Autós dolgok

2008. május 5. hétfő by kata_papi

Néhány, számunkra még mindig szokatlan autós történetről szeretnék beszámolni.

1. Az első nem velünk történt meg, de hasonló nagyvonalúságról írtunk annak idején, mikor megérkezésünk első hete után visszavittük a bérelt Toyota Corollát a kölcsönzőbe.

A történet Janival és Klaudiával esett meg, akik néhány napos adelaidei tartózkodásuk után Mackay felé vették az irányt. Engedelmükkel most őket idézem:

“Landoltunk Mackayban, aminek akkora a reptere, mint itt Nagyigmándon a buszmegálló. Este érkeztünk, mert késett a gép és aggódtam, hogy bezár az autóbérlő cég, de kár volt, hiszen megvárta a késést. Rendes volt és ez nem az utolsó eset volt. Pár perc után elfoglaltuk a szuper széria Hyundai Getz típusú gépjárművet, kékmetál színben…

Visszautazásunk előtti napon elmentünk Airlie beach-re, ahol behajóztunk a nyílt óceánra, majd egy sziget és a korallzátony következett! Hozzátartozik, hogy odaúton egy nagysebességgel felénk tartó közel ökölnyi méretű kő eltalálta a Getz szélvédőjét, ami be is repedt rendesen, pont a fejemnél. Aggódtam is miatta, mert gondoltam, mélyen zsebbe kell majd nyúlni…

Másnap délután indultunk Brisbane-be. Visszük vissza a kocsit, sehol senki. Ott egy doboz, rajta egy lyuk, a dobozra meg ez volt írva: Ide dobd a kulcsot! Nem hittem el! Senki meg se nézi a kocsit!? Igy mit lehet bizonyítani a jövőben??? És hogy tele van e tankolva!?

Gondoltam, felhívom őket. Mondom neki, visszahoztam a kocsit. Mondta, hogy örül neki, dobjam be a kulcsot a dobozba. Mondtam, hogy ok, de van egy kis gond. A szélvédő kapott egy emberes követ. Erre mondta, hogy no worries, nem biztos ám, hogy ki kell cserélni… Hol van a repedés, ugye az utas oldalán? Mondtam, hogy nem, a vezető felől… Erre ő, hogy de biztosan alul vagy felül? Mondtam, hogy sajnos nem, pont a fejemnél… Mondtam neki, hogy repesztek vissza Magyarországra és ha most nem jön oda akkor nem tudjuk megbeszélni a dolgot… Azt mondta, hogy semmi gond, a legrosszabb esetben is $150 dollár egy Getz szélvédője, max majd azt kifizetem, dobjam be a kulcsot és nyugodtan menjünk.

Komolyan mondom a mai napig nem hiszem el ezt a fajta hozzáállást! Itthon még a bal hátsó sárvédőt is ki kellett volna fizetnem!!! Persze a mai napig nem hívtak, nem írtak, és nem vontak le semmit…”

2. Ez az eset Katámmal történt, amikor még földmérőként dolgozott.

A reggeli munkakezdésnél általában őt vették fel valahol a munkatársai, ahová kocsival kellett elmennie. Néhány esetben azonban neki kellett felvennie a cég egyik terepjáróját, ami a főnőke háza előtt parkolt.

Történt, hogy az első ilyen alkalommal, mikor megérkezett a főnöke házához Morgót szépen leállította a terepjáró mögött, majd becsöngetett a házba, hogy elkérje a sluszkulcsot. Korán volt még, s elég sokára nyílt csak ki az ajtó, már kezdett kicsit kellemetlen lenni az ácsorgás a bejáratnál. Aztán végül csak feltárult az ajtó, s a főnöke felesége jelent meg álmos szemekkel. Katám mondja, hogy mit is szeretne, mire ezt a választ kapja: óóó, ezért kár volt becsöngetni, hiszen benne van a kulcs az autóban! (?)

Na, erre igazán nem számíthatott, ezért egy gyors bocsánatkérés után már ült is be a Nissan Navarába. Szegény még ő érezte magát kellemetlenül amiért felzavarta a házat, pedig csak az információcsere hiányának áldozata lett, na meg sosem gondolta volna, hogy egy autót benne a kulccsal csak úgy ott lehet hagyni.

3. A harmadik említésre méltó esemény a tengerparthoz kötődik. Az tudvalevő, hogy az ausztrálok többsége szeret kocogni, sétálni, kerékpározni, szóval tudatosan törődik az egészségével. Próbálom én is követni a példájukat, így fedeztem fel egy nekem szokatlan, de még inkább felelőtlen viselkedést.

Nézzük csak! Apuka megérkezik autójával a tengerpartra, hogy a homokos fövenyen teljesítse az aznapra betervezett kilométereket. Beáll a parkolóba, majd miután gondosan bezárta a kocsiját, a sluszkulcsot ráteszi valamelyik kerék tetejére és már robog is lefelé a víz felé! Nem akartam hinni a szememnek! Ilyen van? Van bizony, hiszen nem egyszer, nem kétszer láttam a saját szememmel.

Még ha valami roncsokról lenne szó, azt mondanám, hogy oké, vigye, akinek arra van gusztusa, de volt köztük 20-30 ezer dolláros autó is! Erre ott hagyja szabad prédaként! Mert ha én észrevettem, akkor olyan is meglátja, aki bizony nem azért látogatja sűrűn a tengerpartot, hogy friss levegőt szívjon.

Bármennyire is jó a közbiztonság ebben az országban, azért valljuk be, hogy itt is lopják az autót, motort, kerékpárt, vagy az őrizetlenül hagyott táskákat a partról. Itt is vannak betörések, autófeltörések, s komoly gondot okoz az ittas és/vagy narkós vezetők utcai ámokfutása. Mindezek ellenére azonban ez egy gyönyörű és élhető ország, s újra csak azt tudom, tudjuk mondani, hogy: jó itt lenni!

4. Rendszeresen látni kedves, idős bácsikákat, nénikéket, akiknek szemlátomást nehezére esik már a mozgás, de azért még eljárnak bevásárolni, fogorvoshoz vagy csak beülni egy kávézóba beszélgetni a barátokkal. Mindezt persze szépen, elegánsan felöltözve teszik. A vicces az, amikor dolguk végeztével, bottal a kezükben odacsoszognak a két-háromszáz lóerős autójukhoz, terepjárójukhoz, majd miután nagy nehezen elfoglalták a helyüket a kormánynál, szép komótosan tovahajtanak. Na ez mindig mosolyt csal az arcunkra.

Papi

Lapzárta után érkezett:
Ismét Janit idézem:

“A történethez tartozik még az is, hogy a múlt héten, másfél hónappal az eset után, mivel a bérbeadó cég sem jótékonysági intézmény, ezért mégiscsak elkérték azt ami nekik jár, $152, ez így korrekt… De attól még a hozzáálláson ez mit sem változtat. Komolyan mondom hallani kellett volna azt a telefonbeszélgetést.”


Nincs hozzászólás »

No comments yet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük