Posts Tagged ‘kultúra’

  1. Szürke szamár a ködben…

    január 20, 2013 by kata_papi

    … hááát mi is úgy eltűntünk, mint az a bizonyos szamár, igaz? Jó régen nem írtunk, pedig eseményekből jól állunk. Nem is tudom hol kezdjem. Lehet hogy csak címszavakban fogok említeni 1-2 dolgot és esetleg majd írok róluk. Valamikor. Vagy nem.

    Egy szombati napon, november 9-én épp az adelaidei Karácsonyi felvonuláson startolt Móni és Csabi kürtőskalács biznisze. Belevágtak és egyből fejest ugrottak a mélyvízbe ezzel a felvonulási nyitónappal. Azóta folyamatosan árasztják a finomabbnál finomabb kalácsot. Hurrá, végre valami, ami ehető. Gratulálunk nekik és sok sikert a vállalkozásban! Ha Adelaidebe keveredtek, ezen a weboldalon nyomon tudjátok követni, hogy épp merre sütögetnek:

    www.bodrisbakery.com.au

    Aztán volt idén is “Szedd magad meggy” akciónk, amit 95%-ban én lekvárnak főztem be, a maradékot lefagyasztottam sütihez vagy meggyleveshez. Most kivételesen cseresznyét is szedtünk, isteni volt és még egy hét után is friss, egészséges maradt a hűtőben.

     

    Idén újítottak a termelők: hevederes vödröket osztogattak, hogy megkönnyítsék a szedést. A vödörhordó csapat: Papi, Csabi, Laci

    Húúú, és a kihagyhatatlan esemény: ismét eljött hozzánk a Napcirkusz! (Cirque du Soleil) Természetesen mi is ott voltunk az egyik előadásukon és a jövőben is elmegyünk, akárhányszor is jöjjenek ide Ausztráliába. Idén az “OVO” című produkciót adták elő. Ebben az előadásban az erdő bogarai elevenedtek meg. Mindenki valamilyen bogárnak volt beöltözve. Fergetegesen jók voltak a jelmezek: szöcskék, kövér pillangó, hernyó és mindenféle 6 lábú. Az élőzene, a tartalom, az előadásmód, a színpadi effektek mind-mind profi volt. Nagyon élveztük!

                  

    Kicsit más, ami bennem mély nyomot hagyott. Karácsony előtt volt egy kisebb laparoszkópiás műtétem. Nem árulok el nagy titkot: igencsak megviselt. Maga a tudat és a műtét is.

    Aki ismer, tudja, hogy betegesen rettegek mindenféle orvosi dologtól, amit rajtam hajtanak végre. Máson nem zavar, bármit csinálhatnak, én tuti végignézem. Imádom az orvosi műsorokat is a TV-ben. Egy sima vérvételre vagy az éves fogorvosi kontrollra is legalább egy hónapig készítem fel magam. Most erre nem volt időm: hétfőn vizsgálat, majd közölték, hogy akkor szombaton azonnal műtenének. Hupsz. Nem zabszem, hanem mákszem effektusom volt. :(

    A kórházban hoztam a szokásos beszari formámat. Ha az otthoni kedves fogorvosunk olvassa ezt a bejegyzést, akkor üzenem neki, hogy az általam mindig kért “fél üvegnyi lidokain spré szétfröcskölése a számban injekció előtt” az kutya füle volt ahhoz képest, amit itt produkáltam. A műtét jól sikerült, kivették ami nem oda való volt és még a szövettan is negatív lett. :)

    Viszont a műtét utáni két hét elég szar volt. Az első hét után kezdtem elveszteni a türelmemet, mert azt hittem sokkal hamarabb jövök helyre. Nem így lett! A céges Karácsonyi ebédre sem tudtam elmenni. Ráadásul, ami jobban szíven ütött, hogy idén elmaradt a szokásos 10 napos, évvégi nyaralásunk, amit most a Nagy Alpesi út bejárására és Ausztrália legdélebbi pontjára a Wilson Promontory Nemzeti Parkba terveztünk. Ezek után az ünnepek kicsit letargikus hangulatban teltek. Lehet, hogy csinálok majd egy bejegyzést az itteni egészségügyi rendszerről, most már egy kicsit több rálátásom van adolgokra.  Sajnos. Bár továbbra is elég kesze-kuszának tűnik.

    Idén eddig még csak egy Dömis napunk volt, mikoris lementünk a Deep Creek-be. Andi és Laci szülei épp itt voltak látogatóban és Móniékkal megbeszéltük, hogy mi lenne, ha lemennénk DC-be, arra a részre, ami terepjárós. Andiék bandáját ketté szedtük és igazságosan elosztottuk őket Bumbikába és Dömébe. Szerencsénk volt, mert a kirándulás napjára csak 19 fokot jósoltak. Erre igencsak szükségünk volt, mert a megelőző napokban/hetekben 33-44 fokok voltak. Kezdtünk kókadozni, de ez a hűvös piknikezés kapóra jött. Vidáman telt a nap. Ismét gyönyörű volt a park, még így felhősen és néha szemerkélő esőben is. Mindenkinek nagyon tetszett a túra és jó magyar szokáshoz híven egy kiadósat piknikeltünk. (ide jön majd egy csoportkép!)

    Kata


  2. Ennio Morricone élőben

    március 17, 2012 by kata_papi

    Nagyon megörültem, mikor Csabi szólt, hogy Morricone Adelaidebe látogat egy koncert erejéig. Szakközepes korom óta szeretem és a kollégiumban majdnem minden este Morriconet, Vangelist vagy Mike Oldfieldet hallgattunk Kesa barátnőmmel.

    Nem kellett kétszer mondani, megvettük a koncertjegyeket és Móniékkal négyesben talán utoljára, élőben láttuk, ahogy karmesterkedett. Azért talán, mert Morricone nem mai gyerek, lassan 84-dik évébe lép, de ennek ellenére hihetetlen energiával vezényelte le a közel két órás koncertet és a háromszori visszatapsolásra három ráadást is lehúzott.

    Morricone a március 2-től 18-ig tartó Adelaide Fesztivál meghívott vendége volt és a városi szimfonikus zenekart vezényelte a fesztivál megnyitóján. Hat éves volt, mikor első darabját komponálta. Őstehetség. Közel 400 filmnek a zenéjét ő szerezte.

    Morricone: középen, háttal áll, fekete ruhás kisember

    A koncert szabadtéri volt és kicsit alulszervezett vagy csak ennyire futotta, pedig a jegyek nem voltak olcsók. A kivetítő vászon túl alacsonyan volt. Nem is igen láttuk, akkor meg minek kivetítő, ha csak az első sor látja, akik amúgy meg jól látják a színpadot. A kihangosítás “sufnituning” volt, olyan mintha Papi kitett volna a kertbe 1-2 rozoga hangfalat. Az alacsony kivetítőn sokszor megszakadt a közvetítés és ilyenkor fekete vagy “kékhalál” volt látható.

    Balra a kivetítőn: Ennio Morricone

    A legnagyobb baki viszont az volt, hogy a koncert első 30-40 percében a belváros másik végén (belvárosunk 2×2 km-es) még javában tartott a Clipsal autóverseny edzése a vasárnapi főfutamhoz. Micsoda blamázs! Én azt hittem, hogy Morricone az első negyed órában kettétöri a karmesteri pálcáját és levonul a színpadról, de titkon bíztam abban, hogy talán olyan közel van a hangszerekhez hogy nem hallja a wrrrrr, brrrrrrrrr, nyiiik, wwwwrrrr, zzzzmmmm, zzzuumm, zzüüm zajt. Mindenki le volt döbbenve. Egyébként az első mű végén el is tűnt egy pár percre, talán próbált valamit intézkedni ezügyben.

    Másnap reggel a rádióban és a TV hírekben csak erről volt szó. Mindenki másra mutogatott. Állítólag az első sorokban valami nagykutyák ültek a kormányból, akik ott a helyszínen telefonáltak ide-oda, persze sikertelenül. Aztán az is kiderült, hogy még hónapokkal ezelőtt a fesztivál szervezője beszélt az autóverseny rendezőjével és kérte, hogy ne legyen verseny abban az időben. Az autóversenyes góré mondta, rendben. Aztán mégis ment a zümmögés és utólag mikor megkérdezték, hogy Józsi mi a pálya, akkor letagadta a beszélgetést. Hogy most ebből mi igaz és mi nem, soha nem fogjuk megtudni. Mindenesetre nagy lebőgés ez Adelaidenek.

    Arról nem is beszélve, hogy 40 perc után, mikor már mindenki kezdte lenyelni a békát és szégyenében mélyen a székbe süllyedt a park melletti kávézó tulajdonosa úgy gondolta itt az idő: zárunk és elkezdte a szemetes zsákokból egy kukába borogatni az üres üvegeket úgy 5-10 percig. Én a fejemet fogtam és nem hittem el, hogy ilyen előfordulhat. A mellettem ülő ürge fészkelődött és kínjában nem tudott mit csinálni, de ugyan ezt érezte az a több száz ember is, akik ott ültek a koncerten. Minősíthetetlen. Eleve ilyen jellegű koncertet tökéletes akusztikájú teremben kellett volna megrendezni, vagy ha szabadtéri, akkor jobban fel kellett volna készülni. Miért nem ment oda egy biztonsági őr az üvegborogatóhoz és küldte volna el a … De az üvegesnek sem esett le?

    Legalább az időjárás velünk volt. Gyönyörű nyár végi esték...

    Mindezek ellenére a koncert felejthetetlen volt. Mikor felhangzott a híres “A jó, a rossz és a csúf” zenéje, a közönségen halk moraj futott végig. Örülünk, hogy egyszer élőben is hallhattuk, láthattuk.

    Kata