-
2018. március 25, a Törzsgárda Jelvény napja
A nagy nap! Akár piros betűs ünnep is lehetne. Nekem mondjuk mindenképp az! A mai napon töltöttem be a 10-dik évemet a cégnél. Hogy ez miért olyan nagy szám? Igazából nem nagy szám, sőt nem is olyan felemelő érzés. Inkább az a felemelő, amit itt Ausztráliában adnak 10 évnyi „szolgálat” után. Ha megszakítás nélkül 10 évet húz le valaki egy munkáltatónál akkor jár neki a „Long Service Leave (LSL)”, ami plusz 13 hét fizetett szabadságot jelent. Itt Ausztráliában mindenkinek 4 hét éves szabi jár, függetlenül attól, hogy 20 éves vagy már 50 éves. Ha jól emlékszem anyukámnak a vége fele már 33 nap szabi járt évente. Itt ilyen növekedés nincs, 20 és kész.
Engem mondjuk az utóbbi 3 évben már csak ez tartott vissza hogy ne kezdjek el szétnézni munka fronton. Nem szerettem volna ha ez a 13 hét elúszik. Elvileg már 7 év után hozzá lehet férni időarányosan, de ez munkáltatófüggő. Ha normális a cég, akkor nem szivózik az alkalmazottal. Ráadásul, ha továbbra is a cégnél marad az illető, akkor ez a Long Service Leave tovább ketyeg és az éves 4 hét még megfejelődik plusz 1,3 hét szabival minden évben, így majdnem 6 héttel lehet gazdálkodni/garázdálkodni évente.
A 13 hét fizetett szabival azt kezd a dolgozó, amit akar. Vagy egyből kiveszi az egészet, hozzácsapja még ami maradt az éves szabijaiból és CSÁ felkiálltással elköszön, hogy akkor majd 4-6 hónap múlva jövök. Sok család ilyenkor kiveszi a gyerekeket a suliból és fél évre elmennek kempingezni. Keresztül-kasul bejárják Ausztráliát. Vagy azt mondja, hogy kikérem az egészet pénzben. Vagy azt, hogy mától heti 4 napot dolgozok csak és az 5-diket ebből kérem. Vagy mától csak napi 6 órát dolgozom és a maradékot ebből pótoljátok ki. Persze mindegyik verzióhoz kell egy normális cég, hiszen a cégeknek előre tervezni kell a munkaerő kieséssel.
Ez a 13 hét nem minden ausztrál államban 13. Gondolom csak az itt élőket érinti ez a „probléma”, aki pontos adatokra kíváncsi az elolvashatja a törvényt erről. A lényeg: 8-9-13 hét között mozog ez a bónusz.
Egy kis történelem, hogy honnan jön ez a zseniális ötlet. Ausztráliában először az 1860-as években vezették be ezt a 13 hetes Long Service Leave-t. Azoknak az angol köztisztviselőknek, akik 10 évet lehúztak itt a kolóniákban, a kormány adott 13 hetet, hogy hazavitorlázzanak. Az út 5 hétig tartott haza, 3 hetet tölthettek el hazai földön, majd újabb 5 hét a tengeren vissza Ausztráliába. Innen jött a 13 hét.
Nekem március 20-án adta át a főnökség az ezüst (fél uncia ezüstöt tartalmaz) érmét, amit én csak törzsgárda kitűzőként emlegetek. A centivágás a hátralévő napokat szimbolizálta. Pénteken le is vágtam a 3-as számot, a maradék kettő nap már nem is számít, hiszen hétvégére esik. A szabiigénylő lapot már hetekkel ezelőtt kitöltöttem. Nyilvánvaló, hogy mi nem pénzben kérjük ki. Papi egy év és két hónap „késésben” van hozzám képest. Ő 2019. júniusában tölti majd be a 10 évet. Nem baj. Kivárjuk. Holnap reggel 7-kor viszont benyújtom a 11 hetes szabikérelmünket 2019 július-augusztus és szeptember első két hetére. Azért 11 hét és nem 13, mert nem szeretnénk egyből az egészet elpörkölni. Tartogatjuk rövidebb kirándulásokra is. A 11 hetet pedig Nyugat-Ausztrália felfedezésével fogjuk eltölteni. Elkezdtem megtervezni és már most látom, hogy Nyugat-Ausztráliát csak többszöri nekifutásra fogjuk tudni kivégezni, olyan sok látnivaló van.
Kellemes érzés ez a mérhetetlen szabadság, amit ez a 13 bónusz hét ad. A maradék éves szabi és a sok csúszó csak fokozza ezt az érzést. Le se merem ír, hogy ezekkel együtt hol járok hetekben…
A törzsgárda „jelvényem” 
Az utolsó munkanap levágása, ami a 10 év meglétéhez szükséges 
Szombat este el is mentünk Móniékkal megünnepelni. A lufiknak története van. Főleg a pezsgősüveg alakúnak. 
Ez a pezsgősüveg lufi, amolyan visszavágó. Mondjuk az lett volna az igazi, ha az átadás pillanatában véletlenül elengedik és a lufi elröpül. Az történt ugyanis pontosan egy héttel ezelőtt, hogy a Móni 40-dik szülinapját ünnepeltük. Vettünk neki egy gázzal töltött pezsgősüveg lufit, amihez tartozott egy pezsgőspohár is lufiból és buborékok is jöttek ki belőle, szintén lufiból. Nagyon jól nézett ki. Mikor vittük be a házba 3 méterrel a bejárati ajtótól a szél lerántotta a lufi cupkájáról a madzagot és huss. Egy pillanatra lefagytunk, aztán üvöltöttünk be a házba az utcáról, hogy Móni gyere ki nagyon gyorsan. Kiszaladt, mondtuk nézd azt a pöttyöt (ekkor már csak egy pötty volt), na az a Te lufid. Egyből a Magyar népmesék című rajzfilm egyik jelenete ugrott be: hoztam is meg nem is… Hát ez a pezsgőslufim története. Valszeg mély nyomokat hagyott Móniban az eset… Kata
-
A pilóták és a visszaszámlálás
Külön-külön bejegyzést szerettem volna kreálni, de ha most nem írom meg pár sorban, hogy mi van velünk, akkor soha. Így is el vagyok maradva azzal, amit a Kenguru-szigeten és a Yorke-félszigeten találtak hugomék. Mindenképp meg fogom majd említeni azokat is.
Most viszont a pilótákról, akik nem mások mint mi. Legalábbis ezzel tartottuk egymásban a lelket. Nincs új a Nap alatt, ismét rengeteg munka van bent a cégnél és 99%-ban megint csak mi csináljuk a túlórát. Immáron három hete szinte egyfolytában, majdnem mindennap 12-13 órákat húzunk le a „bányában”. Reggel hétkor leülünk és este 8-9-ig vagyunk bent. Fél 10 mire hazaérünk, valami vacsi… bár nekem egy vajaskenyeret sincs kedvem már ilyenkor kenni. Az első két hét után kezdtük azzal viccelődni kínunkban, hogy olyanok vagyunk, mint a Qatar légitársaság pilótái. Adelaide-Doha ugyanis pont 13 órányi repülésre van. Ha ők kibírják ülve azt az időt abban a kis pilótafülkében, akkor mi is! Így minden reggel úgy indultunk el, hogy ma Adelaide-ből Dohába repülünk, holnap meg vissza, holnapután újra innen az arabokhoz, majd vissza és így tovább… A túlórázás így a harmadik hét után is tart, de most már cseppett visszavettünk, mert hát na, a hócipőnk is tele van már ezzel a mentalitással. Öröm az ürömben: plusz két hét csúszót már az első két hétben összelapátoltunk. Így most már nagyon jól állunk szabi és csúszó ügyben. Nem kell aggódni nem fog ránkrohadni. Áprilisban indulunk is és keresztülautózunk a Simpson sivatagon!
Én meg március elsejével elkezdtem a visszaszámlálást!!!!!!!! Juhéj! Hogy mire is? Azt majd csak március 25-én árulom el. 😉
Viszont hogy jól induljon a napom bent, készítettem egy „centit”, amin 25 szám van. Amikor beérünk a melóhelyre mindig vágok egyet. Addig semmiféle munkát nem végzek, míg az aktuális nap nincs levágva!
A centim! 
Az első nap levágása a huszonötből 
Papi pezsgős dugóból csinált nekem egy „szurka-állványt”, amire rászúróm a levágott napokat -
Vau, vau, vaúúúúú… Juhászmalac vagyok!
Nem nagyon szoktunk írni a munkánkról, mert nem szeretnénk senkit untatni ezzel. Pedig ahhoz képest, hogy 100%-ban irodai munka elég érdekes/változatos. Mindig más helyen „járunk”, folyamatosan utazunk Ausztrália egyik szegletéből a másikba. Igaz, csak virtuálisan, de 3D-ben! Hihetetlenül jó a magasból látni ezeket a helyeket. Olyan, mintha épp ott repülnénk felette. Sokszor fedezünk fel a képeken vicces, szomorú és különleges természeti képződményeket és sokszor kiáltunk fel, hogy: jééé, itt is jártunk már!
Papi most épp egy tervezett csővezeték 84 km hosszú sávját térképezi fel valahol a semmi közepén (5 cm felbontású képeken). Még csak az elején tart, de már 3 elütött kengurut látott a földutakon. Olyat is, aminek a fejét kapta el az autó, szóval a fejnélküli kanga… egy másikon pedig már a sas lakmározott… Kész helyszínelő lett…
Én legutóbb az Uluru 3 dimenziós terepmodelljét készítettem el és gyönyörű homokdűnéket láttam a sziklától keletre. Nem is tudtuk, mikor arra jártunk. De érdekes volt azt is látni felülről, ahogy a sziklán ki van jelölve az az útvonal, amin meg lehet mászni. A megmászásról annó az időjárás miatt lemaradtunk, de most mikor dolgoztam rajta virtuálisan „végigmentem” a monitorom képernyőjén madártávlatból. Talán majd beszúrok egy képet erről is.
Most egy viccesebb dologról szeretnék említést tenni. Nekünk „bearanyozta” ezt a nehéz munkát és először elcsodálkoztunk rajta, majd megmosolyogtuk. Papi és én a Kenguru-sziget déli részének (ahol épp idén Húsvétkor jártunk) árvíz tervéhez csináltuk a digitális terepmodellt. Nem volt egyszerű, mert rengeteg kis víztározó és a farmerek által „kikapart” csatornarendszer volt a területen, hogy minél több esővizet tudjanak a gazdák hasznosítani. Az egyik fő tevékenység a báránytartás. Óriási legelőkön bóklásznak a barik. S akkor egyszer csak észrevettem valami furcsát az egyik képen. A bárányok szépen sorban, párosával meneteltek. Azt hittem rosszul látok. Később találtam egy másikat, majd egy harmadikat is. Aztán beugrott „Babe” a juhászmalac című film és jót röhögtem. :DDD
Aki látta, tudja miről beszélek. Mikor a kismalac részt vett a juhászkutyák versenyén és úgy terelte a bárányokat, hogy azok, mint az óvodások szépen párban végigmentek a versenypályán és hibapont nélkül teljesítették a feladatot. Ehhez persze a kismalacnak tudnia kellett a jelszót, amire a bárányok engedelmeskednek:
„Bááááráááány, juh. Báááááráááány, juh.
Fajtádhoz, írhádhoz, bundádhoz légy hű és jó.
Bááárááány, kos. Légy okos!”
Na, mintha itt is ez történt volna. Még soha nem láttunk ilyen fegyelmezett bárányokat! Be-e-e-e-eeeeeee. Arra a következtetésre jutottunk, hogy valószínűleg tréningelik a juhászkutyákat. A báránysor mellett látni lehet 1-2-3 fekete pontot, amik a képeken nekünk „mozgásban” voltak, ezek lehettek a kutyusok. Hááát, ritkán lát ilyet az ember. Mielőtt megírtam ezt a bejegyzést megkérdeztem a nagyfőnököt, hogy felhasználhatom-e a képeket, hisz szerzői jog védi őket. Azt mondta nyugodtan, mert ez a cég tulajdona. Sokszor van az, hogy a kliens megtiltja, hogy a nekik lerepült terület légifotóit máshol felhasználjuk, vagy továbbadjuk. De lássuk az „intelligens” sétáló bárányokról készült képeket…
Kata -
Letelt…
Önként és dalolva választott szobafogságunk a mai napon véget ért! Kereken három hónapig tartott! Durva. Hamarabb is vége lehetett volna, de nem rajtunk múlott.
Olyan nagy szerencsénk volt, hogy az előbb említett Kabaré Fesztivál június 21-én szombaton véget ért, mert a következő hétfőn meg bent a cégnél szaladt el a szekér. Hihetetlen sok munkát nyertünk el, ezért a főnökség felajánlotta, hogy a túlórát 1,5-szeres szorzóval fizeti és lehet csúszóba is kérni maximum 2 hétnyi mennyiséget.
Heti hat napban reggel 7:15-től este 6-7-ig voltunk bent. Szombaton kicsit lazábbra vettük és csak 8 órákat dolgoztunk. A vasárnapok pedig azzal teltek, hogy próbáltuk magunkat és a lakást is rendbeszedni, mosni, előre egy hétre megfőzni stb…
Úgy voltunk vele, hogy addig ütjük a vasat míg meleg. Így legalább nagyon gyorsan elszaladtak a téli hónapok. Fűteni is alig kellett és a reggeli-esti sötétség se volt annyira lehangoló, hisz szinte csak aludni jártunk haza.
Amúgy rajtunk kívűl senki nem túlórázott, kivéve egy lengyel srácot, akivel összefutottunk néhány szombaton. Érdekes az a fajta hozzáállás a munkához, határidőkhöz, amit tapasztalunk már évek óta ausztrál részről. Amolyan Pató Pál uras, s azt hiszem ezzel mindent el is mondtam. Ha mindenki lelkiismeretesen hozzáadott volna egy kis pluszt néhány hétig, akkor talán már augusztus elején be tudtuk volna fejezni . De nem a mi dolgunk, hogy bárkit is bíráljunk emiatt. Természetesen mint mindig, szerencsére azért vannak kivételek…
Szóval, ezért is tűntünk el olyan hosszú időre. De most újra itt vagyunk! :)))
Kata és Papi