A 90 napos próbaidő március végén lejárt…

2020. június 4. csütörtök by kata_papi

… és mi köszönjük, de nem kérjük a 2020-as évet.

A csapássorozat itt Ausztráliában még tavaly kezdődött a bozóttüzekkel. Szerencsére minket elkerült. Adelaidet csak két kisebb lángolás közelítette meg, de a csodálatos Kenguru-szigetünk fele leégett. A szebbik fele. Az ország dél-keleti része viszont nem volt ilyen szerencsés, ott több hónapig pusztítottak a lángok folyamatosan. Nem írtunk róla, mert a csapból is ez folyt. A magyar média is rengeteget cikkezett róla. Az otthoniak szinte jobban képben voltak, mint mi. A tüzes hónapokban ráadásul még a rekord melegek is feszegették az emberek tűrőképességét. Voltak helyek ahol 47-50 fokokat mértek árnyékban és nem a tűz miatt.

Mindenki az esőért imádkozott. Abban bíztak, ha jön az eső, az majd eloltja a tüzeket. Az igazat megvallva sokszor a viharok idézik elő a bozóttüzeket, mert amikor egy villám belecsap a fába az azonnal lángra kap a száraz avarral egyetemben és máris témánál vagyunk. Az áhított eső végül csak megérkezett. Csakhogy túl sok esett le egyszerre. Még fel sem lélegeztünk a tűz okozta sokkból, máris az áradásokkal és a golf labda nagyságú jégesőkkel kellett megküzdenie az embereknek. Mi van itt? Papi a sáskajárást kezdte emlegetni a bibliából, mint soron következő csapást. Szerencsére az itt nem lett.

Lett viszont helyette korona. Nem csak itt, az egész Földön. Nem szeretnék írni róla, a média már így is túlfújta a lufit, felesleges rugózni rajta. Egy-két szó erejéig foglalkoznék a témával, hogy hogyan hatott ez a mi életünkre és hogy hogyan zongorázta le a cégünk a szituációt.

A mi 2020-as évünket a betervezett túrák szempontjából teljesen hazavágta. Csak remélni tudjuk, hogy hamarosan minden visszaáll a régi kerékvágásba és újra járni fognak a repülőgépek, megnyílnak a határok. Áprilisban utaztunk volna haza Magyarországra 3 hétre. Szüleim egy hónap különbséggel most töltötték be a 70-et. Szerettünk volna egy kis ünneplést csapni eme kerek évfordulón. Az utolsó hétig vártunk, hátha jobbra fordulnak a dolgok. Nem így történt. Jelenleg azt sem tudjuk mikor tudunk legközelebb hazautazni. Alig járnak a repülők, Európába egyáltalán nem. Ceruzásan a szeptember vége – október elejében gondolkodunk, de nem tűnik reálisnak. Még bizakodunk.

Aztán júliusban egy négy hetes “expedícióra” mentünk volna fel északra, Cape York-ra. A régi távíróvezeték (Old Telegraph Track -OTT) nyomvonalát követve szerettük volna elérni Ausztrália legészakibb pontját. Az őslakos törzsek miatt az Északi-Terület és Cape York szinte az elsők között zárta le az útjait/határát. Kevés az esély, hogy az idei száraz időszakban feljutunk északra. Marad a 2021-es év. De ezzel minden más is tolódik.

Munkafronton viszont szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Rengetegen vesztették el az állásukat idelent is, ahogy a világ többi táján is. Cégünk a vírus kirobbanásának legelején elkezdte az óvintézkedéseket. A kormány még be sem jelentette a hivatalos megszorításokat a mi cégünk gyorsan “home office-ba” rakta az emberek 60-70 %-át. Így került haza Papi is 8 hétre. Otthonról dolgozott. Minket maradékokat pedig szétültettek jó messzire egymástól. Külön irodát kaptam. A legboldogabb 8 hetem volt bent a cégnél. Na nem azért, mert Papi nem volt ott, ő hiányzott, hanem azért mert külön szobám lett. Papival meg üzenetet váltva mindig “együtt” ebédeltünk. 🙂

Az otthon dolgozóknak a csoportvezetők tároló egységekre felírták a munkát, amiket aztán egy kisasztalra helyeztek a főbejárat mellé. Így mindenféle emberi kontaktus elkerülve az otthoniak be-be ugrottak és hozták-vitték a tárolóegységeken a munkákat. A számítógépes csapat pillanatok alatt kiépítette a kommunikációs csatornákat. A titkárság megtalálta azokat a “titkos” forrásokat, ahonnan kézfertőtlenítőket, törlőkendőket és WC papírt szerzett be. Mindenki kapott saját fertőtlenítő csomagot. Sőt, olyan jó fej volt a cég, hogy a WC papír mizéria alatt jött egy kör-email, amiben azt írták, hogy aki meg van szorulva budipapír ügyben, az a titkárságon két tekercs per koponya mennyiséget felvehet. Mint tudjuk a budipapír krízis Ausztráliában ütötte fel először a fejét. Mintha ez a korona fosós vírus lenne és nem tüsszögős.

Március 25-én végül újra helyre állt a rend, mindenki visszajött az irodába. Nekem sajnos  ki kellett költöznöm a pénzügyi igazgató szobájából. Szerencsére egyetlen egy megbetegedés sem volt a cégnél. A másfél méteres távolságot továbbra is tartjuk. A konyhában minden naposak a tánclépések, amikkel még kerülgetjük egymást. Remélem hamarosan meglátjuk az alagút végén a fényt. Őszintén szólva, ha nem néztünk volna híreket, akkor fel sem tűnik, hogy vírus őrület van. Ráadásul annyira felpörgött a biznisz, hogy amíg sokan otthon a karanténban kenyeret sütöttek és több ezer darabos puzzle-kat raktak ki, addig mi belefulladtunk a munkába. Hajnali 5:30-kor már bent robotoltunk, volt, hogy este 6-7-ig. Többször hétvégén is be kellett menni.

Kicsit sarkosan fogalmazva a cégünk abból (is) profitál, ami másnak szerencsétlenséget hoz, kárt okoz. Ilyen a profilunk. Ha bozottűz volt valahol, vagy áradás pusztított minket ugrasztanak, hogy a kormány, vagy a helyi önkormányzat minél előbb fel tudja mérni a károkat. Erre a levegőből van a legjobb, leggyorsabb lehetőség. Ráadásul a nagyon csekély légiforgalom is a hasznunkra vált a mostani vírusveszélyes időszakban, mert késedelem nélkül tudtuk lerepülni a kívánt területeket.

Most volt az első hétvége mikor nem kellett bemennem. A főnököm nem győzte a “köszönömöket”. Mondtam neki: emlékszel, nekünk nem gond a plusz óra, ha a cég nem várja el, hogy uborkaszezonban bent malmozzunk. Most megnyomjuk, aztán mikor lapos a görbe nem jövünk. Másnap már lobogtatta is a réges-régen leadott szabikérelmünket és boldogan mondta, hogy 2021-ig mindent aláírtam nektek. Erre én: de ugye tudod, hogy a vírus miatt lehet, hogy megint tolnunk kell. Erre ő: nem gond, tölts ki egy újat és azt is aláírom. Pompás!

Hogy ne csak negatív dolgokról írjak, egyszer-kétszer azért sikerült elmennünk közeli helyekre kirándulni. Pár képet csatoltam. Volt, amit még a vírus előtt sikerült megejtenünk és volt, amikor kilógtunk, mert a karantén már itt lihegett a nyakunkban. Volt olyan, amit már a karantén részleges feloldása után léptünk meg. Sajnos a határok továbbra is zárva vannak. De ha minden jól alakul, akkor idén építünk igazi hóembert. Legalábbis ez a terv.

Az egyik kedvenc kis falunk lent délen, Adelaide-től kb 1,5 órányira. Port Elliott. Tengerisüni vadászatra ugrottunk le, de a szerencse elpártolt tőlünk.

Végre sikerült beszerezni egy biciklitartót Juniorra. El is ugrottunk az északi borvidékre, Clare-völgybe hogy megnézzük a sokak által emlegetett Risling kerékpár utat. Az út maga 30 km hosszú és érinti a legtöbb borászatot. Sajnos nem hurok túra, így kalkuláljuk be, hogy amennyit tekerünk egy irányba, ugyanannyit kell visszakerekezni a kocsiig. Tényleg nagyon szép. Mi 20 km-t tekertünk rajta. Elsőre bőven elég. Rendesen el vagyunk tunyulva. Útközben találtunk egy elhagyatott őszibarack fát isteni finom, lédús barackokkal. Szedtünk is vagy két kilót.

Yorke-félsziget. Kedvenc tengerpartunk. Ide akkor ugrottunk le, mikor kezdett elhatalmasodni a korona és Sydney-ben a strandolók nem tartották be a 1,5 méteres távolságot. A kormány kiakadt és másnap bejelentették, hogy lezárják a strandok egy részét. Na mi ezen a napon indultunk neki. Vénasszonyok nyara volt. Talán az utolsó meleg napok egyike, 30 fokkal és olyan kevesen voltak, hogy a 1,5 km-et is vígan tudtuk tartani. Előkerült a sárkány is a szekrényből, s Papi a nap végére kitalálta, hogy neki nagyobb sárkány kell…

A Húsvéti Nyuszi már a karanténba jött. Rengeteg gyereket vettek ki a szülei az iskolából, pedig Dél-Ausztráliában nem is zártak be az iskolák. Aranyos ötletet valósított meg pár gyerek. Húsvéti tojásokat rajzoltak, lelaminálták és környezetbarát madzagokkal lent a patak melletti bicikli- és sétaút mentén egy 5 km-es körben elrejtették. Még egy Húsvéti Nyuszi is elbújt. Kezdődhetett a tojásvadászat! Mi 40 darabot találtunk meg. Második sor, bal első nagyon eredeti… valaki beleharapott a csokitojásba.

Mannum-vízesés, ami nincs. Két-három napos kiadós esőzés után úgy gondoltuk elegendő eső esett le, biztos zubog a vízesés. Évek óta toltuk ezt a kirándulást a szárazság miatt. Most már értem miért. Ahhoz, hogy itt vízesés legyen nagy valószínűséggel a bibliai özönvíz kell.

Hurrá! Feloldották a karantént. Az igazat megvallva Adelaideben nem nagyon volt kijárási tilalom. Viszont Victor Harbor városa le volt zárva egy rövid időre a a turisták elől. Még az eső előtt sikerült átugrani a Gránit-szigetre.

      

Látjátok az őslakos arcot profilból ? Papit odahajtottam méretaránynak.

Papi kisírt magának egy adag sültkrumplit. A kezében szorongatja, a “tengeri hiénák” pedig sokáig követték és le-le csaptak a finomságra, de Papi hősiesen védte a krumplit! Olyan volt, mint Hitchcock filmje a Madarak.

     

Gyönyörű színekkel búcsúzott az ősz. A jobb oldalit csak azért szúrtam be, hogy lássátok, azok a fák, amik most sárgák, egész nyáron rózsaszínben pompáznak (Crepe Mirtle). A lenti képen pedig az előkertünkben lévő bokrok pirosodnak ki őszre/télre.

 


Nincs hozzászólás »

No comments yet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.