Nagyon megörültem, mikor Csabi szólt, hogy Morricone Adelaidebe látogat egy koncert erejéig. Szakközepes korom óta szeretem és a kollégiumban majdnem minden este Morriconet, Vangelist vagy Mike Oldfieldet hallgattunk Kesa barátnőmmel.

Nem kellett kétszer mondani, megvettük a koncertjegyeket és Móniékkal négyesben talán utoljára, élőben láttuk, ahogy karmesterkedett. Azért talán, mert Morricone nem mai gyerek, lassan 84-dik évébe lép, de ennek ellenére hihetetlen energiával vezényelte le a közel két órás koncertet és a háromszori visszatapsolásra három ráadást is lehúzott.

Morricone a március 2-től 18-ig tartó Adelaide Fesztivál meghívott vendége volt és a városi szimfonikus zenekart vezényelte a fesztivál megnyitóján. Hat éves volt, mikor első darabját komponálta. Őstehetség. Közel 400 filmnek a zenéjét ő szerezte.

A koncert szabadtéri volt és kicsit alulszervezett vagy csak ennyire futotta, pedig a jegyek nem voltak olcsók. A kivetítő vászon túl alacsonyan volt. Nem is igen láttuk, akkor meg minek kivetítő, ha csak az első sor látja, akik amúgy meg jól látják a színpadot. A kihangosítás „sufnituning” volt, olyan mintha Papi kitett volna a kertbe 1-2 rozoga hangfalat. Az alacsony kivetítőn sokszor megszakadt a közvetítés és ilyenkor fekete vagy „kékhalál” volt látható.

A legnagyobb baki viszont az volt, hogy a koncert első 30-40 percében a belváros másik végén (belvárosunk 2×2 km-es) még javában tartott a Clipsal autóverseny edzése a vasárnapi főfutamhoz. Micsoda blamázs! Én azt hittem, hogy Morricone az első negyed órában kettétöri a karmesteri pálcáját és levonul a színpadról, de titkon bíztam abban, hogy talán olyan közel van a hangszerekhez hogy nem hallja a wrrrrr, brrrrrrrrr, nyiiik, wwwwrrrr, zzzzmmmm, zzzuumm, zzüüm zajt. Mindenki le volt döbbenve. Egyébként az első mű végén el is tűnt egy pár percre, talán próbált valamit intézkedni ezügyben.

Másnap reggel a rádióban és a TV hírekben csak erről volt szó. Mindenki másra mutogatott. Állítólag az első sorokban valami nagykutyák ültek a kormányból, akik ott a helyszínen telefonáltak ide-oda, persze sikertelenül. Aztán az is kiderült, hogy még hónapokkal ezelőtt a fesztivál szervezője beszélt az autóverseny rendezőjével és kérte, hogy ne legyen verseny abban az időben. Az autóversenyes góré mondta, rendben. Aztán mégis ment a zümmögés és utólag mikor megkérdezték, hogy Józsi mi a pálya, akkor letagadta a beszélgetést. Hogy most ebből mi igaz és mi nem, soha nem fogjuk megtudni. Mindenesetre nagy lebőgés ez Adelaidenek.

Arról nem is beszélve, hogy 40 perc után, mikor már mindenki kezdte lenyelni a békát és szégyenében mélyen a székbe süllyedt a park melletti kávézó tulajdonosa úgy gondolta itt az idő: zárunk és elkezdte a szemetes zsákokból egy kukába borogatni az üres üvegeket úgy 5-10 percig. Én a fejemet fogtam és nem hittem el, hogy ilyen előfordulhat. A mellettem ülő ürge fészkelődött és kínjában nem tudott mit csinálni, de ugyan ezt érezte az a több száz ember is, akik ott ültek a koncerten. Minősíthetetlen. Eleve ilyen jellegű koncertet tökéletes akusztikájú teremben kellett volna megrendezni, vagy ha szabadtéri, akkor jobban fel kellett volna készülni. Miért nem ment oda egy biztonsági őr az üvegborogatóhoz és küldte volna el a … De az üvegesnek sem esett le?

Mindezek ellenére a koncert felejthetetlen volt. Mikor felhangzott a híres „A jó, a rossz és a csúf” zenéje, a közönségen halk moraj futott végig. Örülünk, hogy egyszer élőben is hallhattuk, láthattuk.

Kata