Osztriga telep
A „Mozduljunk ki valahova, jó az idő, járassuk meg Juniort” mozgalom keretében egy újabb érdekességet kerestünk fel egy kis fosszília gyűjtögetéssel egybekötve. Az előző bejegyzésben említett drónozós munkatársunk miután megtudta, hogy oda vagyok/gyunk a kövületekért elmesélte, hogy amikor gyerek volt sok időt töltött a nagymamájánál Mannum-ban. Mannum a Murray-folyó partján fekszik és mint tudjuk egy korábbi bejegyzésemből a meredek partfal tele van tengerisün maradványokkal. A múltkori gyűjtés alkalmával elhatároztuk, hogy ide vissza fogunk jönni, hogy még több sünit gyűjthessünk.
Munkatársunk cseppet ferde szemmel nézte rajongásomat eme „kődarabok” iránt. Mint megtudtuk azért, mert mikor ott gyerekeskedett Dunát… akarom mondani Murray-folyót lehetett volna rekeszteni a sok tengerisünivel. Rengeteg volt belőle. Nem is nagyon van értéke. Ráadásul ők azt hitték (még most is), hogy ez valami tengeri csillag féle. Abból gondolták, hogy csillag alakú varrat van a hátán. Felvilágosítottam, hogy ez tengeri sün és nem tengeri csillag. Bejelölt nekünk a térképen öt lehetséges helyet, ahol tuti találni fogunk ősmaradványokat. Bepakoltunk egy kis piknik kaját, kalapácsokat, vésőket és elindultunk. Sajnos az első négy magán területen, farmokon, kerítésen belül volt. Bár szerintem beengedtek volna kopácsolni ha megkérdezzük, de akkor nem volt érkezésünk arra. Az utolsó hely viszont egy felhagyott kőfejtő volt, mindjárt az út mellett. Bekanyarodtunk. Süni menyország! Úgy szedegettük, mint a lehullott gyümölcsöt a földről. Előszőr mindent felkapkodtunk, még a sérülteket is. Később már szelektáltunk, mert 6 zacskónál jártunk. Csak a nagyon szép ép példányokat. Végül már csak a különlegeseket.
Itt nem találtunk olyan formájút, mint Swan Reach-nél múltkor. Ott többnyire gömböc alakúakat gyűjtöttünk. Maga a szikla 50 millió évvel ezelőtt alakult ki az akkori tengerfenéken és öt különböző rétegsor figyelhető meg rajta. A legalsó, legidősebb réteg a Mannum formáció és 23-19 millió évet ölel magába. Sárgás-narancssárgás színű réteg és rengeteg tengerisün fosszília konzerválódott benne: Lovenia forbesi. A „love” a nevében az alakjára utal, szív alakú sünök. Tényleg millió szám hemzsegnek, 99%-ban ilyeneket találtunk.
A második rétegsor a Morgan mészkőréteg, ami világosabb sárgás-krémszínű és szintén fosszíliában gazdag. Monostychia Australis-t lehet ebben találni. Ez egy lapos, diszkoszra hasonlító tengerisün fajta. A ma élő példányokat a népnyelv „sand dollar” vagy hableány pénz-ként emlegeti. Állítólag rengeteg ilyen ma élő példány van Nyugat-Ausztrália partjainál. Már alig várom, hogy belefulladjak… Ebből is találtunk egy keveset, de tényleg csak párat. Mivel vékonyak, laposak, ezért nagyon könnyen sérülnek. Ritka az ép példány.
Találtam viszont egy pici sünit, ami egyik fajba sem sorolható. Kilóg a sorból. Ma is vannak élő példányai. Itthon a vitrinben van nekem egy.
A harmadik rétegsor a Loxton Sand (homok) formáció, ahol kagyló-és csigaházakat lehet találni. Erre a rétegre nem feszültünk rá. Talán ha egy csiga fosszíliát hoztunk haza. A negyedik a Northwest Bend formáció, amiben osztriga héjat lehet találni. Az utolsó záróréteg a Blanchtown Clay (agyag) réteg, ebben nincs semmi ősmaradvány.
Miután kellő mennyiséget magunkévá tettünk egy újonnan felfedezett folyóparti panorámaúton autóztunk végig. Átkompoltunk az ingyenes kompok egyikével a folyó túlpartjára, piknikeztünk egyet és elindultunk, hogy megnézzük a híres „Kagyló Dombot” (Shell Hill-t) a Black Hill nevű hely közelében. Nem egyszerű megtalálni, földutakon kell tekeregni. El is tévedtünk egyszer, de végül megtaláltuk. Nevét onnan kapta, hogy az egész domb megkövesedett osztrigahéjból áll.
Kora 5 millió év és a déli féltekén ez az egyetlen olyan hely, ahol az osztriga réteg – amely hat méter vastag – szinte a felszínen van. 1931-ben Clarke bácsi úgy gondolta, hogy ebből hasznot lehet húzni. Ott vannak a kagylóhéjak a felszínen, még ásni sem kell. Épített egy zúzdát és egy 50 méter hosszú futószalagot a völgybe és elkezdte ellapátolni a dombot. Porrá zúzta a héjakat és eladta a környező farmereknek „műtrágya” gyanánt (kalcium karbonát). Négy embert foglalkoztatott. A kagyló héja olyan kemény volt, hogy az acélpengéket 8 óránként kellett cserélni. A zúzda 1946-ban zárt be végleg. Ha jól végigpásztázzuk a völgyet találhatunk a zúzdára utaló romokat. Maga a domb nagyon látványos formában maradt fent. A parkoló szintje az, ameddig ellapátolták a dombot anno. A placc közepén meghagytak egy magaslatot, amin még fa is nőt. Ez lehetett a domb valódi magassága. A központi dombon nagyon jól látszik, hogy az egész 100%-ban osztriga héjból épül fel. Ha belegondolunk, hogy ezek valaha élő kagylók voltak, akkor itt igencsak hemzseghetett az élet a sekély tengerben. Ez felfoghatatlanul nagy mennyiség. Csak álltunk ott és bámultuk a dombot. Én kétszer is körbejártam és még Juniort is mellé állítottuk méretaránynak.
Ha valaki unja már a tengerpartokat és szívesen kirándulna a folyó irányába, akkor ez egy jó kis választásnak tűnhet. Mannum mellett van egy kisebb vízesés is, amit érdemes felkeresni, de csak akkor, ha voltak esőzések előtte, különben csont száraz. Mi ezt most kihagytuk, mivel tavaly karácsony óta nem volt felénk számottevő eső. A következő kimozdulás tengerparti szobrokról fog szólni. Annyit elárulok, hogy nem homok szobrok.
