Óriások földjén…
Jó pár hónapja történt az eset, de nem volt érkezésem azonnal megírni a szenzációs hírt, illetve a National Geographic hivatalos megerősítésére is várnom kellett. :))
Adelaide egyik külvárosi tengerpartján sétáltunk, mikor erre a furcsa “fosszíliára” bukkantunk, amiből arra a következtetésre jutottunk, hogy a Gulliver utazásaiból ismert óriások szigetére csöppentünk. Egy tökéletes állapotban fennmaradt megkövesedett óriás kezét találtuk meg. Hi-hi-hiiii. 😀
Hihetetlen! Mindig járjunk nyitott szemmel, mert a természet csodákra képes!
Amúgy tavaly november óta szinte semmi sem történt a házunk táján. Ahogy Papi korábban már megírta, decemberben egy hónapra Magyarországra látogattunk. Mikor visszaértünk szomorúan tapasztaltuk, hogy a munkatársak megvártak a rengeteg munkával (őszintén szólva ismerve a hozzáállásukat nem is volt meglepő). Alku pozícióban voltunk, mert a cégnek nagyon kellett a határidős befejezés és mivel mindenki tojt bele, ezért csont nélkül átment a csúszó kérelmünk. Az elmúlt 6 hétben heti hét napot dolgoztunk, napi 10-12 órával és ezzel sikerült is HÁROM HÉT EXTRA szabit összeszednünk. Juhéj! Kalandra fel! A lista végtelen hosszú… Szóval ezért is tűntünk el megint a radarról.
Kata
3 hozzászólás
DZoli
Abból a három hét extrából kinyerhető kalandokról remélhetőleg majd itt is olvashatunk, és láthatunk képeket 🙂
Djarimirri
Hogyan? Decemberben jártatok Mo-n? De szívesen találkoztam volna veletek!… Imádom a blogotokat, a kalandjaitokat, egyszer akár személyesen is szívesen megismernélek benneteket 🙂
Kata
DZoli-nak: Ez csak termèszetes, ès már nem is kell olyan sokat várni rá. Hamarosan kezdjük elpörkölni! Már csak nagyon kevesett kell aludni èèès indulunk is! 😀
Djarimirri-nak: sajnáljuk, hogy lemaradtál ròlunk, de nem harangoztuk be a hazautat. Majd legközelebb…