Akcentus

2007. november 8. csütörtök by kata_papi

A héten történt az alábbi aranyos történet.

Mostani osztályomban kicsit sokan vagyunk, így aztán Steve, a welszi tanárunk mindig két részre osztja az osztályt, amikor értékelések (assessment-ek) vannak. Amikor az egyik csoporttal éppen értékel az egyik teremben, addig a másik felkészül egy másik teremben.

A mostani vizsga lényege a következő volt: párok vizsgáztak adott témákban, amiket persze előre nem tud senki. Két perc felkészülés után öt percig kell értelmes társalgást folytatni az aktuális társaddal a kapott témakörben, amit magnóra is felvesznek. Ki kell fejtened a véleményedet, meg kell indokolnod azt és reagálnod kell a párod felvetéseire, hogy egyetértesz-e vele, vagy sem. Nagyjából ennyi.

Kisebb nyelvtani hibákat elnéznek, de nem térhetsz el a tárgytól, használnod kell a megtanult társalgási sablonokat, tudni kell véleményt alkotni és megindokolni azt, folyamatos visszacsatolásokat (feedback) kell alkalmaznod, figyelned kell mit mond a másik, mert reagálni kell rá. A társalgásnak kell lennie bevezetőjének, testének és befejezésének, elköszönésnek (fej-tor-potroh).

Én már szerencsére túl vagyok rajta, de nem volt egyszerű. Aki ismer az tudja, hogy nem vagyok egy bőbeszédű még az anyanyelvemen sem, de a lényeg, hogy sikerült.

Térjünk vissza a vizsgához. Mi az egyik teremben, az osztály vizsgázó része meg a másikban. Egyszer csak megjelenik Steve az osztályban és alig tudja visszatartani a nevetését, tiszta vörös a feje. Amúgy haláli egy pofa, nagyon szeretjük. Kérdezzük, mi van? Elmondta.

Az egyik vizsgázó pár miatt volt ilyen állapotban. Történetesen Jiyoung a koreai és Suganya a nagydarab, hét gyerekes afrikai lány miatt. Tudni kell, hogy külön-külön szépen megvannak, tudnak beszélni, legtöbbször még értjük is, hogy miről karattyolnak, csak hát ugye az akcentus. Az nem teszi könnyűvé a megértést.

S pont ez lett a vesztük. Az akcentus. Megkapták a feladatot, felkészültek, majd elkezdődött a vizsga. Jiyoung kezdte, Suganya meg csak nézett nagy szemekkel. Akkor is csak nézett, amikor pedig már neki kellett volna beszélnie. De nem beszélt, csak nézett egyre nagyobbra táguló szemekkel, hogy akkor most mi van? Miről hablatyol ez a ferdeszemű lány itt előttem? Mert két szó nem sok, de annyit sem értett belőle. A csend meg egyre kínosabbá vált.

Aztán Suganya-ből kitört a nevetés. Előszőr csak kuncogott, de aztán, mivel látta, hogy a többiek is alig bírják visszartani, kitört belőle a harsány, szívből jövö kacagás. S csak kacagott és kacagott, alig bírta abbahagyni.

A vizsgájuk persze félbeszakadt, majd miután mindenki letörölte a könnyeit az arcáról, újra kellett szervezni a párosítást. Másodjára már szerencsésebb volt a leosztás, zökkenőmentesen be tudták fejezni az értékelést.

S tudjátok mi a legfurcsább az egészben? Hogy nekem semmi problémám nincs Jiyoung kiejtésével. Azért nincs, mert már hét hónapja mindig ugyanabba az osztályba kerülünk és már jól kiismertem, hozzászoktam az ázsiai akcentusához. Épp elég időt töltöttem vele ahhoz, hogy ez már ne legyen probléma. Hát ennyi.

Üdv: Papi


Nincs hozzászólás »

No comments yet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük