Megfejtés
Hát nem igazán jött megfejtés a feladványra (köszönjük Krisznek, hogy nem lőtte le a poént). Talán azért, mert mindenki baromságnak tartotta a megoldást, ugye? Ki hallott már olyat, hogy a cápa tojást rak?! Ez olyan, mint a Húsvéti nyuszi és a tojás kapcsolata…
Márpedig a helyes megoldás, bármily furcsa is: cápatojás, a nem csavaros példányt néha úgy is szokták hívni, hogy a hableány pénztárcája.
Én sem tudtam egészen addig, míg nem találtunk egy partravetett példányt (aztán később több más formájú cápatojásokat is találtunk).
Az első képen a 2007-ben talált példány, a második képen, ahogy most néznek ki, 8 év után, kicsit aszottan.

A cápák 3 féle módon szaporodnak:
1. Vannak a tojásrakók – ez hangzik a legvalószínűtlenebbnek… Ilyenkor a magára hagyott embrió a tojásban fejlődik ki.
2. Vannak az álelevenszülők. Az anya testében nagy, szikanyaggal körbevett peték fejlődnek. Az embriót a hasához zsinórral kötődő szikzacskó tápanyagai táplálják.
3. Vannak az elevenszülők – na, erre emlékeztem én, nem a tojásra. Az anya szervezetéből a köldökzsinórhoz és a méhlepényhez hasonló szerveken keresztül jut a tápanyag az embrióba.
Ez a csavart (fúrófejre emlékeztető) tojás például a Port Jackson cápáé. Az anya igyekszik úgy lerakni a tengerfenéken, hogy kicsit becsavarodjon a homokba, mint a fúró. Majd 10-11 hónap után a kiscápák feltörik a tojás „héját” és kiúsznak. Egyes fajoknál több embrió is lehet egy tojásban, de mindig csak egy éli túl, mert a legerősebb megeszi a testvéreit. Kannibalizmus a cápák közt… Az eddig talált legnagyobb cápatojás 2m hosszú volt. Ez már egy kifejlett kölyökcápa mérete, mekkora lehetett az anya állat?
Az internetről letöltött képek. Jééé, tényleg ott vannak a kis cápa embriók…
A következő „állatos” bejegyzésem Krisz tippje alapján a lugworm lesz, ami a „Szörnytár” albumban azt a homok-kaki kupacot csinálta. Már utána is olvastam, kicsit undorítóan néz ki szegénykém. De előtte még összerakok egy bejegyzést a Húsvéti 7 napos „túlélő” sátrazásunkról a Kenguru-szigeten, ami gyönyörű volt. Nem is értem miért vártunk eddig a szigettel, hisz itt van a szomszédban. Talán azért, mert az átkompolás erre a szigetre szerintem a világon a legdrágább. Közel 400 dollár 18 km-re?! Kész rablás! De megérte.
Kata
Egy hozzászólás
Djarimirri
leesett az állam. Sok természetfilmet láttam már Ausztráliáról, bár a cápákról nem igazán beszélnek. Épp ezért lehet, hogy én is furcsállom ezt a tojás-dolgot. szóval csak annyit: wow!:D