Állati vasárnap

2017. április 1. szombat by kata_papi

Hééé! Pszt. Figyejjj mán! Van egy kis kajád?

Hééé! Pszt. Hahóóóó! Figyejjj mán! Van egy kis kajád?

Pontosan 10 évvel ezelőtt jártunk a Cleland-i “vadasparkban”. Mikor 2007 év elején megérkeztünk Adelaide-be Katiékkal és Szilviékkel együtt felkerekedtünk és elmentünk megnézni Ausztrália eme furcsa állatait. Akkor először etettünk kengurukat és fogtunk a kezünkben koalát. Nekünk mindez akkor nagy szó volt, hisz sokat vártunk és tettünk a letelepedési vízumért. Az eltelt 10 év szinte minden napját élveztük és az elkövetkező évek/évtizedek napjaival sem lesznek gondok, ahogy magunkat ismerem. Egy véletlennek köszönhetően látogattunk el ismét ebbe a parkba. Március elején egy új magyar család érkezett ide. Első körben csak rövid időre szétnézni, felmérni a terepet, érvényesíteni a vízumot, tájékozódni munka területén, ismerkedni a várossal. Aztán majd ha minden a terv szerint alakul, akkor ők is felcuccolnak és kivándorolnak. Kati felvetette, hogy mi lenne, ha ellátogatnánk velük Cleland-be kengurukat tápoltatni. Mégiscsak Ausztráliában vagyunk! Vagy nem? Csak nem megy úgy haza az ember hogy nem látott kengurut és koalát közelebbről…?

Érdemes nyitásra odamenni, mert akkor még éhesek a kenguruk, wallabyk. Később már csak az árnyékban szunyókálnak és nem akaródzik nekik odaugrálni hozzánk, mert tele a bendőjük. A pénztárnál lehet venni nekik egy kis zacskónyi eledelt és már mehet is a “kenguruvadászat”. A kis éhenkórászok úgy lerohantak minket, hogy mikRobi és Papi alig bírta őket kordában tartani. Meg se várták, míg kiveszik az elemózsiát a papírzacskóból, beledugták a fejüket és onnan akartak lakmározni. Volt olyan, aki fogta Papi kezét, hogy nehogy elvegye a magokat. Persze ilyenkor lehet őket “nyaggatni”. Papi ki is használta a lehetőséget, húzogatta a fülüket, bökdöste az orrukat. Nagyon barátságosak voltak, mikRobi a félénk kis jószágok becserkészésére specializálódott. Most viszont nem találkoztunk a fehér (albínó) kenguruval. Vagy jól elbújt, vagy már nincs ott.

Cleland2017_2Cleland2017_8mikRobi egy cickányszerűséget édesget magához

mikRobi egy cickányszerűséget édesget magához

itt meg egy félénk kis wallabyt próbál becserkészni

itt meg egy félénk kis wallabyt próbál becserkészni

Papi folyton piszkálódik... egyszer majd beboxolnak neki a kenguruk

Papi folyton piszkálódik… egyszer majd beboxolnak neki a kenguruk

Hékás! Nem vagy te már túl nagy a cicizéshez? Eredj füvet legelni!

Hékás! Nem vagy te már túl nagy a cicizéshez? Eredj füvet legelni!

A koalasimogatás ebben a parkban két részre oszlik. Az egyik ingyenes. Itt csak oda lehet menni a koalához, aki egy alacsony fán komótosan lakmározik. Meg lehet simogatni a hátát és lehet vele “szelfizni”. A másik egy fizetős produkció, ahol már kézbe is adják ezeket a szőrös gombócokat. Egy profi fotós képet csinál, amit szintén jó pénzért meg lehet venni, de saját géppel is lehet fényképeket készíteni (legalábbis 10 éve lehetett). Viszont van egy másik park itt Adelaide-ben (Gorge Wildlife Park), ahol nem kell külön azért fizetni, hogy megfoghassuk a koalát. Szóval akinek ilyen fogdosási tervei vannak, az jobban jár ha a Gorge Park-ba megy. Kisebb területen helyezkedik el, viszont jóval olcsóbb a belépő és itt is ugyanúgy lehet etetni a kengurukat.

Kati és a fiúk az ingyenes koala simogatáson. Bal felső sarokban az a gubbasztó koala igen érdekes pózt vett fel... :))

Kati és a fiúk az ingyenes koala-simogatáson. Bal felső sarokban az a gubbasztó koala igen érdekes pózt vett fel… :))

A parkban lehetőség van piknikelni is “hozott anyagból”, vagy a büfében vásárolni valamit, mert fél napot minimum el lehet itt bóklászni.


Nincs hozzászólás »

Vélemény?

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.