Éljen a lóverseny!

Én személy szerint nem rajongok eme sportért, sajnálom a lovakat. Viszont annál jobban örülök a március 13-ának, mert Dél-Ausztráliában ez a nap munkaszüneti nap. Ez ugyanis a „lovi” napja. Nekem meg inkább csak egy újabb hosszú hétvége. El is terveztük Katiékkal, hogy elugrunk Riverland-be kempingezni 3 napra. Bő két héttel előtte elkezdtem hívogatni a folyóparti kempingeket, hogy befoglaljak. Mindenhonnan elhajtottak, hogy sajnos már minden helyük le van kötve. Már-már ott tartottunk, hogy akkor vadkempingezünk a Nemzeti Parkban, mikor is Kati talált egy kempinget, ahol furcsa mód volt hely, ráadásul egyből két hely és a hab a tortán, hogy egymás melletti helyek. Ezt a mákot! Annyi, hogy nem a folyó partján, hanem a Bonney tó partján. Nem mindegy? Víz, víz.

Az utóbbi években kezdték a kempingtulajdonosok bevezetni azt az íratlan szabályt, hogy ilyenkor munkaszüneti napokon nem lehet egy-egy éjszakára befoglalni csak a három napot lefedő hosszú hétvégére. Mondván, hogy elvesszük azoktól a lehetőséget, akik hosszabb időre maradnának. Nem igazán értek ezzel egyet, mert mi van azokkal (és itt azért nagyon sokan vannak), akik hónapokat utaznak és mindenhol csak egy-egy éjszakát maradnak. Pont úgy, ahogy mi tettük annó, mikor Darwinba mentünk, vagy mikor Tasmániában voltunk. Na mindegy, hagyjuk is ezt a szálat. A lényeg, hogy kempingesGizi közölte, hogy minimum 3 (!) éjszakára lehet befoglalni…??!! De Gizi, a hosszú hétvége 3 napból és két éjszakából áll. Nem baj, 3 éjszaka a minimum, punktum! Kénytelenek voltunk lenyelni a békát, mert itt legalább volt hely. Két variáció volt, vagy bukunk egy éjszakányi sátorhelyet, ami nem egy nagy összeg, vagy igyekszünk hamarabb lelépni a melóhelyről pénteken és akkor már péntek este is lent tudunk aludni, eleget téve a „minimum 3 éjszakás” foglalásnak. Nem is akarok nagyon habozni ezen a minimum 3 éjszakán, mert ez azért már a kitolás kategóriát feszegette…

Végül úgy alakult, hogy pénteken ebéd után már le is pattantunk a munkahelyről, hazaugrottunk, becuccoltunk Dömébe és irány Riverland. Katiék pár órával korábban tudtak indulni, mi este fél 7-re értünk le. Furcsa mód a recepció már zárva volt, de Katiék leadták a drótot kempingesGizinek, hogy mi este 6 után érkezünk. Így Gizi útközben fel is hívott, menet közben ki is fizettük a foglalást, Gizi megadta a kódot, amivel a szekrény nyílik, amiben az a nevünkkel ellátott boríték van ami tartalmazza a sorompó kódját és kérte hogy másnap reggel vigyük majd a recepcióra a kitöltött bejelentkezési lapot. Hááá,t cseppett körülményes bejutni ebbe a „szigorúan őrzött objektumba”… mint valami titkos katonai létesítmény. Négyjegyű titkos kód a szekrényhez, amiben van egy hatjegyű kód a sorompóhoz. Hah. Mi a tökömért nem tudta megadni a telefonban a sorompó kódját? Hisz a telefonos bankkártya azonosítás után már tuti tudta, hogy mi vagyunk azok és nem valami csaló sátorhely foglaló banda. Ez a kurva sok PIN-kód és jelszó fog egyszer a sírba vinni.

Katiék már kicuccolva, a féltető alatt hüssőlve vártak. Ők már meglépték a sátorozás utáni következő lépcsőfokot. Tavaly ugyanis vettek egy „off-road”-os karavánt, amit december-januárban fel is avattak egy hosszabb Queensland-i körtúrával. Emlékszem, mikor legelőször mentünk együtt sátrazni és a fiúk rögtön az első nap kiégették a konyhasátor szúnyoghálós részét és mint két szorgos szövőnő egy rögtönzött mosogatórongy gyors odavarrásával orvosolták a problémát. Mi a Katival épp a mosdóból jöttünk vissza és a varró férfiak látványa fogadott. Feküdtünk a röhögéstől. Boti -aki idén februárban kezdte az egyetemet- meg akkora volt, mint most mikRobi. Atyaég, hogy rohan az idő! Szóval egyszer majd mi is megérjük azt talán, hogy sátor helyett karavánt nyitunk. De most még nagyon megfelel a tetősátor. Imádom Döme tetején a kis kuckót. Papi bemanőverezett Katiék karavánjához és egybenyitottuk a féltetőket, hogy egy nagy közös teret alakítsunk ki.

A kemping és a jó idő feledtette velünk a túlkomplikált belépőt. A hely a Bonney-tó partján terül el, ami kedvelt pontyozó tó. A fiúk most nem lógattak, Papi be se tette a botját, Laci ugyan hozott botokat (még Papinak is), de mit csináltunk volna a hallal ha fognak. Meg amúgy is ez a vírusos pontyfertőzéses mizéria kicsit betett a rántott pontyszeleteinknek. A tó partja homokos, van strandröplabda pálya, nagy vizi ugrálópárnák, medence, parti ugrálópárna, egyszóval tuti jó hely. Nem utoljára jártunk itt.

Terv nélkül érkeztünk. Azaz egy halovány terv volt, hogy esetleg kenuzunk a folyón és a holtágakban, de annyira jól esett a tunyulás, hogy semmit se csináltunk. Papi felettébb örült ennek. Semmi rohanás nem volt. Fürödtünk a medencében, a fiúk strandröplabdáztak (csajok túl lusták voltak), társasoztunk (végre!), jó nagyokat zabáltunk, naplementét néztünk, este a Hold krátereit kémleltük Boti távcsövével és egy-két helyre elkocsikáztunk a Nemzeti Parkban. Többször jártunk már a Riverland-ban, de még mindig maradtak felfedezetlen helyek. Szerencse, hogy nincs túl messze. Három órányi autókázásra Adeleide-től. Biztos vagyok benne, hogy nem most voltunk itt utoljára.