Mások okulására is II. rész

2010. december 15. szerda by kata_papi

Akkor folytassuk. Ugye, ott hagytam abba, hogy ismét megjelentünk a bankunkban, kezünkben a regisztrációs papírral.

Hogy miért kellett a banknak a redzsó papír? Azért, mert mi a secured (biztosított) kölcsönt választottuk az unsecured (nem biztosított) helyett, ami azt jelenti, hogy a bank is utánanéz a kocsinak, hogy minden rendben van-e vele. S ez volt a szerencsénk.

Szóval, leültünk  Józsival, hogy megkezdjük a papírmunkát, akinek első dolga az volt, hogy a regisztrációs lapot elfaxolta  a bank biztonsági csoportjának. Így amíg mi az aláírnivalókkal szöszmötölünk, ők is utána tudtak nézni a járműnek. Nem kellett sokáig pocsékolnunk a drága tintát, mert néhány perc múlva csörgött a telefon, de nem jó hírrel. Legalábbis ezt gondoltuk először, majd rá kellett jönnünk, hogy örülnünk kellene annak, amit másik Józsi a vonal túlsó végéről tudatott velünk:

“Sajnos nem tudjuk a kért kölcsönt folyósítani, az autó written-off státusza miatt.”

 Azaz, gyakorlatilag az autó totálkárosra volt törve, le lett írva. (?) Mi van?

Csak ültünk némán egy pár pillanatig szemben az ügyintézőnkkel és nem értettük a dolgot. Előkapartuk az otthon kinyomtatott Információs Riportot, amin egyértelműen közlik velünk, hogy semmi ilyesmiről nincsen szó. Mutatjuk Józsinknak is, de ő csak a kezét tudta széttárni. Nagyon sajnálja, de ő innentől már nem tehet semmit, a kölcsön el lett utasítva. 🙁

Ha azt gondoljátok, hogy itt a vége fuss el véle, akkor nagyon tévedtek! 🙂

Mit volt mit tenni, visszakullogtunk a munkahelyünkre, s beszámoltunk a munkatársaknak a történtekről. Nem akarták elhinni. Végül azt tanácsolták, hogy menjünk be személyesen az egyik, közelben lévő Transport Office-ba (közlekedési iroda/hatóság), s kérdezzünk rá, mit tudnak ők a kocsiról. Valószínűleg ugyanazt, mert nagy bizonyossággal ők is azt az adatbázist használják, ahonnan mi kértük ki a riportot, de egy próbát megér.

Bementünk, de úgy, mint akik semmit nem tudnak az egész ügyről. Mondjuk Gizinek, itt van ez az autó, megvennénk, de jó lenne tudni valamit a hátteréről. Semmi probléma, mondja, s már ütötte is be az autó adatait. Fél perc múlva elénk tette a na mit, tökéletesen ugyanazt a riportot, ami már a birtokunkban volt. Hi-hi, akkor most mi jövünk.

Köhintettünk egyet, kihúztuk magunkat, s mondjuk Gizinek, hogy lenne itt egy kis probléma, majd az orra alá toltuk a mi példányunkat. Ránézett, s megkérdezte, hogy minek jöttünk be személyesen, ha egyszer már tudjuk, mi a helyzet. Hát azért kisanyám, mert ez az autó totálkárosra lett törve, s elmeséltük neki a sztorinkat. 

Ő sem hitte el, mi meg nem akartunk odébbállni, ezért hívta a főnökét. Neki is el kellett mondanunk mi történt velünk, majd a végén megkérdeztük, hogy: “hogyan lehet az, hogy a Transport Office, ahová azért jönnek be az emberek, hogy megbízható adatokhoz jussanak egy adott járműről, valótlan információkat szolgáltat, ráadásul pénzt kér érte? S hogyan jut egy bank valósabb adatokhoz, mint az a hivatal, aminek ez lenne a dolga?

Kicsit leteremtettük a fejét, nem is tudta mire vélni a dolgot, ezért a kollégájával közösen elkezdtek valami megoldást találni a számítógépükben. Teltek a percek, s egyszercsak azt mondja: megvan, megtaláltam!

Ha hiszitek, ha nem, minden ott volt abban a fránya masinában, csak egy pár billentyűvel kellett volna többet lenyomni az elején. Minden! A baleset dátuma, előző tulaj, az újra forgalombaállítás ideje, minden!

Most kérdem én, hogy mikor lekérem ezeket az iformációkat és fizetek is érte, miért nem veri ki egyből a szemem egy villódzó vörös fény, hogy:

TE HÜLYE! NE VEDD MEG, MERT RÁPACSÁLSZ!

Kicsit lehiggadva sorba vettük, mi is történt. Az autó állami kocsi (government car) volt, majd elszenvedett egy komoly balesetet, történetesen oldalba kapta egy másik jármű. Emlékszel a gyanús zsanérokra? Ezután kivonták a forgalomból, de kapott egy javítható totálkár (vicces) státuszt (reparable written-off). Majd ott voltak az újbóli vizsgáztatás és forgalombaállítás dátumai is.

Próbáltunk több információt kihúzni belőlük a javítás költségeiről, meg egyáltalán, hogy mit kellett cserélni, de nem sikerült. Szerintem már így is többet mondtak, mint lehetett volna. Ettől függetlenül nem voltunk elégedettek, sőt, jócskán bosszúsak voltunk.

Aznap este felhívtuk a tulajt, s beszámoltunk neki a történtekről. Megértette a helyzetet, nem volt mérges, ráadásul bevallotta, hogy bár előzőleg letagadta, de tudott a törésről. Annyit még hozzátett, hogy jó emberek vagyunk.

Hogy ezt miért is mondta, csak találgatni tudok. Szerintem nem akarta, hogy mi vegyük meg. Talán tényleg látta rajtunk, hogy nem ezt az autót kellene megvennünk. Ha tényleg így van, a sors jó volt hozzánk. Mindenesetre még sokáig emlékezni fogunk erre a kis kalamajkára, na meg a szimpatikus, orosz Alexanderra. 🙂

Papi

Ui.: Mikor azon az estén nyugovóra tértünk, Katám csak annyit kérdezett halkan: “Akkor most nem lesz autónk? Mire én azt válaszoltam, amit Lala az egyik Üvegtigrisben, hogy: Dehogynem lesz!” 🙂

folyt. köv.


Nincs hozzászólás »

No comments yet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük