Egyéb

A pilóták és a visszaszámlálás

Külön-külön bejegyzést szerettem volna kreálni, de ha most nem írom meg pár sorban, hogy mi van velünk, akkor soha. Így is el vagyok maradva azzal, amit a Kenguru-szigeten és a Yorke-félszigeten találtak hugomék. Mindenképp meg fogom majd említeni azokat is.

Most viszont a pilótákról, akik nem mások mint mi. Legalábbis ezzel tartottuk egymásban a lelket. Nincs új a Nap alatt, ismét rengeteg munka van bent a cégnél és 99%-ban megint csak mi csináljuk a túlórát. Immáron három hete szinte egyfolytában, majdnem mindennap 12-13 órákat húzunk le a „bányában”. Reggel hétkor leülünk és este 8-9-ig vagyunk bent. Fél 10 mire hazaérünk, valami vacsi… bár nekem egy vajaskenyeret sincs kedvem már ilyenkor kenni. Az első két hét után kezdtük azzal viccelődni kínunkban, hogy olyanok vagyunk, mint a Qatar légitársaság pilótái. Adelaide-Doha ugyanis pont 13 órányi repülésre van. Ha ők kibírják ülve azt az időt abban a kis pilótafülkében, akkor mi is! Így minden reggel úgy indultunk el, hogy ma Adelaide-ből Dohába repülünk, holnap meg vissza, holnapután újra innen az arabokhoz, majd vissza és így tovább… A túlórázás így a harmadik hét után is tart, de most már cseppett visszavettünk, mert hát na, a hócipőnk is tele van már ezzel a mentalitással. Öröm az ürömben: plusz két hét csúszót már az első két hétben összelapátoltunk. Így most már nagyon jól állunk szabi és csúszó ügyben. Nem kell aggódni nem fog ránkrohadni. Áprilisban indulunk is és keresztülautózunk a Simpson sivatagon!

Én meg március elsejével elkezdtem a visszaszámlálást!!!!!!!! Juhéj! Hogy mire is? Azt majd csak március 25-én árulom el. 😉

Viszont hogy jól induljon a napom bent, készítettem egy „centit”, amin 25 szám van. Amikor beérünk a melóhelyre mindig vágok egyet. Addig semmiféle munkát nem végzek, míg az aktuális nap nincs levágva!

A centim!
A centim!
Az első nap levágása a huszonötből
Az első nap levágása a huszonötből
Papi pezsgős dugóból csinált nekem egy "szurka-állványt", amire rászúróm a levágott napokat
Papi pezsgős dugóból csinált nekem egy „szurka-állványt”, amire rászúróm a levágott napokat

6 hozzászólás

  • Lacko

    Már írtad korábban, hogy egyrészt ezekért a túlórákért extra szabit kaptok, másrészt azt, hogy az ausztrál kollégáknak esze ágába sincs túlórázni.
    A kérdésem az, hogy mi lenne akkor, ha egyszer ti is azt mondanátok, hogy „kösz, most nincs kedvünk” ? Becsődölne a cég?
    Engem azért kicsit bosszant, hogy tök természetesnek veszik, hogy ti megcsináljátok… Tudom, semmi közöm hozzá, de na!

    • Kata

      Ez egy nagyon jo kerdes. Bennunk is felmerult mar hogy mi lenne ha… bonyolult. Latom ez a temakor megerett egy bejegyzesre. Eddig halogattuk, nem akartunk negativok lenni. Viszont most mar nem tudjuk hova tenni a szituaciot. Napi szinten eszi az eletunket, ugyhogy a talalt „targyak” es a marcius 25-i dobpergeses bejegyzest kovetoen erot veszek magamon es megirom.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük