-
A „Harmonika” Napja :)
A bejegyzés címe semmiféle hangszerre nem utal, csupán a mi agyszüleményünk, mert mi mindig átnevezünk dolgokat (általában én, bár ezt a „harmonikát” most Papi dobta be). Papi gyakran ki is szokott akadni ezeken a költéseimen, főleg a kirándulások alkalmával, mikor navigálom és az általam kreált/leegyszerűsített/félig magyarosított/viccesített neveket mondom neki. Mert így egyszerűbb kimondani vagy csak megjegyezni dolgokat. Csak amikor tájékozódnia kellene a táblák alapján, még véletlenül sem az szokott lenni odaírva, amit én mondok neki. Ebből aztán volt már néhány nézeteltérésünk. 🙂 Valószínűleg apukámtól örökölhettem ezt , aki a mai mai napig vicces nevekkel illet dolgokat, amin a család jókat derül. Például: Aloe Vera = alólam Vera… stb. 🙂
Vissza a főcímhez, ami hivatalosan: Harmony Day
Március 21 a Harmónia Napja itt Ausztráliában. Ausztrália igazi multikulturális társadalom, hiszen rengeteg náció vándorolt be az országba. Ez a nap arról szól, hogy toleránsak vagyunk, elfogadjuk egymást és mindenki számít, s hogy próbáljunk meg harmonikusan egymás mellett élni. A bevándorlóktól persze joggal várják el, hogy ők alkalmazkodjanak az itteni viszonyokhoz, szokásokhoz. Hogy mindig ünnepelni kell valamit? Nem is értem. Na mindegy.
Az előző albérletünk egy általános iskola közelében volt. A diákok ezen a napon minden évben képeslap méretű kártyákra rajzoltak valami szépet és ráírták: Harmony Day, majd a tanóra keretében sétálni indultak a szomszédos blokkokba és mindenki postaládájába bedobtak egy-egy ilyen lapot. Ekkor találkoztunk először ezzel a „fogalommal”.
Nemrégiben jött a céghez egy új kolléganő. Szeret zizegni és a középpontban lenni, ezért szervezett egy „Harmony” céges ebédet, hogy megünnepeljük ezt a napot. Képzelhetitek mennyire rajongtunk érte… A terv az volt, hogy mindenki a kúltúrájából hoz valami kaját, amit bedob a közösbe és ebédidőben az egész cég majd „egy tálból cseresznyézik”. Most szólok, hogy mi jövőre nem szeretnénk részt venni ilyen és ehhez hasonló „csapatépítő” összeröffenéseken. Voltak, akik tényleg kitettek magukért és főztek is rendesen. Az irodában dolgozók száma kb 30 fő, ebben nincsenek benne a pilóták, navigátorok és a Brisbane-i irodánk pár embere. Szóval kb 25-30 emberre kellett készülni. Papi főzött egy méretes adag pörköltet (megjegyzem nem olcsó a hús), én sütöttem házi óriás kiflit és kétféle kekszet. A görög kollégánk stílusosan görög salátát hozott, az indiai isteni „curry”-s kaját, az iráni valami zöldfűszeres-babos-citromos-bárányhúsos szószt rizzsel, az olasz kétféle lasagnát, a dél-afrikai valami kecskehúsos pörköltszerűséget, a francia azt a tojásrántottás pitét (quiche), a lengyel a lengyel hentestől hidegtálat, valaki szusit. Az ausztrálok (aki itt él tudja miről fogok beszélni) a következővel járultak hozzá: egy csomag Tim-Tam keksz, 3 kis üveg cider (almabor), egy zacskó kockakenyér (rózsaszínzacskós ha ez mond valamit), egy 2dl-es őszibaracklekvár. No comment. Végül is a Tim-Tam az ozzik „nemzeti” büszkesége. Na de egy zacskóval?
Az ausztrál „hozzájárulások” A körlevélben még annyi állt, hogy ha lehet legyen rajtunk valami narancssárga, mert ennek a napnak ez a színe. Szerintetek a 25-30 emberből hány emberen volt narancssárga? Igen, jól tippeltetek. Kettőn. És ki volt az a két balek? Igen, ezt is eltaláltátok: Kate and Peter. Mondjuk az olasz kollegánk poénra vette és egy ujjatlan testhezálló narancssárga trikót felvett az inge alá, amit a tetőteraszon elő is villantott. A lengyel fiú munkatársunk meg kifestette narancssárgára a körmét. Ez tényleg jó poén volt.
A narancssárgák… Az indiai kaja isteni volt. El kell mennem a munkatársamhoz egy-két főzőleckét venni, mert ezt meg akarom tanulni. A lasagnák is finomak voltak. A görög saliban sose lehet csalódni. A kecskehúsos pöri is érdekes volt. Rengeteg desszert is volt. Húúú, durranásig zabáltuk magunkat, aztán meg a számítógép előtt hajladoztunk, mert a fejünkből a gyomrunkba tódult a vér.
Önkiszolgáló… Középen hátul van a gulyásunk a felszeletelt óriáskiflivel és a tejföllel. A cégben mindent összevetve kb 50 ember dolgozik. Ez az 50 ember 17 különböző országból verődött össze: olasz, francia, lengyel, kínai, görög, portugál, magyar, vietnámi, indiai, iráni, brazil, dél-afrikai, nepáli, skót, japán, német és persze ausztrál (de nem őslakos), így ők egy-két generációra visszamenőleg le tudják vezetni a családfát (angolok, írek). Azért ez nem semmi!
-
Elfogyhatna már a tüzelőanyag a pokolban…
Igazán szólhatna valaki az ördögnek, hogy most már ne dobjon több rönköt a tűzre. Ígyis-úgyis nyakunkon van a globális felmelegedés, nem kellene rásegíteni…
Az elmúlt 4 napban nagyon bedurrantottak Adelaideben. Én személy szerint meleg párti vagyok (az időjárásra gondoltam), de ez már nekem is sok volt. Péntektől-kedd hajnalig mindenki csak hervadozott, olyan meleg volt. Ráadásul túl korán jött. Még csak december eleje van! Mi lesz itt még januárban?
Az újságok azt írták, hogy 1897 óta ez volt a legmelegebb éjszaka. Egész éjjel 33 fok körüli hőmérséklet volt és csak hajnali 4 körül kezdett lehűlni 31 fokra (!), ami napkeltéig tartott. Utána ismét megállíthatatlanul kúszott felfelé a hőmérő higanyszála.
A mi kis digitális hőmérőnk árnyékban, 30 cm-re a talajtól 40 fokokat mutatott a 4 nap mindegyikében. Hivatalosan 2 méter magasan, árnyékban és szellős helyen szokták mérni. Csak kiváncsiságból kitettem a napra a hőmérőt, mert tudni szerettem volna, hogy a tűző napon dolgozók mit szenvednek el. Annó, mikor a Strzelecki sivatagot mértük fel, mi is a napon gyalogoltunk cikk-cakkban napi 8-9 órát, és este 7-kor is még 42 fok volt.
Szóval a napon a hőmérőnk 49,3 foknál adta meg magát és onnantól kezdve már csak 888,88-at mutatott. Nagyon meleg volt, de szerencsére hétfő éjszaka jött egy vihar és cseppet lehűlt a levegő.
a bal oldali árnyékban, a jobb oldali napon (pár másodperccel a kiakadás előtt) És hát mikor van szezonja a TV paprikának itt? Persze hogy most. Sok választásunk nem volt. Ha akarunk lecsót a jövő évi kempingezéskehez, akkor sajnos most (mikor a legmelegebb van) kell eltennünk. A múlt héten lecsúsztunk a paprikáról, már mind elfogyott. Megrendeltük a következő hétre, de akkor még nem tudtuk, hogy ennyire befűtenek. Szombat reggel kiugrottunk „paprikásGizihez” és átvettük a 11 kg TV paprikát, ami két nagy bográcsnyi lecsóra elegendő. Hazaértünk, légkondit bekapcsoltuk (még jó hogy van) és nekiálltunk szeletelni majd kotyvasztani. Elbíbelődtünk vele jó pár órát, de megérte.
A poén kedvéért (na meg azért, hogy ne csak szép tengerparti képeket lássatok mindig) felteszek ide két képet, de nem ér hangosan röhögni. Aprított már valaki több kiló hagymát bőgés nélkül? Ugye, hogy nem. Na tavaly még a saját „orrfogós” búvárszemüvegemben aprítottam. Idén elkunyiztam Papi új úszószemüvegét, amit pár hete kapott a nyári sátrazásra. Ez egy fokkal jobb volt, mert tudtam az orromon is lélegezni. Tavaly szájon át lélegeztem be a keserű hagymaszagot.
Hagymaaprítás 2014-ben. Remélem senkinek nem lesz rémálma. Ki kellett volna tennem a 18+ karikát… 
Hagymaaprítás 2015-ben profi úszószemüvegben, ami kitűnően szuperált. Egy darab könnycsepp se volt! Kata
-
Új hely után kell néznünk
Minden évben legalább egyszer, de néha kétszer is leugrunk a Murray folyóra szalonnázni. Egyenlőre ez az egyetlen olyan hely, ahol tábortüzet tudunk gyújtani. Általában tavasz elején és ősz vége felé szoktunk lemenni. Régebben ez a hely volt a horgászhelyünk is, rengeteg pontyot fogtunk. Akkor még sokkal alacsonyabb volt a folyó vízszintje. A stég is száraz lábakon állt és a stég végétől két óriás lépésre volt a víz. Mára már feltöltődött vízzel és csurig van, épp csak túl nem csordul. Azóta viszont nem fogunk halat. Biztos felhigult… a sok víz között elvész a hal… :))
Szeptember 25-ével véget ért a túlórás időszak (azóta ez újra indult és újból járunk a „bányába”), a tavasz is már javában tartott, a barátainkat is elhanyagoltuk a meló miatt. Kapóra jött a jó idő és a kemény maggal leugrottunk egyet szalonnázni. Egy másik apropója is volt a lemenetelnek. Januárban egy új család érkezett és szerettük volna megmutatni nekik ezt a folyóparti helyet, ami narancs és citrom ligeteken keresztül érhető el. Nekünk a mai napig lenyűgöző látvány a naracs és citrom fa. Hisz ilyet otthon sosem láttunk.
Jó kis pofára esés volt mikor leértünk. Az önkormányzat elpucolta az összes tűzrakó helyet, amiket eddig használtunk. Ez ciki, mert mindenki nyársra készült, nem szendvicsre. Mi lesz a sok kajával tűz nélkül?! Körbesétáltuk a parkot és a parkolót, tiltó táblákat keresve. Nem találtunk egyet sem. Tanácstalanok voltunk. Bekopogtam a fenti utcában egy házba, ami pont a parkra néz és megkérdeztem helyiGizit, hogy tud-e erről valamit… szabad-e tüzet rakni. Mondta, hogy az önkormányzat járt itt. Elpucolták és fogalma sincs hogy van-e tűzrakási tilalom és nem érti, mert ők is le szoktak járni oda tüzeskedni.
Tiltótábla nincs. Nálunk viszont volt ásó és víz. Úgy döntöttünk, hogy kialakítjuk a saját tűzrakó helyünket és ha valaki odatéved, megmodjuk hogy nem tudtuk, és lelocsoljuk a tüzet.
Vilmos a friss család legkisebbike neki is állt, hogy kiássa a tűz helyét. Nagyon profi kis tábortüzünk lett. Forgott ott minden a nyárson: szalonna, kolbász, virsli, hagyma. A bátrabbak még kenguru husit is sütöttek. A sok sósat lefojtottuk édes sütikkel, palacsintával és utána csak jobbra-balra dülöngéltünk a plédeken. Az erős szél miatt most elmaradt a kártyázás, pakolós kisDani miatt meg a kukacozás, de majd bepótoljuk, ha kisDani nagyobb lesz és be tud szállni a társasozásba.
Sajnos mivel itt már halat nem fogunk, tüzet nem rakhatunk nem érdemes ide elautózni (100 km). Marad Milang, ahol mindig van ponty, viszont tilos tüzet rakni. De vannak BBQ helyek és szép füves park, ahol lehet piknikezni. Úgyhogy legközelebb oda ugrunk le csapatostul. Papi megígérte Vilmosnak, hogy megtanítja horgászni. A tó a legalkalmassabb hely erre, mert onnan még soha nem jöttünk haza üres kézzel és ugye az elején a sikerélmény sokat számít… 😀
Miután hazaértünk nem hagyott nyugodni ez a rombolás. Kinyomoztam, hogy Mypolonga melyik önkormányzathoz tartozik. Ott kiderítettem, hogy ki az illetékes és írtam neki egy enyhén nyálas emailt.
„Kedves XY, azért írok, hogy elmondjam mennyire szeretjük ezt a Woodlane parkot. Nagyszerű kikapcsolódási hely. Pár nappal ezelőtt lementünk oda, hogy tábortüzet gyújtsunk. Amikor megérkeztünk szomorúan tapasztaltuk, hogy a tűzrakó helyeket megszüntették. Mi és néhány másik család rendszeresen járunk le oda évente kétszer az elmúlt 7-8 évben. Meg szeretném kérdezni, hogy tervezi-e az önkormányzat a tűzrakó helyek visszahelyezését? Illetve mostantól illegális-e ott tüzet rakni? szokásos levél végi elköszönés…”
Kapaszkodjatok meg. Miután elküldtem, rá HÁROM PERCRE (!) jött is a válasz. Ráadásul péntek délután 16:31-kor küldtem el. Álmomban sem mertem volna gondolni, hogy egy önkormányzatnál délután fél 5-kor még dolgozik valaki (ismerve az itteni munkamorált). De ezek szerint igen. :o)
Íme, itt van az önkormányzatosGizi rövid, ámbár annál lényegretörőbb válasza: „Nagyon sajnálom, de mi nem engedjük meg a tűzrakást a parkunkban.”
Punktum. Ennyi. A téma rövidre van zárva! De ha eddig lehetett, akkor mostantól miért nem? Hol van a figyelmeztető tábla?! Nem mi voltunk az egyedüliek, akik oda jártak. Honnan tudják meg az emberek? Nem mindenki gondolatolvasó… De már nem volt kedvem visszaírni neki, hogy fejtse ki bővebben/magyarázza meg.
Ég veled Mypolonga!
Papi, Boti, Laci, Lili, Zsuzsi 
Boti, mikRobi, Kati, Ildikó, Vilmos 
Tamás és Papi 
Anya, most már kimehetek a Napra? Ennyi kalap elég lesz? – kisDani Kata
-
Kabaré Fesztivál
Ahogy az előző bejegyzésben is említettem már, mostanában nagyon-nagyon be voltunk havazva.
Június 5-21-ig volt itt egy Kabaré Fesztivál, ahová a szervezők négy különböző vállalkozást hívtak meg, hogy két héten át etesse a fesztiválra érkezőket. A négy közül az egyik a „Magyarország íze” stand (Móni-Csabi) volt. Ők csinálják a kürtős kalácsot itt Adelaideben, de az utóbbi időben elkezdték a langalló, otthon inkább töki pompos/kenyérlángos néven futó mennyei termék árusítását is. Jelenleg még nincs alkalmazottuk, ketten viszik az üzletet, ezért megkértek, hogy segítsünk be. Voltak olyan esték, amikor a szervezők jelezték, hogy 2-3000 jegyet adtak el.
Így aztán reggel 7:15-től délután 4-ig bent a munkahelyünkön dolgoztunk, aztán délután 5-től este 10-11-ig kint a fesztiválon nyomtuk az „ipart” (szombat-vasárnap is). Papi a langallóba segített be, én meg a kürtős kalácsot tekertem. Szerencsére (nekünk) volt 1-2 szabadnap is, mikor fesztivál sem volt, és volt két olyan csütörtök, mikor az eladott jegyek száma csak pár száz volt. Ilyenkor Móni és Csabi zavarta le a kiszolgálást egyedül. Jó kis pörgés volt! Hullámokban jöttek az emberek, volt idő szusszanni is. Műsorkezdés előtt, szünetekben és előadás végén volt nagy hajtás. Több színpadon zajlottak a műsorszámok, melyek időben el voltak csúsztatva. Nekünk buli volt, mert mi csak azt csináltuk, amit Móni-Csabi mondott. De nekik igencsak idegörlő volt. Kitalálni, hogy mennyi terméket gyártsunk, ami még elfogy. Ne maradjon túl sok vissza, de ne is kelljen elküldeni éhesen az embereket. Alapanyagokat napról-napra beszerezni, aprítani. Nem irigyeltük őket. Igyekeztünk minél többet segíteni. Ha nem volt nagy a hajtás a következő napra elő-aprítottuk, pucoltuk amit kellett.
Végülis nagyon jól sikerült az egész, a vendégek elégedettek voltak. Félig-meddig szabadtéren voltak elhelyezve a standok, így nem volt probléma egy hangulatos tábortűzzel emelni az esték fényeit. Körötte farönkök, amiken melegedni lehetett, mert akkortájt még igencsak hűvösek voltak az esték. Még fenyőfa formákat is vágtak ki funérlapból és a tűz köré tették, mintha erdőben lenne. Sokszor még élőzene is volt.
Ezeket az ételeket lehetett fogyasztani a négy helyen: egy spanyol stílusú rizses valamit, amiben tengeri herkentyűk voltak, aztán volt a húsos pités, illetve volt egy szerb/horvát fickó, aki faszénen forgatott egész malacot és bárányt. Na és persze a „Magyarország íze”, ahol 5 féle ízű kürtős kalácsot (karamellás, amin csak megolvad a cukor, fahéjas, diós, kakaós, kókuszos) és 3 féle langallót (csabai kolbászosat, békönöset, és a vegetáriánusoknak füstölt sajtosat) lehetett enni. Mondanom se kell, hogy az ott dolgozóknak (azaz nekünk) maga felé hajlott a keze és a csabai kolbászosat általában megfejeltük még füstölt sajttal. Na, ez a tuti kombináció, alig bírtuk abbahagyni. 🙂
A standunk: Magyarország íze 
A langalló király munkában! 
Teeeekeeeereeedik a kíííígyóóóó… 
A különböző ízű kürtős kalácsaim. 
Szusszanásnyi idő zárás előtt. 
Viszlát! Reméljük jövőre ugyanitt… -
Disznótoros
Ritka pillanatok egyike, mikor Magyar Házba megyünk. Őszintén szólva 7 év alatt most vasárnap volt a második alkalom, hogy ott jártunk az egyikben. De vannak olyan megmozdulások, aminek nem tudunk ellenállni, ilyen például a véres-májas hurka és a házi kolbász. 🙂
Mióta kijöttünk csak egyszer ettünk hurkát, amit véletlenül találtunk a hentesnél. Épp két-három héttel ezelőtt említettem Móninak, hogy ha a hentesüknél jár, akkor vegyen nekünk véres és májas hurkát, mert kivánósak lettünk. A náluk lévő hentes a legjobb Adelaideben!
Nem volt nekik, de mondta, hogy pont most szóltak, hogy az egyik Magyar Házban disznótoros ebéd lesz vasárnap. Nem gondolkoztunk sokat rajta. Megbeszéltük velük, hogy akkor vasárnap ott találkozunk. 🙂
Aznap délelőtt csörgött a Laci, hogy kellene neki plusz két bak autószereléshez. Papi mondta semmi gond, fél óra múlva be tudjuk dobni, mert pont azon a környéken leszünk. Odaértünk és kérdezték, hogy mi szél hozott a városnak erre a részére. Mondtuk, hogy disznótoros lesz a Magyar Házban, nem tudtátok?. Több se kellett nekik, Kati összeszedte a két gyereket és jöttek ők is négyen. Szerencsénk volt, mert a „külön terem”, azaz a billiárd szoba még üres volt, így 8-an körbeültük az étkezőasztallá alakított billiárd asztalt. A menü: véres-májas hurka, kolbász, párolt káposztával és burgonya pürével. Jól éreztük magunkat és a kaja is finom volt! Boti igazi magyar gyerek, mindent megevett, amit elé raktak. Meg persze mi is.
Kata
Ui: már a kovászos uborkát sem kell nélkülöznünk, hála a lengyel hentesnek 🙂
-
Gasztronómia
Nem igazán szeretném kiterjeszteni a blogunkat a gasztronómia irányába, pedig alapanyag lenne bőven, mert enni azt szeretünk.
A mostani bejegyzés kivétel, mert nem hagyhatom szó nélkül. Vasárnap szülinap ünneplésre voltunk hivatalosak Móniékhoz (számok leírására nem kaptam felhatalmazást). Annak ellenére, hogy Móni volt az ünnepelt, ő sütött-főzött, ráadásul olyan kaját, amit a Papi már régóta emleget, hogy egyszer csinálni kéne… Vicces, az ünnepelt főzte meg Papi egyik kedvenc ételét.
Ez nem volt más, mint lebbencs leves bográcsban. A tésztát Móni készítette saját kezűleg és ráadásként igazi Dobostortát is sütött, ami, mint tudjuk a teteje miatt nem egyszerű. A torta mind kinézetre, mind ízre isteni volt. Megérte az az egy vízhólyag, amit a forró égetett cukornak köszönhet szegény Móni.
A bográcsnál ismét a fiúk voltak a tűzfelelősek, a leves pedig nagyon finom lett:
A napokban „alkalmaztunk” blogunkhoz egy tudományos szakértőt. 🙂 Az ő szorgos kutatómunkájának köszönhetően derült fény Luji dü Zsilip nevére és Zsizell húgára is. Komolyra fordítva a szót, a mai tudományos kérdések a következőek:1. Egy véletlennek köszönhette Dobos C. József a Dobostortát. Mi volt ez a véletlen?
2. Miért hívják a lebbencs tésztát lebbencsnek, honnan ered a neve?
A helyes megfejtők között a korábbi Zsilipes kérdésből ránk maradt hangszórót sorsoljuk ki. 🙂
Kata