Halászlé bográcsban és túrós csusza pirított szalonnával
Pár hónappal ezelőtt – van az már fél év is – Móniéknál isteni bográcsban főtt gulyáslevest ettünk. Májusban, mikor hazalátogattunk Magyarországra a “visszahozandó” listán fel volt vésve a bogrács is.
Több helyen is szétnéztünk és kétféle bográcsot találtunk: zománcozottat és rozsdamentes acélt. Mindent összepakolva az utolsó súlyozáskor 3,5 kg szabad helyünk maradt. Ez ám a dőzs! Ebbe belefér egy bogrács. Irány a Tesco, ahol már kinéztük a megfelelő méretűt csak még azt nem döntöttük el, hogy zománcozott legyen vagy rozsdamentes. Papi felkapta a rozsdamentest, átsétáltunk a zöldséges részlegre és ott lemérlegelte.
Az emberek kicsit furcsán néztek ránk és egy bácsika döbbenten meg is kérdezte: kilóra adják a bográcsot …??? Jót röhögött mindenki körülöttünk, mi meg nem győztünk magyarázkodni. A lényeg, hogy gyenge 2 kilójával a bogrács és fedője elrepültek velünk Adelaide-be.
A “kemény ausztrál tél” beálltával fényes bográcsunk a kupiszoba lakója lett, mígnem múlt héten Zsuzsiék megjegyezték, hogy most már főzni kellene benne valamit.
Vasárnapra összecsődítettük a társaságot (8 felnőtt, 2 gyerek) és halászlé partit rendeztünk. Két szépséghibája volt a dolognak. Az egyik, amiről már régen tudtunk, hogy nálunk nem lehet tüzet rakni, mert nincs olyan nagy kertünk, mint Móniéknak. Ezért Zsuzsiék hozták a nagy, gázos égőfejüket, Móniék meg az állványt, mert még ezt se sikerült beszerezni. Nem nagyon ismerik itt ezt. Úgy néz ki, hogy majd Papinak kell egyet hegeszteni. A másik szépséghibáról kicsit lentebb olvashatsz. 🙂
Kivételesen nem pontyból főztük, hanem tengeri halakból. Feri megvette a belevaló halakat: Atlantic Salmon (alaplébe), Salmon (ez a finom rózsaszín husú lazac) és Barramundi. Mivel a tengeri halas halászlé az ő specialitása ezért ő koordinálta az egészet. Az én feladatom volt a túrós csuszához való dolgok beszerzése: túró, tejföl, bacon szalonna. Zsuzsi rendes szalonnát is hozott, így bacon és szalonna is lett pirítva.
Feri filézi a halakat
alaplébe való
a már kifilézett halak (balra: lazac, jobbra: barramundi)
Délelőtt 11-kor kezdtünk neki és bár a hal hamar megfő, nem kalkuláltuk bele az alaplét és a paszírozást, hogy 99%-ban szálkamentes legyen, így délután 3-ra el is készült. A szél is hátráltatta a főzést, de a fiúk hamar kiküszöbölték ezt a kis problémát és a garázsból előkerült egy nagy kartondoboz, ami a kondér köré került, hogy felfogja a szelet. Négy órára mindenki belapátolta a halászlevet.
rotyog az alaplé
egy kis kostolás
paszírozás
mindenki besegített a paszírozásba
Aki ismer tudja, hogy a paradicsom- és gyümölcslevesen kívül minden levest tejföllel eszek, így úgy gondoltam, hogy 10 emberre 5 doboz tejföl és 5 doboz túró elég lesz. Meg is vettem őket előző nap.
Szóval, miután mindenki végzett a halászlével feltettem a tésztavizet, hogy kifőzzem a túrós csuszának valót és közben kibontottam a tejfölöket is. Az első doboz túrót kibontva azonban megállt bennem az ütő!
Megforgattam benne a kiskanalat és furcsán “sima” állaga volt. Elolvastam a doboz feliratát: tejföl! Mi van? Ja, hogy van 10 doboz tejfölünk túrónk meg egy se?!Hogy lesz ebből túrós csusza? Leizzadtam.
Ránéztem az órára: 4 óra. A rozsdás fogaskerekek nyikorogva megmozdultak a fejemben: vasárnap van és a boltok 5-ig vannak nyitva, még belefér egy túróvásárlás. Zsuzsival gyorsan kiugrottunk a közeli COLES-ba és vettem 3 doboz túrót.
Nem mentegetődzöm, de így még nem nyúltam/tunk mellé. Azt meg kell hagyni, hogy itt nem egyszerű túrót venni és amikor megpillantottam a polcon a “Dairy Farmers” kék logós dobozát lekaptam, mert tudtam, hogy ilyen túrót szoktunk venni. El sem olvastam a cimkéjét. Hiba volt. Amúgy fogalmam sem volt, hogy tejfölük is van, mert mi mindig a “Pura” tejfölt vesszük (ez itt a reklám helye…) és ezt már autómatikusan emeljük le a polcról.
Minden jó, ha a vége jó. A halászlé nagyon jól sikerült, végül túrós csusza is lett és a nap végeztével mindenki egy doboz tejföllel térhetett haza. Mert az igaz, hogy nálunk tejföl még nem romlott meg, de 10 dobozzal nem tudtam volna mit kezdeni.
Jó étvágyat!
Kata