünk kimaradt helyeket felkeresni. Tavaly karácsonyra lett betervezve ez az út, de közbeszólt a munka. Most március-áprilisra viszont már ki volt írva 4 hét szabi egy magyarországi útra. Sajnos a covid miatt nem tudtunk hazalátogatni, viszont be voltunk sózva. A négy hetet két hétre redukáltuk, mert az Eyre-re nem kell 4 hét és elugrottunk sátrazni egyet. Tizenkétnaposra terveztük, kilenc lett belőle. Most is, mint mindig nagyon jól sikerült és szuper időt fogtunk ki.

    Most kivételesen nem keltünk órára. Nyuggeresen indultunk 7:45-kor. Az Eyre-félsziget csak 7-8 órányira van Adelaidetől. Szakadó esőre ébredtünk, a maradék cuccost esőben szórtuk be a kocsiba. Ahogy elhagytuk Adelaide határát kisütött a nap és végig, a kilenc nap alatt velünk volt. Hiába csak 7-8 óra innen Port Lincoln városa a félsziget csücskén, de nekünk nem sikerült leérni. Eleve nem rohanósra terveztük. Semmi se lett megtervezve. Ilyet mondjuk még nem csináltunk. Malacbőrrel indítottunk a szokásos Port Wakefield-i reggeliző helyünkön. Nem a legegészségesebb reggeli, de fókaúszásnál szeretnénk beleolvadni a környezetbe. Jó úton haladunk az ügy érdekében. Port Wakefield városán mindig csak átvezetünk, sose mentünk be a városba, pedig akad 1-2 szép falgraffiti. Most bepótoltuk.

    A Lochiel-i sóstó kötelező megálló, főleg nyáron, mikor a kiszáradt sóstavon sétálni lehet. A falu neve jó marketing fogás. Meg is lovagolták a helyiek. Építettek a tóba egy Loch Ness-i “szörnyet”. Egészen tavalyig még a régi “szörny” uralta a tavat, amit gumiabroncsokból és egy kiszuperált szobabicikliből tákoltak. Az is jó volt. A túristák imádták. Nem nagyon volt olyan, aki ne állt volna meg egy félórácskára. A rózsaszín sós tó is rendkívüli látvány, idén viszont ráncfelvarráson esett át a “szörny”. Pontosabban építettek egy igényesebb vizi-kígyót.

    2014-ben láttunk először festett gabona silót. Akkor ez a fajta turisztikai csalogató még gyerekcipőben járt. Tasmániából jöttünk haza és 150 km-es kitérőt iktattunk be hogy lássuk azt a silót. Wirrabara silója hellyel-közzel útba esett. Húsz nap alatt készült el. Eddig ez a legszebb festés amit láttunk.

    Port Augusta határában kiégette a szemünket – persze csak ha belenézel – a napenergiát összegyűjtő torony, ahol 23 ezer tükröződő üvegtábla irányítja a napsugarakat a 127 méteres áramtermelő,  sót tartalmazó torony felé. A tükrök követik a nap mozgását, így maximális forróságot koncetrálnak a sógenerátor felé. Tehát nem hagyományos napelem panelek termelik az áramot, hanem tükrök irányítják a sótorony felé a forró napsugarakat. A felhevített, olvadt só vékony falú csövekben kering, majd a torony tetején a koncentrált napenergia hatására 500-600 °C-ra hevül, a hevítés után pedig a forró só lefolyik a tárolótartályokba, ahol a hőenergiát hagyományos gőzturbinákkal elektromos árammá alakítják. A forró, folyékony só 10 órán át képes megtartani a hőt, ezáltal a gőzturbinák folyamatosan, megszakítás nélkül tudják termelni az elektromos áramot. Ezzel az árammal kis biofarmot üzemeltetnek és évente 17 000 tonna paradicsomot termelnek. A locsoláshoz szükséges vizet a közeli tengerből szivattyúzzák ki és itt helyben sótalanítják.

    Port Augusta-i sótorony

    Igényesebb kép a toronyról (forrás: internet)

    Ez meg egy kép a levegőből (forrás: Google Maps)

    Egy 5 perces megállót iktattunk be Port Augusta-ban, mert egy híd lábazatára festett graffitit kerestünk fel. Sajnos pont el volt kerítve mert bővítik a hidat 2×2 sávra, de így is nagyon szép volt.

    A következő útba eső festett siló Cowell falujában van. A silón lévő bácsi helyi “hős”. 2019-ben festették a silót, akkor volt 85 éves. Sok mindent csinált életében. Az egyik rekordja, hogy haverjával 24 óra alatt 1000 birkát nyírt meg. Amúgy 40 éven keresztül birkanyíróként dolgozott, illetve tevékkel is foglalatoskodott.

    Annyira ellötyögtük/bámészkodtuk az időt, hogy Cowell kempingjében ért az éjszaka. Reggel esőkopogásra ébredtünk. Nem kapkodtunk, komótosan megreggeliztünk. Szerencsére időközben az eső is elállt, de így is vizesen csuktunk. Sebaj, lesz még ideje kiszáradni. Halászfalu lévén a kempingben a konyha mellett van egy nagy hodály, ami hal és rákpucolásra lett építve. Középen a boncasztal a slaggal, mögötte a kondérok rákfőzésre. Két dollárért meg is főzheted, amit fogtál. Ilyet még nem láttunk. Állítólag itt van a legtöbb kékuszonyos rák. Ja, a mai napunk úgy indult, hogy reggelre lett egy 20 cm-es repedés a szélvédőnkön a bal alsó sarokban, ami a túra végére 30 cm-esre rúgta ki magát. Idefelé jövet csapódott fel egy kavics, jó nagy hangja volt, de nem láttunk sérülést sehol. Azt gondoltuk ezt megúsztuk. Viszont a repedés kiinduló pontját jobban megvizsgálva észrevettük, hogy az a tegnapi kavics pont a szélvédő bal alsó sarkát kapta el. Ha két centivel lejjebb kapjuk be akkor a motorháztetőn koppan.

    A jobb oldali kagylós törés korábbi kőfelverődés.

    A kempingi halpucolda. Volt ott minden, mint egy boncteremben.

    Ezekben a nagy kondérokban 2 dollárért lehetett megfőzni a rákokat.

    Innen Tumby Bay-be mentünk, ahol legalább 2-3 órát töltöttük. Az utolsó, útba eső festett silónál kezdtünk, melyet egy argentin művész festett 28 napon át, 430 liter festéket használva el. Azt mondta kihívás volt nemcsak az íves felület miatt, hanem a hézagok miatt is a silók között.

    Aztán hónunk alá csaptuk a speckó térképet és felkerestük a falucska 23 darab “falfirkáját” merthogy ők ezzel (is) csalogatják a turistákat. Nagyon szépek voltak. Ezzel jól el is ment az idő.

    Volt egy nagyon érdekes köztük, amihez anaglif szemüveg szükséges. Ez egy olyan szemüveg, aminek az egyik lencséje piros, a másik pedig kék.  Úgy működik, hogy a kép, amit nézünk egyszer a piros árnyalataival, egyszer pedig a kék árnyalataival van kinyomtatva egymásra pici elcsúsztatással. Az agy 3D-be rakja a két árnyalatot és nem sík képet látunk.

    Azt hittem ez is olyan lesz. Azért is gondoltam, hogy így lesz, mert ki van rakva egy nagy anaglif szemüveg egy oszlopra a kép előterében. Korábban egy dobozban volt néhyány szemüvegek kirakva, de gondolom a covid miatt megszüntették. Viszont sajnos nem 3D-s a kép, pedig az nagy poén lett volna. Papi nagyon rámozdult, hogy 3D-ben láthatja a csajt. Így csak annyit tud a festmény, hogy a piros üvegen keresztül egy cápa rajzolódik ki, a kéken pedig a csajszi. Mikor készítettem a fotókat, feltűnt, hogy Papi jóval több időt tölt el a kék szemüvegbe bámulva… 🙂

    Na melyik lencsébe bámul Papi?

       

    Cápa                                                                   Csaj

    A  képzeletbeli pálmát egy őslakos arc vitte el. Mintha nem is festve lenne, a szemében a tükröződés hihetetlenül élethű. A fényviszonyok sajnos nem a legjobbak voltak, de remélem így is mutatós mindegyik. Tumby Bay nagyon szép kis halászfalu, érdemes útba ejteni, ha arra járunk. A faluban császkálással 13 km-et tettünk bele a lábainkba. Délután el is értük Port Lincoln városát, ahol 3 napot töltöttünk és csillagtúrákat csináltunk.

    A Port Lincoln-i első napunkon a Memory Cove-hoz mentünk ki. Szuper napunk volt gyönyörű idővel. A szerencse ismét mellénk szegődött, mert rajtunk kívül senki nem volt az öbölben. Jó időben, jó helyen! A Memory Cove-hoz limitálják a turistákat és naponta csak 15 autó mehet be. Ehhez egy kulcsot kell megigényelni az információs irodában és 50 dollárt kell letétbe helyezni, amit visszaadnak, amikor leadjuk a kulcsot. A várostól 35 km-re van az öböl, de ez a 35 km 2 óra vezetést jelent, mert csak terepjáróval közelíthető meg. Természetes szelekció elkerülendő a nagy tömeget és a turistabuszokat.

    Útban a Memory Cove-hoz

    Most sem csalódtunk, az öböl olyan, mint az utazási prospektusokban a turistacsalogató képek. Türkizkék és kristálytiszta víz, napsütés. Piknikeltünk egyet, felkerestük a bálnavadászok postahivatalát a szikláknál, lerúgtuk a cipőinket és ide-oda sétáltunk a vízben. Fürdésre nem fanyalodtunk mert hideg volt a víz. A bálnavadászok “postahivataláról” már írtunk korábban. Csak röviden felelevenítem: kb 80-100 méterre a parttól, jobb oldalt a sziklás részen van egy véset az egyik nagyobb sziklán, ami alá tették a tengerészek, bálnavadászok a leveleket, csomagokat és innen vitte el a hajó. Az öböl szintén jobb oldalán a domb felében egy ösvény megy ki az öböl bejáratáig, érdemes végigsétálni rajta, mert szép a kilátás vissza a tengerpartra.

    Megtaláltuk a tengerész sziklakarcot, Papi mutatja

    Bal oldali sziklán a véset és attól jobba helyezték el a leveleket

    Miért Memory Cove a neve az öbölnek? 1802 februárjában Matthew Flinders erre hajózott és elfogyott az ivóvizük. Két tiszt és 6 tengerész csónakkal kikötöttek itt, hogy vizet keressenek a szárazföldön. Szürkületkor indultak vissza, de nem érkeztek meg a hajóra. A kapitány fényeket is gyújtott, de semmi. Hajnalban egy keresőcsapatot küldött az eltűntek után, akik megtalálták a felborult csónakot és egy darab evezőt, semmi mást. Valószínűleg egy erős áramlat okozhatta a balesetet. A kapitány egy réztáblát helyeztetett itt el az áldozatok nevével, melynek helyén most egy másolat áll.

    Jajjj úgy élvezem én a strandot, ottan annyira szép és jó, annyi vicceset látok hallok és még bambi is kapható!

    Köszönjük a tippet MóniCsabinak. A tengerparti napot stílusosan egy-egy lábos kagylóval koronáztuk meg, ami fokhagymás-fehérboros szószban lett meghempergetve. Isteni finom volt!

       

    A második (egyben befejező) részben szó lesz homokdűnézésről, szárazföldi és vízi állatokról.


  2. Megint rezgett a léc

    április 11, 2021 by kata_papi

    Pedig már csak 11 hét van hátra. Nem lenne szerencsés ha ismét évet kellene csúsztatnunk. Tavaly júliusra lett betervezve Cape York, Ausztrália legészakibb pontja, de a covid miatt nem jött össze. A trópusi időjárás miatt csak a száraz évszak jöhet szóba, így át kellett ütemezni idénre.

    Aztán március 18-án robbant a hír: az őslakosok lezárták Cape York csúcsát, nem lehet feljutni Ausztrália északi csücskébe. Még mi a franc fog előjönni? A csúcs köré terveztük az egész túrát.

    A lezárás fő oka, hogy a turisták sokat szemetelnek – tisztelet a kivételnek – és a közvécék mennyisége sem elegendő. Azért az őslakosok sem teljesen ártatlanok ezügyben. Aki járt már őslakosok lakta településen és látta hogyan néznek ki az állam által nekik épített házak és a kertek, az joggal hördül fel. Borzalmas állapotok uralkodnak egy-egy ilyen helyen. Ráadásul ezekben a falvakban szesztilalom van. Mit csinálnak az őslakosok? Kimennek a városokba, kartonszámra megveszik a sört és más alkoholt. Mivel nem vihetik be a faluba, ezért a falu határában mindet megisszák, a kartondobozokat, üvegeket meg szerteszét dobálják. Úgyhogy nem csak a turisták ludasak.

    Ez egy régi probléma, így nem nagyon értjük, hogy miért nincs rá már megoldás. Az ottani nemzeti parkokba úgyis van belépő, szedjenek be pár dollárral többet és építsenek ki több kukát és illemhelyet, oldják meg a szemétszállítást. Cape York és a trópusi Queensland felkapott turisztikai célpont. Készüljenek fel a turistákra. A helyi közösség és a turizmusból élők a környéken szintén nem nagyon örültek a hírnek. Mondjuk ez várható volt. A tavalyi szezont a covid miatt bukták, az ideit meg emiatt a lezárás miatt bukták volna, így persze, hogy idegesek voltak..

    Na mindegy, kis csapatunk elkezdett agyalni egy “B” terven, hová is tudnánk áttervezni azt a három hetet, amit odafent töltöttünk volna.

    Aztán április 1-jén, Bolondok Napján jött a jó hír. Az elmúlt hetek huza-vonája után végre eldőlt, hogy mégis megnyitja az őslakos közösség Cape York környékét. Úgyhogy fel a fejjel!  Annyi van, hogy fejenként plusz 10 dollárt kell kipréselni a Jardine kompnál majd. Reméljük ezeket a 10 dollárokat pedig a probléma megoldására fogják fordítani.

    Szóval már csak 78-at kell aludni, de ne menjetek messzire, hamarosan felkerül a legutóbbi 9 napos sátras túránk bejegyzése. Úszás fókákkal/delfinekkel, homokdűnézés, tengerpartok és sok-sok művészi graffiti.