• Egyéb

    Osztriga telep

    A „Mozduljunk ki valahova, jó az idő, járassuk meg Juniort” mozgalom keretében egy újabb érdekességet kerestünk fel egy kis fosszília gyűjtögetéssel egybekötve. Az előző bejegyzésben említett drónozós munkatársunk miután megtudta, hogy oda vagyok/gyunk a kövületekért elmesélte, hogy amikor gyerek volt sok időt töltött a nagymamájánál Mannum-ban. Mannum a Murray-folyó partján fekszik és mint tudjuk egy korábbi bejegyzésemből a meredek partfal tele van tengerisün maradványokkal. A múltkori gyűjtés alkalmával elhatároztuk, hogy ide vissza fogunk jönni, hogy még több sünit gyűjthessünk.

    Munkatársunk cseppet ferde szemmel nézte rajongásomat eme „kődarabok” iránt. Mint megtudtuk azért, mert mikor ott gyerekeskedett Dunát… akarom mondani Murray-folyót lehetett volna rekeszteni a sok tengerisünivel. Rengeteg volt belőle. Nem is nagyon van értéke. Ráadásul ők azt hitték (még most is), hogy ez valami tengeri csillag féle. Abból gondolták, hogy csillag alakú varrat van a hátán. Felvilágosítottam, hogy ez tengeri sün és nem tengeri csillag. Bejelölt nekünk a térképen öt lehetséges helyet, ahol tuti találni fogunk ősmaradványokat. Bepakoltunk egy kis piknik kaját, kalapácsokat, vésőket és elindultunk. Sajnos az első négy magán területen, farmokon, kerítésen belül volt. Bár szerintem beengedtek volna kopácsolni ha megkérdezzük, de akkor nem volt érkezésünk arra. Az utolsó hely viszont egy felhagyott kőfejtő volt, mindjárt az út mellett. Bekanyarodtunk. Süni menyország! Úgy szedegettük, mint a lehullott gyümölcsöt a földről. Előszőr mindent felkapkodtunk, még a sérülteket is. Később már szelektáltunk, mert 6 zacskónál jártunk. Csak a nagyon szép ép példányokat. Végül már csak a különlegeseket.

    Itt nem találtunk olyan formájút, mint Swan Reach-nél múltkor. Ott többnyire gömböc alakúakat gyűjtöttünk. Maga a szikla 50 millió évvel ezelőtt alakult ki az akkori tengerfenéken és öt különböző rétegsor figyelhető meg rajta. A legalsó, legidősebb réteg a Mannum formáció és 23-19 millió évet ölel magába. Sárgás-narancssárgás színű réteg és rengeteg tengerisün fosszília konzerválódott benne: Lovenia forbesi. A „love” a nevében az alakjára utal, szív alakú sünök. Tényleg millió szám hemzsegnek, 99%-ban ilyeneket találtunk.

    Ahogy már említettem 99%-ban a szív alakú „Lovenia forbesi” dominált.
    Ez még szorult helyzetben van… de ott hagytuk, mert sérült példány.

    A második rétegsor a Morgan mészkőréteg, ami világosabb sárgás-krémszínű és szintén fosszíliában gazdag. Monostychia Australis-t lehet ebben találni. Ez egy lapos, diszkoszra hasonlító tengerisün fajta. A ma élő példányokat a népnyelv „sand dollar” vagy hableány pénz-ként emlegeti. Állítólag rengeteg ilyen ma élő példány van Nyugat-Ausztrália partjainál. Már alig várom, hogy belefulladjak… Ebből is találtunk egy keveset, de tényleg csak párat. Mivel vékonyak, laposak, ezért nagyon könnyen sérülnek. Ritka az ép példány.

    Itt épp, hogy csak kikandikál.
    „Monostychia Australis” avagy a Hableány pénze.
    Ebben a rétegsorban rengeteg ilyen lapos tengerisün látható, csak sajnos sérült állapotban. De egészen jól kivehető a keresztmetszetük.

    Találtam viszont egy pici sünit, ami egyik fajba sem sorolható. Kilóg a sorból. Ma is vannak élő példányai. Itthon a vitrinben van nekem egy.

    Ez az a különleges formájú. A bal oldali: napjainkban előfordulő egyed. A jobb oldali: fosszília. Hasonló rücskök láthatóak az oldalán és a formája is ugyanolyan.
    Méretaránnyal!

    A harmadik rétegsor a Loxton Sand (homok) formáció, ahol kagyló-és csigaházakat lehet találni. Erre a rétegre nem feszültünk rá. Talán ha egy csiga fosszíliát hoztunk haza. A negyedik a Northwest Bend formáció, amiben osztriga héjat lehet találni. Az utolsó záróréteg a Blanchtown Clay (agyag) réteg, ebben nincs semmi ősmaradvány.

    Tisztításra várakozva…
    Volt amit benne hagytam az „anya” kőzetben, nem akartam bolygatni nehogy sérüljenek. Ezeket a virágcserepeimbe szoktam tenni, a növények tövéhez. Jól mutatnak…

    Miután kellő mennyiséget magunkévá tettünk egy újonnan felfedezett folyóparti panorámaúton autóztunk végig. Átkompoltunk az ingyenes kompok egyikével a folyó túlpartjára, piknikeztünk egyet és elindultunk, hogy megnézzük a híres „Kagyló Dombot” (Shell Hill-t) a Black Hill nevű hely közelében. Nem egyszerű megtalálni, földutakon kell tekeregni. El is tévedtünk egyszer, de végül megtaláltuk. Nevét onnan kapta, hogy az egész domb megkövesedett osztrigahéjból áll.

    Kora 5 millió év és a déli féltekén ez az egyetlen olyan hely, ahol az osztriga réteg – amely hat méter vastag – szinte a felszínen van. 1931-ben Clarke bácsi úgy gondolta, hogy ebből hasznot lehet húzni. Ott vannak a kagylóhéjak a felszínen, még ásni sem kell. Épített egy zúzdát és egy 50 méter hosszú futószalagot a völgybe és elkezdte ellapátolni a dombot. Porrá zúzta a héjakat és eladta a környező farmereknek „műtrágya” gyanánt (kalcium karbonát). Négy embert foglalkoztatott. A kagyló héja olyan kemény volt, hogy az acélpengéket 8 óránként kellett cserélni. A zúzda 1946-ban zárt be végleg. Ha jól végigpásztázzuk a völgyet találhatunk a zúzdára utaló romokat. Maga a domb nagyon látványos formában maradt fent. A parkoló szintje az, ameddig ellapátolták a dombot anno. A placc közepén meghagytak egy magaslatot, amin még fa is nőt. Ez lehetett a domb valódi magassága. A központi dombon nagyon jól látszik, hogy az egész 100%-ban osztriga héjból épül fel. Ha belegondolunk, hogy ezek valaha élő kagylók voltak, akkor itt igencsak hemzseghetett az élet a sekély tengerben. Ez felfoghatatlanul nagy mennyiség. Csak álltunk ott és bámultuk a dombot. Én  kétszer is körbejártam és még Juniort is mellé állítottuk méretaránynak.

    Rálátás a Murray-folyóra. A bal oldali távoli ág a folyó fő ága. Jobbra egy holtág.

    Átkompolás. Hihetetlen, de ingyenes az összes komp a Murray-folyón. Ráadásul 24 órás szolgálatban vannak a komposok.
    Piknik a túlparton.
    A 6 méter vastag és 5 millió éves osztriga domb.

    Egészen közelről. Semmi töltike anyag, csak kagylóhéjak.
    Junior, mint méretarány.
    Pirossal berajzoltam a domb eredeti formáját mielőtt elkezdték elhordani.
    Egy eredeti kép a zúzdáról, ami innen a domb tetőről a gravitációt kihasználva működött.

    Ha valaki unja már a tengerpartokat és szívesen kirándulna a folyó irányába, akkor ez egy jó kis választásnak tűnhet. Mannum mellett van egy kisebb vízesés is, amit érdemes felkeresni, de csak akkor, ha voltak esőzések előtte, különben csont száraz. Mi ezt most kihagytuk, mivel tavaly karácsony óta nem volt felénk számottevő eső. A következő kimozdulás tengerparti szobrokról fog szólni. Annyit elárulok, hogy nem homok szobrok.

  • Egyéb

    A Port Willungai csónakbarlangok

    Egy szép napos délelőttön elzarándokoltunk a Port Willungai csónakbarlangokhoz, melyekre véletlenül találtam rá pár hónappal ezelőtt. Épp a közeli sziklás/omladékos tengerpartól készítettünk három dimenziós modellt helikopteres felmérésből és amikor a környéket pásztáztam az interneten, felugrott egy kép a „barlang sorról”. Egyből kiszúrtam és értetlenkedve hümmögtem, hogy erről eddig miért nem hallottunk. Párszor már megfordultunk azon a tengerparton, csak mindig máshol mentünk le a partra és ezért kiesett a látókörünkből. Most viszont célzottan indultunk neki.

    Port Willunga tisztes távolból

    Port Willunga egykor fontos kikötő volt, főleg gabonát vittek innen a hajók mindenfelé. A parkolóból egyből a régi, 1868-ban épült móló megmaradt fa oszlopai szúrják ki a szemünket. Kevesen tudják de ez a második móló. Az elsőt 1853-ban építették és 3-400 méterrel északabbra a régi Port Road végéből nőtt ki. Ha kitartóan vizslatjuk a területet egy kis szerencsével rábukkanhatunk valamiféle maradványokra is. A parkolóból lesétáltunk a mólóhoz, hogy közelebbről is szemügyre vehessük. Gyönyörű napsütéses időt sikerült megcsípnünk. A víz türkizkék, a homok szikrázóan fehér volt és a háttérben pedig aranyló sárgán világított a magas homokkő szikla, amiben a barlangok fekete lyukként tátongtak. Ezeket a barlangokat a halászok vájták ki annak idején. Itt tartották a csónakokat, hálókat és horgász/halász cuccokat. Bejáratukat fa/fém ajtó zárta és beton rámpa vezetett le a homokos partra. Az ajtók már rég eltűntek, elkorhadtak vagy csak eltüzelték. A barlangok most üresen bámulják a tengert. Meleg nyári napokon népszerűek a strandolók körében, kellemes hűvös az idő bent és árnyékot is ad. Mindegyikbe bementünk/bemásztunk. Voltak olyanok, amikben oldalra polcok voltak bevésve/beásva. De volt olyan is, amiben egy külön kis oldalszoba volt kialakítva. Egészen szürreális képeket is lehet készíteni, ha különböző napszakban/időjárásban keressük fel a helyet.

    Port Willunga az 1868-as móló maradványaival

    Port Willunga csónakbarlangok

      

    Balra egy korai kép a barlangokról (forrás: internet), jobbra: ahogy manapság kinéznek

         

    A nyugodt  tenger láttán nehéz elképzelni, hogy a környéken rengeteg hajóroncs fekszik a tengerfenekén. A „Star of Greece” 1868-ben épült Belfastban. Teherszállító hajóként élte életét, majd itt viharba került és zátonyra futott. Ha szerencsénk van apálykor láthatjuk innen a roncsot. Elsétáltunk a barlangoktól északra lévő fosszíliákkal teli magas mészkősziklákhoz is, ahol Papit megkörnyékezték az UFO-k. Már a fénycsík is elindult felé, hogy felszippantsák, de valamiért meggondolták magukat.

    Itt jártak, de itt hagytak…

    Ha jó az idő akár egy egynapos programot is tervezhetünk ide, strandolással egybekötve. A parkoló oldalában fent a szikla tetején ingyenes BBQ sütő van kialakítva, szép rálátással a tengerpartra. Adelaidetől csak 40 perc autókázás. A következő bejegyzésben egy másik Adelaide-hez közeli rejtett gyöngyszemet vesézünk ki. Mostanában igyekszünk olyan helyeket felkeresni, kinyomozni melyek nem annyira felkapottak.

  • Egyéb

    A Punyelroo barlang

    Hihetetlenül naprakész vagyok. Na jó, mégsem… 🙂

    Nem tegnap jártunk ott. Munkatársunk invitált meg minket, hogy tartsunk velük. Egy kisebb csoporttal mennének a barlangba. Cseppet lemerevedtünk, mert mindössze egy héttel járhattunk a tajvani focicsapat majdnem tragédiája után. Normális vagy? Barlangba? Most? Ettől függetlenül hajlottunk a dologra. Nap napot, szó szót követett és úgy döntöttünk csatlakozunk. Szombat reggel 10-kor volt a találkozó. A barlang Adelaide-től kb 2 órányi autóútra van a Murray folyó partján Swan Reach-nél. De aztán a természet közbeszólt, mint valami intő jel.

    Péntek éjszaka hihetetlen nagy vihar volt a városban. Hajnali kettőkor egy nagy pukkanásra riadtunk és ezzel egy időben elment az áram. Papi kiment a „birtokra” körülnézni, hogy mi volt ez a zaj. Visszajött és kirugdosott az ágyból, hogy menjek ki én is a ház elé és nézzem meg, hogy mi történt. A szembe szomszédunk fáját kicsavarta a szél. Ahogy keresztben rádőlt az útra magával rántotta a villanyoszlopot is és egy kicsit megcuffolta a mi fánkat is. Ha egy-két méterrel magasabb a szomszéd fája, akkor a mi fánkat is kidönti és rátolja az albérlet elejére.

    Az utcát lezárták és kiállítottak egy csókát, akinek az volt a dolga, hogy a sérült villanyoszlop közelébe ne engedjen senkit, mert lógott a felsővezeték. A pali mondta, hogy rengeteg helyre riasztották a tűzoltókat, majd valamikor délután egy körül érnek ide. Most mi lesz? Hogy megyünk így reggel barlangászni? Ezek lennének azok a jelek? Valaki azt sugallja, hogy gondoljuk meg… Visszafeküdtünk és úgy döntöttünk, hogy nem megyünk. A kidőlt fa teljes egészében lezárta az utat, meg a vezetékek is lógtak szerteszét.

    Nem kell ecsetelnem, hogy mennyire el van kényelmesedve az ember. Áram nélkül nagyon le voltunk korlátozva. Hideg volt. Nagyon hideg. Fűteni nem tudtunk. Három réteg ruhában bóklásztunk a lakásban másnap reggel, pedig verőfényes napra ébredtünk. Rajtam még sapka és kesztyű is volt. Mit kajáljunk? Akarva akaratlanul elhangzottak olyan mondatok, amik a normális mindennapok részei. Dobd be a mikróba és melegítsd fel… ja, hogy nincs áram. Akkor a gáztűzhelyen lábosban. De nem működik a piezó, ahhoz is áram kell. Hol a gyufa? Megyek lezuhanyozom egy jó forró vízben, hogy felmelegedjek. Ja, a gázmelegítő lángjához is áram kell. Szerencsére a hűtők nem olvadtak le, de nem is nyitottuk ki őket egyszer sem. Az mondjuk a világ vége lett volna, mert a fagyasztó egyik fiókja csak csabai és debreceni kolbászokkal volt tele, amiket már nem lehet itt kapni, mert bezárt az egyetlen hentes, aki isteni magyar kolbászokat és 95%-os téliszalámit csinált. Végül a Simpson sivatagból megmaradt szárított kajához forraltunk vizet…

    Délután kettő körül értek ki a tűzoltók, villanyosok, oszlop állítók és este 8-kor még mindig dolgoztak rajta. Mivel más dolgunk nem nagyon volt, figyeltük a munkásokat, hogyan hoznak vissza minket a civilizációba. Éjjel tizenegy körül lett is áram. Közel 21 órán át nem volt delejünk.

         

    Másnap reggel még mindig olyan szép idő volt, hogy 5 perc tanakodás után úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a barlanghoz. Mivel csak mi magunk voltunk, felelőtlenség lett volna bemenni. Főleg úgy, hogy nincs komolyabb leírás vagy térkép a barlangról. Vittünk ugyan magunkkal zseblámpát, de csak pár 10 métert mentünk befelé és visszafordultunk. Legközelebb majd csatlakozunk egy csoporthoz és végigmegyünk rajta. Többedmagával bátrabb az ember.

    A barlangot 1937-ben fedezték fel. Hossza 3 km és ez a leghosszabb barlang a Murray-folyó árterületén. A barlang a Murray-folyó magas, homokkő partoldalában alakult ki. Bejárata egész lent van a folyóval szinte egy magasságban. Két fő ága van és 2-3 órát el lehet bóklászni benne. Beljebb a barlangban van egy nagy fatörzs, amit egy korábbi árvíz „szállított” oda. A bal oldali ágban van egy terem, ahol egy tökéletes, kör alakú mélyedés található a mennyezetben, amibe ha bedugjuk a fejünket süvítő hangot hallhatunk és kisebb remegést is érezhetünk. Ez azért van mert, azon a ponton épp egy út megy át a barlang felett. Kicsit beljebb egy fúrt kút csöve megy keresztül a barlangon. A járat végén pedig egy fejfa van, amibe egy név van belevésve. Innen még lehet egy keveset négykézláb és kúszva megtenni, aztán zsákutcába torkollik a bal ág. A jobb oldali ág is zsákutcás, rengeteg kúszással. Van egy kis tó is benne, ami állítólag a talajvíz. Aki szeret barlangászni annak itt az alkalom egy 2-3 órás mókára. A parkolót nem egyszerű megtalálni. Swan Reach-nél a golf pályával átellenben egy kis bekötő útról a második kapun (magad nyitod-csukod farmkapu) kell farmerJózsi földjére bemenni és egészen a szikla széléig gurulni. Az ösvény a meredek sziklafalon ereszkedik le a folyó szintjéig.

         

         

         

    Na ez az, amiért úgy döntöttünk, hogy eljövünk ide. A sétaösvény miatt, ami levisz a barlangig. Több „jutyubos” videót is láttunk róla és nagyon tetszett. Egyből rávágtuk, hogy mi erről miért nem tudtunk és miért nem voltunk még ott?! Egy nagyon szép ösvény ereszkedik le a barlangig. Néhol olyan meredek, hogy telepített kötélbe kell kapaszkodni, ha nem akarunk farféken lecsúszni az aljára. Gyönyörű kilátás van a folyóra. A homokkő sziklák a narancs és a sárga minden árnyalatát produkálták. A fő attrakció (legalábbis nekem) pedig az őskövületek. Már csak ezért is érdemes volt rászánnunk magunkat az útra, még ha nem is tudtunk bemenni a barlangba.

    Azt tudtuk, hogy a Murray-folyónál megkövesedett tengeri sünöket lehet szedni, de még sose jutottunk el oda gyűjteni. Most viszont itt hemzsegtek a sziklafalban. Több ezer. Millió. Tömeges kihalás lehetett, mert tengeri sün rétegek különülnek el. Mesés! Korukat 200 millió évesre teszik, mikor itt egy belső tenger hullámzott. Érdekes, hogy a tengeri sünökön és különféle kagylókon kívül más fosszília nem nagyon látható. Elég egyhangú lehetett a tengeri élet abban az időben. Mondanom se kell, hogy pár darabot begyűjtöttünk annak ellenére, hogy nem volt nálunk gyűjtésre alkalmas szerszám. Ahogy haladtunk lefelé, minden egyes lépésnél felkiáltottunk/tam, inkább tam: fúúú ezt nézd, milyen szép kis gömböc, azta ennek milyen szépen megmaradtak a varratai, óóóóó itt is lóg ki egy gyönyörű példány, és ezt is nézd meg! Ki tudod bányászni nekem? Amúgy távolról úgy tűnik, hogy ez a homokkő fal puha, málékony, omladékos. De nem. Hihetetlen, de beton kemény. A sok süni láttán elhatároztuk, hogy amint alkalmunk lesz visszajövünk gyűjtőútra. Az egyik munkatársunk adott pár tippet, hogy hol lehetnek szép példányok. Ő ugyanis a gyerekkora nagy részét itt a folyónál töltötte és rengeteg tengeri sünt szedtek össze annak idején.

         

    45 fokos szögben húzódik a réteg, a sok kis gömböc mind-mind egy-egy megkövesedett tengeri sün.

    Zárásképp mikor másztunk felfelé a parkolóba véletlenül felzavartunk 3 kengurút, akik ijedten ugrándoztak el a folyó vízében. Ritka pillanatok egyike, mikor vízben látunk kengurút. Szóval ha arra jártok és van egy  órátok, ne hagyjátok ki ezt az ösvényt. Megéri. Úgyis kevés az a hely a Murray-folyón, ahol gyalogosan megközelíthető a magas homokkőfal alulról.

    Két kengurút sikerült lekapni ahogy a folyóban ugrálnak.