Posts Tagged ‘állatok’

  1. Állati vasárnap

    április 1, 2017 by kata_papi

    Hééé! Pszt. Figyejjj mán! Van egy kis kajád?

    Hééé! Pszt. Hahóóóó! Figyejjj mán! Van egy kis kajád?

    Pontosan 10 évvel ezelőtt jártunk a Cleland-i “vadasparkban”. Mikor 2007 év elején megérkeztünk Adelaide-be Katiékkal és Szilviékkel együtt felkerekedtünk és elmentünk megnézni Ausztrália eme furcsa állatait. Akkor először etettünk kengurukat és fogtunk a kezünkben koalát. Nekünk mindez akkor nagy szó volt, hisz sokat vártunk és tettünk a letelepedési vízumért. Az eltelt 10 év szinte minden napját élveztük és az elkövetkező évek/évtizedek napjaival sem lesznek gondok, ahogy magunkat ismerem. Egy véletlennek köszönhetően látogattunk el ismét ebbe a parkba. Március elején egy új magyar család érkezett ide. Első körben csak rövid időre szétnézni, felmérni a terepet, érvényesíteni a vízumot, tájékozódni munka területén, ismerkedni a várossal. Aztán majd ha minden a terv szerint alakul, akkor ők is felcuccolnak és kivándorolnak. Kati felvetette, hogy mi lenne, ha ellátogatnánk velük Cleland-be kengurukat tápoltatni. Mégiscsak Ausztráliában vagyunk! Vagy nem? Csak nem megy úgy haza az ember hogy nem látott kengurut és koalát közelebbről…?

    Érdemes nyitásra odamenni, mert akkor még éhesek a kenguruk, wallabyk. Később már csak az árnyékban szunyókálnak és nem akaródzik nekik odaugrálni hozzánk, mert tele a bendőjük. A pénztárnál lehet venni nekik egy kis zacskónyi eledelt és már mehet is a “kenguruvadászat”. A kis éhenkórászok úgy lerohantak minket, hogy mikRobi és Papi alig bírta őket kordában tartani. Meg se várták, míg kiveszik az elemózsiát a papírzacskóból, beledugták a fejüket és onnan akartak lakmározni. Volt olyan, aki fogta Papi kezét, hogy nehogy elvegye a magokat. Persze ilyenkor lehet őket “nyaggatni”. Papi ki is használta a lehetőséget, húzogatta a fülüket, bökdöste az orrukat. Nagyon barátságosak voltak, mikRobi a félénk kis jószágok becserkészésére specializálódott. Most viszont nem találkoztunk a fehér (albínó) kenguruval. Vagy jól elbújt, vagy már nincs ott.

    Cleland2017_2Cleland2017_8mikRobi egy cickányszerűséget édesget magához

    mikRobi egy cickányszerűséget édesget magához

    itt meg egy félénk kis wallabyt próbál becserkészni

    itt meg egy félénk kis wallabyt próbál becserkészni

    Papi folyton piszkálódik... egyszer majd beboxolnak neki a kenguruk

    Papi folyton piszkálódik… egyszer majd beboxolnak neki a kenguruk

    Hékás! Nem vagy te már túl nagy a cicizéshez? Eredj füvet legelni!

    Hékás! Nem vagy te már túl nagy a cicizéshez? Eredj füvet legelni!

    A koalasimogatás ebben a parkban két részre oszlik. Az egyik ingyenes. Itt csak oda lehet menni a koalához, aki egy alacsony fán komótosan lakmározik. Meg lehet simogatni a hátát és lehet vele “szelfizni”. A másik egy fizetős produkció, ahol már kézbe is adják ezeket a szőrös gombócokat. Egy profi fotós képet csinál, amit szintén jó pénzért meg lehet venni, de saját géppel is lehet fényképeket készíteni (legalábbis 10 éve lehetett). Viszont van egy másik park itt Adelaide-ben (Gorge Wildlife Park), ahol nem kell külön azért fizetni, hogy megfoghassuk a koalát. Szóval akinek ilyen fogdosási tervei vannak, az jobban jár ha a Gorge Park-ba megy. Kisebb területen helyezkedik el, viszont jóval olcsóbb a belépő és itt is ugyanúgy lehet etetni a kengurukat.

    Kati és a fiúk az ingyenes koala simogatáson. Bal felső sarokban az a gubbasztó koala igen érdekes pózt vett fel... :))

    Kati és a fiúk az ingyenes koala-simogatáson. Bal felső sarokban az a gubbasztó koala igen érdekes pózt vett fel… :))

    A parkban lehetőség van piknikelni is “hozott anyagból”, vagy a büfében vásárolni valamit, mert fél napot minimum el lehet itt bóklászni.


  2. Állati hétvége

    április 26, 2016 by kata_papi

    Szerencsések vagyunk, mert most is egy hosszú hétvégét tudhatunk magunk mögött. Hétfőn munkaszüneti napunk volt (ANZAC Day). Sajnos a hosszú hétvégék hátráltatják a Tasmán beszámolót, pedig épp ellenkezőleg kellene működnie… Három nap otthon, biztos lesz idő befejezni a harmadik részt. De nem így alakult, mert nem vagyunk otthon. A kettőnél több nap mindig adja magát valami kimozdulásra. Így történt ez most is. Ráadásul gyönyörű őszi időnk van. Vénasszonyok nyara. Vétek bent ücsörögni.

    A Húsvéti kirándulás óta nem volt időnk kiglancolni Dömét. Nagyon retkes, elhihetitek nekem és mivel szombaton ideális volt az együttállás –”Fodrász” Tamásék ráértek, jó volt az idő, Döme retkes – ezért leugrottunk a Deep Creek parkba. Mi már nem is számoljuk, hogy hányszor jártunk ott, de Tamásék még nem voltak a terepjárós szakaszokon. Hatodmagunkkal és két terepjáróval felkerekedtünk egy piknikre. A Blowhole Beach-hez mentünk le először. Onnan lesétáltunk a tengerpartra. A gyerekek „vad” dinnyét gyűjtögettek, aztán elsétáltunk az érdekes lukacsos, néhol penge éles sziklákhoz, amire a fiatalság többször felmászott (na jó, a végén már mindenki a sziklák tetején csücsült). Érdekes lukak erodálódtak a sziklába, olyan, mintha létra fokok lennének. Adja magát. Lépkedni kell egyik lukból a másikba és már fent is van az ember. A nap sütött, az öböl vize türkizkékben pompázott. Ennél szebb helyet keresve se találtunk volna a piknikhez. Ráadásul most valami oknál fogva nem voltak legyek. Ritka pillanatok egyike. Visszasétáltunk az autókhoz, elővettük az elemózsiát, plédeket és a domb oldalon, mesés rálátással az öbölre leheveredtünk kajálni. Ekkor Tamás felkiálltott: delfinek! Ott!

    Ééééés tényleg! Nyolc delfin csapatban úszva „vadászott”, azaz ők is épp ebédeltek. Nagyon aranyosak voltak. Ide-oda cikáztak. Néha lebuktak. Majd óramű pontossággal egyszerre emelkedett ki mind a 8 hátuszony. Ültünk a pléden, tömtük a majmot és bámultuk a delfineket. Itt mi még sose láttunk delfint. Most meg egyből egy egész csapat produkálta magát?! Pukkadásig ettük magunkat. Tamásék nagyon finom paradicsomos-bazsalikomos csirkemellett hoztak. Amióta Móni főzött nekünk bazsalikomos kaját, én azóta ölni tudnék a bazsalikomért. Imádom. Otthon azt se tudtam, hogy létezik ilyen fűszer. Itt meg ha tehetem, már főzőm is a bazsalikomos, fenyőmagos, fokhagymás tésztát ( pesto). Függő lettem. Elég csak az illatát megéreznem és Pavlovi kutya leszek.

    DeepCreek1     DeepCreek2   DeepCreek3

    Kukucs…

    Ildi és én a Blowhole Beach-en

    Ildi és én a Blowhole Beach-en

    Tamás és Papi, sajnos a képen nem látszik, de kettőjük között lent az öbölben voltak a delfinek

    Tamás és Papi, sajnos a képen nem látszik, de kettőjük között lent az öbölben voltak a delfinek

    Miután kibámészkodtuk és degeszre ettük magunkat visszapakoltunk a kocsikba. Ekkor ismét olyat láttunk itt, mint még eddig soha. A hegyoldalban egy nagy csapat kenguru kezdett vad ugrándozásba felénk, mintha menekültek volna valami elől. Félelmetes volt. Nagyon sokan voltak. Tamás el is kiabálta magát: Jé, olyan mint a Jurassic Park című filmben, gyertek rohanjunk mi is. Meg van ugye az a jelenet, mikor már elszabadult a pokol. A főhős (Sam Neill) kint kóborol a két gyerekkel. Majd dobogó zajt hallanak és megláttják, ahogy rohan feléjük egy csapat Gallimimus dinoszaurusz. Ez egy strucc testalkatú, kenguru farkú, két kis csökevényes karú veszélytelen dínó. A szereplők üvöltözve szaladnak a megriadt rajjal. Teljesen Jurassic Park érzésünk volt. A kenguruk pont akkor értek át a szemközti dombról a völgyön keresztül, mikor mi már kocsiban ültünk és a két autó kaptatott fel a meredek úton. Tömegével ugráltak át a kocsi előtt. Hihetetlen látvány volt. Mintha Ausztrália összes kenguruja itt lenne a parkban. Eddig mi csak pár kangát láttunk itt hüsölni a bokrok alatt. Ilyen aktív, csapatos megmozdulást még soha.

    Mozgó kocsiból nem a legjobb minőségű a kép, de talán látszanak a kangák

    Mozgó kocsiból nem a legjobb minőségű a kép, de talán látszanak a kangák

    Innen átautóztunk a Boat Harbor Beach-re, ami szintén csak terepjáróval közelíthető meg. Itt is rengeteg kenguru legelészett. Elég bátrak voltak. Egészen közel engedtek magukhoz. Tamás, Vilmos és Lili le is tesztelték. Kengurunak álcázva magukat elkezdtek odaugrálni a csordához. Majdnem sikerült átverniük őket… :)) Lejjebb az ösvényen a padhoz közel pedig Vilmos vett észre egy echidna sünit. De mire zajos társaságunk odaért beszaladt egy sűrű bokorba és az istenért nem akart előbújni. Ritka az, amikor ennyiféle állatot lehet látni a parkban.

    Kenguruk megtévesztése. Ugrálás 10 pont, külső hasonlóság 2,9 pont

    Kenguruk megtévesztése. Ugrálás 10 pont, külső hasonlóság 2,9 pont :)

    Árnyak...

    Árnyak…

    Elég későre járt már, ezért a harmadik kitérőt elhalasztottuk egy másik alkalomra. Tamás felajánlotta, hogy ha nem sietünk haza, akkor ugorjunk be hozzájuk vacsira, további kis dumálásra és egy „birkanyírásra”. Tamás ugyanis fodrász. Kapva kaptunk az alkalmon, mivel valami dili miatt újra elkezdtem növeszteni a hajam. Igencsak rám fért már egy igazítás. A festésről nem is beszélve. Amíg rövid volt a hajam, Papi nyírta és festette. De most, hogy növesztem nagyon úgy néz ki, hogy Tamás kuncsaftja leszek. Papi fellélegezhet. Úgyis mindig nyafogott, mikor 5-6 hetente nyírnia kellett. Én vagy bealudtam az egész vágást vagy bedrogoztak, mert tuti nem láttam, hogy bármiféle titkos szert tett volna a fejemre, de úgy megnyírt és beszárított, hogy még kedd reggel (3 éjszaka után) is ugyan úgy állt a hajam. Ha már olló volt Tamás kezében lecsapta Papi haját is. Hát igen. Van némi különbség az én nyírási technikám és Tamásé között… (nem az én javamra, csak szólok). Fél éjfélre értünk haza.

    A vasárnap is az állatok jegyében telt. Tőlünk nem messze, lent délen a tengerparton homokszobor kiállítás volt. Úgy terveztük, hogy Móniékkal együtt nézzük meg, de aztán nekik közbejött valami, így csak mi ketten mentünk. Sose láttunk még ilyet. Volt belépő, de nem lehúzós. Ráadásul az állatkertnek ment a gyűjtés. A szobrok témája: egy nap az állatkertben. A kilenc fős szobrász csapat 18 napon keresztül „faragta” a szobrokat 270 tonna speciális homokból. Tizenkét szoborcsoport készült, de egyik-másiknál több állat is szerepel. Nekünk nagyon tetszett. A művészek minden részletre odafigyeltek.

    Homokszobrok1Homokszobrok2

    Méretaránnyal

    Méretaránnyal

    A szervezők pedig gondoltak a gyerekekre is. Rengeteg dolgot lehetett csinálni. Volt arcfestés, homokszobrozás, álarckészítés, színes homok kézművesség (üvegcsébe rétegezni, vagy ragacsos papírra képet kiszórni). Volt egy óriási homokozó is a kisebbeknek. Gyerekeseknek jó pár órás elfoglaltság. Ráadásul mindjárt ott van a tengerpart is, lehet egy jót csatangolni, pancsolni, elnyalni egy fagyit vagy szürcsölni egy kapucsínót. Főleg, hogy az idő is gyönyörű még. Aki eddig nem volt, az még megteheti, mert május egyig lesznek ott a szobrok. Hazafele beugrottunk Móniékhoz. Amióta ők is heti 5 napban (inkább 6 napban) dolgoznak alig találkozunk velük. Vasárnap is éjfélre értünk haza. A hétfő pedig azzal telt, hogy próbáltuk magunkat összekaparni. Na ezek után, most már arccal a Tasmán beszámoló felé fordulok…

    Kata


  3. Vau, vau, vaúúúúú… Juhászmalac vagyok!

    november 1, 2015 by kata_papi

    Nem nagyon szoktunk írni a munkánkról, mert nem szeretnénk senkit untatni ezzel. Pedig ahhoz képest, hogy 100%-ban irodai munka elég érdekes/változatos. Mindig más helyen “járunk”, folyamatosan utazunk Ausztrália egyik szegletéből a másikba. Igaz, csak virtuálisan, de 3D-ben! Hihetetlenül jó a magasból látni ezeket a helyeket. Olyan, mintha épp ott repülnénk felette. Sokszor fedezünk fel a képeken vicces, szomorú és különleges természeti képződményeket és sokszor kiáltunk fel, hogy: jééé, itt is jártunk már!

    Papi most épp egy tervezett csővezeték 84 km hosszú sávját térképezi fel valahol a semmi közepén (5 cm felbontású képeken). Még csak az elején tart, de már 3 elütött kengurut látott a földutakon. Olyat is, aminek a fejét kapta el az autó, szóval a fejnélküli kanga… egy másikon pedig már a sas lakmározott… Kész helyszínelő lett…

    Én legutóbb az Uluru 3 dimenziós terepmodelljét készítettem el és gyönyörű homokdűnéket láttam a sziklától keletre. Nem is tudtuk, mikor arra jártunk. De érdekes volt azt is látni felülről, ahogy a sziklán ki van jelölve az az útvonal, amin meg lehet mászni. A megmászásról annó az időjárás miatt lemaradtunk, de most mikor dolgoztam rajta virtuálisan “végigmentem” a monitorom képernyőjén madártávlatból. Talán majd beszúrok egy képet erről is.

    Most egy viccesebb dologról szeretnék említést tenni. Nekünk “bearanyozta” ezt a nehéz munkát és először elcsodálkoztunk rajta, majd megmosolyogtuk. Papi és én a Kenguru-sziget déli részének (ahol épp idén Húsvétkor jártunk) árvíz tervéhez csináltuk a digitális terepmodellt. Nem volt egyszerű, mert rengeteg kis víztározó és a farmerek által “kikapart” csatornarendszer volt a területen, hogy minél több esővizet tudjanak a gazdák hasznosítani. Az egyik fő tevékenység a báránytartás. Óriási legelőkön bóklásznak a barik. S akkor egyszer csak észrevettem valami furcsát az egyik képen. A bárányok szépen sorban, párosával meneteltek. Azt hittem rosszul látok. Később találtam egy másikat, majd egy harmadikat is. Aztán beugrott “Babe” a juhászmalac című film és jót röhögtem. :DDD

    Aki látta, tudja miről beszélek. Mikor a kismalac részt vett a juhászkutyák versenyén és úgy terelte a bárányokat, hogy azok, mint az óvodások szépen párban végigmentek a versenypályán és hibapont nélkül teljesítették a feladatot. Ehhez persze a kismalacnak tudnia kellett a jelszót, amire a bárányok engedelmeskednek:

                        “Bááááráááány, juh. Báááááráááány, juh.

                         Fajtádhoz, írhádhoz, bundádhoz légy hű és jó.

                         Bááárááány, kos. Légy okos!”

    Na, mintha itt is ez történt volna. Még soha nem láttunk ilyen fegyelmezett bárányokat! Be-e-e-e-eeeeeee. Arra a következtetésre jutottunk, hogy valószínűleg tréningelik a juhászkutyákat. A báránysor mellett látni lehet 1-2-3 fekete pontot, amik a képeken nekünk “mozgásban” voltak, ezek lehettek a kutyusok. Hááát, ritkán lát ilyet az ember. Mielőtt megírtam ezt a bejegyzést megkérdeztem a nagyfőnököt, hogy felhasználhatom-e a képeket, hisz szerzői jog védi őket. Azt mondta nyugodtan, mert ez a cég tulajdona. Sokszor van az, hogy a kliens megtiltja, hogy a nekik lerepült terület légifotóit máshol felhasználjuk, vagy továbbadjuk. De lássuk az “intelligens” sétáló bárányokról készült képeket…

    setalo_baranyok_1setalo_baranyok_2setalo_baranyok_3Kata


  4. A homok “kakikupac” lakója

    június 28, 2015 by kata_papi

    a homok kaki kupac

    a homok kakikupac

    Krisz jóvoltából ismételten egy újabb szörny került a felszínre a szörnytárból. A titokzatos tengerparti homok kakikupac készítőjéről rántjuk le a leplet.

    Ő nem más, mint a lugworm vagy sandworm, azaz a csaliféreg. Védett öblök vagy folyótorkolatok iszapos homokjában fordul elő. Maga az állat ritkán látható. Magányosan él egy U alakú alagútban 20-40 cm mélyen a homokban. Testfelépítése hasonlít a földigilisztához azzal a különbséggel, hogy 13 kopoltyúpárja és az ásást segítő serték vannak az oldalán. Hossza 10-20 cm (néha 25 cm-re is megnőhet), vastagsága 1-1,5 cm.  A lakócsőnek két járata van. Az elülső járatrésznél az árapály friss homokot sodor a csőbe, amit a csaliféreg elfogyaszt, és a benne található szerves anyagokkal táplálkozik. Minden felhasználható tápanyagot hasznosít. A hátulsó járatrésznél a csaliféreg nyálkát termel, ami a homokszemcsékkel összetapadva megkeményíti a járat falát, s így a járat nem omlik be. A csaliféreg ürüléke főként homokból áll. Ezt akkor üríti, amikor a táplálékrészeket kivonta belőle, azaz mintegy háromnegyed óránként és az emészthetetlen részt, ami már csak homok az üreg tetején hagyja kis kaki kupac formájában.

    csalifereg_1

    így néz ki a csaliféreg

    így néz ki a csaliféreg élőben

    csalifereg_3

    A csaliféreg fontos táplálékforrása a parti madaraknak. A horgászok is előszeretettel szivattyúzák ki kis kézipumpákkal, hogy horgászáshoz csaliként használják.

    Hogy mik nem élnek a lábunk alatt a tengerparti homokban…?!

    Kata